Tolnai Népújság, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-16 / 40. szám

2001. Február 16., Péntek SPORT Tolnai Népújság - 9. oldal Új névadók a Nagydíjon Báloztak a Fiat Gemenci kerékpár-verseny szponzorai A névadó szponzorok képviselői a sikeres Nagydíjra koccintanak fotó: jantner Szombaton a Pedagógiai Főiskola aulájában tartotta szponzori kerékpáros-bálját a Fiat Gemenci Nagydíj szervező bizottsága. Kerékpársport A hagyományos rendezvénynek aktualitást adott, hogy az idei, 27. nemzetközi versenyen két sza­kasznak is új névadója lesz. A Nagydíj nyitó etapja, a 2000 méteres hegyi egyenkénti 2001- ben a Powerade-, míg a második szakasz, a „megyei kör” a Westel- kupa nevet viseli majd. A viadal harmadik, Baranyába átránduló szakasza, valamint a befejező, szekszárdi etap továbbra is az Alisca Bau-, illetve a Szekszárd Városért-kupáért zajlik, s a Nagydíj leglátványosabb része, a villanyfényes háztömbkörüli gála az idén is a Fiat Stoll-kupa nevet kapta a „keresztségben”. A névadó szponzori megállapodá­sok szignálására a bál keretében került sor. A hivatalos iratokat a szervező bizottság részéről Szabó Kovács János, míg a támo­gatók részéről Stoll László, a Stoll Autóházak Rt. tulajdonosa, Korcsmár István, az Alisca Bau Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Fenyőházi Elemér alpolgár­mester és Demkó Tibor, a Westel Távközlési Rt. szekszárdi irodav­ezetője látta el kézjegyével. A leköszönő két névadó, az adidas Czikk-Lon Kft. és az Ezerjó Gazdabolt továbbra is szpon­zorálja a nemzetközi kerékpáros versenyt, ötéves kiemelt támo­gatásukat a szervezők ezúton is köszönik. A báli hangulatról a GHB Band gondoskodott, a finom vacsora és kitűnő italok mellé a Bartina Néptáncegyesület és a pécsi Fordan-Stoll Rock&Roll cso­portjának táncosai, valamint a világbajnok, többszörös Világku­pa-győztes Pécsi Sasok aeíóbic- trió szolgáltatott látni- és tapsol­niValÓt. (FEKETE) (A rendezvényt a Fiat Stoll Kft., az Alisca Bau Kft., a Bát- Grill Kft., a Brióska Kft., a Coca- Cola Pécs, a HaHo-Kontakt Kft, a Gép- és Gépelem Kft. valamint a Déri Fotó-Optika támogatta.) m Sportági legjobbakat jutalmaztak Negyvenegy díjazott, Kroneraff duplája a szekszárdi ünnepségen Atlétika: Kroneraff Ágnes, Csillag Balázs (mind­kettő Szekszárd AC, Németh Gyula). Cselgáncs: Kovács Kitti, Kovács Antal (mindket­tő Atomerőmű SE, Hangyási László). Harcművészet: Horváth Györgyi (Álisca Nyilai íjászegyesület, Balogh László), Albert Szilárd (Ippon KE Szekszárd, Balogh László). Kajak-kenu: Bartha Diána (Tolnatext KKSC, Barina József), Kozmann György (Atomerőmű SE, Sziklenka László). Karate: Nyári Edina, Vituska István (mindkettő Bátaszéki Wado-ryu, Nagy Ákos). Kerékpár: Kocsis Anita, Szollár Márton (mind­kettő Koppány SE Tamási, Uhrin János). Kézilabda: Pech Katalin (Cece-Simontornya KC, Varga Gábor), Kézsmárky Róbert (Dombó­vári KSK, Kővári Tamás). Kosárlabda: Tóth Zsuzsanna (Atomerömű-KSC Szekszárd, Újhelyi Gábor), Czigler László (Atomerőmű SE, Fodor Péter). Labdarúgás: Hodován Edit (Varga Trans-Fer Tolna, Török Bálint), Nagy Zoltán (Bonyhád Agraco FC, Teszler Vendel). Lovassport: Zsók Csaba (Szálka). Ökölvívás: Tóti Gábor (Paksi SE, Magyar Ist­ván). Rádióamatőr: Weisz Csilla, Győri József (mind­kettő Szekszárdi Rádióamatőr Klub, Weisz Lász­ló). Ritmikus gimnasztika: Niki Aranka (Paksi SE, Falusi Lívia). Röplabda: Dercze Ágnes (Paksi RK, Poór Jó­zsef). Sakk: Rudolf Anna (Bátaszék SE, Molnár Béla), Berkes Ferenc (Atomerőmű SE, Mészáros Gyu­la). Súlyemelés: Kovács Levente (Koppány SE Ta­mási, Szász László). Tájfutás: Böröcz Ildikó, Kiss Gábor (mindkettő Paksi SE, Mittler József). Teke: Lelovics Zoltán (Attala SE). Tenisz: Adankó Miljana, Oláh László (mindkettő Atomerőmű SE, Hahn Já­nos). Természetjárás: Jakab Albert (Atomerőmű SE). Triatlon: Kroneraff Ágnes, Szabó Já­nos (Fani-Dynamic TC, dr. Szabó Pé­ter). Úszás: Ezer Andrea, Gál Attila (mindkettő Vízmű SE Szekszárd, Paszler József). Vívás: Varga Mónika, Nagypál István (Kórház SE Szekszárd, Garay Előd). ______________________________■ A T olna Megyei Önkormányzat Humán Szolgálatok Központja és a Tolna Megyei Sportági Szakszövetségek Szövetsége rende­zésében tegnap délután immár tizedik alka­lommal jutalmazták meg az elmúlt eszten­dő sportági legjobbjait. Szekszárd A Gemenc Hotelben tartott díjkiosztón a tavalyi évhez ha­sonlóan ezúttal is huszonöt sportág megyei legjobbjait ju­talmazták. A megjelenteket dr. Say István a Tolna Megyei Önkormányzat Humán Szol­gálatok Központjának igazgatója köszöntötte, majd Tímár László a Megyei Közgyűlés alelnö- ke mondott néhány szót, kiemelve a sportolók és edzőik elmúlt évben végzett kiemelkedő szakmai munkáját. A szövetségek elnökségé­nek nehéz dolga volt, hisz a sok jó eredmény, világbajnoki, Európakupa, és országos bajnoki helyezés közül nehéz volt kiválasztaniuk a leg­értékesebbet. Az idei 41 díjazott közül tizenné­gyen már az 1999-es teljesítményük alapján is sportáguk legjobbjának bizonyultak, s eredmé­nyeik alapján biztosak lehetünk benne, hogy még sok szép sikert érnek el önmaguk és egye­sületük örömére. A díjazottak közül Kroneraff Ágnes - hasonlóan az elmúlt esztendőhöz - ez­úttal is duplázott: az Egyesült Államokban ta­nuló sportoló eredményei alapján atlétikában és triatlonban is a legjobbnak bizonyult. (rónai) A 2000-es év díjazottjai: Asztalitenisz: Wirth Gabriella (Jeans-Tex Szekszárd AC, edzője: Sáth Sándor), Kudlik Gábor (Dombóvári VMSE, Klézli László). Tolnai házidöntő a fiúknál Négy nagymányoki fiatal a legjobb hat között A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Asztalitenisz Hosszú szünet után ezúttal sike­res volt az a kezdeményezés, hogy az újonc korú fiúk részére is Top 12 bajnokságot rendezzen a megyei szövetség. Az elmúlt években ugyanis nem sikerült ti­zenkét újonc korú versenyzőt to­borozni Tolnában. Tavaly azon­ban Nagymányokon és Tolnán komolyan vették a fiú utánpótlás­nevelést, így örömmel láttuk a sok tehetséges, jól képzett ver­senyző jelenlétét. Az erőviszo­nyokat tekintve, a Fastron Tolna két ping-pongosa, Eberhardt és Wittinger kimagaslott a mezőny­ből. Ókét azonban sorrendben négy nagymányoki fiú követte. Az eldöntőben Eberhardt Szőts T. ellen, míg Wittinger Pataki Zs. ellen nyert két szettben. A döntő­ben színvonalas, látványos mér­kőzésen Eberhadt Erik 2:0-ra győzött klubtársa ellen. Végeredmény: 1. Eberhardt Erik, 2. Wittinger Péter (mindkettő Fasten AC Tolna), 3. Szőts Tamás, 4. Pataki Zsolt, 5. Köő Róbert, 6. Gere Oszkár (mindannyian Nagy­mányoki SE), 7. Deák Péter, 8. Sze­gedi Gábor (mindkettő Fastron AC Tolna), 9. Lovász Tamás, 10. Petz Bence (mindketten Nagy-mányoki SE), 11. Bálint Péter (Fastron AC Tolna), 12. Báter Ádám (Nagy­mányoki SE). LINK FERENC Péntek Kosárlabda: Férfi NB II: Bony- hád-Marcali 19. Szombat Asztalitenisz: Női NB I: Fastron AC Tolna-Kecskemét 11. Kézilabda: IX. Simovill-kupa Simontomyán, 9. Atád-kupa női felkészülési torna (Tolna KC, Cece- Simontornya) Nagyatádon, 9. Kosárlabda: Férfi NB I: Atom­erőmű SE-Soproni Ászok 18. Fér­fi NB I/B: Szedeák-Dombóvári VMSE 17. Labdarúgás: Fréy-Baucenter- kupa: Őcsény-Hidas 14.30. Du­nántúli Napló-kupa: Dombóvári FC-Aramis For Men-Nagyatád 14.30. Előkészületi mérkőzések: Szekszárdi UFC-Dunaszent- györgy, Ercsi-Paksi SE, Solt-Du- naföldvár 11. Női labdarúgás: NB I-es te­rembajnokság középdöntője Al­sóörsön, 10. Teremfoci: ITV-Reprint baj­nokság a szekszárdi városi sport- csarnokban, 8-20. Városi terem­bajnokság Pakson, az ESZI- csarnokban, 9. Góliát-kupa gyer­mek-torna, I. kcs. (Nagymányok, 8), II. kcs. döntők (Szekszárd, V. iskola, 9). Vasárnap Kosárlabda: Női NB I: Atomerőmű-KSC Szekszárd-Za- laegerszeg 17.30. Labdarúgás: Felkészülési tor­nák: Bogaras Frideric-kupa, A- csoport: Izmény-Nagymányok, Mucsfa-Váralja 14.30. B-csoport: Kisdorog-Aparhant, Bonyhádva- rasd-Majos 14.30. Frey-Baucen- ter-kupa, A-csoport: Bonyhád Agraco FC ifi-Kakasd, Sióagárd- Őcsény 14.30. B-csoport: Báta- Mórágy, Szálka-Alsónána 14.30. Előkészületi mérkőzések: Kaj- dacs-Atomerőmű SE ifi 14.30, Bogyiszló-Tolna, Decs-Bátaapáti (Szekszárdon) 15. Teremfoci: ITV-Reprint baj­nokság a szekszárdi városi sport- csarnokban (elődöntők), 8-14. Városi terembajnokság Pakson, az ESZI-csarnokban, 9. Három generáció a parketten ___ Kézilabda_____ Me gyénk két NB Il-es férfi együttese, a házigazda Simon- tomyai TC és a Dombóvári KSK mellett a megyebajnokságban szereplő Hőgyész együttese is parkettre lép a szombaton Simontomyán kilencedik alka­lommal megrendezésre kerülő Simovill-kupán. A tornát színe­síti a dombóvári és simon- tornyai ifjúsági csapat két össze­csapása is, s a nézők ismét pá­lyán láthatják az elmúlt időszak kedvenceit, az egykor NB I/B- ben is vitézkedő hőgyészi old- boyokat, valamint a hazai öreg- fiúk együttesét._____________■ Dr . Pataki József emléktúra Óbányára Természetjárás A Duna-Dráva Nemzeti Park, a megyei természetbarát szövet­ség és a Szekszárdi Kórház Ter­mészetbarát szakosztálya febru­ár 17-én, szombaton Í5. alka­lommal rendezi meg a dr. Pataki József-emléktúrát. Az óbányai kulcsosházig hagyományosan több, 8-10 km-es útvonalon is el­juthatnak a túra résztvevői. Szekszárdról és Bonyhádról in­duló menetrendszerű autóbusz- szal a mecseknádasdi kápolná­tól a Kék-, a magyaregregyi Máré csárdától a Piros-, Kárász­tól a Sárga sávon lehet megkö­zelíteni a dr. Pataki-kulcsoshá- zat, ahol 13.30 órakor megemlé­kezést tartanak. A szervezők minden túrázót szeretettel vár­nak. ■ Csak röviden LABDARÚGÁS. A dombóvári 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola sportcsarnokában a hétvégén rendezték meg a Vasutasok Or­szágos Teremtornáját. A tizen­hat csapat közül a Pécsi AGF szerezte meg a győzelmet a szolnokiak, a szegediek és a Dombóvári PGF csapata előtt. A mérkőzéssorozat legjobb kapu­sának a dombóvári Csicskár to­rét választották, a gólkirályi cí­met pedig 9 találattal a Szolnoki MOSZ csatára, Szombat Zoltán érdemelte ki. TEKE. NB II: Dombóvári Spartacus-Nagyberki-Attala- Tengeriszem 5:3 (3022:2883). A hazaiak szoros csatában, ifj. Horváth remek egyéni teljesít­ményével szerezték meg a győ­zelmet. Pontszerző: ifj. Horváth 574, Balogh 510, Szabó Cs. 496, illetve Lukács 518, Mettner Z. 504, Herr 498. NB III: Komló- Dombóvár II 7:1 (2346-2138). Érvényesült a hazai pálya elő- nye. Pontszerző: Fehér A. 377. ■ Megszerezte első győzelmét a Sturm Szerdán este újabb négy találkozót bo­nyolítottak le a Baj­nokok Ligája harma­dik fordulójában. Labdarúgás A magyar szempontból legérdekesebb összecsa­páson a Korsóst és Szatócsot is bevető oszt­rák Sturm Graz a görög Panathinaikosz ellen megszerezte első győ­zelmét, míg a csoport másik találkozóján a spanyol Valencia és az angol Manchester United megosztozott a pontokon. A B-csoportban az egy félidőn át em­berhátrányban futballozó Milan erejéből hazai pályán csak döntet­lenre futotta a francia Paris Saint­cia-Manchester United 0-0. Sturm Graz-Panathinaikosz 2-0 (0-0). G: Haas a 60., Kódján a 85. perc­ben. A csoport állása: 1. Manchester 7, 2. Va- lenria 5,3. Sturm 3,4. Panathinaikosz 1 ponttal. B-csoport: Milan- ParisSG 1-1 (1-1). G: Leonardo a 27., illetve Anelka a 30. percben. Kiállítva: Roque Junior (Milan) a 42. percben. A milánóiak gólszerzője, Leonardo (18) keverget a párizsiak között Galatasaray-Deporti­vo La Coruna 1-0 (1-0). G: Suat a 10. percben. A csoport állása: 1. Galatasaray 7, 2. Milan 5, 3. Deportivo 3, Paris SG 1 ponttal. Germain ellen, míg a másik össze­csapáson a veretlen török Galatasaray ezúttal a spanyol La Corunát fektette két vállra. Eredmények, A-csoport: Valen­Egyszer fent, egyszer lent... Az NB I-es junior bajnokság legutóbbi fordulóiban mind­két atomos gárda egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el. Kosárlabda Férfiak. Debreceni Vadkaka- sok-Atomerőmű SE 96-99 (45-46). Debrecen, 100 néző. V: Papp, Vályi. ASE: Lukács (29/9), Somodi (6), Lőrincz (33/15), Geyer (7), Mészáros (2). Csere: Korpás (12/6), Huszár (2), Újvári (8). Edző: Schmidt Béla. Végig ki­egyenlített küzdelemben a hajrá­ban fordította a maga javára a ta­lálkozót a paksi együttes. Kitűnt: Lukács, Lőrincz, Korpás. Nyíregyháza-Atomerőmű SE 96-72 (40-37). Nyíregyháza, 100 néző. V: Farkasinszky, Gergely. ASE: Lukács (19/15), Somodi (20), Huszár (4), Lőrincz (13/9), Újvári (1). Csere: Korpás (7/3), Geyer (6), Mészáros (2), Végh (-). Szoros első félidő után a má­sodik játékrészben jobban játszó hazai együttes megérdemelten nyert. Kitűnt: Lukács, Lőrincz, Somodi. Nők. Atomerőmű-KSC Szek- szárd-Debrecen 48-84 (21-53). Szekszárd, 100 néző. V: Domokos, Murvai. KSC: Apró (-), Kniesz (2), Szabó D. (16/6), Nagy (11), Hegyi (12/3). Csere: Tolnai (-), Galabach (5/3), Szikszai (-), Gaál (-), Nász (2). Edző: Harsányi Má­ria. A bajnokság harmadik helye­zettje ellen egy negyedet kivéve kínlódott a KSC, amely rossz véde­kezéssel és gyenge támadójáték­kal megérdemelt vereséget szen­vedett. Kitűnt: Szabó D. Soproni Postás-KSC Szek­szárd 73-75 (26-49). Sopron, 100 néző. V: Tujmer, Lajtos. KSC: Tol­nai (19/12), Kniesz (9/3), Szabó D. (10/6), Nagy (15), Hegyi (20/3). Csere: Gaál (2), Nász (-). Ragyogó első félidő után a harma­dik negyedet 28-4-re vesztette el a Szekszárd, ám a vendégek az utol­só tíz percre ismét felpörögtek, s izgalmas végjátékban megérde­melten vágtak vissza az őszi vere­ségért. Kitűnt: Tolnai, Hegyi, Nagy. Férfi NB I/B. Dombóvári VMSE-Tiszaújváros 76-93 (43-44). Dombóvár: Várallyay A. (10/3), Krasznai (9), Veréb (20), Ács (2), Szilágyi T. (13/6). Csere: Madarász (15), Magyarics (2), Gál (5/3), Bodó (-), Szabó (-). Edző: Bálind József. A nagy mellénnyel játszó hazai fiatalok ellen megérde- melten nyertek a Tisza-partiak. ■ Tóth Ferenc országgyűlési képviselő gratulál a legjobb kajakos hölgynek, a tolnai Bartha Diánának és edzőjének, Barirta 'Józsefnek fotói qottvald

Next

/
Oldalképek
Tartalom