Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TÁJAK 2000. December 2., Szombat | jjf-: Tolnai hírek GYALOGÁTKELŐ. Nem létesí­tenek „zebrát” a Kossuth utcában, a tolnai templom és a katolikus is­kola környékén. A tolná rendőr­őrs vezetőjének kezdeményezé­sére az önkormányzat, a közleke­désfelügyelet és a rendőrség kép­viselőjéből áló bizottság megtar­totta a helyszíni szemlét. Kiderült, hogy az adott utca gépjármű for­galma nem éri el azt a szintet, ami feltétlenül indokolná a gyalogát- kelőhely létrehozását. Ettől füg­getlenül ezt meg lehetne tenni, ám aránytáanul sokba, mintegy félmillió forintba kerülne az átke­lő megvüágításának és megköze­líthetőségének a kiáakítása. FACSEMETÉK. Öt facsemetét törtek le a héten vandáok a Kápol­na környékén, ahol korábban há­rom frissen telepített fácskát lop­tak el. A rendőrség kéri a lakossá­got, hogy aki a bűncselekmények­kel kapcsolatban információvá bír, jelezze a rendőrségnek. AJÁNDÉK. A tolnai nyugdíjas érdekszövetség aktivistái a na­pokban személyesen keresik fel 70 éven felüli tagjaikat, hogy a szeretet ünnepe alkalmából sze­rény ajándékkal, 500 forintos vásárlási utalvánnyal kedves­kedjenek kortársaiknak. NAGYCSALÁDOSOK. A Hova Tovább! című szórakoztató ve­télkedőműsor holnap, vasárnap az ml-en este nyolckor kezdődő epizódjában az egyik közremű­ködő csapat a Nagycsáádosok Tolnai Egyesülete lesz. A TOLNAI Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat idén is megszer­vezte a városi diákönkormány­zatok vetélkedőjét, a DÖK Ku­pát. A Sztárai gimnáziumban le­zajlott eseményen tréfás és ko­moly feladatok egyaránt vártak a gyerekekre. A DÖK Kupát a Sztárai gimnázium kisdiákjai nyerték, második lett a Wosinsky, harmadik az I. István, negyedik a Széchenyi iskola. TELEFONSZÁMOK. Új, köz­vetlen telefonszámokon hívható­ak a tolnai Selyemgyár épületé­ben működő orvosi rendelők. Dr. Barna Györgyi gyermekorvosi rendelőjének száma 74/540-272, dr. Erdősi József felnőtt háziorvo­si rendelőjéé pedig 74/540-242. A JÖVŐRŐL. Tolna Városvédő Egyesülete közgyűlésén a fő téma az egyesület jövője volt. A megje­lentek nem döntöttek ebben a kér­désben, személyi kérdések tisztá­zása és a teljes tagság véleményé­nek kikérése után határoznak. ADVENT. A tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola hol­nap', vasárnap 10 órától, a szent­mise után rendezi hagyomá­nyos adventi műsorát, és az őszi kézműves tábor alkotásait be­mutató kiállítás megnyitóját. Működik a cenzúra a városban? Közmeghallgatás hat hozzászólással A korábbi években már megszokott érdektelenség jelle­mezte az e héten lezajlott tolnai közmeghallgatást, ame­lyen egyébként idén a városi önkormányzat mellett a hely német kisebbségi önkormányzat képviselőihez is intézhe tett (volna) kérdést a lakosság. Tolna A leghosszabb, egyben legérzékletesebben meg­fogalmazott hozzászólás egy 68 éves rokkant- nyugdíjas hölgyé volt. Ő a szomszédja általi - a helyi rendelet által azon a környéken nem enge­délyezett - disznótartást kifogásolta, amelynek következtében a patkányok mindennapos - és felettébb agresszív - vendégekké váltak a saját portáján is. Mint mondta, ebben az ügyben többször tett már panaszt az önkormányzatnál is, de mindig süket fülekre talált. Az egyetlen se­gítség, amit kapott, két doboz patkányméreg volt, ahelyett, hogy a jogszerűtlen állattartást szüntette volna meg a város - fogalmazott. A hölgy emellett megemlítette, hogy tudomása szerint, ahol történetesen egy ügyvéd volt a disz­nótartó szomszédja, ott 15 napon belül meg le­hetett szüntetni a szabályellenes sertéstartást. A hozzászóló emellett kifogásolta a Pajta téri jár­da állapotát, a helyi szabályokat be nem tartó ebtartást, és azt is, hogy a tolnai nyugdíjasház létrehozása pusztán ígéret maradt. Emellett azt is elmondta, hogy meglátása szerint a tolnai új­ságírók - akik szintén csak ígérgetni szoktak - csupán „csak a szépre emlékezem”-típusú cikke­ket írhatnak, mert van egy „cenzúra-főnökük”. A nyugdíjasház problematikáját más hozzászó­lók is felvetették, egyikük így fogalmazott: jó lenne, ha az intézmény nem akkor készülne el, Döntöttek a képviselők A héten több településen ülésezett a helyi képviselő- testület. Alább a fácánkerti és a szedresi testület dönté­sei közül ismertetünk néhá­nyat. Szedres, Fácánkert A szedresi ülésen a Tolna Vízmű Kft. igazgatója bejelentette, hogy jövőre a vízmű beruházásában, pályázati támogatással vas- mangántalanító épül a községben. Fontos információ hangzott el a Medinával közös szennyvízberu­házással kapcsolatban is, neveze­tesen, hogy 181 millió forintot nyertek a környezetvédelmi mi­nisztérium ún. KAC pályázatán. A költségvetés helyzetéről szó­ló beszámoló kapcsán elhang­zott: van remény arra, hogy év végére a tervezett hitelállományt sikerül „eltüntetni”. Újabb egy éves szerződést kö­töttek a kábeltelevíziós rendszer működtetéséről a Tarr Kft-vel. Ezzel kapcsolatos információ, hogy jövő év első negyedében Medinára, Tengelicre és Szedres­re is eljut az optikai kábel, amely a későbbiekben gazdagabb csa­torna-kínálatot biztosít. December 9-től új diszkó indul a szedresi művelődési házban, he­ti rendszerességgel. Az erről szóló bérleti szerződést megkötötték. A testület döntött még önkor­mányzati földterület és lakásin­gatlan értékesítéséről. Döntés szü­letett továbbá arról is, hogy ki lesz az a három személy, aki idén, a december 22-i közmeghallgatás keretében megkapja a Szedres Községért Kitüntető Díjat. * Mégis megrendezi a fácánkerti önkormányzat a helyi idősek napját. A december 9-én, a helyi művelődési házban tartandó ese­ményre nagy szeretettel várja a képviselőtestület a falu időseit, az iskola által adandó műsorra és szerény vendéglátásra. Az ese­ményre a meghívókat hétfőn kül­dik ki. Döntöttek arról is, hogy - idén először - falukarácsonyfát állíta­nak a községháza, előtt, és min­den család részére karácsonyi üdvözlőlapot küldenek. A képviselők elégedetten konstatálták, hogy ebben az év­ben is időarányosan teljesült a község költségvetése. Anyagilag támogatták a Tolnai Cigány Ma­gazin megjelenését, a tüdőszű­rést, a jégeső elhárító rendszert és egy lakástámogatási kérelmet, 100 ezer forint kamatmentes köl­csönnel. Egyebek mellett szó volt arról is, hogy a szennyvízcsatorna beru­házásra pályázatot nyújtanak be. Felajánlotta lemondását Megbízott igazgató az iskola élén Korábban hírt adtunk róla, hogy a köiesdi képviselőtes­tület a helyi intézményrend­szert érintő személyi kér­désben hozott döntést, zárt ülésen. Az üggyel kapcsola­tos határozatot addig nem hozták nyilvánosságra, ameddig az érintettekkel nem ismertették a döntést. Kölesd Nem hivatalosan már akkor is so­kan értesültek róla, hogy ez a sze­mélyi kérdés a köiesdi általános iskola igazgatónőjét érinti. Kocsis György polgármester, a testületi döntés az érintettekkel történő is­mertetése után lapunk érdeklődé­sére nem kívánt részletekbe bo­csátkozni, de annyit elmondott, hogy az igazgatónő olyan mérté­kű bizalomvesztést érzékelt mind a képviselőtestület, mind a tan­testület felől, hogy a fair play sza­bályainak megfelelően felajánlot­ta lemondását, amelyet a képvise­lőtestület elfogadott. A polgármester továbbá azt is közölte, hogy a képviselők a neve­lőtestülettől kértek javaslatot a megbízott igazgató személyére. A tantestület többszöri nekifutás után Falkai Gyulánét ajánlotta igazgatónak, aki - egyedül a neve­lőtestületben - elvállalta a posztot. (Falkai Gyuláné egyébként a kép­viselőtestület művelődési bizottsá­gának elnöki tisztét is betölti.) A megbízott igazgató helyettese Vargáné Kisfalvi Erzsébet lett. A megbízott igazgató mandá­tuma az új intézményvezető ki­nevezéséig szól. A képviselőtes­tület várhatóan a jövő év elején ír ki pályázatot az iskolaigazgatói állásra. Horváth Jánosné, a lemondott igazgató 16 éve dolgozik a köies­di iskolában, hét éve intézmény- vezetőként. Érdekes körülmény, hogy a két évvel ezelőtti igazgatói pályázaton rajta kívül más is aspi­rált az állásra, mégpedig a tantes­tületből, de akkor a képviselőtes­tület még őt támogatta. Az ex-igazgatónö hangsúlyoz­za, hogy a bizalomvesztést csak a képviselőtestület, illetve a nevelő- testület egyes tagjai részéről érzé­kelte. Egyébként úgy érzi, hogy lehetőségei - a fenntartó által - behatároltak voltak, csak ezen korlátok között mozoghatott, tet­te, amit legjobb tudása szerint te­hetett, meglehet, nem mindig hi­bátlanul. ___________________________________-ES­Ösztöndíjra pályázhatnak a diákok Tolna A tolnai önkormányzat csatlako­zik az Oktatási Minisztérium „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályá­zatához, mely elsősorban a hátrá­nyos helyzetű, rossz anyagi kö­rülmények között élő, felsőokta­tási intézményben tanulmányo­kat kezdeni kívánó, illetve folyta­tó hallgatókat támogatja. A pályázati kiírást a tolnai pol­gármesteri hivatalban 2000. de­cember 6-ig kifüggesztik. Az űr­lapok a kötelező mellékletekkel együtt Pámerné Bükky Klára ok­tatási referensnél vehetők át. A pályázatok benyújtási határ­ideje 2001. január 5. Az elbírálást és a rangsorolást az önkormány­zat végzi, jövő év,2001. január 19­ig­Elmúlt az Egész-ség Hónap Tizedik alkalommal rendez­ték meg az Egész ség Hóna­pot Tolnán, előadásokkal, vetélkedőkkel, sportverse­nyekkel, és egyéb progra­mokkal. Tolna Az Egész-ség Kupán a követke­ző eredmények születtek. Sor- és váltóverseny: II. évfo­lyam: 1. Széchenyi általános isko­la 2. Wosinsky Általános iskola 3. I. István általános iskola. III. évfo­lyam: 1. Széchenyi 2.1. István IV. évfolyam: 1. Széchenyi 2.1. István. Fiú labdarúgás V-Vl. évfolyam: 1. Wosinsky 2. Széchenyi 3.1. István 4. Szent Mór katolikus iskola. VII.-VIII. évfo­lyam: 1. Széchenyi 2. I. István 3. Szent Mór. Leány kézilabda V-VI. évfolyam: 1. Wosinsky 2. Széchenyi. VTI-VIII. évfolyam: 1. Wosinsky 2.1. István 3. Széchenyi A mözsi I. István iskolában idén is megrendezték a hagyományos, egész-ség programokat A 2. osztá­lyosoknak az egészséges fog titká­ról, a 6. osztályosoknak a serdülő­kor testi-lelki-szellemi változásai­ról, a 7. osztályosoknak a szenve­délybetegségek megelőzéséről tar­tottak előadást. A nyolcadikosok az Emlékül Évának című, az AIDS megelőzéséről szóló videofilmét nézték meg. Volt továbbá szörp és lekvárkóstoló (Herbária), tejter­mék bemutató (Tolnatej), és új­donságként reggeliző pehely kós­toló is (Cerbona). Alsó tagozatosok részére Egész­ség Vetélkedőt rendeztek a Wosinsky iskolában, a négy tolna- mözsi általános iskola hét csapatá­nak részvételével. A helyi gyer- mek(fog)orvosok, védőnők és az ÁNK igazgatója alkotta zsűri dön­tése alapján az első két helyen a Széchenyi iskola csapatai végez­tek, a harmadik helyet a Wosinsky iskola gárdája szerezte meg, ■ Megint van olcsó tej Tolna kezdte meg a szövetkezeti tej áru­sítását, hétfőn és pénteken 7-től Két hónapig szünetelt az olcsó (80 10-ig és 13 órától 16.30-ig. A tolnai forint/liter) „téesz-tej” árusítása polgármester korábban felajánlot- Tolnán, miután a helyi mg. sző- ta, hogy bizonyos feltételekkel a vetkezet bezárta tejkimérését, város „beszállna” a tejkimérés Nemrég egy helyi vállalkozó a bérleti díjába. A vállalkozó ez idá- volt Béke étterem udvarában ig nem igényelte a támogatást. ■ Faddi ELFOGOTT ÜVEGTÖRŐK. Mintegy két és fél héttel ezelőtt a faddi Gárdonyi iskola több abla­kát betörték, akkor még ismeret­len tettesek. A kár több, mint 100 ezer forint. A tolnai rendőrök több személyt hallgattak ki tanú­ként, akik közül ketten ellent­mondásokkal teli vallomást tet­tek, ületve nem tudták igazolni alibijüket. Egyikük beismerő val­lomást is tett, társait megnevez­ve. A bűncselekmény elkövetésé­vel 8-10 fiatalkorút - valamennyi­en a faddi gyermekotthon lakói - gyanúsítják. Az ablakbetörést unalomból, szórakozás gyanánt követték el. A rendőrségi vizsgá­lat még tart. ÚJ SPORTCSARNOKVEZETŐ. Flieg Györgyi testnevelő lett a faddi sportcsarnok új vezetője. Ezt a tisztet korábban Bojtos György töltötte be, aki egészségi állapotának megromlása miatt SAROK kérte közalkalmazotti munkavi­szonyának megszüntetését - tá­jékoztatott Végh Zoltán iskola- igazgató. TÉLAPÓ TÚRA. A faddi iskola úttörőcsapatai nem szakítják meg a 15 éves hagyományt, ma, szombaton is részt vesznek az óbányai Mikulás túrán. A Télapó 13 órakor a szokott helyen és a szokott finomságokkal várja a tú­rázó gyerekeket a Mecsekben. Kétszáz faddi felső tagozatos egyébként a héten ingyenesen utazhatott Budapestre, ahol a Parlament-béli látogatás során Tóth Ferenc, faddi honatya kala­uzolta a gyerekeket. MIKULÁS KUPA. A faddi sport- csarnokban december 5-én, ked­den 14 órától játékos sportvetél­kedőt rendez a helyi iskola bo­gyiszlói, tolnai, szekszárdi és faddi diákcsapatok részvételével. Testvér-kereső Négy fős tolnai önkormányzati küldöttség járt a múlt héten Ro­mániában, egy leendő erdélyi test­vér-települési kapcsolatot előké­szítendő. A delegáció hat telepü­lést keresett fel, a Bihar megyei Székelyhidat, a Beszterce-Naszód megyében található Szentmátét, a Kolozs megyei Szentmihályt, a Hargita megyei Csíkszent- domokost, a Kovászna megyében található Uzont és a Hunyad me­gyei Csemakeresztúrt. Utóbbi fa­luban nem tudták fogadni a tolna­iakat, a többi helységben viszont nagyon kedves vendéglátásban ré­szesültek, és a testvérkapcsolatok­ra is mindenütt nyitottak voltak a vendéglátók. A küldöttség úgy ítélte meg, hogy szinte valameny- nyi felkeresett községgel jó - a ci­vil kontaktusokon alapuló - kap­csolatot lehetne kialakítani. A kér­désben a képviselőtestület dönt decemberben ■ Szakmai nap a vízműnél Tolna Szakmai napot rendezett a Tol­na Víz- és Csatornamű Kft. Az eseményen a megyei ÁNTSZ, a székesfehérvári KDT Vízig, kép­viselői, tizenkét tulajdonos ön- kormányzat vezetője és a kft. vezetői vettek részt. Az ÁNTSZ részéről Gál Zoltánná beszélt a települési ivóvíz vizsgálatáról, a területen általában tapasztalható minősé­gi problémákról (vas, mangán, ammónium), és az EU-csat- lakozás után várható vízminősé­gi határérték-változásokról. A KDT Vízig, részéről Meré­nyi Endre a szennyvízberuházá­sokkal kapcsolatos jogszabály- változásokról, a vízminőséget ja­vító beruházások lehetőségeiről és a csapadékvíz-elvezetés meg­oldásairól tartott előadást. ■ Magángaléria Tolnán Sütő S. Gábor, a festményeivel ko­rábban többek között Tolnán is bemutatkozott fiatal alkotó ma­gángalériája nyílik december 4-én, hétfőn, 16 órakor. Az állami gon­dozásban felnőtt fiatalember ké­pei a tolnai Árpád utcában, a Bab- Lencse bolt mellett lesznek látha­tók. A galériát dr. Szilák Mihály, Tolna polgármestere nyitja meg. A faddi „Új Élet” Vadásztársaság középfokú végzettséggel rendelkező HIVATÁSOS VADÁSZT KERES. Német-olasz nyelvismeret, illetve C- kategóriás jogosítvány előnyt jelent. Jelentkezni dr. Tóth Tamás VT Elnöknél, Fadd, Templom u. 50. Tel.: 30/957-0810. Jelentkezések határideje: 2000. december 15. Tolna és környéke lakossága az alábbi hirdetésfelvevő helyeken adhatja le a keretes és apróhirdetéseit a Tolnai Népújságba: Bencze József Tolna, Babits u. 64. Telefon: 74/442-469 06-60/333-050 Molnárné Gyürki Erika 06-20/310-60-52 Steinbach Zsolt 74/440-660 1 amikor mar a mostani képviselők tartanának rá igényt. Szóba került még a Fáy téri gará­zsok esővíz elvezetése, a Lehel utcai tornacsarnok előtti járda, és a vásártéri szennyvíz-rekonstruk­ció során felbontott és még helyre nem állított autólejáró problematikája, valamint a régebben elkészült utak javításának szükségessége. Dr. Szilák Mihály polgármester az első, a patká­nyokkal kapcsolatos hozzászólásra reagálva megjegyezte, hogy az a birtokháborítási ügy bí­róság előtt van, ezért abban nem foglal állást. Visszautasította viszont, hogy a város vezetése részéről bármilyen beleszólás lenne a sajtó mun­kájába. A nyugdíjasházról szóló felszólalásokkal össze­függésben megjegyezte: korábban is azt ígérte, hogy mindent megtesz egy ilyen intézmény lét­rehozása érdekében. A fő probléma azonban az, hogy a nyugdíjasház üzemeltetése igen drága, a költségekhez jelentős összeggel kellene hozzájá­rulniuk a nyugdíjasoknak, illetve családjuknak, amit sokan nem bírnának anyagilag. A hatodik felszólaló a regionális hulladéklerakó­val kapcsolatban érdeklődött. A polgármester azt mondta, hogy a térségben jelenleg két pptenciá- lis helyszín jöhet számításba, Tolna és Őcsény, utóbbit támogatja Szekszárd is. A témában az utóbbi félévben nem történt előrelépés, a szek­szárdi elképzelésekről Tolnát nem tájékoztatták. Elmondta, hogy a lerakó ügyében hamarosan is­mét tárgyalást kezdeményez a szekszárdi polgári frakció vezetőjével. Véleménye szerint jövő év első felében dönteni kellene a hulladéktároló lé- tesítéséről, mert az idő sürget. _______ -s-

Next

/
Oldalképek
Tartalom