Tolnai Népújság, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-20 / 43. szám
2. oldal - Tolnai Népújság Hírek SZEKSZÁRD. Szakony Attila fotóiból nyílt kiállítás tegnap Szekszárdon a Babits Mihály művelődési ház márványtermében. A kiállítást március máso- dikáig lehet megtekinteni. SIÓAGÁRD. Három területen is támogatja a kistérségi együttműködés keretében megvalósítandó, a zombai önkormányzat által kezdeményezett célokat a sióagárdi önkormányzat. A köz- világítás korszerűsítésével, a térségi kábeltelevíziós hálózat kiépítésével, valamint a település- tisztasági és környezetvédelmi feladatok ellátásával kapcsolatban is csatlakozni kívánnak a mikrorégiós társulási elképzelésekhez. MŐCSÉNY. A község önkormányzata tegnap tartotta soros ülését a polgármesteri hivatalban. A képviselők az idei költségvetés elfogadásáról döntöttek. A DOMBÓVÁRI kertbarátok szerda reggel nyolc órától borbírálatot tartanak a város művelődési házában a helyi és a környékbeli szőlősgazdáknak, A mintákat tartalmazó 7 deciliteres palackokat a. minősítésen résztvenni kívánók kedden 8 és 18 óra között adhatják le a kulturális intézményben. CIKÓ. A képviselő-testület ma este tartja soros ülését az önkormányzat tanácstermében. A megvitatandó témák között szerepel a 2001-2002-es évi költség- vetési rendelet elfogadása, a megüresedett jegyzői állás meghirdetése, valamint a „Cikó díszpolgára” rendelet elfogadása. TENGELIC. Tóth Ferenc országgyűlési képviselő február 21-én 16 órától fogadóórát tart Tengelicen a polgármesteri hivatalban. A DOMBÓVÁRI képviselőtestület vagyongazdálkodási, város- fejlesztési és -üzemeltetési Bizottságának szerda délután három órakor kezdődő ülésén a Móra Ferenc Általános Iskola épületének tulajdonviszonyairól, ingatlanügyekről, valamint a művelődési ház és a városi könyvtár fűtési rendszerének korszerűsítéséről lesz szó. TOLNA. Ma, kedden 9-től 16 óráig véradást rendeznek Tolnán, a művelődési házban. SZEKSZÁRD. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szekszárdi csoportjának meghívására dr. Braun Márton országgyűlési képviselő kötetlen beszélgetésre várja a város keresztény elkötelezettségű polgárait február 23-án, pénteken, 17 órakor a Wosinsky Közösségi Házban. ________________________MEGYEI TÜKÖR t 2001. Február 20., Kedd Tíz százalékkal kevesebb betörés Tolna megyében is csökkent a bűncselekmények száma Az elmúlt évi munkát értékelték tegnap délelőtt a régi megyeháza dísztermében Tolna megye rendőri vezetői. A megbeszélésen részt vett dr. Ferenczi László dandártábornok, az ORFK bűnügyi főigazgatója. SZEKSZÁRD Bátorfi György rendőr ezredes, megyei főkapitány megköszönte az állomány munkáját. Szóbeli kiegészítőjében arról beszélt, hogy a megye rendőreinek a megye lakosságát kell szolgálniuk. Szűkebb pátriánkban az általános bűnügyi helyzet, a közrend és a közbiztonság megítélése továbbra is jobb az országosnál, annak ellenére, hogy néhány bűncselekmény-kategóriában nagyobb mérvű az emelkedés. Nőtt a közrend, a személy elleni és az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények száma, de nincsenek jelei a szervezett bűnözésnek. Az ismertté vált bűncselekmények száma közel 13 százalékkal csökkent, sorozat jellegű bűncselekmények nem történtek. A legtöbb jogsértés továbbra is a megyeszékhelyen és környékén történt, de a Paksi Rendőrkapitányság is 20 százalékot meghaladó arányban részesedik a bűnügyekből. A korábbi 10-zel szemben 6 volt az életellenes bűncselekmények száma, valamennyit felderítették, beléértve a magyarkeszi kettős emberölést és a dunaföldvári benzinkutas meggyilkolását. Még mindig a vagyon elleni bűncselekmények vezetik a sort, de tavaly történt a legkevesebb lopás, s 10 százalékkal csökkent a betöréses loDr. Soczó László szekszárdi kapitány elsősorban a bűnügyesek gondjairól szólt fotó, bakó jenő pások száma, s ezek Szekszárdról áttevődtek Paks és Tamási körzetére. A megye rendőrei, a megyék nem hivatalos rangsorában az eredményességet tekintve, tartósan az első harmadban foglalnak helyet. Ezeket az eredményeket nehéz gazdasági helyzetben, s létszám- hiánnyal küszködve érték el. A bűncselekmények számát tekintve a megye 17. a felderítésben a 6. a nyomozás eredményességében pedig a 8. helyre került. A nyomozások eredményessége 56,3, az ismeretlen tettesek felderítési mutatója pedig 46,2 százalékos volt. Megnyitották az áldozatvédelmi irodát. Kiemelte a parancsnokok szerepét és felelősségét, s azt hangsúlyozta, hogy a rendőrség nem korrupt: az elmúlt évben e miatt senkitől sem kellett megválniuk. Horváth József ezredes, bűnügyi igazgató, dr. Józsa Csaba ezredes, közbiztonsági igazgató, Taukemé dr. Pusztai Erika őrnagy, gazdasági igazgató saját szakterülete eredményeiről és problémáiról szólt. Állandó jelenlétet biztosítanak a rendőrök az idegenforgalmi szezonban a kiemelt üdülőterületeken. Csökkent is a bűncselekmények száma, de még így is történt nagy értékű gépkocsilopás. A közúti közlekedés feltételei nem változtak, 463 személyi sérüléssel végződő baleset történt, 8 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A 32 halálos sérüléssel járó balesetben 53 ember veszítette életét. A személyi sérüléssel járó balesetek majdnem 18 százalékában szerepet játszott az ittas vezetés. IHÁROSI Fekete krónika Felborult a gázpalackokat szállító teherautó Báta és Dunaszek- cső között egy Renault típusú pótkocsis szerelvény az árokba borult a rajta lévő ezeregyszáz gázpalackkal együtt. A palackok legurultak, szétszóródtak, s több meg is sérült. A szekszárdi és a mohácsi hivatásos tűzoltók vízsugárral hű- tötték és hígították a kiszabadult propán-bután gázt, majd visszapakolták a gázpalackokat. Rablás Szekszárdon Kiraboltak egy embert Szekszárdon a vasútállomásnál. A támadó zsákmánya egy karóra és nyolcezer forint volt. Veszélyes az avarégetés Kaposszekcső határában tegnap délelőtt 1000 négyzetméteren égett a gaz, avar. Közeledik a tavasz, s mivel tél sem igen volt, igen nagy a szárazság. A hét végén 11 esetben vonultak ki a tűzoltók, s ennek legalább a fele szabadtéri tűz volt, amelyek gyaníthatóan azzal kezdődtek, hogy valaki meggyújtotta a gazt, venyigét, szemetet. Szekszárdon a Keselyűsi út mellett például egy hektáron gyulladt ki a száraz gaz, majd a tűz átterjedt az erdőre is. Ugyancsak tűz volt a szeméttelep környékén is. A tüzek másik fele szintén tél végi eset: két alkalommal történt meg, hogy a kéményben összegyűlt korom gyulladt ki, másutt pedig a füstölő. Személygépkocsikat törtek fel Aki manapság bármilyen értéket az autójában hagy, az számíthat rá, hogy a személygépkocsit feltörik. Megint ez történt Dombóvott a temető mellett parkoló autóból iratokat és készpénzt vittek el. Szekszárdon a Mátyás király utcában csak iratok voltak az autóban. Megkerült a „csellengő” Lapunkban is megjelent a felhívás, amelyben a rendőrség egy eltűnt fiatalembert keresett. Még januárban indult el nagydorogi otthonából a 16 esztendős S. F. A megjelent rendőrségi felhívás eredményesnek bizonyult, lakossági bejelentés alapján a fiatalembert a rendőrök megtalálták és hazavitték a szüleihez. Vandálok törték be a telefonfülke ablakait A dombóvári Szász Söröző előtt található nyilvános telefon fülkéjének két ablakát is betörték azok az ismeretlen vandálok, akik az éj leple alatt erejüket fitogtatva garázdálkodtak. __________________■ Fal uról falura Tiszta vizet a kutakba! A jövő évben megkezdődhet a munka Újabb fontos állomásához érkezett a bonyhádi városi vízellátás. Mint arról már korábban többször is tájékoztattuk olvasóinkat, a Budapesti Vegyi Művek Hidasi Üzeméből néhány éve jelentős mennyiségű klór benzol került a környezetbe. Bonyhád A város vízellátásának több mint 60 százalékát adó déli vízbázis és a szennyezett terület közelsége komoly aggodalmat váltott ki a lakosság és a szakemberek körében. Az a szakmai tanácskozás mely a napokban zajlott, úgy tűnik a végleges megoldás lehetőségét hordozza.- Ezen a szakmai konzultáción, melyen az ÁNTSZ, a vízügyi igazgatóság és a városi vízmű munkatársai mellett Potápi Árpád országgyűlési képviselő is részt vett, annak a tanulmány- tervnek az elemzése történt, mely a város északi vízbázisának kapacitását, a termelő kutak és a vízvezeték- rendszer állapotát mutatja - tudtuk meg Oroszki István polgármestertől. - A szakhatóságok jelenlevő munkatársai alapos elemzésnek vetették alá a tervet és remélem, ennek elfogadása nagymértékben hozzájárul a munkálatok mielőbbi elkezdéséhez. A déli vízbázisból kinyert víz minősége most ugyan megnyugtató, de ha másként nem lehet a város vízellátását biztosítani, akkor új kutak fúrására kerül sor. Juhász Attila, az ÁNTSZ munkatársa szerint a legutóbbi, január 11-i ellenőrzés adatai szerint a szennyezettség jelenléte az európai szabványérték alatti, azaz a város egészséges, tiszta ivóvizet kap. Örvendetes előrelépésnek tartja annak a monitoring rendszernek a beindítását, mely időben jelzi a termelő kutak szen- nyezettségi szintjét. A mostani tanácskozás kapcsán elmondta, a vizsgált tanulmányterv megfelelő alapot ad a különböző pályázatokon való eredményes részvételre, mely a további munkák folytatásához szükséges pénzügyi forrást biztosíthatja. SAT GYÖNK. Tíz százalékkal nőnek a közétkeztetés térítési díjai Gyönkön. Április 1-től az óvodai napközis ellátásért 147, az iskolában ugyanezért 212 forintot kell fizetni. Az ebéd az általános iskolásoknak 136, az alkalmazottaknak 165 forint lesz. Nem fogadta el a képviselő-testület azt a javaslatot, miszerint a házi segítségnyújtás is térítésidíjköteles lett volna. Egy másik döntés értelmében az illetmény- alappal megegyező összegű, évi 33.060 forint ruházati költségtérítést kapnak a gyönki köztisztviselők. DIÓSBERÉNY. Környezetvédelemről, a falutisztaságról, a szennyvízkezelésről rendez fórumot az Otthonunk Diósberény Közalapítvány február 20-án, azaz ma este hat órától a helybéli könyvtárban. A meghívott előadók az Egészségügyi Szolgáltató Bt. munkatársai lesznek. MAGYARKESZI. Május 13-án Dávid Ibolya igazságügy-miniszter adja át a millenniumi országzászlót Magyarkesziben. Az alkalomra elkészül a község címere, amelynek motívumai kifej ezik a keszi gyökereket, a tót múltat, a lakosság katolikus vallását, a település szimbólumaiként pedig helyet kap benne a Tita-patak és a malom épülete. A címert Törő György tervezi. IREGSZEMCSE. Elkészült a község internetes honlapja. A www.nexus.hu/ireg bőséges helytörténeti és a falu jelenével kapcsolatos információkkal szolgál a weblátogatónak, aki emellett mp3-lejátszóval egy közel százéves, Bartók által gyűjtött hangfelvételt is meghallgathat. A honlapot felkeresők között iregszemcsei falinaptárt sorsolnak ki, ha megválaszolják a kérdést: miért hibás heraldikai szempontból község címere. BJHUNGÁRIA FBbIZTOSITÓ RT. az Allianz Csoport tagja Piacvezető részvénytársaságunk, mely a világ legnagyobb biztosítójának, az ALLIANZ HOLDING-nak kizárólagos tulajdona, Dél-dunántúli Igazgatósága lakossági divíziója Tolna megyei területére MŰSZAKI KÁRSZAKÉRTŐ-t keres A munkakör betöltésének feltétele:- építőipari felsőfokú végzettség,- kivitelezői gyakorlat,- angol nyelvismeret,- saját gépkocsi. Előny;- biztosítói tapasztalat,- széleskörű kapcsolatrendszer. Munkatársunk részére versenyképes jövedelmet, folyamatosan növekedő reálbért és egy piacvezető nagyvállalat kihívásait, lehetőségeit nyújtjuk. Fényképes szakmai, kézzel írott önéletrajzát a következő címen várjuk a megjelenést követő 1 héten belül „Műszaki kárszakértő” jeligével. Hungária Biztosító Rt. Dél-dunántúli Igazgatósága, Knipl Antal részére | 7100 Szekszárd, Pf.: 181. * Mm mm WRC minitorony 42-900/11 36.900,-Ft PANASONIC RÉGI ÁR AKCIÓSÁR NV-RS7 kamera + akku 152.980,119.990 Ft NV-R21 kamera 119.900,99.990 Ft TX-21 JT1P TV 69.900,64.900 Ft JVC GR-FX 11 kamera + akku 109.900,99.990 Ft HR-J 259 videó 41.900,39.900 Ft HR-J 468 videó 49.900,44.900 Ft HR-J 668 videó 74.900,68.900 Ft EVELUX TV 72 cm 99.900 Ft! NILE és FAG0R háztartási kis- és nagygépek | lü% engedménnyel kaphatók a készlet erejéig! Nyitva: hétfőtől péntekig 9-17, szombaton 9-13 óráig. A magánbefektetői és hitelpiacon bekövetkezett jelentős változásokra és az ennek kapcsán megnövekedett keresletre válaszolva bővítjük tanácsadói hálózatunkat. Önálló munkatársakat keresünk BROKERNET pénzügyi szaktanácsadó munkakörbe Tolna megyében. A képzésről a Brokemet gondoskodik. Mellékállásban kezdés lehetséges. Jövedelem a kezdeti fázisban 100-200 E Ft (az alapelőírás betartásával). Teljesit- ménypótlék! Alapkövetelmények:- középiskolai végzettség- heti min. 20 óra rendelkezésre álló idő- képzések folyamatos láogatása. BROKERNET Kft. 1068 Budapest, Benczúr u. 32. Telefon: (munkanapokon 9-17 óráig), 06-1/479-0010. Fax: 06-1/479-1018. .234?1. Az Energizer Kft., Magyarország piacvezető elemforgalmazója, FRANCHISE ÜZLETKÖTŐKET keres Baranya, Somogy, Tolna megyék területére. Feladata: vállalkozói formában. hagyományos piaci, kiskereskedelmi üzletek részére autóról történő közvetlen értékesítés. számlázás, az áru és az aktuális marketinganyagok boltba történő kihelyezése. Felelősséget vállalni tudó és akaró, kitartó, ambiciózus, saját munkájára igényes, becsületes, leinformálható munkatársat keresünk. Kéijük, hogy amennyiben érdekli a munkakör, küldje el igazolvány- képpel ellátott önéletrajzát 3 munkanapon belül az alábbi címre: 1386 Budapest, Pf. 993. (Önéletrajzokat nem küldünk vissza.)