Tolnai Népújság, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-24 / 275. szám
s Z 0 L G Á ITATÁS Tolnai Népűjság - 6. oldal | 2000. November 24., péntek Mona Lisa mosolya Mona Lisa mosolyának a rejtélye nem Leonardo da Vinci kétségtelenül zseniális festői képességeivel magyarázható, hanem az emberi szem felépítésével - írta a spanyol El Mundo. Az El Mundo a Harvard egyetem ideggyógyász professzornője, Margaret Livingston kutatásának eredményére hivatkozott. A lap így fogalmazta meg Mona Lisa mosolyának rejtélyét: „Néha úgy látszik, mintha a hölgy mosolyogna, de a következő pillanatban a mosoly mintha eltűnne. Ha tovább szemléljük, a mosoly megint megjelenik, majd ismét eltűnik. Mi olyan furcsa ebben a női arcban? Az olaszoknak van egy kifejezése a Mona Lisa mosolyáa: sfumato, vagyis füstös, ködös, kétértelmű”. Az ideggyógyásznő előtt a Louvre-ban egyszerre világossá vált, hogy a Mona Lisa mosolya éppen akkor olyan rejtélyes, amikor a hölgy szemére szegezzük tekintetünket, és így a száját retinánk periférikus részével szemléljük, tehát elmosódottan látjuk. A mosolyt nem annyira a száj, mint inkább az árnyékosra festett arccsont sugallja. Állatorvosi ügyelet Az ügyelet 2000. november 24- én 14 órától 2000. november 27- én 8 óráig tart. Hatósági állatorvosi ügyelet: Dr. Bach Miklós Nagydorog, Jó- ká u. 39. Tel: 06/30/9/935- 676; 75/332-711, Dr. Rappai József Zomba, Fő tér 7. Tel: 74/433-063, Dr. Fisi István Sióagárd, Bercsényi u. 1. Tel: 06/30/217-5628, Dr. Faragó Péter Kurd, Petőfi u. 4L Tel: 74/401-783, Dr. Szakmáry András Simontomya, Ifjúság u. 1. Tel: 06/30/9/379-164; 74/486-457. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Túri Árpád Dunaföldvár, Beszédes sor 2. Tel: 06/30/9/594-059; 75/343- 717, Dr. Kovács Aladár Majos, I. u. 47. Tel: 06/60/361-662; 74/451-662, Dr. Koppán Miklós Szakáy, Kossuth u. 16. Tel: 74/488- 334, Dr. Pámer Frigyes Szek- szárd, Csonka u. 5. Tel: 74/414-863, Dr. Maróthy Géza Bátaszék, Flórián u. 2/B. Tel: 74/492-907, Dr. Dúró József Döbrököz, Páhy u. 19. Tel: 06/30/9/279-274; 74/435-817, Dr. Savanyu László Tamási, Dózsa u. 58. Tel: 06/60/499-581: 74/470- 999, Dr. Kozári Ferenc Gyönk, Nefelejcs u. 14. Tel: 74/448-269. Szekszárdi Kisállat Klinika: A Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5„ telefon: 74/315-797) szombaton és vasárnap 9 órától 12 óráig rendeLA rendelési időn kívül a 06-30-9-464-776-os rádiótelefonon hétköznap és hétvégén éjjel-nappal hívható az ügyeletes állatorvos. Állatgyógyszertár: TOLNAVET Állatgyógyszertár. Szekszárd, Hunyadi u. 5. Tel: 74/315-797. 06-30-464-776. Hétközben: 8.00-19.00. Szombat: 8.00-12.00 óráig. Vasárnap: Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5.) 9.00-12.00. S.O.S. TELEFON A Lelki Segély Telefonszolgálat díjmentesen hívható naponta 18-06 óráig: 06/80/ 505-518. PIACI ÁRAK BÁTASZÉK BONYHÁD DOMBÓVÁR DUNAFÖLDV. PAKS SZEKSZÁRD TAMÁSI TOLNA BURGONYA 70 60 70 60 70 70 60 59 VÖRÖSHAGYMA 100-110 100 118 90-120 80 100-110 100 85 FEHÉRRÉPA 220 250 260 250-320 200 250-300 280 250 SÁRGARÉPA 100 120 130 160 120 100-120 150 85 KARFIOL 100 140 150 140 150 140 130 150 FOKHAGYMA 400-450 450 380 300 250-300 350 450 350 TOJÁS 20-22 22 20 19-20 20-22 20 19 20 KELKÁPOSZTA 100 130 140 100 140 180 150 110 KÁPOSZTA 60 50 60-100 80 60 80 50 55 TÖK 80 100 90 40-50120 120 90 BAB 400-600 400-750 _ 500-600 600 250-500 400-700 380 PARADICSOM 220-350 260-290 180 220 150 220-320 150-250 PAPRIKA 90-180 180-350 80-180 80-100 150-200 80-180 100-400 80-380 UBORKA 200 350 350 200-250250 250 220 KARALÁBÉ 60 40-60 70 5080 60 45 ALMA 60-120 70-130 70-120 80-100 30-100 80-100 70-90 45-85 BANÁN 180-200 180 190 180-200 180 190 240 180 NARANCS 180 180-220 195 170-200 220 200 200-220 180 2000. November 24., Péntek - Televízió-műsor m1 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel (benne: 6.30 és 8.00 Körzeti híradók), 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 29-30. rész), 9.30 Naprakész magazin, 12.00 Híradó délben (benne: 12.10 Körzeti híradók), 13.00 Körzeti magazinok (Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Sopron), 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Minden lében két kanál (angol krimisorozat), 14.55 80 nap alatt a Föld körül Michael Palinnel (angol útifilmsorozat), 15.50 Ezredforduló, 15.56 Hírek. Időjárás, 16.00 Gaia, 16.25 Lóerő, 16.50 Egy-másért, 17.00 Körzeti híradók, 17.10 TS 19.15 Híradó este- 20.00 Nézői 12 - Árvácska (magyar film) ________ 2 1.30 Európai arcok 22.00 Híradó este 22.10 Aktuális 22.30 Théma ______ 2 2.45 Rajongó____ 2 3.15 Sitke 2000 0.10 Nyomtalanul (holland film)_____ 1 .50 Ezredforduló RTL KLUB 6.30 Reggeli, 9.00 Recept Klub (ismétlés), 9.15 Szeretni bolondulá- sig (mexikói sorozat, ismétlés), 9.45 Julieta (mexikói sorozat, ismétlés), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show. Benne: Ünnepnaptár; Mire gondolok?; Recept Klub; Joker), 13.00 Híradó (déli kiadás), 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.30 Kalandos nyár (francia sorozat, 68.), 14.25 Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le (angol vígjáték), 16.00 Julieta (mexikói sorozat, 58.), 16.50 Joker (telefonos villámjáték), 16.55 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat), 1720 Joker, 1725 Hegylakó (amerikai kalandfilmsorozat), 18.30 Híradó 18,55 Leoven ön is... 19.25 Fókusz ____ 1 9.55 Barátok közt 20.25 Fehér sivatag (am. thriller) 22.25 Keserű vér (am. film)________ 0 .05 Híradó______ 0 .20 Űrbalekok (amerikai vígjátéksorozat) ______ 0 .45 Fókusz______ 1.15 Divatklip TV2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! (színes hírmagazin), 8.35 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 9.00 Csu- pa-csupa élet (német sorozat), 9.35 7-es csatorna (magyar vígjátéksorozat), 10.05 Színkép, 10.40 Közvetlen ajánlat, 11.30 Utazás Gasztronómiában, 12.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat), 13.00 Producerek (amerikai vígjáték), 14.35 Xena (amerikai fantáziasorozat), 15.30 Kastélyszálló (osztrák családi sorozat), 16.25 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 1710 Maria Isabel (mexikói sorozat), 17.40 Esperanza (mexikói sorozat), 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Gyerekszáj 19.55 Vad angyal (araentin sorozat) 20.30 Dáridó ______ 2 2.10 Citrom (fanyar humor)________ 2 2.45 Jó estét, Magyarorszáa!______ 2 3.35 Vendetta (olasz film)________ 1 .35 Autószalon 2000 2.15 Vers éjfél után m2 8.35 Panoráma, 9.05 Magyar Szalon, 9.35 Századfordító..., 10.30 Seregszemle, 11.00 Taljánok, 11.30 Lendületben. 12.05 Boldog szü; ésnapotl, 13.00 Hírat i délben, 14.00 1100 v..„ 14.25 Kettesben, 1 i.OO Magyar Ház, 15.30 TS - Vízilabda, 16.30 Iskola utca, 17.35 72 óra, 18.00 Show-bálvány, 18.55 Európai Utas, 19.35 Esti mese, 20.00 Híradó este. Sport 20.40 Századunk (Bokor Péter és Hanák Gábor filmje. 43.) 21.05 Maavarorszáa 2000 21.40 A halál nem utazik egyedül_______ 2 3.30 Záróra______ 0 .30 Éjszakai cseve____pés________ 2 .05 Éjszakai választék HBO 6.30 Majd elválik, 8.30 A jövevény, 10.35 Három a nagylány, 12.25 Jerry és Tom, 14.05 Szakácspárbaj, 15.40 Viharfelhők, 1720 Jó barátok, 17.50 23, 19.30 Mozi!, 20.00 Palmetto, 21.55 Nyers erő, 23.40 South Park, 0.10 Majd elválik, 2.05 Még mindig tudom..., 3.05 Bosszú és igazság... Magyar ATV 20.00 Film, 21.30 Tempó, 22.00 Híradó/HQ 2000, 22.45 Kulturális kalauz, 23.05 Színházi látcső, 23.30 Popkalapács A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. DUNA TV 9.15 Művészvilág, 9.45 Napóra, 10.15 Ki lakik itt?,. 10.25 Uramisten (magyar film), 12.00 Lapozó, 12.20 Energiaábécé, 12.25 Teleenciklopédia, 12.45 A Klimandzsáró hava (amerikai film), 14.35 Emberi színjáték (dokumentumfilm), 15.30 Sportképek, 16.00 Pop- sa-rock, 16.30 Miénk a tér, 17.35 Mesefilmek, 18.00 Napóra, 19.00 Magyar világ, 19.30 Esti kérdés 19.45 A világörökség,.. 20.00 Labirintus (hol- land sorozat. 6.) 20.25 Rejtélyes történetek (fran- cia sorozat 6.) 21.30 Híradó. Sport 22.05 Határsáv (amerikai film) ______ 2 3.45 Híradó. Vers 0.00 Orfeusz és Eurydiké (magyar film) SPEKTRUM 16.30 A világmindenség, 17.00 Repterek rémei, 18.00 Fortyogó Föld, 18.30 Az úti cél, 19.00 Csillagsztráda, 19.30 Csodák világa, 20.00 Madarat tolláról, 20.30 A nyolcadik..., 21.00 Szép otthonok, 21.30 Libanon ízei, 22.00 Afrika vadonjaiban, 23.00 A maffia és a nők, 0.00 Úton... N. GEOGRAPHIC 15.00 A hakkák titka, 16.00 Utazás a Marsra, 17.00 Hypothermia, 17.30 Az álcserepes teknősök..., 18.00 Kik vagyunk?, 19.00 A bar- diai vadállat, 20.00 Kalandbolygó, 20.30 Indiai napló, 21.00 Egy vadászrepülő nyomában, 22.00 A jégbe fagyott múmiák EUROSPORT 8.30 Olimpiai magazin, 9.00 UEFA-kupa-mérkőzés, 11.00 Bob-vk, Lillehammer (élő közvetítés), 12.00 Motorsport, 13.00 Bob-vk, Lillehammer (élő közvetítés), 14.00 UEFA-kupa-mérkőzés (ismétlés), 15.30 Síugrás, 16.00 Síugrás, Finnország (élő közvetítés), 18.00 Alpesi sí vk, 19.30 Tenisz ATP, 22.00 Ökölvívás, 22.45 Rali-vb, 23.00 Sporthírek, 23.15 Síugrás, 1.00 Rali-vb Helyi Programok Bonyhád VTV 18.30 Tallózó - helyi híradó. 18.45 Egy 7 - közéleti magazin. 19.30 Családi fotók - amerikai film. Dombóvári VTV 9.00 Okavangó, a vadon szíve - francia film, 4. rész, ism. 18.00 Kimbaa fehér oroszlán - rajzfilm, 9. rész. 18.25 Benzingőz. 18.55 Bencze- Show. 20.00 Családi fotók - amerikai film, 2. rész. 21.30 Képújság. Alisca Rádió 91,1 MHz non-stop. Hír- szolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00. 20.00.6.00-13.00 Lapszemle, útinform, születésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.0021.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 Nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánság- műsor. 21.00Ü6.00 Nonstop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.009.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. Bajai Rádió 700 Jó reggelt kívánok!- információk, félóránként hírek, lapszemle, állásajánlat, közlekedési hírek. 7.30 BBC-hírek. 11.05 Lemezbörze. 16.03 Zeleni megaherc- horvát nyelvű, zenés, szórakoztató magazin, szerkesztő: Gorjánácz József. Fortuna Rádió 00.05. Non-stop zene. 05-09 Reggeli magazin- félóránként hírek, időjárásjelentés, sport, útinform. 5.15 Névnap, születésnap. 5.50 Rendőrségi hírek. 6.15 Lapszemle. 7.45 Névnap, születésnap. 8.30 Évforduló-naptár. 9.05 Tegnaptörtént. 12.00-13.00 Fortunamix. 13.30 BBChírek. 13.45 Tőzsde. 15.45 Sport. 17.00 Programajánló. 17.30 BBC-hírek. 19.00 Lemezkiadó ajánlóműsora. 19.30 Kívánságműsor. 21.0024.00 Night Klub. Joker Rádió 6.00- 10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával. 10.00- 15.00 Napközben - közérdekű információk és játékok sok zenével). 15.00-20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kívánság- műsor, slágerlisták. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hé rei. 6.45 A térség hírei. 7.00 Kossuth krónika. 715 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 A nap témája. 8.10 Eseményössze-foglaló. 8.20 Riportok. 9.0010.30 Horvát nyelvű regionális nemzetiségi műsor. 10.30-12.00 Német nyelvű regionális műsor. 12.00-13.00 Kossuth Déli Krónika. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zenedélután. 14.00-18.03 Kirakat. 18.30-22.30 Nemzetiségiekről 30 percben. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma: Flinstones 2 - Viva Rock Vegas. (15.30, 17.30). Robbanáspont. (20.00). Kisterem: Robbanáspont (17.00) óra. Filmklub (19.00) . Orvosi ügyeletek Ügyeletek az illetékes szervek tájékoztatása szerint 2000. november 24-én 18 órától november 27-én reggel 8 óráig. Szekszárd Gyermekorvosi ügyelet: Mártírok tere 18. Telefon: 316-157. Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 316-828. Ellátási területe, hétfőtől csütörtökig: Szekszárd, Szálka, Harc. Hétvégén: Szekszárd, Szálka, Harc felnőtt, valamint Kistormás, Kölesd, Medina, Őcsény, Sióagárd, Szedres, Tengelic és Zomba felnőtt és gyermek lakossága. Magánorvosi fogászati ügyelet: Szombat-vasárnap 8.00-13.00 óráig: Szekszárd, Mártírok tere 18. Telefon: 74/315-454. Bátaszék Kossuth u. 54. Telefon: 492-603. Ellátási terület hétközben: Bátaszék, Alsónána, Alsónyék, Bátaapáti, Mórágy, Pörböly, Várdomb. Hétvégén Bátaszék, Báta, Bátaapáti, Alsónyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. Bonyhád Rendelőintézet (Bajcsy Zs. u.25.) Telefon: 452-132. Ellátási terület: Bonyhád, Rakasd, Lengyel. Bölcske, Madocsa: Dr. Szabó Katalin. Telefon: 75/335-039. Dombóvár: a kórház bőrgyógyászati, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 465-844 (188-as mellék). Ellátási terület: Dombóvár, Csibrák, Csikóstőttős, Jágónak, Attala, Kapospula, Kaposszekcső, Lápafő, Dalmand, Kocsola, Nak, Szakcs, Döbrököz, Kurd, Gyulaj, Várong. Decs, Sárpilis: Dr. Bacsa Barnabás, Decs, Őcsényi u. 10. Telefon: 495-090; 06/30/217-5738. Dunaföldvár: Gábor P. u. 4. sz. alatt. Telefon: 75/343-291. Fadd: Dr. Harangi Erzsébet, telefon: 447-889. Gyönk: Dr. Bene László. Telefon: 448-184. Ellátási terület: Gyönk, Szakadát, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla. Hőgyész Kossuth u. 7. Telefon: 488-163. Ellátási terület: Hőgyész, Tevel, Kisdorog, Szakály, Kéty orvosi körzetei. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 480-609. Ellátási terület: Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. Nagydorog Kossuth u. 37. Telefon: 332-052. Ellátási terület: Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Pálfa, Sárszentlőrinc orvosi körzetei. Nagymányok, Kismányok, Váralja, Győré, Izmény: Dr. Varjú János, telefon: 458-253; 06/20/9/386-142. Pakson Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 410-222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Dunaszentgyörgy. Pincehely: Dr. Jóházi Erika (Tolnanémedi). Telefon: 06-60-367-827. Ellátási terület: Pincehely, Ozora, Fürgéd, Tolnanémedi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska. Simontomya: Dr. Oláh József. Telefon: 30/9/279-830. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 471-211. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. Tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefon: 440-340. Ellátási terület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Gerjen,___________________________■ Ügyeletes gyógyszertárak: Szekszárd: az ÁNTSZ épü-letében. Bonyhád: Szent Imre (Szt. I. u. 5.) Dombóvár: a városközponti (Hunyadi tér 27.) Ügyeletes még: Nagydorog, Simontomya, és Hőgyész gyógyszertára. Dunaföldvár, Tamási: a helyi két gyógyszertár heti váltásban Paks: Borostyán (Dózsa Gy. u. 12.) Tolija: Szentháromság (Árpád u. 23.) Kiemelkedő kereseti lehetőség - ÉRTÉKESÍTÉSI VEZETŐ munkakörben Ha Ön • rendelkezik vezetői gyakorlattal hirdetésszervezés területén • vonzó kereseti lehetőséget keres Ha Ön * képes hirdetésszervező csoport önálló, helyi irányítására • agilis és meggyőző • rendelkezik saját gépkocsival és jogosítvánnyal Ha Ön * Tolna megyei lakos, kérjük jelentkezzen nálunk! Ajánlatunk: • havi fix jövedelem + bevétel-arányos hirdetési jutalék • benzintérítés + mobiltelefon • képzés + karrier-lehetőség Kérjük, hogy pályázatát és fényképes önéletrajzát a hirdetés megjelenését követő egy héten belül küldje el WERNER DÖRFLER ügyvezető igazgató címére! Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság 2040 Budaörs, Baross u. 89. >