Tolnai Népújság, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-03 / 2. szám

gH 2001. Január 3., Szerda Tolnai Népújság - 9. oldal SPORT Közel félezren kocogtak Szilveszteri verseny a város utcáin Négyszázhetvenhárman rajtoltak az évbúcsúztató futóversenyen Korábban még sohasem ne­veztek ennyien a Fidesz- Magyar Polgári Párt helyi szervezete által megrende­zett évbúcsúztató futóver­senyre, mint most vasár­nap. Dombóvár A Hunyadi téri adidas üzlet által támogatott megmérettetésen ez­úttal négyszázhetvenhárman álltak rajthoz. A polgármesteri hivatal sportreferense, Fazekas Gáspár által vezényelt és patto­gós zenével „aláfestett” bemele­gítés után közülük negyven­egyen a 4.2 kilométeres, a többi­ek pedig a 2000 méteres távnak vágtak neki. A város utcáin kijelölt hosz- szabb távon a férfiak között a hőgyészi Barka Csaba győzött két helyi triatlonista, Kiss Péter és Mándi Tamás előtt. A höl­gyénél két dombóvári atléta, Zircher Kitti és Hegedűs Barbara kéz a kézben szakította át első­ként a célszalagot. A rövidebb tá­vú versenyen a tormási Krudinszky Tamás diadalmasko­dott, a második és harmadik he­lyen pedig két kocsolai fiatalem­ber, Kántor György és Bálint Já­nos osztozott. A hölgyek mező­nyének élén három helybeli diák­lány - Szabó Tünde, Gasparics Eszter és Hosszú Barbara - vég­zett. A óévet búcsúztató futás után a legidősebb és a legfiatalabb in­dulót (az 1935-ben született Balása Istvánt, illetve a nagybáty­ja hasára szerelt hevederben ülő, alig tíz hónapos Sörgel Richár- dot) Fehérvári Tamás, a térség or­szággyűlési képviselője köszön­tötte. A tombolasorsoláson a he­lyi és a környékbeli vállalkozók által felajánlott ajándékok talál­tak gazdára. A fődíjat - a szil­veszteri malacot - Kocsis Kitti nyerte. ___________________-or­Cs ak a hó Tájfutás A Tolna Megyei Tájfutó Szövet­ség 18. alkalommal rendezte meg óévbúcsúztató Szilveszter-kupa tájfutóversenyét a paksi Ürgeme­zőn. A pályát Kiss Gábor, a Paksi SE 21 éves sportolója tűzte. A vi­adalon 62 versenyző indult nyolc szakosztály képviseletében. A győzteseknek pezsgővel kedves­kedtek a szervezők. Eredmények, F-45: 1. C. Sza­bó István (Paksi Amatőr Futó­klub), 2. Szüsz Tamás (Dunake­szi VSK), Magyar János (Buda­pest). F-35: 1. Klem Zsolt (Tol­hiányzott na). F-21:1. Tóth János, 2. Ifj. C. Szabó István. F-18: 1. Zóka Ist­ván, 2. Endrődi Balázs (ESZI), 3. Bajtai András. F-16: 1. Dömötör Balázs, 2. Tóth Gábor, 3. Kiss Pé­ter. F-12:1. C. Szabó Bence (Mó­ra, Paks), 2. Fenyvesi Gábor, 3. Nedves János. N-40: 1. Tóthné Tuba Csilla (Paksi AF), 2. Böröcz Lászlóné (Nagydorog), 3. Nagy Lajosné (Paks). N-18: 1. Szappanyos Anett, 2. Böröcz Ildikó, 3. Endrődi Erika. N-14: 1. Sági Evelin, 2. Böröcz Andrea (Nagydorog), 3. Kiss Éva. (A külön nem jelöltek a Paksi SE sportolói.) _______ ■ KR AMNYIK KEZDETT VILÁGOSSAL. A profi világbajnok Vlagyi mir Kramnyik vezette a világos bábukat a Lékó Péter elleni tegnap este kezdődő páros sakkmérkőzés első partija során. A két nagymes­ter január 8-ig - péntek szünnap - naponta két rapid partit vált, amely játszmánként 25 perc gondolkozási időt jelent. A legfrissebb FIDE-világranglistán már negyedik helyezett magyar játékos úgy nyilatkozott, hogy élete legnagyobb kihívása vár rá. Az összecsapás­nak a Kempinski Hotel ad otthont, a belépés díjtalan. ■ Szekszárdon maradt a kupa A fiúknál ipponos, a lányoknál szerb és bosnyák fölény Az óév utolsó napjaiban 12. alkalommal rendezte meg Palánkon nemzetközi ver­senyét a szekszárdi Ippon KE. Karate A 2000-es Gemenc Opel-Szilveszter-kupán négy nemzet kettőszáz tizenhat karatékája lépett küzdőtérre. A legjelentősebb honi klubok mellett bosnyák, szerb és román csapatok is rajthoz álltak. A viadal az egyé­ni és csapat formagyakorlatok bemutatása után az egyéni és csapat küzdelmekre ke­rült sor. A fiatalok vetélkedésének szüneté­ben Györki Géza lélegzetelállító törés-be- A kupagyőztes szekszárdi ipponos csapat Teffner Tibor. 9-10 évesek (+): 3. Bálint Péter. 11 évesek (-): 2. Tanos Bence, 3. Németh és Horváth Károly (Paksi SE). 12 évesek (-): 1. Major Antal, 2. Teffner Dávid, 3. Szentes Attila. 13-14 évesek (-): 3. Lippert Gábor. 13-14 éve­sek (+): 3. Nagy Sándor. 15-16 évesek: 3. Gréczy. 17-18 évesek: 2. Balogh Tamás. Felnőt­tek: 2. Guzorán, 3. Horváth Rudolf és Kőszegi. Lányok 7-8 évesek: 2. Solti. 9-10 évesek: 3. Máté Erzsébet és Novotni Adél. 11-12 évesek (-): 2. Kuti Ágnes. 11-12 évesek (+): 3. Felker Viktória. 13-14 évesek (-): 3. Horváth Erika (Paksi SE). 13-14 évesek (+): 2. Solti Ramóna. 15-16 évesek (-): 2. Weisz. (A külön nem jelöltek az Ippon KE Szekszárdi versenyzői). Csapat, kata: fiúk, 7-10 éves: 1. Paksi SE (Vass, Gangéi, Kovács M.), 2. Ippon KE Szek- szárd. 11-13 évesek: 1. Paksi SE (Borbély, Hor­váth K., Juhász), 3. Ippon KE. 14-17 évesek: 3. Ippon KE. Felnőttek: 1. Ippon KE II, 2. Ippon KE I. Lányok, 14-17 évesek: 1. Paksi SE (Hor­váth E., Magyar, Szeip), 2. Ippon KE. Küzdelem: Fiúk 7-10 éve­sek: 1. Ippon KE 1,2. Ippon KE II. 11-13 évesek: 1. Ippon KE, 3. Paksi SE. Lá­nyok, 11-13 évesek: 1. Ippon KE. A legeredményesebb klu­bok: 1. Ippon KE Szekszárd 182, 2. Barcsi Budo SE 120, 3. Omladinac (Szerbia) 37, 4. Viner Civi (Bosznia) 30 ponttal. Legeredményesebb fiú ver­senyző díját Szekeres Imre és Albert Szilárd (mindket­tő Ippon KE) megosztva Györki Géza öt dános mester szó szerint keményfejű kapta. ■ mutatójának tapsolhattak a jelenlévők. Az 5 dános mester produkciója egyedülálló az or­szágban: előbb cserepeket tört darabokra tenyéréllel és a fején, majd a téglákat aprította módszeresen. A bemutató csúcspontjaként a testére helyezett betontömböt kalapáccsal verte szét segítője. Eredmények Egyéni, formagyakorlat: Fiúk, 7-8 évesek: 1. Ágoston Ádám, 3. Kristóf Csaba. 9-10 évesek: 1. Albert Szilárd. 11 évesek: 2. Németh Dániel, 12 évesek: 3. Horváth Gergő. 13-14 évesek: 1. Ágoston Ákos. 15-16 évesek: 1. Szekeres Imre. 3. Gréczy Gábor. 17-18 évesek: 3. Nagy Tamás. Felnőttek: 2. Guzorán Attila (Paksi SE), 3. Kő­szegi András. Lányok, 7-8 évesek: 1. Solti Martina. 10 éve­sek: 3. Szeip Viktória (Paksi SE). 15-16 évesek: 2. Weisz Ágnes (Paksi SE). Felnőtt: 3. Horváth Györgyi. Küzdelem, fiúk 7-8 évesek: 1. Kristóf Csaba, 3. Kurdi András. 9-10 évesek (-): 1. Albert, 2. Ferguson marad, posztja kérdéses _________Labdarúgás ________- Funkcióm ugyan még kérdéses, de maradok a klubnál. Az első csapattal nem állok majd napi kapcso­latban, ugyanakkor a feladatkör így is nagyon érdekes lesz - jelentette ki Sir Alex Ferguson, a világ egyik legsikere­sebb labdarúgó edzője, aki 1986. novembere óta irányítja a Manchester Unitedet. A rutinos szakember a 2001/2002-es szezon után fejezi be pályafutását, s leendő munka­köréről már hónapok óta találga­tások egész sora látott napvilágot.- Úgy gondolom, hogy a megfelelő pilla­natban fejezem be edzői karrieremet. Hatvanéves leszek, s huszonhét esz­tendő éppen elegendő ezen a pályán - mondta Ferguson, aki vasárnap ünnepelte 59. születés­napját. A skót szakem­ber egyébként ismét kijelentette, hogy jelenlegi segítője, Steve McClaren lehet az utódja: - A klub nem becsülheti le azt a munkát, amivel Steve eddig is se­gítette. A Ferguson-korszak alatt a Manchester United a bajnokság­ban, amelyet 1992 óta Premier League-nek neveznek, hat (1993, 1994, 1996, 1997, 1999, 2000), az F.A. Kupában három (1994, 1996, 1999) elsőséget szerzett. A Vörös Ördögök 1999- ben tíz nap alatt az angol baj­nokságban, a FA-kupában és a Bajnokok Ligájában is diadal­maskodtak. ________________§ Ta roltak a sásdiak Harmadik alkalommal rendezték meg Kapos- szekcsőn a népszerű Rimi- Trans kupa labdarúgó tor­nát. Teremfoci Három korosztályban tizenegy gyermekcsapat viaskodott egy­mással. A házigazda egy, a sás­diak két végső diadallal zárták a küzdelmeket. Eredmények, 1987-es kor­osztály: 1. Sásd, 2. Dombóvári FC, 3. Kaposszekcső. A gólkirá­lyi címet 16 találattal Molnár Gábor (Sásd) szerezte meg, a legjobb kapusnak Jakab Ger­gelyt (Kaposszekcső) választot­ták. 1989- es korosztály: 1. Sásd, 2. Dombóvári FC, 3. Kaposszekcső. A legeredményesebb játékosnak a 10 gólos Gálosi Tibor (Sásd), a legjobb hetesrúgónak Tóth Ernő (Kaposszekcső) bizonyult. 1990- es korosztály: 1. Kaposszekcső, 2. Sásd, 3. Dom­bóvári FC. A legjobb mesterlö­vésznek járó díjat a 3 gólos Pata­ki Árpád (Kaposszekcső) vehet­te át, a hétmétereseket a legjob­ban a sásdi Keresztes Mátyás lőtte. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint az 52. hét totónyereményei a jö­vedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 9.734.435 forint. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1.587.116 fo­rint. 12 találatos szelvény 40 darab, nyereményük egyenként 59.517 forint. 11 találatos szel­vény 598 darab, nyereményük egyenként 3.981 forint. 10 talá­latos szelvény 4918 darab, nyereményük egyenként 807 forint. Totótippek A Tolnai Népújság tippjei a totó 1. heti szelvényén sze­replő mérkőzésekre: 1. Vicenza-Bari x 2. Juventus-Fiorentina 1 3. Atalanta-Roma 2 4. Bologna-Brescia 1 5. Lazio-Napoli 1 6. Lecce-Verona x 7. Parma-Reggina 1 8. Perugia-Udinese x 9. M. City-Birmingham T 10. Watford-Everton 1 11. Walsall-West Ham 2 12. Fulham-M. United 1 13. Newcastle-Aston Villa 1 Pluszmérkőzés: 14. Milan-Intemazionale X Világbajnokok: Hingis és Kuerten A Nemzetközi Tenisz Szövet­ség (ITF) döntése értelmében a férfiaknál a brazil Gustavo Kuerten, míg a nőknél a svájci Martina Hingis lett a 2000. év világbajnoka. Kuerten az első dél-amerikai játékos, aki eb­ben az elismerésben részesült. A brazil fiú júniusban győzött a Roland Garroson, majd de­cember elején megnyerte a Mesterek Kupáját, s ennek kö­szönhetően egyaránt az élen zárta a hagyományos, vala­mint az új világranglistát, az ATP Race-t. Hingis, 'aki har­madszor hódította el az ITF cí­mét, az elmúlt esztendőben kilenc tornagyőzelmet aratott, s a női mezőny legkiegyensú­lyozottabb teljesítményét nyújtva érdemelte ki az elis­merést. A TAVALYI GYŐZTESEK SZAKASZELSOSEGEI. Mind az autósok, mind a motorosok között a tava­lyi összetett verseny győztesei nyerték a Párizs-Dakar rali második, 35 km-es gyorsasági szakaszát. Az 560 km-es keddi etap során a mezőny a franciaországi Narbonne-ból indult és a spanyolországi Castellonba érkezett. A motorosok a francia Richard Sainct (KTM), az autósoknál az ugyancsak gall Jean- Louis Schlesser, Henri Magne (Schlesser-Buggy) kettős nyert. Képünkön az egyik hölgy induló, a Mitsu- bishit kormányzó német Jutta Kleinschmidt indul rövid légi útra ________________________________■ PÁ LYÁZATI FELHÍVÁS A Tolnai Népújságot kiadó AXEL SPRINGER Magyarország Kft. I 1 PÁLYÁZATOT HIRDET ÉRTÉKESÍTÉSI MENEDZSER MUNKAKÖRRE Elvárásaink a leendő munkatárstól:- legalább középfokú iskolai végzettség (főiskolai végzettség előnyt jelent) -jó kapcsolatteremtő képesség, ügyfél-orientáltság- kreatív gondolkodás, jó szervezőkészség- fogalmazókészség, reklám-marketing ismeret- saját személygépkocsi, telefon Alánlatunk a leendő munkatársnak: biztos megélhetés, magas kereseti lehetőség, folyamatos továbbképzés Jelentkezését kézzel írt, fényképes önéletrajzzal 2001. január 5-ig az alábbi címre várjuk: Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyel Irodája 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra kérjük ráírni: „Értékesítési menedzser”

Next

/
Oldalképek
Tartalom