Tolnai Népújság, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-13 / 215. szám
I 2000. September 13., Szerda MEGYE if TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét TÓTH FERENC Blokád Ha minden igaz, a jó francia kamionsofőrök, Jean-ok, Jacques-ok és Jean-Pierre-ek ma is álmatlanul forgolódnak a volán mögött, és nem mennek egy tapodtat sem a nagy forradalmi nemzet kőolaj- finomítói elől. Hovatovább követik őket a belga és más népek fiai is, s hogy így diszkréten elállják az utal, egy csepp benzin nem sok, annyi sem jut a kutakra. A francia köztársaságban hamarosan bevezetik a benzinjegyet, majd a kenyér- és tejjegyet, talán békekölcsönt is jegyezhetnek az asszonyok a gyárban, s a büszke gallok a nagy Szovjetunióhoz lennének kénytelenek fordulni segélyért, mondom, ha volna még Szovjetunió. De ez egy mellékszál szempontunkból, mert a főcsapás egy képlet lenne, egy francia képlet, ami azt mutatja, hogy a világ szerencsésebbik felében ki az úr, és ki a szolga. Előbbi természetesen a kamionsofőrök vezette nép, utóbbi pedig a francia állam, annak választott és kinevezett tisztviselőivel egyetemben. Nem akarnék senkit blokádra buzdítani, de tessék most már elképzelni ezt az egész francia olajbalhét a Kárpát-medence szívében elterülő, ezeréves államisággal, ám annál szerényebb demokratikus hagyományokkal bíró köztársaságban (Id: Magyarország). Az első sofőrt először is közellátás veszélyeztetése címén elmarasztalnák, de ha nem, legfeljebb egy félpályás útlezárásra kapnának engedélyt, és a kormány nyilván gyanakodna ellenzéki bujtogatásra, (mert ebben az országban a politikus kétfajta embert ismer: egy sajátot és egy ellenséget), de lássuk be, joggal gyanakodna, mert egy-két politikus csak-csak feltűnne az utak mellett a mindenkori ellenzék soraiból. S akkor talán a Híradó, a pártatlanság etalonja bejátszaná Az Állampolgárt, aki megkérdezi: mi értelme van egyáltalán a tüntetésnek, és olcsóbb lesz-e ezáltal a kenyér. Ehelyett: jó esetben egy, az adófizetőt megtisztelő miniszteri gondolatmenetet hallhatunk arról, hogy miért nem csökkentik a benzinár adótartalmát, továbbá miért emelik jövőre ismét. Ez is egy képlet. Talán mondani sem kell, van néhány apró különbség. RIB: húszmillió Tolna megyéé Érintettség: szigorú szabályok Valamivel több, mint húszmillió forinttal részesült Tolna megye a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság által még júliusban odaítélt hetvenhat milliós keretből. - A bíráló bizottságban szinte mindenkinek van érintettsége, hiszen mindenki a szakmából jött - mondta a bírálatban részt vett Tolna megyét képviselő RIB-tag, dr. Say István, a Tolna Megyei Humán Szolgálatok Központjának vezetője. A pályázatokat négy kategóriában hirdették meg, ezúttal az elosztható pénz több, mint egynegyedét kapták Tolna megyei pályázók, önkormányzatok, szervezetek, vállalkozók. Tamási, Szek- szárd, Györköny és Murga egyaránt rendezvényeihez kapott 0,5 milliótól 1,25 millió forintig terjedő támogatást. Dránovits István a Szekszárdi Szüreti Fesztivál és a Dombori Nyár lebonyolításához nyert el összesen másfél millió forintot. RIB-támogatással készül Gunaras fejlesztési projektje, a Györkönyi Aranyhal Bt. szabadidőparkja. A zombai Domokos Béla panzió építéséhez négymillió, a szekszárdi Varga János pinceétterem fejlesztéséhez 590 ezer forintot nyert. Emellett készülnek idegenforgalmi kiadványok, táblarendszer, a KISOSZ pedig falusi vendéglátó tanfolyamot indít. Dr. Say István elmondta: a korábbiaktól eltérően idén nagyobb számú és megfelelően előkészített pályázatok érkeztek Tolna megyéből, amelyeknél a saját forrás is rendelkezésre állt. „Uj helyzetbe kell beletanulni: némi lehangolt- ság is keletkezett, mert azt hitték, hogy automatikusan minden pályázat nyer. Ez a pályázati rendszer eltávolodik attól, hogy mindenki kap egy keveset, ki kell választani az arra érdemeseket, és azokat közel a remények szerinti összeggel támogatni” - mondta. A Tolna Megyei Humán Szolgálatok Központja két pályázata is támogatást kapott: 1,158 millió forintot egy Tolna megyei idegenforgalmi katalógusra, 173 ezer forintot pedig a görlitzi turisztikai börzén való részvételre. Say István ezzel kapcsolatban elmondta: ez esetben nem vett részt a szavazáson. A bírálatnál szabály, hogy ahol a bírálónak érintettsége van, kizárja magát a döntéshozatalból, ez a hasonló pályázatokra vonatkozó döntésekre is érvényes. - Gyakorlatilag mindenkinek van valamilyen érintettsége, hiszen minden- Iti a szakmából jött. A Humán Szolgálatok Központjának volt vesztes pályázata is - fűzte hozzá. _________________________________________T. F. Pedagógusok, várakozó állásponton Borbáth Gábor: minőségi munkáért minőségi bér Újabb tanév, tele reményekkel, de ugyanakkor kétségekkel is. Ahogy azt megszoktuk - adott rövid, de annál érzékletesebb helyzetelemzést Fülöpné Szűcs Mária, a megyei pedagógus szakszervezet elnöke a tegnapi szakszervezeti tanévnyitón. A Szekszárdon, a Művészetek Házában tartott rendezvénynek Borbáth Gábor, a szakszervezet országos főtitkára volt a vendége. Szekszárd- Véleménye szerint milyen érzésekkel kezdi a pedagógus társadalom a tanévet? - kérdeztük a vezetőtől.- Alapvetően várakozással - hangzott a válasz. - A kormány reálkereset-növekedést ígért erre az esztendőre, várjuk, hogy ez teljesüljön. Egyelőre nemcsak a szubjektív érzések, de a statisztikák is azt mutatják, hogy nincs emelkedés.- Hamarosan éppen erről tárgyal majd egymással a kormány, illetve pedagógus szakszervezet képviselője...- Abban biztos vagyok, hogy a kormánynak - ezt a területet tekintve - érdemi kereset-növekedést kellene biztosítania. S ha az idén még nem is, de jövőre már keret tantervvel és minőség biztosítással bővülnek a pedagógusok feladatai. Tehát a jövő szeptembertől sem mellőzhető a béremelés.- Nem tart attól a szakszervezet, hogy az erőteljes bérkövetelés meüett nem marad energiája más gondok kezelésére?- Ha minőséget követelünk az oktatásban - s ez persze elengedhetetlen, s nemcsak az EU-csatlakozás miatt -, akkor nem tekinthetünk el a minőségi bérektől sem. Ugyanakkor nem önmagában a bérre koncentrálunk, hanem a béremelés lehetőségére. S rán tengődjenek, miközben minőségi munkavégzést várunk tőlük. S az is megengedhetetlen, hogy a pedagógusnak el kelljen rohannia az iskolából, ha meg akar élni. Szóval, kikerülhetetlen, hogy ne a bérrel kezdjünk.- Mennyire jut el a szakszervezethez a vidék véleménye, a tantestületekben dolgozó pedagógusok hangja?- Most is itt vagyok Tolna megyében, s amúgy is rendszeresen járom az országot. Emellett tanítok, tehát nap mint nap hallom a tanári szobában, hogy mi foglalkoztatja a köntörfalazást minden esetben mellőző kolléHAVI BRUTTÓ ÁTLAGKERESETEK TOLNA MEGYÉBEN 20001. FÉLÉV Ft _________ Kö zig., védelem, Oktatás Egészségügy, társ. bizt. szoc. ellátás nem hagytuk figyelmen kívül so- gákat. S közvetlenül rajtuk le is ha a dologi követeléseinket sem; tudom mérni a tárgyalások ered- de az megengedhetetlen, hogy ményét avagy eredménytelensé- felsőfokú végzettséggel rendelke- gét. ző emberek a létminimum hatá- ■ ________________ S zekszárdi bor az óriásbográcsban Hatalmas bogrács a marhának, kicsi a varjúnak, ürgének, halnak Guinness rekord lesz a világ legkiadósabb marhapörköltje. Egyéb hozzávalókon kívül nélkülözhetetlen hozzá egy olimpiai bajnok mesterszakács és 100 liter szekszárdi vörösbor. Budapest Szekszárd lesz a díszvendége szeptember 16-án szombaton az I. Budapesti Pörköltfőző VersenyKakaspörkölt Négy személyre minimum 1,5 kilogrammos kakast számítunk. A három közepes fej hagymát apróra vágjuk. Halászlé módra tesszük fel a kakast, vagyis minden fűszerfélét a lébe szórunk. Kell még bele ízlés szerint só, 1-2 csöves paprika, 1 paradicsom, cseresznyepaprika ízlés szerint, késhegynyi törött bors, három gerezd összenyomott fokhagyma. Annyi vizet teszünk hozzá, hogy éppen ellepje. Az elforrt levet menet közben pótoljuk. Amint a víz felforrt, tesszünk bele 2-3 evőkanál jó minőségű törött piros paprikát és ízlés szerint 1-2 deciliter vörös bort. A főzési idő 1-1,5 óra, a kakas életkorától függően. nek és Fesztiválnak. Az egész napos műsoros, szabadtéri rendezvény szórakozási lehetőséget biztosít a 16 hektáros Bókay kertbe látogatóknak. Pestlőrincen, a XVIII. kerületben Benke László olimpiai bajnok mesterszakács irányításával készül a millenniumi marhapörkölt. A világcsúcshoz 900 kilogramm marhahúst, egy mázsa vöröshagymát, 16 kilogramm paprikát, 8 kiló köményt, némi paradicsomot, fűszereket és 100 liter szekszárdi vörösbort használnak fel. Mint Benke László elmondta: a 3500 literes bogrács 3,5 méter széles, 2 méter 10 centi mély. A tonnányi ételt 3,5 méter hosszú fakanállal ke- vergeti a 20 kukta. A rideg-marhából készült pörköltet 400 forintért kóstolhatják meg az érdeklődők. A fesztiválon még 100, jóval kisebb bográcsban főnek a különféle pörköltek. Lesz ott minden, csiga, varjú, birka, disznó, harcsa, kecske, csirke, kakastaréj és kakashere pörkölt is. A versenyben a környező önkormányzatok és<ismert, népszerű emberek, valamint amatőr és hivatásos szakácsok főzik a pörkölteket. A díszvendég szekszárdi csapatot Kocsis Imre Antal polgármester vezeti, s Balder István mesterszakács erősíti. A munkában részt vesz még három hölgy is. A bográcsban a tervek szerint szarvaspörkölt fő majd. A programban szerepel még majorett bemutató, ugrálóvár, kézműves foglalkozás, kiskukták versenye és sok más meglepetés. Hogy miért éppen Szekszárd a díszvendég? Kocsis Imre Antal polgármester szerint azért, mert Szekszárd a legjobb vörösbor-termő vidék, s teljesen rendjén való, hogy egy országos pörköltfőző versenyen a szekszárdi bor legyen a másik főszereplő. ihárosi Hírek AZ OLAJÜGY és ami mögötte van címmel Kóródi Mária, az SZDSZ parlamenti képviselője, az olajbizottság tagja tart előadást a paksi Liberális Klub vendégeként szeptember 14-én, csütörtökön 18 órakor a művelődési központ klubtermében. NAGYDÍJAS Ema-Lion termék. Több mint száz pályázat közül tizenkettő nyerte el az idén a Magyar Termék Nagydíjat, s további 29 cég portékája kapott magas értékelést. A nagydíjas termékek között van az Ema- Lion Bonyhádi Zománcáru Kft. Platinum edénycsaládja. NÉMETORSZÁGBA utazott a bonyhádi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Kórusa. A Duna-menti Németek Szövetségének meghívására szeptember 13. és 15. között tartózkodik a csoport Speierban. A Bonyhád- Hochheim baráti kör invitálásának eleget téve szeptember 15-től 18-ig Hochheimbe látogatnak el az énekesek. A bonyhádi kórus mindkét városban koncertet ad. TESTÜLETI ÜLÉS. Ma 14 óra kor az önkormányzat félévi költségvetéséről, az általános iskola és óvoda munkájáról, és a község címertervéről tárgyal a sza- kályi képviselő-testület. A KÖLTSÉGVETÉS első félévi teljesítéséről tárgyalnak a kis- dorogi képviselő-testület szeptember 14-i ülésén. A tanácskozás 19 órakor kezdődik a községházán. ZÁSZLÓÁTADÁS GYÖNKÖN. Elfogadta a gyönki képviselő- testület legutóbbi ülésén a község féléves költségvetéséről készült beszámolót. Véglegessé vált: a millenniumi zászló átadása október 9-én, hétfőn lesz. Tárgyaltak a képviselők a dr. Bene Lászlóval kötendő szerződésről. A gyermekorvos legkorábban október elejétől láthatja el Gyönkön a betegeket. • BUDAPESTI kirándulásra vitte nyugdíjasait a bonyhádi Pannónia Mezőgazdasági Szövetkezet. Az úton 43 majosi és bonyhádi egykori tsz-dolgozó vett részt. Az idős emberek Solymosi József idegenvezetésével megtekintették az Országházat, majd ellátogattak az OMÉK-ra. A mezőgazdasági kiállításra a szövetkezet az aktív dolgozók számára is szervezett kirándulást. JÁRDAÉPÍTÉS. A tolnai és mözsi járdaépítésekről is szó lesz a tolnai településfejlesztési bizottság mai, szerdai ülésén. Ugyancsak ma ül össze a művelődési bizottság, amely testület egyebek mellett megvitatja az Általános Nevelési Központ az elmúlt tanévről szóló beszámolóját. Káosz várható az ösztöndíjak körül? Vizsgálat a hallgatói juttatások jelenlegi rendszeréről - módosítás a szaktárcánál A napokban jelentették be annak az átfogó felmérésnek az eredményét, amely négy nagyobb egyetemi központot - köztük a pécsit - vizsgált meg abból aszempontból, mennyire érkeznek pontosan a hallgatói juttatások, milyen jogorvoslati lehetőségeik vannak a diákoknak. A kormányzat tervei szerint a jövőben az ösztöndíjakat másféle rendszerben folyósítanák, ami az érdekvédelmi szervezetek szerint káoszhoz vezethet Pécs-Budapest Tavaly négy egyetemet és főiskolát vizsgált meg Polt Péter, az akkori általános helyettes ombudsman hivatala abból a szempontból, mennyire érvényesül a hallgatói esély- egyenlőség az ösztöndíjak kiosztásánál, illetve a diákoknak milyen jogorvoslati lehetőségeik vannak, ha valamilyen oknál fogva nem kapnák meg juttatásukat. A vizsgálati eredményeket a négy felsőoktatási intézmény már tavasszal megkapta, a közvéleményt a napokban tájékoztatta az oktatási jogok országgyűlési biztosa, Aáry-Tamás Lajos. A felmérés szerint több iskolában nem kapták meg a határidőig a diákok a havi ösztöndíjat, és sok helyen a fellebbezési fórum a hallgatói önkormányzat után ismét csak az érdekvédelmi szövetség. Ez, ahogy az ombudsman értékelte, a valódi jogorvoslati lehetőségtől fosztja meg az egyetemistákat.- Számunkra különösen meglepő volt a tájékoztató, hiszen a vizsgálat szerint a Pécsi Tudomány- egyetem jogelődjénél, a Janus Pannonius Tudományegyetemnél a vizsgált időszakban nem voltak csúszások az ösztöndíjak utalásánál, így a bírálat ezen része nem vonatkozhat ránk - vázolta Ocsovai Tamás, a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke. - Októberben és márciusban is csak azért juthattak később a diákok a pénzükhöz, mert a félévi beiratkozások miatt ez nem volt megoldható. A jogorvoslati lehetőségről a hallgatói érdekvédelmi szervezet vezetése elismerte, hogy fellebbezéskor a következő fórum ismét a szervezet egy másik egysége, de tavasz óta, amióta megkapták a jelentést, készülnek a változtatásra. Eszerint, ha a hallgatót kollégiumi ügyben elutasítják, a későbbiekben a rektorhoz fordulhat majd, aki ezen jogát maximum a kari dékánnak adhatná tovább. Az ösztöndíjproblémákban a második fórum a tervek szerint egy vegyes oktatói-hallgatói vagy egy tisztán tanári bizottság lehet. így az egyetemistának nem lehet olyan képzete, hogy csak azért nem kapott támogatást, mert mondjuk nem volt szimpatikus a hallgatói ön- kormányzatnak. A diákvezetők szerint nem véletlen a tavalyi vizsgálat mostani bejelentése. A kormányzat tervei között szerepel, hogy a későbbiekben a szociális ösztöndíjakat a hallgatói szervezetek helyett a települési önkormányzatok osztanák ki. Erről egyébként Pokomi Zoltán oktatási miniszter közelmúltbeli pécsi látogatásakor is említést tett. A koncepció szerint a városok-községek 3 és 5 ezer forint közötti támogatást adhatnak a helyben lakó diákoknak, amelyet a központi költségvetésből az általáMegállapítások a JPTE-ről Az ombudsmani vizsgálat a PTE jogelődjéről, a JPTE-ről nem tartalmazott olyan elmarasztalásokat, amelyek a másik három vizsgált intézmény megkapott. A jelentésből kiderül, az ösztöndíjak határidőre megérkeztek, ezt csak az „eljárásban résztvevő valamelyik szerv (HŐK, Gazdasági Hivatal, Tanulmányi Osztály) késedelmes ügyintézése”, vagy a hallgatói oldalon felmerülő hiba akadályozhatta meg.Ehhez képest némiképp ellentmondásos a biztos azon kérése, hogy a HŐK a jövőben az ösztöndíjak kiosztásában működjön együtt más szervekkel. A kapcsolat formájáról azonban nem történik említés, pedig technikai kérdésekben már most is folyik közös munka. nos hallgatói normatíva terhére ugyanannyival egészít ki a kormányzat. Az érdekvédelmi szervezetek szerint ez az elképzelés több ok miatt is aggályos. Egyrészt mi történik akkor, ha a kisebb községeknek nincs arra keretük, hogy támogatást folyósítsanak a diákoknak. Az ösztöndíj havi ötezer forintja csak egy diákra számolva is 60 ezer forint évente, ami több falunak már jelentős kiadási tételt jelent. A nagyvárosoknál viszont az adminisztrációs terhek növekedhetnek, hiszen ha több ezer diák keresi fel a szociális osztályokat, az egyértelműen vagy tömeget okoz, vagy új dolgozók felki az önkorNYAKA SZABOLCS vételét kényszeríti mányzattól. ______