Tolnai Népújság, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-02 / 256. szám

I 2000. November 2., Csütörtök A SZÁMÍTÓGÉP VILÁGA Tolnai Népújság - 7. oldal Adatbázis Digitális aláírás és digitális szakadék „Elkészült az elektronikus aláírásról szóló törvény tervezete, s ezt a következő lépésben a tárcák egyez­tetik” - jelentette be Sík Zoltán informatikai kor­mánybiztos az Infokommunikációs Trendek 2000 című konferencián. Az „infopolitikus” az állam fela­datai közé sorolta még a digitális szakadék áthidalá­sát, azaz a különbség megszüntetését az infokom­munikációs szolgáltatásokat használók és nem használók között. Szintén állami feladat az oktatás megszervezése és az ehhez szüksé­ges infrastruktúra kialakítása. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, beleértve az „agyelszívást” is, akkor - Sík szerint - néhány éven be­lül akár 10 ezer informatikus mérnök is hiányozhat Magyarorszá­gon. A kormánybiztos végül a szolgáltató állam létrehozásával kap­csolatban megemlítette, hogy már folyamatban van egy projekt az elektronikus közbeszerzés kialakításáról. Klinika az SMS-függők gyógyítására Internetes terápiás egészségügyi központ nyílt Dá­niában. Az egészségügyi intézményre szükség is van, hiszen egyre több internet- és mobiltelefon­függő beteget kezelnek a speciális klinika osztá­lyain. Az egyik jellemző kórtörténet egy skandi­náv gépkocsivezetőé, aki szenvedélyesen szeret SMS-eket küldözgetni mobiltelefonjáról. Miután átlag napi kétszáz- tizenhét üzenetet küldött el az utolsó számlázási negyedévben, a hu­szonöt éves fiatalember több mint 400 ezer forintnak megfelelő ösz- szegű telefonszámlát kapott szolgáltatójától. A számlát nem volt ké­pes kiegyenlíteni, viszont orvoshoz ment, hogy gyógyítsák ki kény­szeres SMS-ezhetnékjéből. A dán intézet internetes terápiás köz­pontjának vezetője az eddigi hatvan beteg többszörösének megjele­nését valószínűsíti. Elmondása szerint az SMS-sel kapcsolatos szen­vedélybetegek száma erősen növekszik. A dánok közül 2,6 millióan használnak mobiltelefont, az internet-felhasználók száma 1,1 millió­ra tehető. Internetes helyfoglalás a Malévnál A Malév Rt. megnyitotta internetes helyfoglalási rendszerét, így az utasok bármely, Budapestről induló Malév-járatra és a visszaútra a világhálón keresztül foglalhatnak helyet. A jegyrendelés mellett az utasok előre lefoglalhatják ülőhelyü­ket is azokon a járatokon, amelyeken erre lehető­ség van. Bajkó Erika, a társaság PR-menedzsere szerint ugyan a kö­zeli jövőben nem várható jelentős forgalomnövekedés ettől a szol­gáltatástól, de 1-2 év múlva látványosan emelkedhet a jegyeladás vo­lumene az on-line-rendszeren keresztül. Az interneten foglalt jegyek a Malév öt területi - debreceni, győri, miskolci, pécsi és szegedi -, va­lamint két budapesti irodájában soron kívül vehetők át, és fizetni is ott kell értük. Bajkó Erika szerint az internetes, azaz on-line- értékesítés területén az igazán nagy változást az jelentheti majd, ha rendeződik ennek az eladási módnak a jogi háttere. Vége a DVD-kalózkodásnak? A Time Warner házi videókkal foglalkozó részlege a DVD-régiókódok változtatásával akarja megkeseríte­ni a hackerek életét, és lehetetlenné tenni, hogy az egyik régióban kiadott DVD-t le lehessen játszani egy másik régióban. A többi DVD-kiadó várhatóan csatla­kozik a Time Warner kezdeményezéséhez, például a Sonyhoz tarto­zó Columbia Tristar is hasonló lépéseket tesz. A Warner Home Video már ebben a hónapban piacra akarja dobni az első „továbbfej­lesztett” régiókóddal megjelölt lemezeket. A lépést a Warner kifeje­zetten a DVD-kalózok ellen szánja, hiszen az egész iparágnak, így ennek a kiadónak is súlyos károkat okoztak a DVD-másolást lehető­vé tevő programok, illetve a villámgyorsan terjedő „régiókód-függet­len” DVD-lejátszók. Az ilyen, érthetően nagyon keresett lejátszók­nak a távol-keleti üzemek a legfőbb forrásai, onnan minden nehéz­ség nélkül lehetett nagykereskedelmi tételekben beszerezni „nem hi- vatalos” DVD-meghajtókat. ________________________________■ P C WORLD PC World - a szórakoztató Az oldalt a ComputerwoHd számítástechnika munkatársai készítették az EUROPRKSS Sajtóügynökség együttműködésével. NETi, a gondolkodó asszisztens A magyar kutatói, fejlesztői csapattal dolgozó Mindmaker portál­asszisztensének hálóra lépésével új fe­jezet kezdődött a számítógépes világ­ban. Szingapúrban jelentették be, hogy munkába állt NETi, a világ első inter­aktív intelligens, a felhasználóval kom­munikálni képes, gondolkodó asszisztense. NETi mostantól egy internetes világcég, a LycosAsia weblapjain teljesít szolgálatot. Ez a marslakóra emlékezető, mókás, három­ágú (-lábú, -karú vagy -fülű - ahogy tet­szik) figura ott pörög, forog, lépeget, rep­ked a felhasználó monitorján. így várja, hogy segítségére lehessen a LycosAsia- weboldal látogatóinak. Az internetről in­gyen letölthető manó nemcsak a használó e-mailjeit gyűjti össze és „kézbesíti”, ha­nem a vásárláshoz nyújtott segítségtől a szórakoztatásig - akár a viccmesélésig - sokféle szolgáltatásra képes. Az immár világcéggé fejlődött Mindmaker, a jelentős magyar kutatóbá­zissal is rendelkező, amerikai központú nemzetközi cég a világelsők között van sok kutatási területen. A most kifejlesz­tett Mindmaker Portal Assistant, azaz NETi, gondolkodó, interaktív „lény”. Ez azt jelenti, hogy az eredetileg beletáplált, Horváth Zoltán, a Mindmaker Hungary vezérigazgatója és Tan Yew Seng, a LycosAsia technológiai vezetője a szinga­púri sajtótájékoztatón majd a működés közben szerzett és „megtanult” információk szintetizációjára képes. Önállóan dolgozik, a felhasználó kívánságainak megfelelően. Nemcsak tel­jesíti a begépelt kéréseket, parancsokat, hanem „jelent” is, hogy mit végzett - méghozzá a saját hangján, angolul. (A Mindmaker egyébként készen van azzal a fejlesztéssel is, amelynek segítségével a felhasználó szóban is kommunikálhat NETi-vel.) A beszélő, gondolkodó űrlényecske - amelyik a http://neti.lvcosasia.com cí­men letölthető az internetről - óriási sikert aratott a szingapúri világpremieren. Hor­váth Zoltán, a Mindmaker Hungary vezér- igazgatója a Channel News Asia élő adásá­ban is elmondta, hogy a felhasználó és a komputer közötti interaktív kapcsolat rob­banásszerűen fog fejlődni a következő né- hány évben. _________________________■ S zupergyorsan A világ fejlettebbik részén a kulcskérdés ma már nem önmagában az internethez való hozzáférés, hanem an­nak gyorsasága. Amerikában a fejlettebb cégek számára egyszerűen nem elegendő a telefonhálózat garantálta adatátviteli sebesség. A ké­pen látható úriember, Dave Schaeffer arra hozta létre cé­gét, a Cogent Communi- cationst, hogy szupergyors internet-hozzáférést bizto­sítson partnerei számára. Csakis adatátvitelre használt üvegszálas hálózata révén a jelenleginél hetvenszer gyor­sabb hozzáférést és adatátvi­teli sebességet garantál azzal a nem elhanyagolható előny­nyel, hogy a telefontársasá­gok átlagos tarifáinak mind­össze a kétharmadát kéri. ■ Tizenöt éves on-line-csaló Az ügy szimplának látszó közlekedési balesetnek in­dult Amerikában: egy Plymouth Neon áttörte a sö­vényt, és kidöntött egy stop­táblát. A rendőrjárőr a hely­színre érve meglepetéssel ta­pasztalta, hogy a sofőr mind­össze tizenöt éves, és ráadá­sul a gépkocsi tulajdonosa­ként saját magát nevezte meg. Ez volt az első útja az új csodajárgánnyal. Termé­szetesen a gépkocsit nem a helyi kereskedésben vásárol­ta, hanem on-line jutott hoz­zá. A tizenötezer dolláros gépkocsiszámlával együtt - további „apróságok” meg­rendelésével - csaknem száz­ezer dollárt költött el on­line, mond­hatnánk virtu­álisan, termé­szetesen anél­kül, hogy eny- nyi pénze tényleg lett volna. Az ügyészség már nem virtuálisan vádolja az ifjút, hanem nagyon is valóságo­san: nagy értékű számítógé­pes csalással, lopással és jo­gosítvány nélküli vezetéssel, közlekedési baleset okozásá­val. Szerencsére a megren­delt árukból még csak a sze­mélygépkocsi átvételére ke­rült sor, így a kár „csak” a ri- pityára tört autó. Tizenöt éves korban azért ez sem csekélység...____________■ E-voks, avagy számít a szavad! Rövid tesztidőszakot követően az elmúlt hetekben elindult a Marketing Centrum - Országos Piackutató Intézet internetes szavazólapja, az e-voks: www.e-voks.hu A virtuális szavazólap létrehozásával olyan szol­gáltatás indult útjára, amelynek révén az inter­netezők rendszeres szavazásokon mondhatnak véleményt aktuális kérdésekről, a politikától a kultúrán át a tudományig. Az e-voks nemcsak abban új, hogy egyetlen helyen megtalálhatja bárki az őt érdeklő témát, hanem abban is, hogy a szavazások eredménye­it egy piackutató cég elemzi és rendszeresen publikálja. A közéleti jellegű szavazások vég­eredményét a Marketing Centrum minden eset­ben eljuttatja a felelős döntéshozóknak, hogy szembesítse őket az internetezők véleményével. Az e-voks választott szlogenje: „Számít a szavad!" Az induló e-voks több mint 30 komoly (és né­hány könnyedebb) témában kérdezett rá az internetezők véleményére. A szavazóoldal forró témája volt például a prostitúció szabályozása vagy az olajbotrány, de szavazni lehetett a leg­unalmasabb és a legszínesebb magyar politi­kusegyéniségre is. A virtuális szavazólapon minden hónapban voksolni lehet a legjobb és a legrosszabb tévé- és rádiócsatornára. Az inter­netezők szavazhattak a legnépszerűbb női és férfi híradós személyéről, de arról is elmondhat­ják véleményüket, hogy miként oldanák meg a kutyapiszok problémáját Budapesten. A Marke­ting Centrum kíváncsi volt többek között arra is, melyik szomszéd népet tartják a leginkább, il­letve a legkevésbé szimpatikusnak, mikorra te­szik az európai uniós csatlakozás, vagy a 4-es metró megépítésének időpontját. A honlap hamar népszerű lett, az első 10 na­pon több mint 20 ezren adták le szavazatukat valamilyen kérdésben. ____________________■ R uhámban a honlapom Egy londoni divatbemutatón a modelleket a ruházaton kívül kommunikációs és számítás- technikai eszközökkel is gazdagon felszerelték. Egyes szemlélődök szerint a divatparádé akár egy derekas költségvetésű, a jövő évezredben játszódó sci-fi film jeleneteként is megállta volna a helyét. A ruházatba rejtett eszköztár segítségével kis túlzással egy internetes szolgáltató is mászkálhatna az utcán. A vállon tekergőző kábel vagy a szem előtt elhelyezett mini képernyő határozottan megszokott látványnak szá­míthat a közeljövőben, leg­alábbis a tervezők elképzelé­sei szerint. Egy amerikai cég a tervezők álmainak megvalósítását tűzte ki célul, átültetve a hétközna­pokba az álomruhákat. A kali­forniai Charmed Technology a londoni Internet World konferencián mutatta be a hordoz­ható eszközökből összeállított, az utcán is viselhető ruháza­tot, amelyet wireless everywear (drót nél­küli, értsd: mobil hét­köznapi ruházat) névvel illetett. A cég ruházatával az embe­rek bármikor és bár­hol kezelhetik személyes adat- forgalmukat. A mobil eszkö­zökkel gazdagon díszített vise­let hamarosan általánosan elér­hetővé válik, úgymond a jobb üzletekben. ■ SMS a fogékony napokról Froggy, a virtuális időjós A rádiótelefonnal „fogható” SMS-hírek, tájékoztatások, figyelmeztetések jó szolgála­tot tehetnek az utódnemzés- ben is. A brit Mother&Baby kismama-folyóirat új szol­gáltatást kínál a pároknak a motherandbabv.co.uk cí­men: idejében értesíti őket a feleség, az élettárs, a barát­nő fogamzási időszakáról. A szolgáltatás ingyenes. „Az embereknek manap­ság annyi a dolguk-gondjuk, futkosnivalójuk, hogy még a legszebb pillanatokról is képesek megfeledkezni, és gyakran már fogalmuk sincs róla, mikor kell úgy isten­igazából szeretniük egy­mást” - mondja Sarah Stone, a folyóirat internetes kiadásának szerkesztője. Éppen ezért a Mother&Baby szerkesztősége vállalta, hogy számítógépes prog­ramja segítségével idejében értesíti olvasóit (persze azo­kat, akik kérik, és a szüksé­ges adatokat a komputer rendelkezésére bocsátják) a tüszőrepedés, tehát a fo­gamzásra legalkalmasabb időszak eljöveteléről. A figyelemfelhívás per­sze kedves-derűs szöveg. A nők ilyen és hasonló üzenetet kapnak rádiótele­fonjuk képernyőjére: „El­érkezett az ágyba szökke­nés ideje, mostantól né­hány napon át teherbe es­hetsz”. A hölgyek társa, a férj, a barát is megkapja a maga SMS-ét: „Várok rád, drágám!” ______ ___■ A lapbeállításban né­metül, ám kívánságra, gombnyomásra más nyelveken, ekként ma­gyarul is képes „meg­szólalni” az internet békája, Froggy, címe: www.froggv.ee . „aki” komplett időjárás-je­lentésre képes, a hő­mérsékletet Celsius helyett akár Fahren­heitben is megadja. A bájos brekegő (hangkártyával felszerelt PC-n még élvezhetőbb) mihelyt betelepszik a szá­mítógépbe, az első internetes kapcsolat után „leszívja” a beállított helységek rövid időjárá­si adatait (hőmérséklet, csapadék, napos, bo­rús idő stb.), vagy éppen az összesét, amely­nek figyelésére megtanították a programozók: a világ 700-nál is több városáét. Képes fölso­rolni a világ éppen leghidegebb vagy legmele- gebb helyeit is. ___________,___________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom