Tolnai Népújság, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-08 / 261. szám

I 2000. November 8., Szerda S P 0 R T Tolnai Népújság - 9. oldal Kroneraff nyert, Kovács korán indult Pécsett is sínen maradt az STC Győzelemmel köszöntötték névnapos vezetőiket a tamási lányok Csoportgyőztesként a középdöntőbe NŐI TEREMFOCI Az elmúlt hétvégén Csákvár adott otthont az idei orszá­gos mezeifutó bajnokság­nak, melyen a Tolna megyei indulók két aranyérmet szereztek. Atlétika Megyénket három együttes: a vi­adalon legsikeresebben szereplő AC Szekszárd, valamint a Dom­bóvári VMSE és a Tamási Omega AC képviselte. A junior lányok 4.5 km-es távján a triatlonistából atlétává lett Kroneraff Ágnes ma­gabiztosan diadalmas­kodott. Sikere értékét növeli, hogy a vert me­zőnyben végzett töb­bek között a chilei juni­or világbajnokságról a közelmúltban hazatért Pap Kriszta (UTE) is. A junior fiúk 7.5 km- es távján az esélyes Ko­vács Krisztián kissé túlbecsülte erejét, 3 km-es hajrába kezdett, melyből csak kettőt bírt, így a második helyre szorult. Teljesít­ményével mindkét versenyzőnk jogot szerzett a december 10-én Malmőben sorra kerülő Európa- bajnokságon való indulásra. Ko­vács a csapatverseny során vi­gasztalódott, melyet a szekszár­diak egységes gárdája nyert. Kel­lemes meglepetést szerzett Sza­bó József (AC Szekszárd) a fel­nőttek 12 km-es viadalán elért hatodik helyével. Mögötte ért cél­ba többek között az utóbbi évek kitűnő maratonistája, Rezessi Gergely (Vasas) is. Igen értékes második helyezést ért el 4.5 kilo­méteren a Dombóvári VMSE 14 éves fiúcsapata, s ugyanitt szer­zett bronzérmet a Tamási Omega AC gárdája. (A dombóváriak eredményeiről részletesen a 4. ol­dalon olvashatnak.) A Tolna megyeiek eredményei: Felnőtt, férfiak (12 km): 6. Sza­bó József 38:29 (AC Szekszárd). Juniorok, lány (4.5 km): Bajnok: Kroneraff Ágnes (AC Szekszárd, edző: Németh Gyula) 15:47. Fiú (7.5 km): 2. Kovács Krisztián 24:35, 4. Szűcs Ákos 25:13, 9. Bajai Péter 26:05, 17. Czencz Péter 26:50 (mind AC Szekszárd). Csapat: Bajnok: AC Szekszárd (Kovács, Szűcs, Bajai, edző: Borbély Miklós, Németh Gyula). Az országos bajnok szekszárdi junior fiúcsapat Gólok miatt lefújt házasság Két gól miatt fújta le az es­küvőjét egy babonás szicíli­ai vőlegény, a pár ráadásul oltár helyett bíróság előtt fog találkozni. Palermo A vőlegény a tévében labdarúgó mérkőzést nézett. Menyasszo­nya éppen akkor lépett a szobá­ba, amikor az ellenfél csapata gólt lőtt. A férfi a találatért a nőt tette felelőssé, aki erre sértődöt­ten elvonult. Kisvártatva azon­ban visszatért, és megint éppen akkor, amikor az ellenfél újabb gólt szerzett. „Ezt már nem bírom ki, balsze­rencsét hozol rám! Nem veszlek el feleségül!” - förmedt rá a vőle­gény. A harmincéves férfi számára a gólok csak betetéztek egy pech- sorozatot. Először akkor kezdett gyanakodni arra, hogy menyasz- szonya balszerencsét hoz rá, ami­kor elvesztette lakóházuk kapu­kulcsát. A gyanút igazolni látszott az is, hogy nehézségei támadtak a munkahelyén, a gólok pedig min­dennél meggyőzőbbek voltak. A hölgy ezek után újabb bajt hozott a férfira: erkölcsi és anya­gi kártérítésért beperelte volt je­gyesét. ■ A férfi NB II legutóbbi for­dulója a listavezető Simon- tornyának Pécsett aratott ti­zenegy gólos sikere, míg a Dombóvárnak tizenegy gó­los keszthelyi veresége mi­att maradt emlékezetes. Kézilabda Férfiak Pécsi EAC-Simontornyai TC 30-41 (10-20). Pécs, 100 néző. V: Bedő, Vida. Simontornya: Pech- Hóka 5, Boros 9, Teimel L. 3, Teimel J. 1, Varga 7, Lam- pert 4. Csere: Bokor (kapus), Takács 3, Kilvinger 3, Papp 3, Cserháti 2, Ányos 1. Játékos­edző: Teimel Lajos. Az élme­zőnyhöz tartozó PEAC ellen vil­lámrajtot vett az STC, Boros négy hálószaggató góljával, vala­mint Teimel L. találtával a 8. percben már három góllal veze­tett. (2-5). A folytatásban foko­zatosan nőtt a különbség, a ven­dégek teljesen szétzilálták a ha­zaiak védekezését, a hazaiak egy-egy találatára az STC mindig 2-3 góllal válaszolt. A második játékrészben nyomasztóvá vált az STC fölénye, a vendégcsapat két alkalommal már 14 góllal is vezetett. (46. perc: 20-34,49. p.: 23-37). Áz utolsó negyedórában az STC fiataljai is pályára léphet­tek, ám a vendégek így is végig egyenlő ellenfelei tudtak lenni az egyetemistáknak. A vendég- csapatban minden játékos gólt szerzett. A vegyes játékvezetői páros dirigálta mérkőzésen a simontornyai gyors nem siklott ki Pécsett, így magabiztos STC siker született. Jók: Boros, Ta­kács, Papp, Kilvinger, Cserháti, Ányos. (VARGA) Georgikon DSE Keszthely- Dombóvár KSK 37-26 (20-12). Keszthely, 100 néző. V: Hornyik, Pusztai. Dombóvár: Szőke- Drüs- zler 1, Kézsmárki 9, Zörgő 3, Feuerstein 2, Pajcsics 7, Glaub. Csere: Spoljár, Pusztai (kapu­sok), Embersics, Petróczky 4, Babulják. Edző: Kővári Tamás. A jobb képességű, bajnokaspiráns hazai csapat meggyőző diadalt aratott otthonában. A dombóvári csapat az első félidő közepéig tar­totta magát. A második játékrész­ben az ellenfél kiváló kapusa bra­vúrok sorát mutatta be, melyhez a vendégcsapat rosszul célzó játé­kosai is hozzájárultak. Sajnos, a dombóvári gárda lélekben na­gyon korán feladta a harcot a volt bajnok ellen. Az eredményből is kitűnik, hogy egyik csapat sem fordított komoly gondot a védeke­zésre, inkább a góllövéssel foglal­kozott - ez ezúttal a Balaton-par- tiaknak ment jobban. (PT) Ifjúságiak: Csurgó-Simontor- nya 25-35, Pécsi EAC-Simon- tomya 23-30, Keszthely-Dombó- vár 36-29. Nők T&T Bau SE-Tamási KC 15-16 (5-8). Budapest, 70 néző. V: La­katos, Szentpétery. Tamási: Sik­lósi- Gruber 1, Kondor V. 1, Szabó-Bakos 3, Varga N. 6, Filótás 1, Kondor B. 2. Csere: Keller (kapus), Varga N., Bérdi 1, Siklós, Agócs Anett, Agócs Adrienn 1, Jurasics. Edző: Dravecz Károly. Vendégtalálattal indult a mérkőzés, ám a 11. perc­ben 4-4-nél beérte ellenfelét a fő­városi gárda. A folytatásban Gru­ber szélről és Varga N. átlövésből elért góljaira csak hétméteresből tudtak válaszolni az igen durván játszó hazaiak. Fordulás után az 50. percig felváltva estek a gólok (50. perc: 10-13). A hajrában még agresszívabbá váltak a haza­iak, s ennek köszönhetően meg is közelítették a vendégeket (58. p.: 14-15), de a tamásiak sikerét nem tudták megakadályozni. A győzelem mellett a vendégek an­nak is örülhettek, hogy megúsz­ták komolyabb sérülés nélkül a mérkőzést, egyben szép névnapi ajándékot kapott az egyesület el­nöke és az edző is. Jók: Siklósi, Varga N„ Bérdi, Szabó Bakos, Kondor V. DRAVECZ KÁROLY Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-Mohács 18-13 (10-7). Palánk, 50 néző. V: Ku­li, Vincze. Szekszárd: Gödrei- Dienes 1, Németh 6, Vaszari 8, Nagy 1, Szilágyi, Kovács 1. Cse­re: Bállá (kapus), Uzorás, Ullein 1, Völgyi, Bősz. Edző: Rácz József, Varga Jenő. Jól kezdett a fiatal hazai csapat, az 5. percben 3-1-re vezettek a szek­szárdiak. A folytatásban némileg kiengedett az UKSE, s ezt a ruti­nos vendégek azonnal kihasznál­ták (12. perc: 3-4). A Duna-parti gárda ekkor vezetett először, s mint később kiderült, utoljára. A szekszárdi fiatalok rendkívül fe­gyelmezett, bátor védekezéssel, a 20. percre háromgólos előnyt szereztek (7-4). A második fél­időben is jól kezdett az UKSE, ám a folytatásban a hazaiak játé­kában bekövetkezett három per­ces rövidzárlatot kihasználva egy gólra felzárkóztak a vendégek (12-11). Ezek után ismét a házi­gazdák percei következtek, Né­meth Judit eredményessége ré­vén nyolc perc alatt hat gólra nö­velték előnyüket úgy, hogy köz­ben két hétméterest is hibáztak (17-11). A találkozó hátralévő ré­szében felváltva estek a találatok, a szekszárdiak magabiztos győ­zelmét már nem fenyegette ve­szély. Jók: Németh, Gödrei, Vaszari, Nagy. FEKETE Ifjúságiak: UKSE Szekszárd- Mohács 19-20. Bíztató paksi, felejthető decsi rajt Az NB Il-es bajnokság nyitó fordulójából a Tamási mér­kőzéséről már beszámol­tunk, a másik két - jóval eredményesebben szereplő - Tolna megyei együttes talál­kozójáról ezúttal adunk hírt. Sakk Atomerőmű SE II-Fehérvár SE 7.5:4.5. Igen jó összetételben ült asztalhoz az ASE II az erősebbik fehérvári gárda ellen. Miután az első osztályú bajnokság csak az isztambuli sakkolimpia után kez­dődik, ezúttal a második csapat­ban játszott a nyáron igazolt kor- osztályos bajnok Pataki Győző és az NB I-ben is mind gyakrabban szóhoz jutó Tancsa is. A találkozó nagy küzdelmet hozott, az első játszma is csaknem három óra után fejeződött be a fiatal Szabó Krisztián remijével. Ezt követően a rutinos hazai sakkozók fokoza­tosan elhúztak, és végül igen érté­kes győzelmet arattak a nyáron Horváth Miklós FIDE-mesterrel megerősödött, komoly játékerőt képviselő székesfehérváriak ellen. A paksi pontszerzők: Pataki, Kis J„ Simon Zs., Nagy L, Kalmár M. - győzelem, Mácsik, Radnóti, Sza­bó K„ Szijjártó, Ignits - döntetlen. Decs 1990 SE-MÁV Előre Szé­kesfehérvár 6:6. Erősen tartalé­kos összeállításban kezdte az idényt az első osztályból tavaly kiesett sárközi együttes. Az alap­csapatból - különböző okok mi­att - hiányzott Prantner, Rudolf L., Kovács F. és dr. Szabó is. En­nek ellenére csalódás a még fél- sikernek sem tekinthető döntet­len az évek óta a kiesés ellen har­coló vasutascsapat ellen. Az ered­mény azt látszik igazolni, hogy a játékoskeret meglehetősen szűk, a bevethető fiatalok egy része pe­dig még nem érett meg az NB li­re. Mindenesetre a mostaninál sokkal komolyabb hozzáállásra lesz szükség az eredményes baj­noki szerepléshez. A decsi pont­szerzők: Taskovits, Szuhai, Papp T., Pap G. - győzelem, Balázs I., Hölczl, Sebestyén B., Káspári - döntetlen. DR. SZABÓ PÉTER A tolnai hölgyek az elmúlt vasár­nap Alsóörsön, az enyingiek ren­dezésében zajló harmadik fordu­lóban is az utóbbi időben meg­szokott jó játékukkal rulckoltak ki, s egy nagyarányú győzelem­mel és egy döntetlennel zárták bakonyi kirándulásukat. Az enyingiek az elmúlt fordulóhoz (7-0) hasonlóan ezúttal sem tud­tak ellenállni a tolnai hengernek, a „margaréták” egy félidő alatt le­tudták a kötelezőt, így Török Bá­lint edző a második játékrészben mindenkinek lehetőséget adha­tott. A Veszprém elleni rangadón egy korai találattal ugyan ezúttal is a „mumus” szerzett vezetést, ám a bekapott gólt követően a Tolna végig tűz alatt tartotta a veszprémi kaput, és Simon révén sikerült is egyenlíteniük. A pont­szerzés azt jelenti, hogy a három forduló alapján a tolnaiak - jobb gólkülönbségüknek köszönhető­en - csoportgyőztesként jutottak a középdöntőbe. Eredmények: Enying-Varga Trans-Fer Margaréta Tolna 0-6. G: Nagy 2, Hodován 2, Simon, Schaf­fer. Enying-Veszprém 0-8. Tol- na-Veszprém 1-1 (0-1). G: Simon. A csoport végeredménye: 1. Tolna (17-3) 12, 2. Veszprém (14-3) 12,3. Enying (2-28) 0 pont­tal. Az alapszakasz legeredménye­sebb tolnai játékosának a 8 gólt szerző Simon bizonyult, (rónád Rátgéber kerete Kosárlabda Rátgéber László, a női kosárlabda­válogatott szövetségi kapitánya kedden kijelölte az olaszok elleni november 22-i Eb-középdöntőre készülő keretét. A névsor: irányí­tó-hátvédek: Iványi, Újvári (PVSK), Török (Diósgyőr), Donkó (GYSEV), hátvéd-bedobók: Csák, Károlyi (PVSK), Hagara (BSE), Fo­dor, Csákány (Soproni Postás), centerek: Béres (PVSK), Seres, Nagy V. (GYSEV), Kalmár-Nagy, Papp (BSE), Csemy (BEAC). ■ Totótippek Tippjeink a totó 45. heti mérkőzéseire: I. FC Köln-Hamburg x 2.1860 München-Wolfsburg 1 3. Freiburg-Leverkusen 2 4. Rostock-Unterhaching 1 5. Schalke 04-B. München 1 6. Bremen-Bochum 1 7. Cottbus-VfB Stuttgart x 8. Frankfurt-Kaiserslautern 1 9. Juventus-Lazio 2 10. Bari-Milan 2 II. Bologna-Fiorentina 1 12. Perugia-Napoli 1 13. Vicenza-Verona x Pluszmérkőzés: 14. Chelsea-Leeds United 1 Mindkétszer a vendégek örülhettek A bonyhádi hölgyek bírták jobban idegekkel a hosszabbítás izgalmait Az NB II hétvégi fordulójá­ban a bonyhádi hölgyek Pakson, míg a szekszárdi férfiak Siófokon arattak presztízs-győzelmet. Kosárlabda Nők Atomerőmű SE-Bonyhád 59-62 (12-18, 15-21, 12-9, 16-7, 4-7). Paks, 50 néző. V: Parádi T., Fodor. ASE: Péri (-), Boros (10), Radó (8), Hirth (19), Szabadi (4). Cse­re: Csepreghy (-), Osztermájer (7), Farkas (3), Gergely (8). Edző: Daróczi Eszter. Bonyhád: Kniesz (23/3), Szabó D. (8/6), Nász (4), Szabó N. (8/6), Hegyi (12). Csere: Tolnai (3/3), Szikszai (-), Apró (2), Gaál (2). Edző: Harsányi Má­ria. A megyei rangadón a vendégek kaptak előbb lábra, és 18-12-re nyerték is az első negyedet. A má­sodik tíz perc derekán kiegyenlített a hazai csapat (14. perc: 20-20), az­tán egy jó dobósorozattal ismét el­húztak a völgységiek, és a félidőt 12 pontos előnnyel zárták. A harmadik negyedben az ASE irányított, és faragott is hátrányá­ból az atomos együttes (30. perc: 48-39). A negyedik periódusban Hirth vezérletével egyenlítettek a paksiak, a vendégektől ebben a já­tékrészben csak Kniesz talált a gyűrűbe (55-55). Következett a hosszabbítás, melyben nagy izgal­makat követően a pontosabban dobó völgységiek hárompontos győzelmet arattak. Kitűnt: Hirth, il­letve Kniesz (a mezőny legjobbja). Férfiak Siókosár UK-Marley FKSE Szek­szárd 85-96 (14-17, 22-30, 24-24, 25-25). Siófok, 200 néző. V: Már­ton, Hollósy. Szekszárd: Szabó (12/6), Kaveczky (19/12), Tunczinger (9/3), Szűcs (21/6), Farkas (18/3). Csere: Beák (8/6) Dorogi (9), Herbert (-), Talabos (-). Edző: Murvai Árpád. A két rivá­lis mérkőzése évek óta nagy presz­tízscsatát hoz, bár a korábbi NB I/B- s kiesési rangadót kivéve eddig min­dig szekszárdi siker született. A ha­zaiak agresszív védekezéssel, a ven­dégek pontos kinti dobásokkal ope­ráltak, és ez az FKSE-nek jött be in­kább. Különösen Kaveczki volt ele­mében, aki háromszor is eredmé­nyes volt a 6.25-ös vonalon kívülről. A második negyedben játszott legjobban a szekszárdi gárda, eb­ben a periódusban a különbség 16 pontra nőtt. A kosarak mellett a személyi hibák is szaporodtak, de szinte kizáróan a szekszárdi oldalon. Az FKSE csapata még ezt is elviselte, s végül egyedül Beák pontozódott ki a találkozó hajrájában. A presz­tízs szította indulatokat egy-egy technikaival sikerült a játékveze­tőinek eloltani. A harmadik ne­gyedben Fazekas, a negyedikben Szűcs játszott ellenállhatatlanul, és így a Marley FKSE győzelme nem forgott veszélyben. Kitűnt: Szűcs, Kaveczky, Farkas. A Marcali-Bonyhád mérkőzést későbbi időpontra halasztották. Armstrongék is doppingoltak? Kerékpár tagadta, hogy tiltott készítmé­-----------------------------------------;— nyekkel élt volna. A Festina kerékpárcsapat bot­ránya után a kétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong istállója, a US Postai is doppinghasználat gyanújába keveredett. Az ügyészségi vizsgálat egy név­telen levél alapján indult meg, mely szerint az idei Tour so­rán a France 3 tévéstáb mun­katársai tiltott teljesítmény­növelő szereket láttak az ame­rikaiak kocsijában. Armstron- got már a tavalyi francia kör­verseny alatt is doppingolás­sal vádolták, mert a szabá­lyokkal ellentétben nem je­lentette egy - csak orvosi in­doklással alkalmazható - krém használatát. A kerékpá­ros - sikerrel leküzdött here­rákjára hivatkozva - mindig Lance Armstrong is gyanúba keveredett ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom