Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-09 / 237. szám
8. oldal - Tolnai Népújság SPORT 2000. Október 9., Hétfő Tamások főszerepben Esztergomban „tört jeget” a Ce-Si Két fronton is diadalmas Atom Szekszárdion és Körmenden is az utolsó negyed döntött - a javunkra A női kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában mindhárom csapatunk győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit. Thelena SK Tolna- Tatabánya 28-23 (13-9) Tolna, 400 néző. V: Hucker, Tóth. Tolna: Baranyi- Bálintné 6, Tamás K. 6, Pavelekné 5, Oravecz 2, Smetec 3, Takács 4. Csere: Pásztor (kapus), Andi, Sipos Á. 2 (2), Konkoly, Pirgi, Schmidt. Játékos edző: Oravecz Erika. Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Jól védekezett a Tatabánya, ám a Thelena átlövői a mérkőzés első perceiben rendre megtalálták a rést a vendég hatosfalán. Főként az „új szerzemény”, a Dunaújvárosból igazolt Tamás Kornélia volt elemében, aki a hazaiak első öt találatából négyet szerzett. A vendégek nívós védekezése azonban meghozta eredményét, a félidő közepén már náluk volt az előny (15. perc: 5-6). A folytatásban rendezte sorait a Thelena, gyorsan visszavette a vezetést, majd ellépett. A második játékrészben egy fokozattal feljebb kapcsoltak a hazaiak (ennek eredményeként a 40. percben már 8 gól volt az előnyük). Ekkor már Bálintné és Pavelekné is többször talált a vendég kapuba, akik láthatóan lélekben már feladták a találkozót. A vendégek erejéből már csak egy utolsó fellángolásra futotta (50. perc: 24-19), ám a Thelena győzelmét nem tudták veszélyeztetni. A Tolna jó átlövő és szélső játékának köszönhetően magabiztosan nyert. Jók: Bálintné, Tamás, Pavelekné, Takács. RÓNAI GÁBOR Nagyatád-Ferropatent- Szekszárd 26-32 (15-12) Nagyatád, 150 néző. V: Babiczki, Marczinkó. Székszárdi Schell- Müller 4, Szabó, Savanyú 3, Fábián 1, Jánics 8 (3), Tamás E. 9. Csere: Újvári (kapus), Sajó 7, Taksonyi 1, Horváth, Bordán, Weigel. Edző: Elena Sklar. A hazai csapat kezdett jobban, s bár az első félidőben háromszor is kettős emberelőnyben játszó Nagyatád végig vezetett, lerázni nem tudta a szekszárdi fiatalokat. A második harminc percben a hazaiak felvették a Fer- ropatent gyors indításra és lero- hanásra épülő játékát, ezt azonban szekszárdi fiatalok erővel sokkal jobban bírták. A vendégek a félidő közepétől átvették a vezetést, és meggyőző játékkal magabiztos győzelmet arattak. Jók: Schell, Sajó, Jánics, Tamás, iparó) Esztergom-Cece- Simontomya 23-25 (11-12) Esztergom, 200 néző. V: Szen- drei, Szentesi. Ce-Si: Nagy- Pech 3, Vágvölgyi 7 (1), Hingyi B. 1, Killer, Hingyi Z. 4, Pulay 4. Csere: Fekete (kapus), Stiener 6 (3), Kocsis, Trautmann, Tibor E., Tibor D. Játékos-edző: Kocsis Ilona. Hétméteresek: 5/5, ill. 6/4. Kiállítások: 8, ill. 8 perc. A hazaiak szereztek ugyan vezetést, de a Ce-Si türelmes, taktikus játékkal rendre egyenlített. A. 18. percben 7-7 után négy perc alatt négy góllal elhúzott a Ce-Si. Szünetig egy gólra felzárkózott ugyan az Esztergom, ám szünet után a Ce-Si a régi arcát mutatta, a vendégjátékosok hatalmas akarással, egymás hibáit korrigálva játszottak, nagyszerű volt a csapategység (54. perc: 19-22). Három év után megtört a jég a Du- na-parti városban: fegyelmezett, taktikus játékkal, nagy szívevl küzdve megérdemelt győzelmet aratott a Cece-Simontornya együttese. A vendégek valameny- nyi játékosát dicséret illeti. A kosárlabda NB I hétvégi fordulójában mindkét atomos együttes győzni tudott: a szekszárdi hölgyek hazai pályán verték magabiztosan a rivális Kecskemét együttesét, míg a paksi férfiak Körmenden arattak bravúros diadalt. Kosárlabda Atomerőmű-KSC Szekszárd-Kecskemét 79-55 (11-21,24-10,14-13,30-11) Női NB I. Szekszárd, 700 néző. V: Várhalmi, Guoth. Szekszárd: BULATOVA (14/12), Nyíró (10), TÓTH ZS. (14), Lódi (7), Prlje- vics (6). Csere: KAJDACSI (12), KRAVCSUK (16/15), Papp (-). Edző: Újhelyi Gábor. Kecskemét: MADARAS (14), Szőke (-), Garadzetckaja (9), Pásztó (10), Bíró E. (13). Csere: Fűrész (1), Vialenta (8/3). Edző: Novák Gábor, Kovács Andrea. Az eredmény alakulása: 4. p.: 5-8, 15. p.: 22-23, 25. p 42-38, 33. p.: 55-46, 38. p.: 65-49. Kipontozódott: Lódi, Pásztói a 38. percben. Madaras kosarával a Kecskemét szerzett vezetést, s miután a házigazdák közelről és távolról egyaránt pontatlanul dobtak, és a lepattanók begyűjtésében is inkább a vendégek jeleskedtek. A KSC végig az eredmény után futott. A második negyed közepére a csereként pályára lépő Kravc- suk négy triplájával egy pontra felzárkózott a Szekszárd (22-23), de a küszöböt csak a fehérorosz bedobó ötödik hármasa ut sikerült átlépnie a hazaiaknak. Fordulás után feljavult a szekszárdiak védekezése, centerposzton is gólerősebb lett a KSC, ám eleinte nem tudott ellépni szívósan küzdő ellenfelétől. A csapatát jól mozgató Madaras hatodik duplájával egalizált a Kecskemét (42-42), majd három perces kosárszünet után a vendégek mozdultak el a holtpontról. Bulatova azonnal egy triplával válaszolt, s Nyírő tempója után ismét a KSC vezetett. Az utolsó negyedben Tóth kihagyott büntetői után még egyszer felcsillant a felzárkózás esélye az alföldi csapat előtt, ám Novák Gábor együttese nem tudott élni a lehetőséggel. Előbb Tóth hozta helyre korábbi hibáját, aztán Bulatova harmadik triplája után már tíz pont fölé nőtt a Szekszárd előnye. A vendégek elbizonytalanodtak, tanácstalanul és pontatlanul támadtak, a biztos vezetés tudatában megnyugvó házigazdák pedig a találkozó hajrájában közönségszórakoztató játékkal húsz pont fölé növelték a különbséget. A KSC egy negyednyi előnyt adott ellenfelének, aztán fokozatos játékba lendülve, kilenc hárompontost szórva magabiztosan nyerte a mérkőzést. Újhelyi Gábor: - Ahogy elszállt a kishitűségünk, úgy javult a teljesítményünk. (fekete) További eredmények: Soproni Postás-MiZo-Pécsi VSK 49-59, Szolnok-Diósgyőr 64-75. Marc-Körmend- Atomerőmű SE 97-99 (16-24,28-22,27-21,26-32) Férfi NB I. Körmend, 2400 néző. V: dr. Valovics, Király. Körmend: Mujanovics (10), Grebe- nár (3), FODOR G. (19/3), Trummer (8/6), NÉMETH (19/3). Csere: Gráczer (1), ZSEBE (23/6), Riley (14), Bognár (-). Edző: Patonay Imre, Déri Csaba. ASE: MÉSZÁROS Z. (10/6), DAVIS (18), LUKM1NAS (19/3), JURGILAS (13/3), CZIGLER (16). Csere: ÉRSEK (15/12), Rajkó (3/3), Fodor M. (5), Molnár (-). Edző: Fodor Péter, Hirth Attila. Az eredmény alakulása: 5. p.: 7-12, 15. p.: 26-36, 25. p.: 57-56, 35. p.: 77-80. Kipontozódott: Mészáros Z. (27. p.), Jurgilas (32. p.), Mujanovics (33. p.), Trummer (39. p.), Riley (39. p.), Fodor M. (40. p.), Zsebe (40. P.) A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán a negyed végére Lukmi- nas és Davis találataival nyolc pontos előnyre tett szert a paksi csapat. A következő tíz percben tartalékaikat mozgósítva, Riley és Fodor G. kosaraival fokozatosan felzárkózott a Körmend. A harmadik felvonás dobópárbajjal kezdődött, és e vetélkedésből lényegesen jobban jött ki a Körmend, amely a vasi tábor hatalmas ünneplése közepette átvette a vezetést. Rátéve egy lapáttal: azután, hogy Mészáros Zalán kipontozódott, Mujanovics bevágott egy triplát, amivel már öttel vezettek a vendéglátók. A záró periódusban ha lehet, még tovább fokozódott az iram és az izgalom. A kezdeti körmendi vezetés után fordítani tudott a Paks. Az utolsó két percnek ötpontos paksi vezetéssel futottak neki a csapatok. A Körmend mindent beleadott, Zsebe két triplájával 95-96-ra fel is zárkóztak a hazaiak, ám a rutinos játékosok egész sorát felvonultató Atom igen jól gazdálkodott az idővel. Olyannyira, hogy a végére megmaradt két pont az előnyből. Fodor Péter: - Nagyon küzdelmes mérkőzésen elbírtuk azt, hogy kényszerűségben sokat kellett cserélni, sőt a második félidőben tetemes hazai vezetés után talpra tudtunk állni. Gratulálok a csapatnak! ischmidti További eredmények: Bp. Honvéd-Albacomp 79-115, Kaposvár-Falco KC 94-80. Gödi SEDombóvári VMSE 77-75 (17-15,14-21, 24-16, 22-23) Férfi NB I/B. Göd, 100 néző. V: Bagi, Cziffra. DVMSE: Ecseri (16), Tursics (11), Balogh (13/3), Szili (2), Polster (6). Csere: Panta (10), KRASZNAI (8/3), Kovács (9/3), Szilágyi (-), Vati (-). Edző: Meszlényi Róbert. Kipontozódott: Szili (27. p.), Tursics (34. p.), Polster (36. p.), Panta (40. p.), Balogh (40. p.). Az első negyedben hét büntetőt is hibázott a hazai csapat, így nem tudott ellépni a hullámzó teljesítményt nyújtó dombóváriaktól. A második negyedben a vendégek új erőre kaptak, és átvették a vezetést. A folytatásban azonban nem jöttek be távoli dobásaik, magassági fölényét sem tudta kamatoztatni a vasutas gárda. A vendéglátók az utolsó negyedre fordulva három pontos előny szereztek, s a végső dudaszóig már nem is engedték ki kezükből a győzelmet. Katasztrofális dobóteljesítménnyel saját magát verte meg a dombóvári együttes. Kanczler István országos bajnok Kanczler István győzelmével ért véget Debrecenben a 48. felnőtt cselgáncs országos bajnokság 81 kg-os súlycsoportjának küzdelme. Cselgáncs Úgy tűnik, az eredménytelen olimpiai szereplés mély nyomokat hagyott néhány cselgáncso- zónkban. Válogatottjaink közül többen nem léptek tatamira Debrecenben, a 48. felnőtt magyar bajnokságon. A sérültet jelentő Csősz Imréhez, a belázasodott Tölgyesi Krisztiánhoz és a két-három hét pihenőt kérő Csák Józsefhez hasonlóan nem volt az indulók között a paksiak olimpiai- és vüágbajnoka, Kovács Antal sem.- Anti nincs olyan erő- és idegállapotban, hogy érdemes lett volna indulnia - magyarázta Hangyási László tanítványa távollétét. - Ő most annyira szétszórt, hogy nem lett volna értelme szenvednie a tatamin. Akik nekigyürkőztek, többségében látványos, színvonalas csatákat vívtak a nap folyamán. A finálékban akciódús harcokat láthatott a publikum, csak néhány mérkőzés ért véget bírói döntéssel. A Tolna megyei szempontból legérdekesebb döntőket a férfiak 73 és 81 kg-os súlycsoportjában rendezték. Utóbbiban Kanczler István révén paksi siker született, miután az olimpiai részvételről lemaradó atomos dzsúdós a fináléban legyőzte Gerát. Egy súlycsoporttal lejjebb Braun Ákos viszont nem bírt az ugyancsak honvédos Bere Tamással, így neki az ezüst jutott. _________■ T rapattoni elégedett Labdarúgás A 8. európai csoportban - itt szerepel a magyar válogatott is - szombaton két világbajnoki selejtezőt rendeztek: az olaszok a románokat (3-0), a grúzok Litvániát (4-0) verték fölényesen. Milánóban a két favorit csapott össze, és a házigazdák gyorsan eldöntötték a három pont sorsát. A 13. percben Filippo Inzaghi, négy perccel később Delvecchió volt eredményes. A szünét előtt még Totti is betalált, így el is dőlt a mérkőzés. A második félidőben a házigazda már őrizte előnyét, miközben a nézőtéren ünnepelték az olasz válogatottban 113. alkalommal szereplő, ezzel csúcstartóvá előlépő Paolo Maidinit.- Remekül játszottunk, végig mi irányítottunk. Korszerű, gyors támadásokat vezettünk, így felőröltünk a románok védelmét. Sokat fejlődtünk a magyarok elleni 2-2 óta - nyilatkozott elégedetten Giovanni Trapattoni, az ola- szok szövetségi kapitánya. ■ VARGA LÁSZLÓ Tamás Edit (jobbra) hosszú idő után kilenc góllal tért vissza a Nagyatádon diadal- maskodó Ferropatent csapatába ■ Körmenden is csillogott a Davis (4), Lukminas (10) duó gk III. Michael Schumacher A legolaszabb német 21 év után szerzett ismét egyéni világbajnoki címet a Ferrarinak A német Michael Schumacher nyerte a Formula 1-es autós világbajnokság utolsó előtti futamát, a Japán Nagydíjat, s ezzel önmaga harmadik összetett elsősége mellett 21 év után megszerezte az egyéni világbajnoki címet a Ferrarinak. Formula 1 A második pozícióból startoló finn Mika Häkkinen (West-McLaren- Mercedes) kapta el jobban a rajtot, s bár Schumacher igyekezett lezárni az utat, nem tudta megakadályozni, hogy az első kanyarban a címvédő forduljon elsőként. A 10. körben Häkkinen, M. Schumacher, Coulthard, R. Schumacher, Irvine és Barrichello volt a sorrend. Az élen álló finn körről-körre növelte az előnyét (2.171 mp) M. Schumacher előtt. A 20. körben Alesi (Prost- Peugeot) megpördült, és a pálya közepén megállt. Szerencsére időben sikerült kitolni a versenyautót az aszfaltról. A 21-24. kör között lezajlottak az első kerékcserék, Häkki- nennek sikerült megőriznie vezető pozícióját. A 26. körben Häkkinen, M. Schumacher, Coulthard, Barrichello, R. Schumacher és Button haladt az első hat helyen. A 37. körben a finn másodszor is a boxba hajtott, M. Schumacher azonban csak két körrel később állt ki kerékcserére és tankolásra, s a ferraris pilóta átvette a vezetést. A 41. körben öccse, Ralf megpördült, és a kavicságyban landolt. A 46. körben M. Schumacher előnye a világbajnoki dmvédő előtt 4.6 mp-re nőtt. Az utolsó körökben a német pilóta már spórolt a kocsijával, de Häkkinen csak megközelíteni tudta ellenfelét. A Japán Nagydíjat Michael Schumacher nyerte, s az utolsó futam előtt 12 pontos, behozhatatlan előnyre tett szert a vb-pontverseny- ben a Suzukában második helyen célba érkező Häkkinen előtt. A kerpeni születésű Schumacher 1994 és 1995 után harmadik egyéni vb-elsőséget aratta, míg a Ferrarinak Jody Schekter 1979-es győzelme óta először szerzett egyéni világbajnoki címet.- Nagyon nehéz ebben a helyzetben bármit is mondani - nyilatkozta Michael Schumacher. - Keresnem kell a szavakat, bár nem hiszem, hogy most sírva fakadok. Az az út, amelyet idén bejártunk, a legutolsó kanyarig csodálatos volt. Kifejezhetetlen, mit éreztem, amikor áthaladtam a célvonalon. A lényeg, hogy sikerült! Ez a győzelmem nem is hasonlítható össze a korábbi két világbajnoki címemmel. Minden más lett. Ez autós pályafutásom legszebb pillanata. A Japán Nagydíj végeredménye: 1. M. Schumacher 1:29:53.435 óra, 2. Häkkinen 1:29:55.272, 3. Coulthard (brit, West-McLaren- Mercedes) 1:31:03.349,4. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:31:12.625, 5. Button (brit, BMW-Williams) 1:31:19.129, 6. Villeneuve (kanadai, BAR-Honda) 1 kör hátrány. A vb-pontverseny állása, pilóták: 1. M. Schumacher 98 pont (már világbajnok), 2. Häkkinen 86, 3. Coulthard 67, 4. Barrichello 58, 5. R. Schumacher (német, BMW-Williams) 24, 6. Fisichella (olasz, Benetton) 18.