Tolnai Népújság, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-29 / 24. szám
I 2001. Január 29., Hétfő SPORT Tolnai Népújság - 9. oldal Kovács István profi világbajnok Kovács István az első magyar profi ökölvívó világbajnok, miután a müncheni WBO pehelysúlyú címmérkőzés 12. menetében kiütötte a dominikai köztársaságbeli Antonio Diazt. Profi ökölvívás Több mint ezer magyar szurkoló - köztük Orbán Viktor miniszterelnök - buzdította a helyszínen Kovács Istvánt, akinek ellenfele lendületesen kezdett, de tisztán eltalálni nem nagyon tudta őt. A negyedik menetig kiegyenlített csata folyt a ringben, Kokó minimális előnyt tudott csak kiharcolni. Diazon látszott, hogy felkészült. Az összecsapás közepe felé egyre többet szabálytalankodott a dominikai, a hatodik menetben mélyütésért megintette őt az amerikai mérkőzés vezető. A hetedik három perc újra a technikásabb Kovács Istváné volt, a nyolcadik szakaszban pedig egyértelművé vált: Diaz fárad. Kokó tovább növelte előnyét és a hajrában már csak az volt a kérdés, kiüti-e riválisát. A 11. menetben megtörtént az, amire a szurkolók áhítoztak - folyamatosan „Üsd ki!, Üsd ki!” rigmussal bíztatták az egyre magabiztosabb Kokót -, Diaz a földre került. A gongszó ekkor még megmentette a közép-amerikai öklözőt, de befejezés előtt alig több mint egy perccel Kovács egy kemény balhoroggal ismét padlóra küldte őt, így első alkalommal került magyar bokszoló derekára profi világbajnoki öv. A müncheni gálán további két magyar félnehézsúlyú lépett szo- rítóba. Erdei Zsolt harmadik profi Győzelemmel zárt a Tolna A női NB I alapszakaszának zárófordulójában idegenben nyertek a tolnaiak. Asztalitenisz Kecskemét- Fastron AC Tolna 6:12 Miután ősszel döntetlent hozott a két csapat tolnai összecsapása, így a visszavágó is szoros küzdelmet ígért. Mindkét páros mérkőzés nagy csatában dőlt el, az egyik a hazaiak, a másik a vendégek sikerét hozta. Aztán az első egyes körben Lippai legyőzte Benét, s miután Wittinger és Majzik is hozta a maga mérkőzését a tolnaiak szereztek vezetést. Miután az alföldi együttesből a folytatásban is csak Márkus tudott győzni - igaz ő valamennyi találkozóját megnyerte -, így az egységes Fastron AC gárdája minden körben növelve előnyét magabiztosan nyert. Az összecsapás kimenetelében döntőnek bizonyult, hogy a Tolnán négy egyéni sikert jegyző Bene ezúttal győzelem nélkül maradt. Az NB I-ben kedden készítik el a tavaszi második kör menetrendjét, amikor is az alapszakasz legjobb négy együttese - a Statisztika, a Mai Nap SC, a Kecskemét és Fastron AC Tolna - újra összeméri erejét. A csapatok magukkal viszik az őszi forduló egymás elleni eredményeit, így a tolnaiak a második helyről várják a februári folytatást. Győztesek: Márkus 4, Horváth, és a Bene-Farkas pár, illetve dr. Bolvári 3, Wittinger 3, Majzik 3, Lippai 2, valamint a dr. Bolvári-Majzik pár. Visszahódított trófea Pécsi és hazai siker a Sárszeg ÁFÉSZ-kupán Walter István (balról) lett a torna gólkirálya FOTÓ: BAKÓ JENŐ Az amatőr csoportban tizenkét, míg profiban négy együttes mérte össze erejét a második alkalommal megrendezett ÁFEOSZ- Sárszeg ÁFÉSZ-kupán. Teremfoci A torna pénteken délután a tolnai sportcsarnokban az amatőr együttesek - az élelmiszer iparban, kereskedelemben dolgozókból álló csapatok vetélkedtek itt - négy hármas csoportban csatáztak a finálét érő elsőségért. A körmérkőzések után az A-csoport- ból a Sárszeg ÁFÉSZ, a B ágról a Mecsek Füszért, a C jelű trióból a tamási Kop-Ka ÁFÉSZ, míg a D- csoportból a Coca-Cola gárdája biztosította helyét a négyes döntőben. Szombatra a szekszárdi városi sportcsarnokba költöztek a csapatok. Délelőtt a legjobb négy amatőr együttes villámtornáját a pécsi Mecsek. Füszért nyerte a házigazda Sárszeg ÁFÉSZ előtt. A mecsekaljaiak mindhárom ellenfelüket megadásra késztették, igaz, ha figyelembe vesszük, hogy mind a gólkirály, Szíjjas Zsolt, mind pedig a legjobb kapusnak választott Puch József a baranyaiakat erősítette, ez nem is annyira meglepő. A kora délután kezdődő Focifarsangon tiszteletét tette az Újpesti Dózsa és a Siófoki Bányász öregfiúk gárdája, pályára lépett a részvételt az utolsó pillanatban visszamondó Újságíró válogatott helyett beugró Coop Hungary együttese, valamint a megyei spí- lerekre épülő Sárszeg ÁFÉSZ profi csapata is. A Sarlóssal, Kardossal, Herédivel, Tóth Józseffel, Szabó Andrással és az ezúttal keveset vállaló Törőcsikkel felálló fővárosi lila-fehérek és a többek között Knieszt, Waltert, Dienest, Mauszt, Kiss Jánost is soraikban tudó vendéglátók két- két magabiztos sikerrel jutottak el a „fináléig”, ahol azután nagy iramú, szépségdíjas gólokkal fűszerezett, éles csatában a Sárszeg diadalmaskodott visszahódítva ezzel a trófeát az újpestiektől. Akár csak az amatőröknél, itt is a győztes csapat adta a különdíjasokat: a legjobb kapusnak Mausz Antalt választották, míg a gólkirályi címet a 13 találatot jegyző Walter István érdemelte ki. Végeredmény, amatőr csoport: 1. Mecsek Füszért 9,2. Sárszeg ÁFÉSZ 6, 3. Kop-Ka ÁFÉSZ Tamási 3, 4. Coca-Cola 0 ponttal. Profi csoport: 1. Sárszeg ÁFÉSZ 9, 2. Újpest 6, 3. Siófok 3, 4. Coop Hungary 0 ponttal. ___________________________________(FEKETE) A Vasas a terembajnok A Vasas győzelmével ért véget a nemzeti teremlabdarúgó-bajnokság. Az angyalföldiek a fináléban a címvédő Dunaferr ellen nyertek. Teremfoci Vasas-Dunaferr 3-1 (1-1). Mindkét csapat óvatosan kezdett. Az első helyzet a dunaújvárosiak előtt adódott, azonban Molnár 8 m-ről Hajdúba lőtte a labdát. A gólra hét percet kellett várni, ekkor Kiss Gy. átadása után Orosz 3 m-ről a címvédőnek szerzett vezetést. Egy perccel az első játékrész vége előtt Simek távoli lövéssel egyenlített. A második 12 perc változatos küzdelmet hozott, az angyalföldiek Szili révén jutottak vezetéshez, majd két perccel a befejezés előtt egy gyors kontratámadást Mónos fejezett be góllal, eldöntve a bajnoki cím sorsát. A négy kiállítással színesített kisdöntőben a Ferencváros Csiszárnak az utolsó percben emberelőnyből szerzett találatával 3-2-re nyert a második vonalbeli Hévíz ellen. A torna gólkirálya Varsányi Sándor (Hévíz), Orosz Ferenc (Dunaferr) és Szili Attila (Vasas) lett 3-3 találattal. A legjobb játékosnak Szili Attilát, míg a legjobb kapusnak Szűcs Lajost (FTC) választották. A Margarétáké lett a vándorserleg A terembajnokság győztese is fejet hajtott a tolnai hölgyek előtt A házigazda Varga Trans- Fer Margaréta Tolna sikerét hozta a tolnai sportcsarnokban vasárnap hatodik alkalommal megrendezett Varga Trans-Fer Margaréta-kupa. Teremfoci Az ezúttal öt együttest felvonultató, körmérkőzéses rendszerben lebonyolított viadalon a tolnaiak teljesen megérdemelten diadalmaskodtak, s hódították vissza a Renova együttese által tavaly megszerzett vándorserleget. Török Bálint edző együttse ugyan rosszul rajtolt, ám a folytatásban a szentesiek ellen aratott győzelme nagy lökést adott a gárdának, akik a folytatásban a Femina és a Győr ellen sem tudtak hibázni. A tolnai együttes teljesítményének értékét növeli, hogy elsőszámú góllövőjük, Simon térdsérülés miatt már az első találkozón kiesett a sorból, míg a második összecsapáson, a szentesiek ellen duplázó Nagy Angéla szintén hasonló problémák miatt kényszerült a torna idő előtti befejezésére. Szerencsére a többiek nagyszerűen pótolták a hiányzókat. A második helyet az országos teremlabdarúgó-bajnokság elmúlt idényének győztese a Szentes, míg a harmadikat a Veszprém szerezte meg. A parádésan rajtoló Feminának, végül, pteg kellett elégednie a - nem túl fényes - negyedik helyezéssel, míg az NB Il-es listavezető győrieknek tapasztalatszerzésre mindenképpen jó volt a torna. A szervezők a torna legjobb játékosának a szentesi Sebestyén Bernadettet, legjobb kapusának a tolnaiak hálóőrét, Malik Katalint, míg a legjobb tolnainak Horváth Erikát választották. A gólkirálynői címet a Femina támadója, Végh Andrea érdemelte ki. Eredmények: Femina-Győr 6-1, Veszprém-Tolna 2-0, Szentes-Győr 2-1, Femina-Veszprém 0-0, Tolna-Szentes 2-1 (G: Nagy 2), Győr-Veszprém 2-2, Tolna-Femina 2ú) (G: Mecseki, Horváth), Szen- tes-Veszprém 1-0, Tolna-Győr 2-1 (G: Horváth 2), Szentes-Femina 2-0. A torna végeredménye: 1. Tolna 9,2. Szentes 9, 3. Veszprém 5, 4. Femina 4, 5. Győr 1 ponttal. (Az azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény határozta meg a sorrendet.) rónai Csak röviden KOSÁRLABDA. Utolsó Európa- bajnoki középdöntő mérkőzésén Angliában hétpontos vereséget szenvedett a férfi kosárlabda válogatott (59-52), ezzel csoportjában negyedikként zárt, s nem jutott a fináléba. A végeredmény: 1. Horvátország 20 pont, 2. Lettország 16.4. Anglia 15, 3. Magyarország 15.5. Svájc 14,6. Szlovákia 10. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzésen az őcsényiek 4-0- ás félidő után 11-1-re nyertek a megyei 11. osztályban szereplő Cikó ellen. Az egy tucat gólon Kollár (7), Somorjai (3), Kiss, illetve Forrai osztozott. ■ Totóeredmények A totó 4. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bremen-1860 München 2-01 2. Freiburg-U'haching 2-0 1 3. K'lautern-Wolfsburg 0-0 x 4. Dortmund-Cottbus 2-0 1 5. Frankfurt-FC Köln 1-52 6. Leverkusen-Stuttgart 4-0 1 7. Lecce-Bologna 0-0 x 8. Reggina-Perugia 0-2 2 9. Brescia-Milan 1-1 x 10. Fiorentina-Lazio 1-4 2 11. Internazionale-Bari 1-01 12. Roma-Napoli 3-0 1 13. Verona-Parma 0-2 2 Pluszmérkőzés: 14. Hamburg-Hertha 1-2 2 Amerikai hétvége az Australian Openen Jennifer Capriati első Grand Slam-győzelme, Andre Agassi tripla-duplája Melbourne-ben Jennifer Capriati első Grand Slam-győzelmét aratta Teljes amerikai sikerrel zárultak az ausztrál nyílt teniszbajnokság egyéni küzdelmei: a hölgyeknél Jennifer Capriati, a férfiaknál Andre Agassi diadalmaskodott. Tenisz A 24 éves amerikai Jennifer Capriati megszerezte pályafutása első egiyéni Grand Slam- győzelmét, miután a női egyes szombati melbourne-i döntőjében 63 perc alatt legyőzte a világelső svájci Martina Hingist (6:4, 6:3). A tengerentúli játékos remekül kezdett, határozott és rendkívül pontos alapvonalütéseivel alaposan meglepte álmosan kezdő 20 éves ellenfelét. Capriati 4:0-ra elhúzott, majd 5:2-nél már a szettelőnyért adogatott. Hingis ekkor breakelt, de már nem tudott fordítani. A 31 perces első játszmát követően a svájci világ- klasszis néhány percig kisebb fölénybe került, de 2:2-nél egy kettőshiba miatt semmire veszítette el adogatását. A rendkívül bátran támadó amerikai teniszező ezután sem csökkentette tempóját, szinte folyamatosan rohamozott a nagyon bizonytalanul játszó rivális ellen. Hingis a mérkőzés végén már nem is harcolt igazán, megadta magát a pályafutása legnagyobb sikerét elérő Capri- atinak. Vasárnap a férfiaknál is tengerentúli siker született, miután a címvédő Andre Agassi 1 óra 47 perc alatt 6:4, 6:2, 6:2-re nyert a francia Ar- naud Clément ellen, s ezzel harmadik egyéni elsőségét ünnepelte Melbourne- ben. Az egykori világelső szokásának megfelelően elsősorban az alapvonalról teniszezett, míg francia riválisa bátor támadójátékkal igyekezett meglepetést okozni. Ágassi taktikája volt a jobb, két break- kel 4:1-re elhúzott, s bár Clément 4:3-ra még felzárkózott, de a fontos pontoknál rendre hibázott, s nem tudott fordítani. A 32 perces első szett után fölénybe került a címvédő, nagyon jól mozgatta ellenfelét, kétszer is elvette adogatását. Agassi a pontosságra törekedett, míg Clément fantasztikus ütései mellé nagy hibák is becsúsztak, így a tengerentúli klasszis 27 perc alatt nyerte meg a második játszmát. Á harmadik szett elején Agassi azonnal elnyerte riválisa szerváját, de Clément breakkel válaszolt. Az egykori világelső azután rendkívül pontos játékkal megtörte ellenfele lendületét, s sorozatban nyerte a játékokat. A francia rendkívül sokat hibázott, esélye sem volt a fordításra. Az Australian Open további győztesei, férfi páros: Jonas Björkman, Todd Woodbridge (svéd, ausztrál). Női páros: Serena Williams, Venus Williams (amerikai). Vegyes páros: Corina Morariu, Ellis Ferreira (amerikai, dél-afrikai). Andre Agassi megvédte melbournei elsőségét összecsapását is megnyerte, egyhangú pontozással győzött az amerikai McKinney ellen. A korábban a szekszárdi Unió Box Team kötelékébe tartozó Elekes Tamás a nyolcmenetesre tervezett összecsapás negyedik három perce után feladta a horvát Stipe Drevs elleni küzdelmet. ___________________________■