Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-01 / 281. szám

2. oldal - Tolnai Népújság K Ö R K É P 2000. December 1., péntek i§§HI Közlekedési pontrendszer Budapest A napokban kerül az Országgyűlés elé a közlekedé­si pontrendszer talán végső tervezete, amelyben most már hatpárti egyetértés alakult ki. A közleke­dési morál javítását szolgáló büntetőpontokról hó­napok óta tart a vita. A mostani tervezet jelentősen eltér az eredetitől, a beterjesztők szerint sokkal inkább a segítségnyújtást szolgálja, semmint a megfélemlítést. rint eljárás indul ellene. Az elkövetőnek szabálysértés és bűncselekmény esetén is - több szinten - van fellebbe­zési joga. Amikor ügyének értékelése jogerőssé válik, akkor a rendszerben előírtak szerint automatikusan beke­rül a nyilvántartásba a cse­lekményhez rendelt pont. Fontos, hogy ezeket a ponto­kat nem a rendőrségen, ha­nem a Belügyminisztérium­ban tartják majd nyilván. Az eredeti tervek ugyan Nem a rendőr osztja a jövő­ben a pontokat és azokat nem szerencsés büntetőpon­toknak hívni; sokkal ponto­sabban fedi a belügyi szer­vek szándékát a nyilvántar­tási pontok fogalom - tudtuk meg a Belügyminisztéri­umban. Ha a gépjárművezető sza­bálysértést, vagy közlekedé­si bűncselekményt követ el, akkor a törvényjavaslat sze­sokat változtak, de azzal mindenki egyetértett, hogy legyen 18 pont az a felső ha­tár, ami után automatikusan bevonják a járművezető jo­gosítványát. Miért nem adnak pontot, mit lehet gyakorlatilag bün­tetlenül csinálni ezentúl is a volán mögött? Például nem marad nyoma annak, ha va­laki biztonsági öv nélküli közlekedik, vezetés közben használja a mobiltelefont, szabálytalanul parkol. Ezek továbbra is szabálysértésnek számítanak, de a súlyuk nem olyan, hogy büntető­pont is járna értük. A komolyabb szabálysér­tésekért - köztük például a sebességkorlátozás jelentős túllépéséért - 1 pont jár. Ha valakit a rendőr 18 alkalom­mal a sebesség jelentős túllé­pésén ér, megérdemli, hogy elvegyék a jogosítványát - áll a javaslat indoklásában. A közlekedési bűncselek­mények közül ötöt 7 ponttal, egyet 4 ponttal jegyeznek be a vezető listájára. A megszerzett pontokat kétévenként eltörlik. Ha va­laki - látva, hogy közel jár a 18 pontos határhoz - jelent­kezik ismereteit felfrissítő tanfolyamra, és azt el is vég­zi, akkor 9-cel csökkentheti pontjainak számát. Az általános vita előtt több parlamenti bizottság tá­mogatta a fideszes Perlaki Jenőnek azt a javaslatát, hogy a kormány évente vizs­gálja felül, mennyiben segíti a pontrendszer a közleke- désbiztonság javítását, koós SZABÁLYSÉRTÉSEKHEZ RENDELT PONTOK Járművezetés eltiltás tartama alatt 1 pont Ittas vezetés 1 pont Sebességkorlátozás jelentős túllépése 1 pont Szabálytalan elsöbbségadás, előzés 1 pont Vasúti átjárón szabálytalan áthaladás 1 pont Közlekedés rendjének megzavarása 1 pont Engedély nélküli vezetés 1 pont Alkalmatlan jármű, üzemképtelen fék stb. 1 pont Megengedett sebesség 25 százalékos túllépése 1 pont Bekanyarodás, megfordulás, hátramenet autópályán, autóúton 1 pont Megállás útkereszteződésben 1 pont Megállás gyalogátkelőn vagy előtte 1 pont Távolsági fényszóró helytelen használata _____________1 pont B ŰNCSELEKMÉNYEKHEZ RENDELT PONTOK Segítségnyújtás elmulasztása 7 pont Közúti veszélyeztetés 7 pont Közúti baleset okozása 4 pont Járművezetés ittasan vagy bódultán 7 pont Járművezetés tiltott átengedése 7 pont Cserbenhagyás _________________________7 pont E gészségügyi bírálat Budapest A szakszervezetek bírálták a kormány­zati politikát az egészségügy finanszíro­zásában; Gógl Árpád miniszter is el­fogadta a kritikát. A szakszervezeteknek a társadalom fontos kérdéseiben is állást kell foglalni­uk - mondta a hat legnagyobb szakszer­vezeti szövetség közös tanácskozásán Szabó Endre. A Szakszervezetek Együtt­működési Fórumának elnöke ismét hiá­nyolta, hogy az átfogó reformok rendre elmaradtak az ágazatban. Gógl Árpád szakminiszter ezúttal nem védte a mundér becsületét, sőt azt is mondta, hogy ha egy kormányzat nem ismeri fel az egészségügy jelentő­ségét, akkor zsákutcába jut. Márpedig a szféra számára a kétéves költségvetés­ben semjesz érdemi javulás. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke arról beszélt, hogy a kormányzat ígérete elle­nére sem hajtotta végre a társadalom- biztosítási rendszer reformját. IZRAEL bizonyos feltételek mellett kész elismerni a palesz­tin államot - jelentette ki Ehud Barak. A kormányfő felajánlot­ta, hogy ideiglenes békemeg­állapodás keretében a Jordán nyugati partján fekvő területek további tíz százalékát is áten­gednék a palesztinoknak. Az összecsapások eközben folyta­tódnak. Betlehem közelében izraeli katonák belelőttek egy diákcsoportba, egy 17 éves palesztin fiatalember meghalt. Arafat palesztin elnök azt mondta: a palesztinok nem hátrálnak meg az izraeli hadi­gépezet előtt, hanem folytatják a felkelést. WASHINGTON mellett, McLean településen hozza létre ideiglenes irodáját Bush csapa­ta. A republikánus jelöltet a Clinton-kormányzat még nem ismerte el megválasztott elnök­nek, és nem bocsátotta Bushék rendelkezésére azt a pénzt és azt a fővárosi irodaépületet sem, amelyek járnak a kor­mányzat átadás-átvételének át­meneti idejére a megválasztott elnök számára. BAGDAD továbbra sem engedi be az ENSZ-megfigyelőket. Ezt Tárik Aziz hangsúlyozta moszkvai tárgyalásait követő­en. Az iraki miniszterelnök-he­lyettes hozzáfűzte: Oroszország és Irak között „nagyfokú meg­értés” alakult ki a megvitatott kérdésekben. A bagdadi politikus azt is közölte, hogy Szaddám Húszéin államfő, aki­ről elterjedt, hogy rákbetegség­ben szenved, „kiváló egészség­nek örvend”. PRÁGÁBAN rövidesen hozzá­férhetővé válik a Csehszlovákia Kommunista Pártja központi bizottságának archívuma. Az 1989 novemberében megdön­tött rendszerben vezető szere­pet játszó párt eddig titkosnak minősített levéltári anyagának felszabadításáról a cseh nem­zetbiztonsági hivatal igazgatója döntött. LENGYELORSZÁGBAN ma rad a 42 órás munkahét, de minden szombat szabad lesz - erről döntött tegnap a varsói parlament alsóháza. A munka törvénykönyvének módosításá­ra benyújtott törvényjavaslat 40 órás munkahetet irányzott elő a szabad szombatok mel­lett. A javaslat már több mint két hónapig várt szavazásra, de most ismét elnapolták. A FÜLÖP-SZIGETEKEN húsz­ezren tüntettek ismét a korrup­cióval vádolt Joseph Estrada el­nök lemondását követelve. Ez­zel egy időben tízezren tüntet­tek az elnök mellett is. Az ál­lamfő pere egy hét múlva kez­dődik a manilai szenátusban. Függőben a Tesco áruház Lapzártáig nem módosították a költségvetést A megyeszékhely közgyűlé­sén már az első napirendnél politikai feszültség keletke­zett. Kocsis Imre Antal pol­gármester a két ülés között történt eseményekről beszá­molva sajtóetikába ütköző­nek nevezte a városi tévé és a hetilap egyoldalú tájékozta­tási gyakorlatát. A város pol­gármesterének nem volt módja kifejteni véleményét, mint mondta, csak az őt bírá­ló álláspontok kaptak helyet. Szekszárd Az ülésen részt vett a TESCO Global áruházak Rt. londoni köz­pontjából Patrick Stones európai fejlesztési és Michael Walsh beru­házási igazgató, valamint Mada­rász Tamás, a magyarországi háló­zatfejlesztési igazgató, s tájékozta­tást adtak szekszárdi beruházási terveikről. A cég igazgatótanácsa döntött arról, hogy Szekszárd déli városrészében áruházat épít. Ma­darász Tamás bejelentette, hogy a város céljainak megvalósításához felajánlanak húszmillió forintot. A testület örömét fejezte ki, hogy lesz áruház, de voltak olyan véle­mények és szakmai, vagy annak látszó érvek is, miszerint célsze­rűbb lenne azt az északi város­részben felépítem. Ezzel ellentétes álláspontot az SZDSZ frakció kép­viselt. Végül a hosszas, s helyen­ként méltatlan hangnemű vita az­zal ért véget, hogy a témára janu­árban térnek vissza. Elfogadta a közgyűlés a likvidi­tási gondokkal kapcsolatos átme­neti intézkedések tervét, de a költ­ségvetés módosításáról hosszú politikai vita után lapzártáig nem döntött. A vita fő tárgya, hogy mi­lyen módon vegyék fel a 100 millió forint likviditási hitelt, aminek fel- használására januárban és febru­árban lesz szükség. Elfogadták közben a beszámolót egyebek kö­zött a költségvetés háromnegyed éves teljesítéséről, a turisztikai egyesület tagdíjáról, a környezet- védelmi program előkészítéséről. A közmeghallgatás december 18- án 16 órakor lesz a városházán. Az ülés lapzártakor még tartott. ■ Jó kezekben a befektetések Ebben az esztendőben már igazi hagyománnyá vált, hogy az ÁB- AEGON Általános Biztosító Rt.- az általa támogatott színházi elő­adások előtt - beszélgetésre hívja legfontosabb üzleti partnereit és leendő ügyfeleit. Ezeken a jó hangulatú kora estéken a nagy múltú biztosítótársaság egy-egy vezetője tájékoztatja a meg­hívott vendégeket az ÁB- AEGON Általános Biztosító Rt. üzleti stratégiájáról és a különböző biztosítási ter­mékeiben rejlő lehetőségek­ről. A hét elején - a Pécsi Nem­zeti Színház előadása előtt - a Művészetek Háza adott otthont a biztosító - ügyfél találkozónak. Ennek kap­csán beszélgettünk Kéri At­tilával, az AB-AEGON Álta­lános Biztosító Rt. befekteté­sekért felelős vezérigazgató­helyettesével, aki Paul N. Ritchie, az AEGON-csoport skót leányvállalatának mar­keting igazgatója társaságá­ban vett részt a kötetlen üzle­ti beszélgetésen.- Vezérigazgató-helyettes úr, ön több hasonló rendezvényen tar­tott már előadást. Melyek azok az információk, amelyeket fon­tosnak tart ilyenkor elmondani?- Sokak számára bizonyára nyil­vánvaló, hogy egy biztosítótársa­ság csak úgy tud gazdaságosan működni, megfelelő hozamokat produkálni ügyfelei számára, ha a hozzá beérkező biztosítási dí­jakat a lehető legjobb kilátások­kal kecsegtető, ugyanakkor leg­biztonságosabb módon befekte­ti. Erre lehetőségük nyílik a ha­zai és a nemzetközi kötvény il­ügyfeleink biztosítási díjait illet­ve megtakarításait az AEGON külföldi befektetési szakértőinek tanácsát követve fektetjük be. A héten hazánkban tartózkodó Paul N. Ritchie kollégám komoly ismeretekkel rendelkezik ezen a piacon, így nem véletlen, hogy éppen ő az ÁB-AEGON Általá­nos Biztosító Rt. nemzetközi be­fektetési alapjainak egyik ta­nácsadója.- Miért jó az ügyfeleiknek, hogy önök főként a nemzetközi pénz­ügyi alapokban rejlő lehetősé­gekre helyezik a hangsúlyt?- Ezekről a nemzetközi kötvény­és részvényalapokról tudni kell, hogy 1999-ben történt indulá­sunk óta az első három legjob­ban teljesítő alap között szere­pelnek, azaz ezek hozamai a leg­magasabbak. Az ÁB-AEGON Ál­talános Biztosító Rt. közel 3 mil­liárd forintot kezel a nemzetközi részvényalapban ilyen módon, amelyben 140 külföldi cég papírjai találhatók, szemben a hazai részvényalapban ke­zelt 15 céggel. Nyilvánvaló, hogy a 140 céget felölelő pa­pírok esetében lényegesen kisebb a befektetési kocká­zat, hiszen a közöttük lévő esetleges mozgások nem rendíthetik meg alapjaiban a befektetéseket. Ráadásul e cégek fele észak-amerikai, a többi része pedig európai il­letve japán. Túl az AEGON- csoport tapasztalatán, ezért van az, hogy mi főként a nemzetközi részvényeket ajánljuk ügyfeleinknek. Az úgynevezett befektetési jel­legű biztosítások esetében az ügyfelek - ha kívánják - ma­guk határozhatják meg, hazai vagy külföldi kötvény - illetve részvényalapba szeretnék meg­takarításaikat befektetni. A ké­résük számunkra parancs, ám a tételes kiválasztás felelőssége már a miénk, azaz esetenként holland vagy skót tanácsadók szava dönt, melyik külföldi cég papírjaiba érdemes befektetni az adott pillanatban. Számunkra az a lényeg, hogy ügyfeleinknek biztonságosan hosszabbtávon az inflációt legalább 3%-kal meg­haladó hozamokat tudjunk elér­ni. Somogyi Gábor (x) KÉRI ATTILA befektetési vezérigazgató helyettes Kérdőjelek Romániában Az RMDSZ célja a szélsőjobb visszatartása Bukarest A Romániai Demokrata Szövetség konzultálni kíván a magyar kormánnyal a to­vábbi politikai szerepválla­lásról. Budapest üdvözli, ha a határon túl élő magyarság minden fontos kérdésben megosztja vele véleményét. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Markó Béla csütörtökön hangsúlyozta: a leg­fontosabb feladat most az, hogy megakadályozzák a szélsősége­sen nacionalista Comeliu Vadim Tudor államfővé választását. Az RMDSZ-nek pedig a továbbiak­ban mindenképpen meg kell tár­gyalnia a magyar kormány képvi­selőivel a választási eredményt, mivel a romániai magyarságot és a két ország viszonyát egyaránt érinthetik majd a változások. A szövetség a magyar kormánytól továbbra is politikai támogatást vár céljai eléréséhez - nyilatkozta Markó Béla.- A magyar kormány minden kérdésben párbeszédet folytat a határon kívül élő magyarság kép­viselőivel. Ennek szellemében üdvözli, ha olyan fontos kérdés­ben is megosztják a véleményü­ket Budapesttel, mint a romániai magyarok politikai szerepvállalá­sa - válaszolta munkatársunk kérdésére Horváth Gábor. A külügyi szóvivő a Romániai Magyar Demokrata Szövetség el­nökének szavaival kapcsolatban elmondta: a politikai szerepválla­lás minden formája a határon túl élő magyarok önálló döntésén alapul, saját érdekeiknek és hely­zetértékelésüknek megfelelően. Ők tudják ugyanis a legalaposab­ban, mire nyílik lehetőségük, és mire van szükségük; a magyar kormány tudomásul veszi és tisz­teletben tartja elhatározásaikat. Bukarestben eközben folyik a huzavona. Corneliu Vadim Tu­dor, a Nagy Románia Párt vezére koalícióra akarja kényszeríteni Iliescuékat. A szélsőséges politi­kus megerősítette, az RMDSZ saját magát helyezi törvényen kívülre, hiszen most is „törvény- ellenesen vesz részt a kormány­zásban”. (GY) Békefenntartás Koszovóban A NATO mindent elkövet a feszültség enyhítéséért Szerb ellenőrzés a koszovói határon FOTÓ: EUROPRESS/EPA Jugoszlávia A NATO számos intézkedés­sel siet megakadályozni az erőszak föllángolását a Szerbiát Koszovóval elvá­lasztó biztonsági övezetben. Helyszíni látogatását követően George Robertson főütkár beje­lentette, hogy az Észak-atlanti Szövetség koszovói békefenntar­tói megerősítették és kibővítették földerítő tevékenységüket a Pre- sevói völgyben, a biztonsági öve­zet teljes hosszában. A KFOR pa­rancsnoka ezenfelül közvetít an­nak érdekében, hogy együttmű­ködjenek a Presevói völgy szerb, illetve albán hatóságai. Áz olasz tábornok egyúttal mozgósítja a koszovói politikusokat: gyakorol­janak nyomást és fékezzék meg a biztonsági övezetben tevékeny­kedő albán fegyveres szakadá- rokat. Kostunica jugoszláv elnök eré­lyesen sürgette a NATO-t, hogy koszovói békefenntartói - megbí­zatásuk értelmében - a dél-szer­biai biztonsági övezetben is tart­sanak rendet. A helyzet kiélezett voltára jellemző, hogy jóllehet keddre virradóra tűzszünetet kö­töttek a jugoszláv hatóságok, il­letve az albán szakadár fegyvere­sek, csütörtökig 2000 civil mene­kült el a Szerbiát Koszovótól el­választó biztonsági övezetből. I Üzlet és kultúra tetve részvényalapok megfelelő í kiválasztásával. Nem titkolom, 1 az ÁB-AEGON Biztosító Rt. ki- s használja azt a kedvező helyze- 1 tét, hogy tagja a világ egyik leg- j tőkeerősebb vállalat-óriásának, a i holland AEGON- csoportnak, t így a nemzetközi kötvény és 1 részvény befektetéseink esetén i

Next

/
Oldalképek
Tartalom