Tolnai Népújság, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-27 / 23. szám

I 2001. Január 27., Szombat Tolnai Népújság - 7. oldal SPORT Másodszor az ÁFEOSZ-kupáért „Csaszi” nagy dobása a Miami ellen A szekszárdi hölgy újonc létére a Golden Flashes megbecsült tagja Nagyszerű sorozatot produkál (t) Császár Andrea együttese, a Kent State University és maga, a szekszárdi center is az amerikai egyetemi bajnokság alapszakaszában. Kosárlabda A Golden Flashes (Aranyló Villanások) gárdája két győzelemmel kezdet a novemberben elraj­tolt idényt, azt követően viszont zsinórban négy vereséget voltak kénytelenek lenyelni a kenti hölgyek. A változást a december 21-i Boston College elleni mérkőzés hozta meg Császárék számára. Nagy csatában kiharcolt Névjegy győzelmüket követően egy teljes hónapon, hét mérkőzésen keresztül nem találtak legyőzőre. Sikerük értékét növeli, hogy három alkalommal idegenben tudtak nyerni. Kitűnő sorozatuk január 20-án szakadt meg, amikor vendégként egyetlen ponttal kaptak ki a Toledo csapatától. A héten további két hazai találkozón léptek pályára a kendek, s mindkettőn magabiztos győzelmet arattak, s ezzel negyvenre kerekítet­ték a zsinórban hazai környezetben aratott győzelmeik számát. Császár Andrea január 4-én ünnepelte 19. születésnapját - nem is akárhogy. Egy nappal korábban Ohióban lépett pályára a Golden Flashes, s a szekszárdi hölgy 23 pontos egyéni rekorddal csapata legeredményesebb játékosa volt. Mezőnykísérletei közül 13-ból 9 ért célba, a büntetővonalról 83-százalékos pontossággal dobott, s leszedett még öt lepattanót is, ráadá­sul mindezt 19 perc alatt! Az együttes legma­gasabb kosarasa további három alkalommal vezette a pontlistát. Az Indiana elleni vesztes mérkőzésen a kentiek 42 pon­tjából egymaga húszat vállalt, az Akron gárdája felett aratott sikerből 12, míg a Bowling Green elleni hétfői diadalból 15 ponttal vette ki a részét. „Csaszi” a kentiek valamen­nyi mérkőzésén szerepelt, mindannyiszor csereként lépett pályára. Andreának egyébként nincs könnyű dolga, hiszen a kezdőötösben a centerposzton sziklaszilárd helye van az utolsó éves Julie Studemek, aki immár har­madszor választottak a Konferencia keleti divíziójában a hét legjobbjának, pontátlaga 17 feletti. A 26 találkozón a szek­szárdi kosaras összesen 452 percet játszott, 259 pontot dobott, a mezőnyből 50 száza­lékos hatékonysággal célozva. Mérkőzésenként átlagban 10 pontot és 3.9 lepattanót szerzett, összesen 23 blokkot osztott ki és 15 labdát csent el ellen­feleitől. Egyéni legjobbját a pontok terén már említet­tük, a legtöbb lepattanót szám szerint 13-at az Akron ellen jegyezte, amikor is eddigi egyetlen dupla-dupláját (12,13) érte el. A szezon leg­nagyobb dobása azonban minden bizonnyal a tíz nappal ezelőtti, Miami elleni hazai mérkőzésen fűződik Császár Andrea nevéhez. Röviddel a lefújás előtt, 69-69-nél a vendégek irányítója engedett el egy tempót, a labda azon­ban leszédült a gyűrűről, „Csaszi” pedig letépte azt a levegőből. Szabálytalanság miatt 9.2 másodperccel a vége előtt két büntetőt dobha­tott a kentiek magyar „légiósa”. Aznap négyből négyet már értékesített, s ezúttal sem remegett meg a keze... A Golden Flashes legközelebb január 30-án ismét a Miami ellen lép pályára. __________________________________(FEKETE) Cs ászár Andrea 1982. január 4-én született Szekszárdon. A Garay János Gimnáziumban érettségizett, jelenleg ösztöndíjjal az Egyesült Államokbeli Kent State University diákja. A KSC Szekszárd NB l-es csapatában 16 évesen mutatkozott be, tagja volt a korosztályos válogatot­taknak, és egy felkészülési tornán a felnőtt nemzeti együttesben is bemutatkozott. Közel két méteres maga­ssága miatt klasszikus centert játszik. Hobbija az olvasás és a zenehallgatás. Hasznos információcsere Több támogatóst igényelne a megújuló faddi sport Pénteken az amatőrök mér­kőzéseit bonyolították le a tolnai városi sportcsarnok­ban megrendezett II. ÁFEOSZ-Sárszeg ÁFÉSZ-ku- pa nyitónapján. Teremfoci A tizenkét amatőr együttes négy hármas csoportban küzdött a he­lyezésekért. Az A-csoportból a papírformának megfelelően az Alta-Ripa tornán is vitézkedő Sár­szeg Áfész, míg a B-csoportból a pécsi Mecsek Füszért gárdája ju­tott a legjobb négy közé. (A C, és D-csoport találkozói lapzártánk után fejeződtek be.) A torna ma Vasárnap 9 órától a tolnai sportcsarnokban hatodik alkalommal rendezik meg a Varga Trans-Fer Margaréta­kupát. Azezúttal öt csapa­tot felvonultató viadalra a szervezőknek idén is nívós együtteseket sikerült meg­nyerniük. Teremfoci Az idei felhozatal ráadásul a ku­pa történetének legrangosabb előadását sejteti. Ha az előrejel­zések igazak, többek között olyan csapatokat láthat a tolnai közönség, mint az első osztályú nagypályás bajnokságban kitű­nően szereplő, válogatottak sorát felvonultató Femina, és az orszá­gos terembajnokság elmúlt idé­nyének arany- és ezüstérmese a Szentes, és a Veszprém csapata. A szervezők szerették volna megnyerni a nagypályás bajnok László Kórház és a Renova együttesét is, ám visszalépésük miatt a szurkolóknak „be kell ér­niük” az egyetlen vállalkozó csapat, a Győri ETO együttesév­el, akik nem mellékesen a má­sodosztályú nagypályás bajnok­ság Hyugaü'Csoporijának lista­vezetői. A torna reggel 9 órakor kezdődik, a csapatok kör- mérkőzéses rendszerben dön­tenek a végső helyezésekről. A délelőtt 9 órától a szekszárdi vá­rosi sportcsarnokban az amatő­rök négyes döntőjével folytató­dik, majd délután a profik lépnek parkettre. Eredmények: A-csoport: Sár­szeg Áfész-Bátaszék 1-0, Bá- taszék-Eszkimo 9-0, Sárszeg Áfész-Eszkimo 4-0. A csoport végeredménye: 1. Sárszeg Afész 4 (5-0), 2. Bátaszék 2 (9-1), 3. Eszkimó 0 (0-13). B-csoport: Mecsek Füszért- Áfész Tolna 2-1 (hétméteresek után), Áfész Tolna-Dreher Rt. 2-1, Mecsek Füszért-Dreher Rt. 3-0. A csoport végeredménye: 1. Me­csek Füszért 4 (5-1), 2. Áfész Tol­na 2 (3-3), 3. Dreher Rt. 0 (1-5). találkozók közötti időt a szerve­zők tombolasorsolással színesí­tik, melyen több értékes fődíj is gazdára talál, köztük a főszpon­zor Varga Trans-Fer jóvoltából egy kétszemélyes, egyhetes ve­lencei karneválra szóló utazást is kisorsolnak. (A nézők egy belé­pődíjért két tombolát vehetnek át). A torna rangjára való tekin­tettel várhatóan tiszteletét teszi Tolnán az Amatőr Labdarúgó Szövetség női szakágának de­cemberben megválasztott elnöke Imrő János, s előreláthatólag több neves honi szakember is el­jön az év első rangos női tornájá­ra. A házigazda Varga Trans-Fer Margaréta Tolna együttesének jó erőfelmérő lehet a kupa, Török Bálint gárdája ugyanis február 4- én már folytatja szereplését az országos bajnokság középdöntő­jében, ahol a Bicske, a Budapesti Jéghegy és a Veszprém együtte­seivel kell felvennie a harcot. A tolnai hölgykoszorú január 3-án kezdte a felkészülést az idei sze­zonra, a gárda heti három edzés­sel próbálja visszaszerezni tava­lyi csúcsformáját. Török Bálint együttese ígéri, a tornán már a legjobb formájában futballozik majd, s az elmúlt évi negyedik helyezése után mindenképpen a kupa megnyerésére tör. _____________________________________(RÓNAI) A faddi sport jövőjéről, ez­zel összefüggésben a helyi önkormányzat által nyújt­ható támogatásról is szó volt szerda este, a faddi művelődési házban lezaj­lott megbeszélésen. Fadd Az eseményen több önkor­mányzati képviselő, illetve a tisztújítás előtt álló sportegye­sület képviselői és sportolói vet­tek részt. Mindkét oldal hasz­nosnak ítélte a megbeszélést, amely a kölcsönös információ- csere révén segítette a felek ál­láspontjának, szándékainak, gondjainak jobb megismerését, megértését. Az eszmecsere az­zal az előnnyel is szolgált, hogy az egyesület jövőbeni vezetői még a feladat elvállalása előtt reális képet kaptak leendő mun­kájukról, a lehetőségekről, ar­ról, hogy „mi vár rájuk”. Az önkormányzati támogatás konkrét összegének említése még korai lenne, tekintettel ar­ra, hogy a nagyközség idei költ­ségvetése még meglehetősen nyers állapotban van, és igen valószínű, hogy az önkormány­zat anyagi lehetőségei ebben az évben is korlátozottak lesznek. Az biztos, hogy az idén három önálló szakosztályra bővülő (labdarúgás, karate, fogathaj­tás) egyesület szeretne a tavalyi 840 ezer forintos támogatásnál többet kapni az önkormányzat­tól. (A három szakosztály együttes idei költségvetése kb. 4,1 millió forint, de természete­sen az egyesület nem várja el, hogy a teljes összeget a község biztosítsa számára.) A képviselőtestület művelő­dési bizottságának elnöke, Bencze Józsefné ezzel kapcso­latban azt mondta lapunknak: az önkormányzat lehetőségei és az egyesület igényei jelenleg még távol vannak egymástól, ám úgy látja, egyáltalán nem re­ménytelen ügyről van szó. A bi­zottság elnöke személy szerint sportpárti, meggyőződése, hogy az erre a célra fordított pénz jó helyre megy. (Hozzátette: isme­retei szerint a képviselőtestület többi tagja is hasonlóan véleke­dik erről a kérdésről.) Ugyanakkor arra is emlékez­tetett Bencze Józsefné, hogy ha­sonló jogos igények a község­ben más szférákból is felmerül­nek, a rendelkezésre álló korlá­tozott összeget nagyon nehéz elosztani. ________ -TS­Spo rtmüsor Szombat Asztalitenisz: Női NB I: Kecskemét-Fastron AC Tolna 11. Női NB II: Jeans-Tex Szekszárd AC II-Statisztika III. 11. Kosárlabda: Női NB II: Bonyhád-Veszprém 11. Teremfoci: II. ÁFÉOSZ- Sárszeg ÁFÉSZ-kupa a szekszár­di városi sportcsarnokban, 9. Városi terembajnokság Pakson az ESZI-csarnokban, 12.40. Vasárnap Kosárlabda: Férfi NB II: Marley FKSE Szekszárd-Siófok 18.30 Teremfoci: ITV-Reprint bajnokság a szekszárdi városi sportcsarnokban, rájátszás, 2. forduló, 9-17. Városi teremba­jnokság Pakson, az ESZI- csarnokban, 9. Női labdarúgás: VI. Varga Trans-Fer Margaréta-kupa a tol­nai sportcsarnokban, 9 (döntő: 15.40). Hétfő Sakk: Szekszárd város nyílt egyéni bajnoksága a Babits Művelődési Házban. V. forduló, 17. ■ Diáksport CSELGÁNCS. Jól szerepeltek a paksi Atomerőmű SE ifjúsági korú versenyzői az elmúlt hét­végén Budapesten megrende­zett országos rangsorversenyen. A paksiak közül Csoknyai Lász­ló (45 kg) harmadik, Kiszli And­rás (90 kg) negyedik, míg Ko­vács Kitti (52 kg) az ötödik he­lyen végzett. TEREMFOCI. Négy szekszárdi, egy tolnai és egy paksi iskola csapata képviseltette magát a palánki sportcsarnokban, az V- VI. korcsoportos fiúk megyei di­ákolimpiái döntőjén. A végső győzelmet nagy csatában a szekszárdi Bezerédj István Ke­reskedelmi Szakközépiskola gárdája szerezte meg, megelőz­ve a Csapó Dániel Mezőgazda- sági Szakközépiskola és Garay János Gimnázium együttesét. A torna végeredménye: 1. Bezerédj, 2. Csapó, 3. Garay, 4. Sztárai Mihály Gimnázium, Tol­na, 5. Vak Bottyán Gimnázium, Paks. 6.1. Béla Gimnázium. ■ Narancstámadás Woods ellen Golf Szokatlan esemény történt az arizonai Scottsdale-ben zajló, négymillió dollár összdíjazású Phoenix Open golfversenyen. A világranglista-vezető Tiger Wo- ods-ot egy tinédzser megpróbál­ta megdobni egy naranccsal, ám a gyümölcs szerencsére a sztár mellett landolt. A tettest gyorsan letartóztatták, így Woods nyu- godtan folytathatta a viadalt. ■ A nyitómérkőzésen az Áfész Tolna nagy csatában verte a bátaszékieket. fotó: bj Sztárcsapatok a parketten Kupagyőzelmet ígér a tolnai hölgykoszorú Clément fantasztikus győzelme Hetvenhárom év után francia teniszező a döntőben UEFA D-típusú tanfolyam indul Labdarúgás Még lehet jelentkezni a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképző központjának Tolna megyei cso­portja által február 10-25 között indított UEFA D-típusú edzőkép­ző tanfolyamára. Az MLSZ által kötelezővé tett tanfolyamra - ja­nuár 1-től valamennyi megyei bajnokságban szereplő felnőtt együttes szakmai munkáját csak UEFA D-licensszel rendelkező edző irányíthatja - a szervezők azoknak a hölgyeknek a jelentke­zését is várják, akik kedvet érez­nek az edzői szakma iránt. A szombatonként egész napos, míg vasárnaponként fél napos elfog­laltságot jelentő tanfolyammal kapcsolatosan a TMLSZ szek­szárdi irodájában Teszler Vendel­nél lehet érdeklődni a 74/412- 857-es telefonszámon. ■ A francia Arnaud Clément kétjátszmás hátrányból for­dítva nyert honfitársa Sebastien Crosjean ellen a Melbourneben zajló auszt­rál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében, s ezzel beju­tott a vasárnapi döntőbe. Tenisz A francia ház­iütközetet Grosjean kezdte jobban, azon­nal elvette riválisa ado­gatását, de 3:2-nél el­veszítette sajátját. Az 57 perces első játszma sorsa all. játékban dőlt el a későb­bi vesztes újabb breakjével. A foly­tatás szintén a 22 éves Grosjean si­kerét hozta, a 33 perces 2. szettben 4:0-ra elhúzott, majd 5:2-nél véd­hetetlen adogatással vitte döntésre a dolgot. A döntő fordulatot a har­madik játszma hozta: Grosjean 5:3-nál, majd 5:4-nél is egy-egy mérkőzéslabdát hibázott, s Clément 68 perc alatt szépített. Az 55 perces negyedik szett ismét ki­élezett csatát hozott, a hajrá dön­tött a folytatásról. A döntő játszmában már Clément teniszezett fölényben, s vé­gül maratoni hosszúságú, több mint tíz perces utolsó játékot követően jutott a fi­náléba. Francia versenyző utoljára 1928-ban jutott az Australian Open döntőjé­be, akkor a legendás Jean Borotra meg is nyerte a tornát. Az összecsapás érdekessége volt, hogy a Clément 70, míg Gros-jean 77 hibát vétett a 245 perces találkozón. a Kroneraff sikeres debütálása Remekül sikerült a január elején az Egyesült Államok­ba utazott Kroneraff Ágnes bemutatkozása új „kenyér­adója”, az University of Northern Iowa színeiben. Atlétika A szekszárdi hölgy Csillag Balázs és Németh Máté diáktársa lett a keleti parti egyetemen, ahol klub­társaihoz hasonlóan ösztöndíjjal tanul majd az elkövetkező évek­ben. A triatlonistából atlétává lett Ági első versenyén mindjárt nyer­ni tudott: 3000 méteren 9:49.71- es idővel utasította maga mögé vetélytársait. A férfiaknál ugyan­ezen a távon Csillag Balázs 8:27.49-cel az ötödik helyen zárt. * A Magyar Atlétikai Szövetség Bu­dapesten, az Olimpiai-csarnokban rendezett felnőtt felkészülési ver­senyt a közelmúltban, melyen Tóth Szilárd, az AC Szekszárd középtáv­futója 3:54.92-es idővel a harmadik helyen végzett 1500 méteren. * Jól szerepeltek a bonyhádi és szekszárdi sportolók a Baranya Megyei Atlétikai Szövetség által Pécsett megrendezett fedettpá­lyás idénynyitó versenyen. A Tolna megyeiek eredmé­nyei: Fiúk, 60 m: Novikov Péter (AC Szekszárd) 7.7, Fejős Gábor (AC Szekszárd) 7.9. Távolugrás: Horváth László (AC Bonyhád) 626, Bordás Zoltán (AC Bonyhád) 599, Varga Tamás (AC Bonyhád) 590, Novikov Péter (AC Szek­szárd) 580. Magasugrás: Gungl Tamás (AC Bonyhád) 180. Lányok, magasugrás: Hausz­knecht Edina (AC Szekszárd) 155, Fusz Zsuzsanna (AC Szek­szárd) 140, Gaál Zsuzsanna (AC Szekszárd) 140, Móra Judit (AC Szekszárd) 135. A Tolna megyei küldöttség az újabb megméretésen is kitett ma­gáért. A legjobb eredményeket a fiú távolugrók érték el, közülük a legjobban a bonyhádi Horváth László szerepelt, aki 648 cm-re ja­vította egyéni legjobbját. Szintén jól teljesített a 14 esztendős Fejős Gábor, aki figyelemre méltó, 554 centiméteres eredményt ért el. A Tolna megyeiek eredmé­nyei: Fiúk, távolugrás: Horváth László (AC Bonyhád) 648, Fejős Gábor (AC Szekszárd) 554, Borbás Tamás (AC Bonyhád) 542. Magasugrás: Gungl Tamás (AC Bonyhád) 175.___________■ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom