Tolnai Népújság, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-28 / 50. szám
SPORT Tolnai Népújság - 9. oldal 2001. FEBRUÁR 28., SZERDA Törleszthetnek az atomosok FKSE Szekszárd: csak a személyi hibák gyűltek... Az Atomerőmű SE NB L es férfi gárdája ma este törleszthet az egy hete Szolnokon elszenvedett vereségért. Kosárlabda Atomerőmű SE-Szolnoki Olaj: szerda, 18 óra. Fodor Péter: Csak ismételni tudom önmagam: hibáztunk, hogy a találkozó elején elengedtünk ellenfelünket, de aztán remek játékkal, nagy akarással megteremtettük az esélyt a fordításra, amit rajtunk kívülálló okok miatt nem realizálhattunk. Másodszor éreztem bántóan ellenségesnek a bíráskodást, s ezt egy rangadón szinte képtelenség kompenzálni. A Szolnok elleni első, múlt heti mérkőzésen éppen ellenkező volt a helyzet: tíz perc elteltével már jelentős előnyt szereztünk, de aztán hagytuk felállni a padlóról ellenfelünket, s miután újra szorossá vált a találkozó, a már lendületbe jött Tisza-partiak- nak akadt több lehetősége a kosárszerzésre. Jóformán egyik rangadóról a másikra készülünk, a Falco ellen kipróbált védekezésünk jónak ígérkezik, elképzelhető, hogy Sitkuék ellen is bevetjük. Szerdán elsősorban a győzelem számít a zsinórban két mérkőzést nyerő Olaj ellen, s ha lehet, az egymás elleni mérleget is szeretnénk a magunk javunkra fordítani. Hinnünk kell magunkban, az elvégzett munkában, s miután minden mérkőzésen akadnak nagyon jó időszakaink, az eredményeknek is jönniük kell. A regenerálódásra ugyan kevés időnk marad, de úgy érzem, sikerült megfelelően felkészülnünk mind fizikálisán, mind fejben. Marley FKSE Szekszárd- Siókosár UK 71-83 (18-25, 22-14, 20-20, 11-24). Férfi NB II. Szekszárd, 140 néző. Vezette: Fodor, Maár. Szekszárd: Dorogi (14), Tunczinger (14/3), Kaveczki (9/3), Mandulás (9/3), Szűcs (4). Csere: Keresztes 5), Talabos (5), Herr (-), Szabó (11). Edző: Murvai Árpád. Elképesztően gyengén kezdtek a szekszárdiak. Miközben a hazaiak álmosan szőtték támadásaikat, s dobásaik is rendre célt tévesztettek, a siófokiak rendre betaláltak, s tetemes előnyre tettek szert (6-17). Az FKSE gárdáján az időkérés és a cserék sem segítettek sokat, bár a különbség a negyed végére némileg csökkent. A folytatásban rendezte sorait a Marley. Különösen Szabó hasznos játékának köszönhetően kiegyenlítetté vált a mérkőzés, sőt a szünetre minimális előnyt is kiharcoltak a hazaiak. A játék ugyanakkor továbbra is csapnivaló volt, ráadásul a személyi hibák is döbbenetes „iramban” szaporodtak a szekszárdi kosarasok neve mellett. A fordulás után fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a harmadik negyed utolsó másodpercét leszámítva végig a Siófok vezetett. Egymás hibáiból éltek az együttesek, a pontszerzésben Dorogi, illetve a sok védőhiba miatt egyenrangú ellenfél nélkül maradt vendég center, Kovács N. jeleskedett. A periódus végére szinte a teljes szekszárdi kezdőötös négy személyivel a pádon pihent. A befejező játékrészben hét perc alatt mindössze három pontot dobott a Marley, eközben a Balaton-partiak 13 egységig jutottak (63-73). Az utolsó negyed elején Szűcs, a közepén Tunczinger és Dorogi, míg a hajrában Kaveczki pontozódott ki, így esély sem maradt a fordításra. A lélektelen, rossz szellemű játék más eredményt nem is hozhatott, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Farkas betegség, Beák pedig sérülés miatt hiányzott, s ezt alaposan megérezte az FKSE. _____________________________(SÓLYOMVÁRI! Bi cskei csapatot hirdetett Egy kérdőjel a bosnyákok elleni kezdőben Kedden kora délután, másfélórás repülőút után megérkezett a magyar labdarúgó-válogatott Bosznia-Hercegovinába. Labdarúgás Bicskei Bertalan szövetségi kapitány együttesére Szarajevóból 70 küométeres buszút várt a szerdai találkozó színhelyére, Zenicára. A magyar küldöttséget a bosnyák fővárosban hideg, de tiszta idő fogadta. A hőmérséklet 1 fok volt, Szarajevó utcáit hó borította. A szakvezető kedden 17.30 órakor - a mai mérkőzés időpontjában - tartott edzést, és még a gyakorlás előtt kihirdette kezdőtizenegyét. E szerint szerda este Babos- Korsós Gy„ Sebők, Juhár- Bodnár, Miriuta, Halmai, Tóth N. vagy Rósa, Hamar- Fehér M„ Horváth F. összeállításban lép pályára a magyar nemzeti együttes. Az utánpóüás-válogatott (U-21) szintén szerdán, 13 órakor Travenikben a házigazdák korosz- tályos csapata ellen lép pályára. ■ Új utakon az Unió Box Team Rácz György tehetségeket kutat, és amatőr gálákat szervez Az év elején válás történt hazánk legerősebb profi boksz klubjában: az edző-édesapa, Rácz György és a menedzserfiú, Rácz Félix immár külön utakon jár. Profi ökölvívás Az unió valamennyi ranglistás profi bunyósa váltott, s immár az újonnan létrejött Felix Promotion igazolt öklözője. Az Unió Box Team kötelékében professzionális múlttal csak Halász Gábor és Szabó Balázs maradtak, a többiek valamennyien tehetséges amatőrök. Mindez egyben megmutatja az utat, amit a Rácz György-Szilágyi Richárd edzőpáros célul tűzött az egyesület elé.- A jövőben elsősorban nevelőklubként szeretnénk működni - mondja Rácz György, aki korábban Romániában, majd Magyamrszág- m kerülve is amatőr bokszolókkal foglalkozott. - Húsznál is több fiatallal foglalkozunk, s közülük többen már bizonyították is tehetségüket. A 71 kg-os Burányi László a junior országos bajnokságon tavaly ezüstérmet szerzett, de ugyancsak korosztálya legjobbjai közé tartozik az ifjúsági Batonyai László (63.5 kg), a kadett korú Fábián Attila (63.5 kg), s a már a felnőttek között szorítóba lépő Kovács István (71) is. Rajtuk kívül pillanatnyilag 14-16 kezdő bokszoló igyekszik elsajátítani nálunk az alapokat. Közülük a legszorgalmasabbak az év végén már kesztyűt húzhatnak országos viadalokon is. A nehézatlétika utolsó szekszárdi bástyájaként hiszem, hogy a közvélemény és a is felfigyel munkákra, eredményeinkre.- Úgy érzem, hogy a boksz rendkívül értékes pedagógia szereppel bír(hat) - különösen a kallódó ifjúság körében. Az ökölvívás fegyelemre, kitartásra, pontosságra nevel, biztos pont lehet a gyerekek életében, ráadásul edzőtermünkben családias hangulatban, barátok között sportolhat. Ennek érdekében szeretném az ökölvívást közelebb vinni Szekszárd, illetve a megye iskoláihoz, s havi rendszerességgel amatőr gálákat rendezni a sportág népszerűsítése, és sportolóink versenyeztetése érdekében. Az első ilyen rendezvényt március 10-én, szombaton délután az Ötös számú iskola aulájában tartjuk, s várhatóan nyolc bunyósunk lép kötelek közé. (fekete) Szekszárdi siker a Sárköz-kupán Duna-parti csapatok fölénye az idei Nosztalgia-tornán Szombaton két helyszínen is rendeztek tornát: a decsi Sárköz-kupán a fiatalok, a palánki Nosztalgia-kupán az „örökifjak” léptek parkettre. Kézilabda A decsi általános iskola tornacsarnokában négy együttes, a második vonalbeli Ferropatent- Szekszárd SE és Tolna KC - utóbbi a tartalék csapatát küldte el a Sárköz-kupára -, valamint az NB lies Mohács és megyei bajnokság listavezetője, a házigazda Decs mérte össze erejét. A felkészülési tornán a szekszárdiak esélyeshez méltó magabiztossággal, három mérkőzésen 89 gólt szerezve diadalmaskodtak. Eredmények: Decs-Mohács 21-18. Ld: Samu 10, Simon K. 6, ill) Prokop 5. Tolna KC-Mohács 20-17. Ld: Sipos Á. 12, Takács 4, ill. Wertmuthweisz 6, György 5. Szekszárd-Decs 31-19. Ld: Weigel 7, Jánics 5, Horváth Sz., Savanyú 4-4, ill. Samu 9, Simon K. 6. Szekszárd-Mohács 32-9. Ld: Jánics 10, Müller, Tamás 5-5, Weigel 4, ül. Wertmuthweisz 4. Tolna-Decs 23-21. Ld: Sipos Á. 7, Oláh 5, Schmidt Á. 4, ill. Samu 9, Simon K. 7. Szekszárd-Tolna 26-11. Ld: Jánics 5, Weigel,s Schmidt O. 4-4, ill. Sipos Á. ÍÖ. Végeredmény: 1. Ferropatent-Szekszárd SE 6,2. Tolna KC 4, 3. Decs 2,4. Mohács 0 ponttal. A torna legjobb játékosának Horváth Orsolyát, legjobb kapusának pedig Schell Gabriellát (mindkettő Szekszárd) választották. A gólkiráEgyes férfi mérkőzések a humort sem nélkülözték fotó: bakó A decsi Samu Mariann (középen) lett a gólkirálynő lyrtői címet 28 találatával Samu Mariann (Decs) érdemelte ki. Nosztalgia-kupa: parketten az „örökifjak” Szombaton reggeltől késő estig pattogott a labda a palánki Csapó Dániel középiskola sportcsarnokában. Itt rendezték ugyanis a hagyományos Nosztalgia-kupát, melyen az idén öt női és nyolc férfi együttes lépett pályára. A hölgyek körmérkőzéses tornáját a dunaújvárosiak nyerték pontveszteség nélkül a címvédő mözsiek ellőtt. A férfiaknál a két csoportgyőztes, a Nosztalgia-kupán - a paksiak és a nagymányokiak mellett - újonc duna- földváriak, illetve a körbeverések után jobb gól- különbségének köszönhetően továbblépő szedre- siek vívták a döntőt. A fináléban az egykori NB I/B- s földváriak magabiztosan, 19-11-re nyertek. A győztesek a német Bad-Windsheim együttese által felajánlott díszes serlegeket vehették át. Végeredmény, nők: 1. Dunaújváros-Autex 8,2. Mözs 6, 3. Spartacus 4, 4. Bőrdíszmű 4, 5. Szekszárdi Vasas 0 ponttal. A legeredményesebb gólszerzőnek Gál Yvette (Dunaújváros) bizonyult, míg a legjobb játékosnak Herczig Antalnét (Mözs), a legjobb kapusnak pedig Müller Henriettát (Szekszárdi Vasas) választották. Férfiak: 1. Dunaföldvár, 2. Szedres, 3. Fadd és Bad-Windsheim (német). A gólkirályi címet Veres Kovács Pál (Dunaföldvár) érdemelte ki, míg a legjobb játékosnak Nagy Jenő (Dunaújváros), a legjobb kapusnak Sulyok Sándor (Szedres) bizonyult. ____________(fekete) Né gy vereség, negyedik hely Asztalitenisz Az ország tizenkét legjobb asztaliteniszezője - köztük a Fastron AC Tolna ifjú tehetsége, Wittinger Judit - állt asztalhoz az elmúlt hétvégén a Statisztika csarnokában megrendezett Országos Ifjúsági Top 12 bajnokságon. Wittinger a szombaton megvívott öt találkozója közül négy után győztesen hagyhatta el az asztalt, míg vasárnapi hat ütközetéből három után akadt oka az örömre. A tolnaiak tinije összesítésben Póta Georgina, Csernyik Ildikó és Ambrus Tímea mögött a negyedik helyen végzett, így megerősítette harmadik helyét az országos ifjúsá- gi ranglistán._______________■ To rnagyőztes dombóváriak Kézilabda Kővári Tamás, a Dombóvári KSK férficsapatának edzője az 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola sportcsarnokában vasárnap második alkalommal rendezte meg a G-Bau-kupát, melyen öt déldunántúli- gárda vett részt. A tíz mérkőzésen összesen 372 gólt láthattak a nézők. A győzelmet a házigazdák szerezték meg a komlói serdülők és a Hőgyészi Jens-Tex gárdája előtt. A negyedik helyen a Kéthely, az ötödik pedig a Pécsi EAC-Kettele csapata végzett. A torna legjobb mezőnyjátékosának a dombóvári Zörgő Róbertét választották a trénerek, a legjobb kapusnak járó különdíjat pedig a komlói Csipák Károly érdemelte ki. A gólkirályi címet az egykori bányászváros együttesében játszó Molnár Zoltán hódította el 30 találattal. A hazaiak közül kitűnő teljesítményéért Heidt Imre vehetett át különdíjat. _______■ Tot ótippek A Tolnai Népújság tippjei a totó 9. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre: 1. Bremen-Freiburg 1 2. Cottbus-Kaiserslautern 1 3. Rostock-Bayern München 2 4. Stuttgart-Wolfsburg 1 5. FC Köln-Hertha BSC x 6.1860 München-Leverkusen 2 7. Schalke-Hamburg 1 8. Brescia-Lazio 1 9. Bari-Fiorentina 2 10. Napoli-Lecce 1 11. Milan-Parma x 12. Udinese-Juventus 2 13. Verona-Atalanta 2 Pluszmérkőzés: 14. Roma-Internazionale 1 Gólrekordok az Alta-Ripa zárófordulójában Az elmúlt héten befejeződtek a küzdelmek a tolnai sportcsarnokban 13. alkalommal lebonyolított Alta- Ripa tornán. Teremfoci Az elmúlt héten lapunkban már beszámoltunk a második vonal zárófordulójának küzdelmeiről, és az eredményhirdetésről, ám egy elmaradt mérkőzés miatt az osztály gólkirályi címe csak az első osztály eredményhirdetésével párhuzamosan került kiadásra. Az utolsó fordulóban lejátszott Power United-Victory összecsapáson a Power játékosa, Herczig Gábor duplázott, így beérte a góllövőlista élén álló Nagy Istvánt (Shimano). A versenybizottság döntése értelmében mindketten különdíjat vehettek át. Az első osztály utolsó fordulójában gólrekord született: öt találkozón 59 alkalommal találtak a kapuba a játékosok. Különösen gólgazdag volt Brilliance-Nyu- godt (15-3) és az Alimentál- Suzuki (14-6) összecsapás, utóbbi ráadásul az év gólcsúcsát hozta. Az Alimentálban játszó Vida Tamás nyolcszor(l) volt eredményes, ami szintén rekord a sorozat idei kiírásában. A forduló meglepetését jelentette, hogy a már bajnok Bitoma vereséget szenvedett a Soliótól (5-6). A második helyet eldöntő Áfész Tolna-TLK összecsapás 2-2-es döntetlent hozott, így a TLK csapatáé lett az ezüst, míg az Áfész Tolna még a dobogóról is lecsúszott. Az osztály legjobb kapusának Mausz Antalt (TLK), legjobb játékosának Hegedűs Pétert (Bitoma) választották, az osztály gólkirályi címét a 39 gólos Lovász Barna (Brilliance) vehette át. A szervezők a legsportszerűbb csapat különdíjat a Sárszeg Áfész együttesének ítélték oda. A végeredmény: 1. Bitoma 41, 2. TLK 38, 3. Brilliance 37, 4. Áfész Tolna 35, 5. Calitas 31, 6. Alimentál 28, 7. Sárszeg Áfész 20, 8. Suzuki-Szilfa 17,9. Solio 10,10. Nyugodt 7 ponttal. A harmadik vonalban Neutron meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett a Dinamo Allah együttesétől, mellyel az is eldőlt, hogy az első osztályba e két együttes jutott fel. Az alsóházban a második kieső helyért nagy küzdelem folyt, a Fritt Esély elleni sikerével (5-3), és a KO-MIX Sördögök elleni győzelmével (4-3) eldőlt, hogy az Esély SE októberben pótselejtezőn próbálhat meg visszakapaszkodni a kupasorozat harmadik osztályába. Á legjobb kapusnak Tóth Miklóst (Neutron), legjobb játékosának Nagy Norbertét (Dinamo Allah) választották, míg a legsportszerűbb csapatnak járó különdíjat a Tolna VFC ificsapatának ítélték oda a szervezők. Ä gólkirályi címét két kategóriában osztották ki: a felsőházban a 24 gólos Nagy Norbert, míg az alsóban az ugyancsak 24 gólos Karip István (Fritt- Kft.) kapta a különdíjat. A végeredmény, A-csoport: 1. Neutron 40, 2. Dinamo Allah 36, 3. Ép-Fém 34,4. Padosz 28, 5. Favorit 18, 6. In-Team 16 ponttal. B-csoport: 1. Fritt-Kft. 22, 2. Atomix 21,3. Sördögök 20,4. KO- MIX 18, 5. Esély SE 17, 6. Tolna VFC ifi 4 ponttal. _________(rónád Hä kkinen: gyors pelenka-csere Berlin Mika Häkkinen, a Forma-1-es West-McLaren-Mercedes finn pilótája a Super Illu című lapnak nyilatkozott, és többek között elmondta, hogy egyre jobb lesz a pelenkázási technikája.- Mindig azt hallom, hogy a szerelőink milyen gyorsan cserélnek kereket. Ez mind semmi ahhoz képest, amilyen sebességgel én szoktam a fiamat tisztába tenni. Ráadásul hajnali kettőkor is ugyanolyan rövid idő alatt és egyre jobb technikával „dolgozom”, mint napközben. A kétszeres világbajnok 32 éves autóversenyzőnek és fotómodell feleségének, Erja Hon- kanennek december 12-én szüle- tett Hugo nevű fia. ___________■