Tolnai Népújság, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-03 / 2. szám

2001. Január 3., szerda VILÁG TŰK Ö R Tolnai Népújság - 5. oldal LEMONDOTT a szlovák kor­mány védelmi minisztere, Pavol Kanis. Utódját, Jozef Stankot Rudolf Schuster államfő szerdán nevezi ki. A Demokratikus Bal­oldal Pártjához (SDL) tartozó Kanis lemondásához az veze­tett, hogy nem tudott elszámolni a 15 milliós villájára fordított költségek eredetéről. Keddi saj­tótájékoztatóján közölte: a bevé­teleinek legális eredetét igazoló könyvvizsgálói szakvéleményt átadta az államfőnek, de a nyil­vánosság előtt továbbra sem haj­landó megnevezni azt a barátját, akitől jelentős kölcsönt kapott. A ROMÁN-MAGYAR határon bevezetett kötelező gépjármű­fertőtlenítést járványügyi okok nem igazolják, a magyar hatósá­gok tiltakozását kiváltó intézke­dés mögött jól megfontolt anya­gi érdekek húzódnak meg - álla­pította meg az Adevarul. A ro­mán lap szerint egy prahovai és egy bukaresti székhelyű magán­cég nyerte el a 30 évre szóló koncessziót. AZ EURÓPAI UNIÓ mezőgaz dasági biztosa úgy véli, hogy a mezőgazdaságban is lesznek átmeneti intézkedések az új EU-tagok számára, sőt, a köz­vetlen fizetések esetén ezt ép­pen Brüsszel szeretné bevenni a megállapodásokba. Ám az EU szeretné az átmeneti engedmények számát a lehető legalacsonyabban tartani, és azokon a területeken, ahol za­varhatnák a belső piacot, nem lehetnek kivételek és átmeneti rendezések - mondta az oszt­rák Franz Fischler. A SVÁJCI bankok épp csak le­nyelték a hazai és külföldi bűn­üldöző szervekkel való együtt­működés kényszerét a pénzmo­sás elleni küzdelem jegyében, ám máris újra nemzetközi nyo­más nehezedik a kis ország fő megélhetését adó pénzintéze­tekre: működjenek együtt a kül­földi adóhatóságokkal is. Az amerikai kormányzat és az EU erősen szorongatja a svájci kor­mányt, hogy tegyen valamit azoknak a külföldieknek a le­fülelésére, akik svájci bankokba rejtik pénzüket hazai adóható­ságuk elől. MEGNŐSÜLT Bassár el-Aszad. Szíria 35 éves elnöke, aki tavaly elhunyt atyját követte az állam­fői székben, feleségül vette a nagy-britanniai születésű, de szíriai nemzetiségű Aszma Ahraszt - erősítette meg keddi számában a Tisrin című da­maszkuszi kormánylap. Az ifjú feleség egy Londonban élő, de a szíriai szunnita nagypolgárság­ból származó kardiológus lá­nya. Végzettségét tekintve infor­matikus, és jó tíz évvel fiatalabb férjénél, aki szemészorvosi ta­nulmányait ugyancsak London- ban végezte. _______________■ Me rénylethullám kezdődött Izraelben Ehud Barak egyre kevesebb reményt fűz a békefolyamat sikeréhez Bölcsészek a kormányrúdnál Portrévázlat a szerb és a román miniszterelnökről A szomszédságunkban lezajlott választások nyomán új neveket kell megtanulnunk, illetve érdemes lesz felfrissíte­nünk ismereteinket. Kiút a tévés válságból Új törvényt készítenek elő Csehországban Belgrad - Bukarest Szerbia új miniszterelnöke, Zoran Djindjics Észak-Boszniá- ban született 1952-ben. A belgrá­di egyetem filozófiai karán folyta­tott tanulmányokat. Bár vonzotta a bölcselet, a földön járó filozófu­sok közé tartozott, aki nincs híján a gyakorlati érzéknek. Bekapcso­lódott a főiskolások tiltakozó mozgalmába, s huszonkét évesen néhány hónapot börtönben is töl­tött. Csaknem másfél évtizedes távoliét következett: Németor­szágban a konstanzi egyetemen fejezte be tanulmányait, s csak 1990-ben tért haza: Az angolul és németül kiváló­an beszélő Djindjics csatlakozott az ellenzékhez, majd az elsők között ismerte fel és hirdette, hogy Milosevicset csak az ellenté­teket félretevő népi mozgalom döntheti meg. A legkritikusabb pillanatban sikerült összehoznia a 18 pártból álló DOS csoportosu­lást, amely az elnökválasztáso­kon kivívta Kostunica győzelmét, majd betetőzte a sikert a szerb parlamentben megszerzett két­harmados többséggel. * Bukarestben az „örökös trónörö­kös”, Adrian Nastase került a ki­sebbségi kormány élére. Az öt­venéves jogász nevét 1990 előtt csak szűk körben ismerték: taní­tott az egyetemen, időnként a pá­rizsi Sorbonne vendégprofesszo­ra volt, szakértelmét igénybe vet­te a külügyminisztérium. Ceau- sescu bukása után lépett a politi­kai színtérre. Az akkori elnök, Ili­escu védenceként két éven át kül­ügyminiszter, négy esztendeig a parlament elnöke, majd az ellen­zékbe került Szociális Demokrá­cia Pártjának első alelnöke. Mind­végig őt tekintették a lehetséges trónörökösnek, s ezért nem kel­tett különösebb meglepetést, hogy Iliescu ismételt elnökké vá­lasztását követően kormányfő, s a funkcióról - a közjogi tisztség miatt - lemondani kényszerült ál­lamelnök utódjaként a párt első embere lett. Bukarestben nem a víziók em­berének, inkább ügyes és tapasz­talt taktikusnak tartják. Nyugati megfigyelők pártjának liberális szárnyához sorolják. Iliescu után minden bizony­nyal megpályázza az elnöki tisz­tet iS. (RÉTI) Prága Pavel Rychetsky miniszter­elnök-helyettes és igazság­ügy-miniszter szerint a ka­binet nem kíván beavatkoz­ni a televíziós válságba, de igyekszik megakadályozni azt, hogy a helyzet társadal­mi válságba torkolljon. „Bár a kormánynak nincs joga beavatkozni a Cseh Televízió ügyeibe, olyan békéltető megol­dást keresünk, amely megakadá­lyozná, hogy a helyzet ne foko­zódjon össztársadalmi válsággá, amely akár előrehozott választá­sokhoz is vezethet” - jelentette ki Rychetsky abban az interjúban, amelyet a Hospodárské Noviny című prágai gazdasági és politi­kai napilap keddi kiadása közöl. A politikus megjegyezte, hogy az Európai Unió szilárd demok­ráciának tekinü Csehországot, s az esetleges idő előtti választások kirekeszthetnék az országot a bő­vítés jelöltjeinek első köréből. Rychetsky szerint a közszolgálati televízió esete jelenleg „már olyan politikai jelleget öltött, amely meghaladja a Cseh Televí­zióról szóló törvény kérdését”. Pavel Dostál kultuszminiszter a Právo című lap keddi számában elmondta, hogy a tárcája által ki­dolgozott törvényjavaslat meg­szüntetné az eddigi gyakorlatot, amely szerint a Cseh Televízió ta­nácsának összes tagját a képvise­lőház választotta a politikai pár­tok javaslatai alapján. A jövőben a tagok egyharmadát a képviselő­ház, egyharmadát a szenátus, egyharmadát pedig az államfő je­lölné, mégpedig a szakmai, az ér- dek-képviseletí és a civil szerveze­tek javaslati alapján. „Ez megaka­dályozná azt, hogy a tanács egyol­dalúan a politikai pártok érdekeit képviselje” - véli Dostál. ■ Megfigyelők attól tartanak, hogy a robbantásos palesztin merényletek és az izraeliek helikopteres rakéta- támadásai a Gáza-övezetben komoly akadályát képezik a közel-keleti béketárgyalásoknak. Ehud Barak nem sok esélyt lát arra, hogy Jasszer Arafat és Bili Clinton tárgyalásai bármilyen eredményre vezessenek. Közel-Kelet Hétfő este a Tel-Avivtól északra fekvő, korábban a magyar turisták körében is népszerű üdülőhelyen, Netanyán több mint ötven ember sérült meg, amikor egy autóba rejtett pokolgép felrobbant. A hatóságok feltételezik, hogy a sebesül­tek között van maga a merénylő is. Egy radikális palesztin csoport tagjai a Gáza- övezetben, a Kfar Darom nevű izraeli te­lepülés közelében hajtottak végre táma­dást, amelynek következtében megsebe­sült két izraeli katona. Ugyancsak robba­nás történt a Gáza-övezettől északra elterülő Dugit zsidó településen. A palesztin akciókra válaszul izraeli helikopterek rakétákkal lőtték a Gáza- övezetben a palesztin állásokat, izraeli katonák pedig agyonlőttek egy palesztin parasztot. Szemtanúk szerint a zsidó fegyveresek a robbanás után több pa­lesztin gazdára is tüzet nyitottak. A ha­tóságok bezárták a gázai repülőteret is, az izraeli-palesztin átkelőknél pedig megszigorították az ellenőrzést. Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság el­nöke még az éjszaka folyamán telefonon beszélt Bili Clintonnal (az amerikai el­nök ezt követően felhívta Ehud Barak izraeli kormányfőt is), majd kevéssel ké­sőbb Washingtonba utazott, hogy meg­ismerje az újabb békeelképzelések rész­leteit. Izrael feltételesen elfogadta a Clin- ton-javaslatokat, mint a rendezés kívána­Az autóba rejtett pokolgép néhány méterre az autóbusz-pályaudvartól robbant fel Netanya város központjában tos alapját, ám a palesztinok fenntartása­ikat hangoztatták, és az amerikai elkép­zelések egyes részletkérdéseinek tisztá­zását szorgalmazták. Clinton múlt heti kijelentése szerint a felek még soha nem voltak ennyire közel a megállapodáshoz, mint most. Ehud Barak azonban - főként a január 1-jével meghirdetett intifáda, az­az a palesztin „szent háború” és a soka­sodó merényletek következtében - kevés esélyt lát arra, hogy még január 20-a, vagyis Bili Clinton mandátumának lejár­ta előtt sikerül egyezségre jutni a palesz­tinokkal. Barak hozzátette: Jasszer Arafat csak az időt vesztegette azzal, hogy pontosításokat kért az amerikai FOTÓ: EUROPRESS/EPA vezetéstől a kompromisszumos béke­ajánlattal kapcsolatban. A lemondott izraeli kormányfő szerint a megállapodás aláírására csak a február 6-án esedékes izraeli miniszterelnök­választás után van valós esély. Kiemelte: az izraeliek kételkednek abban, hogy Arafat valóban békét akar kötni. ■ Lenin élt, Lenin él, de...? Múzeumban látható alsónadrágja, cipője Moszkva Amikor tavaly november­ben bezárták a mauzóleu­mot, találgatni kezdtek az emberek: végleg eltemetik a pártvezért? Ha nyugtalanítani akarta a kom­munistákat, Jelcin mindannyi­szor felvetette: el kellene távolíta­ni Lenint a Vörös térről. Ha kiéle­ződött a viszonya a parlament al­sóházában főszerepet játszó bal­oldaliakkal, a sajtó arról kezdett cikkezni, hogy a szovjet állam megalapítóját az anyja mellé te­metik Szentpétervárott. Ám azu­tán minden maradt a régiben. Le­nin továbbra is a mauzóleumban pihen - egyelőre legalábbis. Kevesen tudják, hogy létezik még egy „vörös sarok” Moszkvá­tól nem messze, húsz percre a metró Domogyedovo állomásá­tól. Lenin itt, az egykori kúriában töltötte életének utolsó hónapja­it. Az épületben berendezett mú­zeum munkatársai állítják: nő a látogatók száma, tavaly ötven­ezren zarándokoltak el ide. A házban ma is minden változat­lan. Iljics és felesége a berende­zést csak könyveikkel egészítet­ték ki. Az első emeleten üvege­zett tárlókban láthatók a bolsevik vezér személyes tárgyai, például flanel alsója, 39-es cipője, va­dászpuskája. A garázzsá átalakí­tott istállóban az angol munká­sok által ajándékozott gépkocsi. Az újságírókat az emlékmúze­umban nem szeretik, mert gyak­ran támadják őket, mint a „leni- nizmus egyik utolsó bástyáját”. Pedig körülötte, a valamikori zárt övezetben, sorra épülnek az „új oroszok” villái... (NovosrTYi) MEGTÖRT A JÉG. Fedélzetén utasokkal, Macu sziget istennőjének, a halászat oltalmazójának a hívei- vel több mint fél évszázada először tajvani hajó futott be egy kínai kikötőbe. ________fotó: europress/epa Ma rhakor a világűrből? London A kergemarhakórt okozó bakté­riumokat azok az üstökösök szórják a Földre, amelyek boly­gónk felett áthaladnak. Erre a következtetésre jutott egymástól függetlenül két brit tudós. A walesi matematikus és a cambridge-i asztrológus egy­aránt azt állítja, hogy a világűr­ből származó baktériumok és vírusok főleg a téli hónapokban a sztratoszférán keresztül talál­nak utat, s jutnak el a brit lege­lőkre. Ismeretes, hogy Nagy-Bri- tanniában a tehenek legtöbbje a szabadban tölti az éjszakát. Márpedig a csillagokból szárma­zó organikus anyagok főként éj­szakánként hullanak a Földre. A két tudós ezzel magyarázza, hogy miért éppen a sziget- országból indult ki a kerge- marhakór járványa, ieuropressi

Next

/
Oldalképek
Tartalom