Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-19 / 296. szám
*18811 200°- December 19., Kedd MEGYE TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Átmeneti kedvezményt kaj nak a Bonyhádra települő vállalkozások, ha a csütörtöki ülésen megszavazzák a helyi adórendelet módosításáról szóló előterjesztést. Bonyhád A jelenleg érvényes helyi rendelet szerint azok, akik az adóalapjukat az anyagköltséggel csökkentik, 1,8 százalékot, a többiek 0,7 százalékot fizetnek iparűzési adóként. A mostani előterjesztésben az áll, hogy ez a jövőben egységesen 2 százalék lesz. Az elmúlt évi emelésről a pénzügyi osztályvezető megállapítja: minimális, egy ezrelékkel történő növelésről döntött a testület, de ezzel egyidőben a törvényi változásból adódóan az árbevételből levonható anyagköltség 1/3 résszel növekedett. így a 2000. évben tényleges adóemelés nem történt, a város bevétel-növekedése csak az inflációból és a vállalkozások tevékenységének bővüléséből adódott. Az új törvényi szabályozás egységes adóalap meghatározását írja elő, így az eddig a városban alkalmazott kétféle adóalap és adókulcs értelmezhetetlenné válik. Ezért javasolják a testületnek az egységes, 2 százalékos adókulcs bevezetését. Az elmúlt időszakban éles vita folyt arról, mennyire segíti az ön- kormányzat a vállalkozók Bonyhádra települését. Bányai Béla (Völgységi Ipartestület, listás képviselő) főként azzal indokolta mandátumáról történt lemondását, hogy a városnak nincsenek vállalkozásbarát intézkedései. A mostani előterjesztésben javasolják, hogy azok, akik székhelyüket a városba helyezik, részesüljenek - az első évben 100, a másodikban 50 százalékos - adó- kedvezményben. Ez a könnyítés az indítvány szerint azokra vonatkozna, akik 2001. június 30-ig áthelyezik székhelyüket a völgységi városba. A testület a december 21-én 16 ómkor a polgármesteri hivatal földszinti tanácstermében tartandó ülésén dönti el, hogy egyetért-e ezzel. Ugyanekkor tárgyalnak a Szervezeti és Működési Szabályzat tapasztalatairól, a város oktatási intézményeinek jövőjéről, megállapítják az élelmezést biztosító intézmények nyersanyagnormáját és tájékoztatót hallgatnak meg a város külkapcsolatairól.- HÁJ KARÁCSONYI KONCERT A BABITSBAN. A szekszárdi Garay János Ének-Zenei Általános Iskola diákjai adtak karácsonyi műsort tegnap délután a Babits Mihály Művelődési Házban tanulótársaiknak, tanáraiknak, szüleiknek és az érdeklődőknek. A műsorban versek, kórusművek, színdarabok, hangszeres bemutatók kaptak helyet. ____________________________________________________fotó: gottvald károly Mo ndom A Magamét MAROSI IBOLYA Aktív takarékosság Fura történet volt, amikor a megyeszékhely közgyűlése először nagy többséggel elfogadta a három éves költségvetési koncepcióhoz benyújtott módosító indítványokat, majd ugyancsak nagy többséggel elvetette az egészet. Ezt időrendben megelőzte, amikor a likviditási gondokra kellett megoldást találni. Némely képviselő hajlamos volt úgy termi, mintha a költségvetés felelőse annak előterjesztője, a polgármester lenne. Majd, amikor előállt a takarékossági koncepcióval, akkor azt támadták. A három évre szóló koncepciót ezúttal valóban a polgármester állította össze, egy személyben de természetesen a hivatal segítségével. A koncepció megfogalmaz egyfajta jövőképet, amelyben elsőbbséget élveznek a beruházások, fejlesztések. Mindennek a fedezetét aktív takarékossággal lehet megteremteni. Szekszárd helyzetének az ellentmondása, hogy gazdasága jól működik, a megyeszékhelyek között még mindig előkelő helyet foglal el. A város úgynevezett adóerőképessége jó, de a költségvetési kiegyenlítő mechanizmusok a város hátrányára valósulnak meg. Ebből a helyzetből, ebből a zsákutcából keresi a koncepció a menekülési útvonalat. Külön szimpatikus benne, hogy elsőként a közgyűlés működését ésszerűsítené, már csak a példa kedvéért is. A gondolat, hogy legyen kevesebb bizottság, kevesebb taggal, kevesebb költséggel, függesszék fel a tanácsnoki rendszert, valahogy nem arat nagy sikert. Önmagában is nagy lépgs lesz, ha végre tényleg megérkezik a gázközmű vagyon eladásából származó félmiüiárd forint. Kérdés, hogy mire költik. A közgyűlés legközelebb januárban ülésezik, amikor a téma már a jövő évi költségvetés lesz. Ha valaki tud a fentinél jobb, s ettől gyökeresen eltérő koncepciót, az legkésőbb akkor álljon élő vele. Megkérdeztük olvasóinkat: Mit ajándékozna településének? Karácsony közeledtével elsősorban szeretteinkre gondolunk, de megnyitjuk szívünket a rászorulók előtt is, ajándékozunk és adakozunk, ahogy erőnkből telik. Vajon mit ajándékoznánk lakóhelyünknek, ha erre lehetőségünk lenne? Flieg Imre köztisztviselő (Fadd):- Ha megtehetném, megfinanszíroznám a falu szennyvíz-csatorna beruházásának teljes költségvetését. Új, modem, mindennel felszerelt, barátságos iskolát építtetnék, központi helyen és bizony nagyon jó lenne egy minden szükségessel felszerelt, korszerű orvosi rendelő, az is a centrumban. Auvalszkyné Angyal Erika óvónő (Szekszárd):- Megadnám a megyeszékhelynek a bevásárlóközpontot, amit véleményem szerint a lakosság nagyobbik fele igényel és nagyon vár. Emellett minél több és jobb olyan létesítményt ________ a dnék a városnak, ahol a gyerekek jól érezhetik magukat. Dr. Berta Bálint Dombóvár (iskolaigazgató):- A „bölcsek kövéből” a képviselőtestület mind a tizennyolc tagjának ajándékoznék egyet, mely mellé az etikai kódexből is tennék egy példányt. Kovács Gyulának - aki a polgármesteri hivatal pénzügyi irodáját vezeti - egy patikamérleget adnék, hogy az önkormányzat rendelkezésére álló kevéske pénzt igazságosan tudja elosztani. Egy kis havat is juttatnék, hogy eltakarja a város azon részeit, melyet a köztisztaságért és a zöldterületek karbantartásáért felelős embereknek eddig még nem sikerült rendbe tenniük Szentkirályi Attila kulturális tanácsnok (Dombóvár):- Hiszek a csodában, hiszek a karácsony misztériumában, de ugyanakkor önkormányzati képviselőként reálisan kell gondolkodnom. Ennek megfelelően csak azt szeretném, hogy minden mozduljon egy kicsit jobb irányba. A mostaninál több szeretetet és megbecsülést, valamint sikeresebb boldogulást is kívánok városunk valamennyi lakójának. Auvalszkyné Angyal Erika Nem tiltott, hanem kívánatos Az ESZI „radikálisainak” álláspontja Egyetlen ponton tér el a „húszak” néven felemlített, radikálisnak minősített csoport álláspontja a szakszervezetekétől, a jogi helyzet megítélésében. Szerintük az iskola működésének törvényessége is megkérdőjelezhető. ___ Paks ______ D ecember 7-i, csütörtöki lapszámunkban Méltányos megoldást keresnek címmel bő terjedelemben foglalkoztunk az ESZI szak- középiskolájának helyzetével, bemutatva a fenntartó, a Paksi Atomerőmű Rt. valamint a szak- szervezetek álláspontját. Ismert, hogy ez a tanév átmeneti a szak- középiskola életében, mert a megye főjegyzőjének észrevétele nyomán a közoktatási törvényhez igazodva át kell szervezni az eddig az atomerőmű szervezetében működő intézményt. Az önállósodás első lépése, a szakközépiskola működési engedélyének megszerzése megtörtént, a következő tanévtől már alapítványi iskolaként létezhet a szakközépiskola. Az átmeneti időszakban szándékozik a PA Rt. kidolgozni az oktatók munkaviszonyát érintő kérdések megoldását is, ennek érdekében tárgyalásokat kezdtek a pedagógusokkal és az érdekképviseletekkel. Mint a cikkben említettük, az oktatók egy csoportja, akiket a PA Rt. és az iskola vezetői radikálisnak neveztek, a szakszervezetektől eltérő álláspontot képvisel. A „Húszak” pontosan huszonötén vannak, legalább is ennyien írták alá levelüket, amelyben Nagy Sándor vezérigazgatónak címezve ismertették véleményüket. Komáromi János képviselte a vezetéssel folytatott tárgyalásokon a „radikálisokat”. Megkeresésemre összefoglalta álláspontjukat: A Paksi Atomerőmű Műszaki Szakközépiskola és Kollégium augusztusi megalakulása - az Energetikai Szakképzési Intézetből történő kiválása - óta törvénysértő módon működik. Engedélylyel rendelkezik ugyan, ám sem az igazgató, sem az oktatók nem állnak munkaviszonyban az intézménnyel, a tanulók sincsenek törzskönyvezve, mindez alapjaiban ellentétes a közoktatási törvénnyel. A tantestület joga és kötelezettsége lenne a döntéseket előzetesen véleményezni, így például a tantervet, a beiskolázási létszámot, ám ez nem történt meg. A pedagógusok valamennyien a paksi atomerőmű állományába tartoznak, miközben október végén már a PA Rt. szervezeti és működési szabályzatából is törölték a szakközépiskolát - vagyis az jogilag önálló ugyan, ám munkajogi szempontból nincs vezetője, tanári kara, hiszen valamennyien az Válaszlevél A Nagy Sándor vezérigazgatóhoz címzett levél huszonöt aláírója december 17-én reggel egyenként kapott választ. A Paksi Atomerőmű Rt. úgy értelmezte a radikálisok levelét, hogy abban munkaviszonyuk megszüntetését kezdeményezik, éppen ezért felszólították valamennyi aláírót, hogy ezt a - vélelmezett - szándékot két napon belül írásban erősítsék meg. Amennyiben ezt az aláírók bármelyike megteszi, felmondását elfogadják, a három hónapos felmondási idő leteltével, végkielégítés nélkül távozhat, aki nem válaszol, azt úgy tekintik, nem kívánja munkaviszonyát megszüntetni. Tóth György a PA Rt. humánpolitikai igazgatója a levelek elküldésének tényét és az abban foglaltak lényegét megerősítette kérdésemre, hozzátéve, hogy a levél választ ad a „radikálisok” minden kérdésére. A tárgyalások folytatódnak a munkavállalókat képviselő szakszervezetekkel, a megállapodás határideje 2001. január 15. Portré Négyszáz helyen lehetne ásni Dr. Torma István régész hatvanon túl sem fog unatkozni Bőven van még olyan feltárásra váró terület Tamási környékén, ahol régészeti leletek vannak; dr. Torma István régész négyszáz ilyen helyről tud. Az MTA Régészeti Intézetének munkatársa Papp István helytörténeti műveének bemutatóján járt szülővárosában.-Azon kutatási területe rézkor és bronzkor. Csak ezzel foglalkozik?- A fő kutatási területem valójában a régészeti topográfia, így nemcsak az említett korokkal, hanem a középkorig bezáróan mindegyikkel foglalkozom, a topográfiában egy kicsit mindenesnek kell lenni.- Régészeti szempontból melyik a volt tamási járás legértékesebb területe?- Erre nehéz röviden válaszolni. Ha valaki középkori templomokkal foglalkozik, számára az, ha a római korral, akkor neki az a legértékesebb. A környéken Regöly területe Névjegy 1940-ben született Tamásiban 1964-től az MTA Régészeti Intézetének munkatársa Veszprém, Tolna, Pest, Békés és Komárom megyében folytatott újkőkori, rézkori, bronzkor, órásokat Regölyben bronzkori és kelta temetőt tárt fel az Acta Archaeologica szerkesztőbizottságának tagja több, mint ötven publikáció szerzője mondható jelentősnek, amely a Kapos és a Koppány összefolyásánál fekszik. Az őskorban itt két- háromezer évvel ezelőtt építettek ki egy hatalmas sáncrendszert, a környék lakóinak központja volt.- Ezek szerint van még mit kutatni a térségben...- Hogyne. Amikor terepbejáráson voltam, közel négyszáz olyan helyet vettem fel, ahol valamilyen régészeti lelet van, és ebből talán tizenöthúsz helyen volt eddig ásatás. - A pályája Tamásiból indult. Milyen kapcsolatot ápol a várossal?- Az én kapcsolataim több száz évre idekötnek, háromszáz évre visszamenően minden felmenőm tamási. A magánéleti kapcsolat szoros, de sajnos egyre lazuló. Szakmailag mindig érdekelt Tamási, ha lehetett, foglalkoztam is vele, de feladataim másfelé vittek. A hivatali munkám, a topográfia Veszprém, Pest, Komárom megyéhez köt. Valamikor volt olyan tervem, hogy, amit Papp István elkezdett, folytatom, és befejezem.- A napokban töltötte be hatvanadik életévét. Van-e szakmai ambíció, amit mindenképpen szeretne megvalósítani?- Van egy mondás: hatvan felé, hazafelé. Ilyenkor az embernek már a „betakarítással” kell foglalkoznia. Persze volna rengeteg tennivaló. Egyrészt azokon a helyeken, ahol a topográfiai kutatás folyamatban van, például Aszód környékén. Ezen kívül feltártam valamikor egy jelentős rézkori temetőt, ezt szeretném feldolgozni, és van még egy sor olyan dolog, ami „ráragad” az emberre szakmailag, ezeket már nem is sorolom. Egy biztos, unatkozni nem fogok. ___________tj. a tomerőmű munkavállalói. A PA RT. által tervezett megoldás, az iskola igazgatójának és oktatóinak kirendelése a tanév végéig a szak- középiskolába, nem változtatna a törvénytelen állapoton, éppen ezért ezt el sem fogadják. A helyzet jogilag tiszta rendezését kérik, valamennyi érintett pedagógus atomerőműves munkaviszonyának megszüntetését rendes felmondással, a szakközépiskola igazgatójának kinevezését, aki szerződéseket köthetne az oktatókkal, a tanév végéig. Azért csak addig, mert az atomerőmű elképzelései szerint 2001. szeptemberétől a szakközépiskola alapítványi iskolaként működne, ez pedig új fenntartót, új helyzetet jelent majd, amelyben új szerződéseket kell kötni. Az atomerőmű által ígért minden más feltételt elfogadnak, így a bérekre, a végkielégítések kifizetésére tett eredeti ajánlatokat is. Nem fogadható el Tóth György humánpolitikai igazgató indoklása, miszerint a közoktatási törvény értelmében tanév közben nem lehet szervezeti változásokat végezni - mondta Komáromi János - mert ebben az esetben nem változásról, hanem a törvénytelen állapot megszűntetéséről van szó, az pedig nem, hogy tiltott, hanem mindenképpen kívánatos! RÁKOSI GUSZTÁV Őcsényi ülés Valamennyi bizottság év végi beszámolóját meghallgatja a képviselőtestület ma, kedden 17 órakor kezdődő soros ülésén. Az esztendő utolsó képviselőtestületi összejövetelén szó lesz még a falugazdász tevékenységéről, a Gyermekjóléti Szolgálat működéséről, s a jövő évi munkaterv ösz- szeállítása is terítékre kerül. ■ Diáknap A szekszárdi Bezerédj Pál Általános Iskola december 21-én, csütörtökön tartja diáknapi programját. Az immár hagyományos rendezvény 12 órakor a városi sportcsarnokban kezdődik, ahol tanár-diák focimérkőzések, kötélhúzó versenyek és „büntető dobások” zajlanak. Az irodalmi színpad előadja a „Kis Jézus születése” című műsorát 14.30-tól, majd ezt követően az iskola tornatermében tanár-diák zsinórlabda- és asztalitenisz bajnokságok bonyolódnak. A játékos vetélkedők sorában csokievés, seprűtánc, szívószálas cola ivás, lufifújás színesítik a programot. A sportversenyek és vetélkedők eredményhirdetése 18 órakor kezdődik, és ekkor derül ki, hogy az osztályok tisztasági versenyé- ben kinek jut az elsőség. ______■ f 4 t K edvezmény a vállalkozóknak Navirenden az oktatás és a külkaücsolatok