Tolnai Népújság, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-27 / 49. szám
Vigyázz, elment a komp! Valamit nem tud pontosan? WWW.tplllclin0pujSag.hU Megújult formában, 24 órás, állandó hírszolgálattal, a korábbinál jóval több szolgáltatással. \\ H e ly b Öl minden. TOLNA MEGYE2001 Múlt, jelen, jövő Bátaszéken 9. oldal TERÜLETFEJLESZTÉS Esély a felemelkedésre: összefogással 5. oldal SPORT A Liverpool nyerte a Liga kupát 15. oldal Hírek TAMÁSI. A város és a térség tavalyi tűzvédelmi helyzetéről számol be a hivatásos önkormányzati tűzoltóság március 2- án, pénteken a tamási városházán. A tájékoztatón jelen lesznek a megye hivatásos tűzoltóságainak parancsnokai és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. FELSŐNYÉK. Felújítják a községben az idősek napközi otthonát, amelyet két évvel ezelőtt az érdeklődés hiányára való hivatkozásával szüntetett meg az önkormányzat. Jelenleg mintegy húsz idős érdeklődik a napközi otthon iránt. TAMÁSI. 2001 május 31. az új határideje a város közművelődési koncepciójáról szóló rendelet megalkotásának. Erről a 2000 második félévi határozatok végrehajtásának vizsgálata kapcsán döntöttek. A helyi adózásról az Állami Számvevőszék által folytatott vizsgálatról a márciusi ülésen kap tájékoztatást a képviselő-testület. OZORA. Új háziorvost nevezett ki a község képviselő-testülete a községből távozott dr. Bacsa Barnabás helyett: a körzet betegeit a Géderlakról érkezett dr. Pataky László látja el. TAMÁSI. Újabb két cég tett ajánlatot Tamási közvilágítási rekonstrukciójára. 2000-ben az osztrák Knoblicht GmbH-val kötött megállapodást felbontotta az önkormányzat. 9 770865 603029 01049 Városi szülői értekezlet Szekszárdon Több mint négyszáz ovis készül iskolába A városban működő általános iskolák, a zeneiskola, valamint a nevelési tanácsadó közreműködésével a tanköteles korú gyermekek szülei számára tartott összevont szülői értekezletet tegnap délután Szek- szárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének művelődési bizottsága a művelődési ház márványtermében. A hagyományteremtő szándékkal tartott rendezvény célja az volt, hogy a jövendő elsősök szülei pontos és alapos tájékoztatást kapjanak az iskolaérettség kritériumairól, a megyeszékhely általános iskoláinak „kínálatáról”, valamint az intézmények fenntartóival is megismerkedhessenek. Erre a szervezők szándéka szerint azért van szükség, hogy a szülők ne hallomásból szerezzék meg az iskolaválasztással kapcsolatos híreiket, ismereteket. A megyeszékhelyen három olyan általános iskola működik, amelyeknek az egész városra kiterjedő behatási körzete van. Ezek a Garay János Ének-Zenei Általános Iskola, a Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule és a II. számú Általános Iskola. Ezekben az intézményekben a beiratkozás időpontja március 29. A saját behatási körzettel rendelkező általános iskolákban a beiratkozás ideje április 23. és 24. A megyeszékhelyen az első osztályba induló gyerekek száma a tavalyihoz képest nem változott, 400 fő körüli. Ehhez a létszámhoz bejáró gyerekek is csatlakoznak majd, a városkörnyéki településekről gyakran hozzák a szülők szekszárdi iskolába a gyerekeiket, főflZ ISKOLAKÖTELES GYEREKEK óvodában marad iskolába megy ként ha a városban dolgoznak, illetve a nagyobb gyerek már itt jár iskolába. Az iskolák közül a II. számúban, a Dienesben és a Gyakorlóban jellemző a bejárók nagyobb létszáma. Az elsősök pontos száma csak a behatás után derül ki, az addig hátralévő közel két hónap alatt még sok szülő megváltoztathatja döntését, mind A szekszárdi Wosinsky utcai óvoda nagycsoportosai múzeum- látogatáson FOTÓ! BAKÓ JENŐ 1. sz. óvoda 16 84 II. sz. óvoda 27 59 III. sz. óvoda 10 74 IV. sz. óvoda — 83 kórházi óvoda 13 37 gyakorió óvoda 6 47 katolikus óvoda13 „Az én ovirri’magán óvoda 2 5 ÖSSZESEN: 74 402 a behatás, mind az óvodában maradás javára. A mellékelt táblázatban az előzetes adatokat közöljük arról, hogy várhatóan melyik óvodából hányán mennek iskolába a tanköteles korú gyerekek közül, illetve hányán maradnak még az intézményben. Mint a táblázatból kiderül, az óvodában maradó tanköteles korú gyerekek aránya megközelíti a 20 százalékot, ami elég magasnak mondható. Az ok kettős: az iskolaérettségnek, a mai követelmények fényében sok kritériuma van, az iskolába készülő gyereknek számos készség- —ST gél és ismerettel kell rendelkeznie ahhoz, hogy ne maradjon le a többiektől, emellett pedig szociális viselkedésének is el kell érnie azt a szintet, hogy az iskola szabályaihoz igazodni tudjon. Sok esetben fordul elő az is, hogy a szülő dönt úgy, még egy évig maradjon óvodában a gyerek, erre a hatályos jogszabályok szerint lehetősége van. Az iskolába készülő gyerekek szüleinek, ha bizonytalanok a döntésben, nem árt, a nevelési tanácsadó szakembereinek véleményét kérni. __venter Marianna Ke nessey nap az iskolában A névadóm emlékeztek Tavaly nyár óta viseli az iskola a falu szülöttje, a tengerész, tudós, szabadság- harcos Kenessey Albert nevét, akinek emlékére születésnapja alkalmából egész napos rendezvénnyel tisztelegtek. Gerjen Az iskola vezetése és a diákönkormányzat idén először rendezte meg a Kenessey napot, amelyen az alsós és felső tagozatos diákok versenghettek a különféle díjakért. A kisebbek ügyességüket és leleményességüket mérhették össze játékos, mégis gondolkodásra késztető feladatokkal, matematikából, titkosírások és rejtvények megfejtésével és más fondorlatos próbákkal, majd az ép testben ép lélek elve alapján ügyességüket és fürgeségüket bizonyítva. Az első helyen Engert Ágota csapat végzett, megelőzve Kruller Tamás és Lück Renáta gárdáit. A felsősök előtt nyolc versenyszám állt, a Legyen ön is milliomos mintájára játszott vetélkedőt, Kenessey életéről szóló kérdésekkel Latkóczi Gombás Géza nyerte, a Kávéfőző a bennszülöttek földjén című vetélkedőben a legjobb színészi teljesítményt Haász Tibor és Soós Zoltán nyújtotta, a lövészversenyt Lazányi Róbert, a rejtvényfejtést Kaiser Ferenc, a hidegtál készítést Kincses Mariann, Benke Natália páros a tájékozódási versenyt Bráz Szilveszter nyerte, rajzolásban Búzás Péter, számítástechnikában Sági Norbert lett a legjobb. Az ösz- szesített csapatversenyt végül a Sági Norbert, Házi Bence által fémjelzett társaság nyerte. _________________________________rAkosi A Bezerédj Programról Stratégia: az életszínvonal, életminőség javítása A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács és a Tolna Megyei Vidékfejlesztési Innovációs Központ Kht. szervezi azt a rendezvényt, mely ma 14 órától várja az érdeklődőket Szekszárdon, a vár- megyeháza dísztermében. Tolna megye-Szekszárd A résztvevők Tolna Megye Komplex Fejlesztési Programját, népszerű nevén a Bezerédj Programot vitatják meg. A program stratégiai célja a helyi életszínvonal és életminőség emelkedését elősegítő fejlődés lehetőségeinek megteremtése. A megjelenteket 14 órakor Koltai Tamás, Tolna Megye Közgyűlésének, egyúttal a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke köszönti, majd Glattfelder Béla, a gazdasági minisztérium politikai államtitkára tart tájékoztatót a Széchenyi tervről. Balsay István, az Országgyűlés területfejlesztési bizottságának elnöke a területfejlesztés és a decentralizáció elveiről szóló parlamenti határozat-tervezetet ismerteti. Dr. Szaló Péter, az FVM helyettes államtitkára az EU előcsatlakozási időszak területfejlesztési támogatási lehetőségeiről ad képet. Dr. Szegvári Péter, a miniszterelnöki hivatal államtitkári hivatalának titkárságvezetője a területfejlesztés különböző szintjeinek összehango-. lásáról tart előadást. Szünet után, 15.30 órától Szepesi Balázs, Tóth Borbála és dr. Wilhelm József szakértők bemutatják a résztvevőknek a Bezerédj Programot. Dr. Tóth József, a PTE rektora, valamint dr. Kovács Katalin, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója pedig az értékelések, hozzászólások sorát nyitja meg. A Bezerédj Program tudnivalóiról, jellemzőiről lapunk 5-6-7. oldalán adunk közre összefoglalót olvasóink számára. ■ Egy „lelkiismeretes” költségvetés Soha nem tapasztalt egyetértés a város büdzséje körül Statisztika és szerkesztés Közművelődési szakmai napot tartottak tegnap Korrekt, áttekinthető, építő jellegű, szakmai, reális (stb.) Efféle jelzők röpködtek a tolnai képviselőtestület tegnapi ülésén a költségvetési rendelet tárgyalása során, a testület minden „oldaláról”. Ennek megfelelően rövid idő alatt - talán a város rendszerváltás utáni történetében először egyhangúlag - el is fogadták a büdzsét a városatyák és -anyák. Tolna A már-már csupán idézőjelesként aposztrofálható vitában valamennyi hozzászóló hangsúlyozta, hogy az ezredforduló első költség- vetése - a korábbi években nem tapasztalt módon - igen alapos társadalmi és politikai egyeztetés, szakmai viták után született, és ez, Friedmanszky Zoltán alpolgármester szavaival élve „meg is látszik rajta”. Mint Letenyei Róbert - egy inkább a kritikai észrevételeiről ismert - képviselő fogalmazott: ez a büdzsé mindenféle lelkiisme- ret-furdalás nélkül támogatható. Annak ellenére, hogy több képviselő is hangsúlyozta, hogy a város anyagi helyzete és költségvetése is jó, a laikus számára a büdzsé számai első látásra nem feltétlenül keltik ezt a benyomást. A tervben levő nagyberuházások nélkül valamivel több, mint egymilliárdos költségvetés ugyanis 148 milliós mínusszal indul, amely összegnek döntő része működési forráshiány. Dr. Szilák Mihály reményei szerint viszont a város várhatóan kezelni tudja a deficitet, elsősorban az ÖNHIKI- pályázat (amely, mint egy képviselő megjegyezte, ma már az állami finanszírozás szinte automatikus elemévé vált), továbbá a tavalyi gazdálkodás jelentős pénzmaradványa, valamint a város - a helyi gazdaság élénküléséből következő - adóbevételeinek további növekedése révén. Stróbl József képviselő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben például az ÖNHIKI pályázat nem lesz sikeres, az önkormányzatnak felül kell vizsgálnia a kötelező és a nem kötelezően vállalt feladatait, hogy ne a - Pirgi József képviselő szerint is viszonylag szerény mértékű, ám pályázatokkal remélhetőleg kiegészülő - beruházásoktól vegyék el a forrást. __________-sA T olna Megyei Önkormányzat Humán Szolgálatok Központja kulturális irodája megyei szakmai napot szervezett tegnap délelőtt a művelődési házak, teleházak vezetőinek és munkatársainak, valamint a települések kulturális rendezvényei szervezőinek. Szekszárd A közművelődési statisztikák változásairól Pordány Sarolta, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közművelődési főosztályának tanácsosa tájékoztatta a résztvevőket. A közművelődési statisztikák célja az, hogy pontos és átfogó képet mutassanak a közművelődés területén végzett tevékenységről és a köz- művelődési feladatokat ellátó szervezetekről is. Mindezen adatokra a pénzügyi tervezéshez és a szakmai stratégiai programok kialakításához van szükség amellett, hogy konkrét és objektív képet kaphatnak általa a szakterületről. A közművelődési statisztikával kapcsolatos teendőket törvény szabályozza, tartalmát az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban rögzítik. Minden adatszolgáltatási kötelezettséggel rendelkező intézménynek és adatszolgáltatónak el kell készítenie ezt a statisztikát, s bár sokszor unalmasnak találják, nagy a jelentősége. A köz- művelődési statisztikai adatlap az elmúlt években nem követte a szakmai változásokat, most új adatlap készült, a 2001-es adatokat már ezen gyűjtik. Kétszáz témakörben több mint 900 adatra kérdez rá az új lap, s mint az előadáson elhangzott, igen fontos lenne, hogy minden érintett a lehető legpontosabban végezze el a kitöltését. Az elhangzott előadás ehhez kívánt tájékoztatást adni, illetve segítséget nyújtani az adatszolgáltatóknak. A rendezvény második részében Hárságyi Margit, a pécsi Regionális Marketing Igazgatóság munkatársa tartott előadást a helyi kiadványok, hírlevelek hatékony szerkesztéséről. Az előadásokat követően a résztvevőknek módjuk nyílt kérdések feltevésére, illetve az előadókkal való konzultációra. VENTER