Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-04 / 233. szám

12. oldal - Tolnai Népújság ERROL ARRÓL 2000. Július 26., szerda Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő FERENC nevű kedves olvasóinkat. Olasz eredetű név, jelentése: francia. A katolikus liturgikus naptárban Assziszi Szent Ferenc (+1226). A gazdag kereskedő családból származó Ferenc koldusruhát öltött és a szegény Jézus köve­tője lett. A hozzá csatlakozók számára szabályokat alkotott és ezzel megalapította a Kisebb Testvérek (Ferencesek) Rendjét. Élete vége felé testén megjelentek a stig­mák, Krisztus sebei. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Hierót püspök vértanú. HAJDAN: Október negyedikén 125 éve, 1875-ben született Fel- sőiregen Kovács Gyula földbirtokos, országgyűlési képviselő, aki a Parlament üléstermében háromszor rálőtt Tisza Istvánra, majd önmagára: megsebesült, fölépülése után perbe fogták, de fölmen­tették. 110 éve, 1890-ben Boda Vilmos honatya a boralkuszokat „a kereskedővilág fizetett kémeinek” nevezte, mert leszorítják a bor­árakat „s határt nem ismerő kegyetlenséggel hajtják végre érvágó műtéteiket”. 95 éve, 1905-ben hunyt el Szekszárd szülötte, vitenczi Borovszky Ernő ügyvéd, 1848-1849-es honvédszázados, későbbi borjádi uradalmi kasznár, a megyei honvédegylet tagja. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 87. Lk. 9,57-62. Református: lSám. 25,18-44. Zsid. 4,12-16. Evangélikus: ApCsel. 27,21-26.33- 37. Jer. 44,1-14. Ortodox: Gál. 3,15-22. Mk. 6,7-13. A NAP KÉL 6.47 órakor, nyugszik 18.17 órakor. A Hold kél 13.38 órakor, nyugszik 22.21 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -5 cm, Paks 130 cm, Dombori 143 cm, Arvízkapu 525 cm. A Sió Pa­lánknál 188 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Mauthner Ilona. Tel: 511- 527. Fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669- 185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Fe­renc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. bepillantást enged egy meghatáro­zott történelmi eseménybe és per­sze az antik hajóépítő technikába - mondta a régész, akit az AP idézett. A kereken 30 méter hosszú vízi járművek, amelyeken égés nyomait találták meg, valószínűleg kereskedelmi hajóként szolgáltak a birodalom végnapjaiban. Otthonülő Egv brit férfi már 25 éve nem hagyta el a lakását, mert any- nyira kövér. Nem mintha Jack Taylor, a Bradfordban élő volt birkózó 320 kilós súja ellenére nem tudna megfelelő módon mo­zogni. Attól tart azonban, hogy ha az utcán mutatkoz­na, rendkívüli kövérségével elterelné az autósok figyel­mét és esetleg balesetet is okozna. A DPA jelentése szerint az 55 éves exbirkózó 1975-ben ment el utoljára hazulról. A Sun című bulvárlapnak el­mondta: olyan régóta van otthon, hogy már teljesen megszokta és nem kívánko­zik el. Nem is magányos, mert van egy barátnője, aki bár nem kövér, de „szép dun- di”. A hölgy viszont már kezdi unni, hogy mindig csak ott­hon ülnek, és szívesen eljár­na szórakozni. Jack ezért nem tartja kizártnak, hogy egy napon mégiscsak kimoz­dul hazulról barátnője kedvé­ért. Napi Horoszkóp Bak (XII. 22. -1/20.) Mostanában gyanakvó, ellensé­get lát mindenkiben. Engedje el magát, bízzon meg legalább a barátaiban. Vízöntő (I. 21. - II. 20.) Ne törekedjen arra, hogy minden vitában csak önnek lehet igaza. Tanuljon meg engedni, ettől még nem esik csorba a tekintélyén. Halak (II. 21. - III. 20.) Nagyon sok a munkája a héten, de élvezettel végzi, busás ha­szon reményében. Kos (III. 21. - IV. 20.) Ha nyilvános szereplésre vállal­kozik, most babérokat arathat választékos stílusával, meggyő­ző erejével. Bika IV. 21. - V. 20.) Egészségi állapota kicsit meg­rendült. Önmaga megnyugtatá­sa miatt is jobb ha megvizsgál­tatja magát. Ikrek. (V. 21.- VI. 21.) Mozduljon ki otthonról, menjen úszni vagy futni. Barátait, szüle­it is látogassa meg. Rák (VI. 22. - VII. 22.) Ön nem az a spórolós fajta, most sem takarékoskodik. Nem költ túl sokat magára? Oroszlán (VII. 23. - VIII. 23.) Ne bízza el magát, ez még nem a meggazdagodás ideje. Ne koc­káztasson, mert most ezt nem segítenék a csillagok. Szűz (VIII. 24. - IX. 23.) Hatósággal, joggal kapcsolatos kedvezőtlen hatások érhetik, Vi­gyázzon hol parkol. Magánélet­ében harmóniára számíthat. Mérleg (IX. 24. - X. 23.) Ma sérülékenyebb a lelke, mint általában. Ne teremtsen olyan helyzetet, amikor céltáblája le­het más csípős nyelvének. Skorpió (X. 24. - XI. 22.) Nem tud táncolni? Iratkozzon be egy tanfolyamra. Egyéni stílusát mindenki nagyra fogja értékelni. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) Ezen a héten a szokásosnál is töb­bet törődik másokkal. Mindenkit a szájára vesz. Vigyázzon, ne- hogy saját csapdájába essen. ■ Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Elvonási tünetek Egy általános iskolai tábor résztvevőin az első napok után elvonási tünetek mutatkoztak - olvasom a minap. Mielőtt még valaki megrémülne, gyorsan elmondom, nem drog, cigaretta, vagy ital után epekedtek a diákok, hanem pizza, hot-dog és hamburger után. A tábort szervező pedagógusok elképedve tapasztalták, hogy a gyerekek közül sokan nem hogy nem eszik meg a sült csirkét, a zöldséges köretet és a főzeléket, hanem jóformán nem is ismerik ezeket az éeleké. Kiderült az is, hogy az iskolások kondíciója korukhoz képest csapnivaló. Alem is olyan régen a fent felsorolt tünetekről csak mint külföldi érdekességekről olvashattunk, hallhattunk, most pedig már a mi gyerekeink egészségé kell félteni Ne firtassuk most, hogy mi készteti a szülőké arra, hogy a gyerekeké „műanyag” élelmiszerekkel tömjék, mert az is tény, hogy igen kevés gyerek tiltakozik ezen ételek ellen, s a csordaszellem is nagy úr az ő korukban. Azt is tudjuk, hogy leterhekek, hosszú órákat töltenek padban ülve, s a különórákat, foglalkozásokat is nézve igen kevés az idejük a mozgásra Tény viszont, hogy a jelenlegi helyzé nagy veszélyeké hordoz magában, felnőhé egy tunya elpuhiűt, elhízott, gyenge egészségű nemzedék. Bármilyen kevés az időnk, a pénzünk, az energiánk, ezt semmiképpen sem szabad megengedni PABLO PICASSO „Alvó nő” című, 1965-ből származó képe a berlini Új Nemzeti Galériában megnyílt kiállításon. Spanyolország ajándékba szánta a képbemutatót az újraegyesítés 10. évfordulóját ünneplő németeknek. _____ ____ europress/epa R ómai kori hajók Szardínia partjainál Tíz, a római kor végéről való hajót fedeztek fel a tengerfenéken a szardíniái Olbia kikötője előtt. Rubens D'Oriano víz alatti régész szerint a hajókat valószínűleg azok a vandálok gyújtották fel, akik az V. században kifosztották a Szardínia keleti partján fekvő várost. A felfedezést azért jelentős, mert A roncsokhoz lemerült búvárok emberi csontokat, ola­jmécseseket, érméket, Ozirisz egyiptomi istenség egy szobrát és egy bronzszobor töredékeit találták meg. Ugyanezen a környéken találtak öt hajóroncsot a XIII. századból is. KÖNYV- Hát az önök üzletében egyet­len olyan könyv sem akad, amelyben nincs se szex, se erő­szak, se gyilkosság?- De van. A telefonkönyv! FIGYELMEZTETÉS A hangverseny szünetében vala­ki benyit a karmester ajtaján:- Kötelességemnek tartom fi­gyelmeztetni önt, hogy a zene­karban többen lazsálnak. Ész­revettem például, hogy a do­bos csak akkor üt, ha ön oda­néz. KÖZLEMÉNY A feleség közleményt olvas fel a férjének az újságból:- A rendőrség keres egy magas, ötven körüli, fekete hajú férfit, aki éjszakánként nőket molesztál.- És gondolod, hogy ez nekem megfelelő állás lenne? KÖLTEMÉNY- Mondja, még senkinek sem ol­vasta fel az elbeszélő költeményét?t- Senkinek.- Akkor miért van az a véraláfu- tás a szeme alatt? KÖRÖK A vadász meglátogatja a barát­ját. Látja, hogy a kerítés pa- lánkja tele van rajzolva körök­kel, és mindegyiknek ponto­san a közepén golyóütötte lyuk.- Ilyen pontosan célzol?- Neked elárulom: előbb lövök, aztán rajzolom oda a köröket! VAKBÉL Két hölgy arról vitatkozik, fölös­leges szerve-e az embernek a vakbél. Végül egyikük odamegy a szomszéd asztalnál ülő híres sebészprofesszorhoz, és meg­kérdezi:- Mondja, professzor úr, ön sze­rint élhetek én vakbél nélkül?- Ön igen - feleli a sebész -, csak én nem. DEPRESSZIÓ- Ön depressziós - mondja az orvos a betegnek. - Igyekezzék vidám dolgokra gondolni. Pró­báljon, mondjuk, munka köz­ben énekelni.- Ez lehetetlen, doktor úr - ráz- • za a fejét a beteg.- Miért?- Mert klarinétos vagyok. BORRAVALÓ Az elmaradt borravaló miatt rek­lamál a pincér.- A számla ugyan fizetve van, de a pincérről elfeledkezett, uram...- Hát ettem én pincért? - kérdez vissza a vendég.------------------------------——-----------——--------------------------------------------------------------­T ISZTELT -EL0RíZEíT:0NK! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Tolnai Népújságnak. MEGRENDELŐIÉVEL a Tolnai Népújság előfizetésére Megrendelő neve:................................................................ /magá nszemély, vállalkozás, vagy intézmény/ Kézbesítés címe:.................................................................. Előfizetési időszak: egy hónap kettő hónap Előfizetési díj: Kedvezmény az árus­árhoz viszonyítva: 795.­300.­1.590.­600.­Előfizető neve:, Címe:................. Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Tel. Adószám: 10462933-2-11 Ha Ön előfizetőnk, ajánlja jgV lapunkat másoknak is, akik I" ’ " előfizethetnek a Tolnai Népújságra. „g* A beküldött megrendelőlevél alapján a régi és « az új előfizetők között több értékes Jj§| ^ utazó-, háti-, öv- és kézi­táskákat sorsolunk ki! A leplezetlen riporternő A meztelen valósággal szembe­sült egy finn konzervatív hon­atya, amikor interjút adott Lin­da Lampenius hegedűművész­nek, a finnek szexszimbólumá­nak. A hölgy teljesen ruhátlanul fejezte be a beszélgetést, ami­kor Ben Zyskowicz parlamenti képviselő volt a vendége. A „Gyerünk az ágyba Lindával!” című talkshow-sorozatában a riporternő általában mindösz- sze egy lepedőt visel, miköz­ben a finn gazdasági és politi­kai élet kiválóságait faggatja. Legutóbbi interjúja végén Lin­da ledobta magáról a leplet is és valóban az ágyába invitálta a politikust, aki azonban a „poli­tikai korrektségre” hivatkozva elutasította az ajánlatot. A kép­viselő látszólag egyáltalán nem jött zavarba és az adás végén csak annyit mondott, hogy meglepődött, amikor a hölgy­ről váratlanul eltűnt a lepedő is. A Linda Bravo művésznéven is ismert hegedűművész-ripor- ternő, akiről aktfotók jelentek meg a Playboyban, továbbá szerepelt a Baywatch című té­vésorozatban is, kijelentette, hogy „nincs természetesebb a meztelenségnél”. Várható időjárás: Tolna megye & -*•* c£b párás ködös borult <ß 0 <£> zápor zivatar esős <ß> <0 <£b havas eső hózápor havazás Folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő. Egyre inkább vékonyodik, csök­ken a felhőzet, a térségben több órás napsütésre szá­míthatunk, eső nem vár­ható. Mérsékelt marad a keleti szél. A hőmérséklet több fokkal meghaladja a sokévi átlagot. Készítette: Ma vegyes fronthatás várható, ezért mind a meleg-, mind a hideg- V frontérzékenyek vezessenek óvatosan! Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KA­MARÁS GYÖRGYNÉ. Főszeikesztö-helyettes: GYUR1CZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Iroda- vezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számitógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítóknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizeté­si díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a fM szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom