Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-03 / 180. szám

| 2000. Augusztus 4., Csütörtök MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét MAUTHNER ILONA Merre van a kivezető út?! Bekapcsolom a televíziót, hogy meghallgassam a híradót, már hó­napok óta nincs is hírműsor anélkül, hogy a bemondó ne sorolná, hol, kit, milyen brutálisan öltek meg, robbantottak fel, sorozatgyil­kosjárja a várost, hányán haltak meg balesetben, kit lepleztek le ép­pen, kit gyanúsítanak, ki lett öngyilkos és hogyan találtak rá. Der­mesztő világban élünk. Megijedek. Mi lesz még, hová tudunk ebből a helyzetből fejlődni? Merre van a kivezető út? Van-e egyáltalán? Itt van az olajügy, vagy pontosabban a hamisított olajjal kere­sett milliók, milliárdok leplezése. A lényeg az állampolgáron kívül senkit nem érdekel. Az tény, senki nem vitatja, volt olajhamisítás. A kár százmilliárdos, állítják a szakértők. A kérdés mégsem az, hogy ki volt benne és hogyan lehetne őket felelősségre vonni, ha­nem az, hogy ki adta ki ezek aktáit, és ki készítette fel a tanút. Milliárdok tűntek el és alakultak át az évek során legális va­gyonná. Almából és borkészítésből gazdagodott meg, állítja az egyik keceli vállalkozó. Olyannyira meggazdagodott, hogy kasté­lya van, emellett lakása, márkás kocsija és saját bevallása szerint nem tudja pontosan hány millió forintja a bankszámláján. Még mondja valaki, hogy nem jövedelmező a mezőgazdaság! Kíváncsi lennék rá, hányszor kapott ellenőrzést az adóhatósá­goktól, a borminősítő intézettől, vagy a feketemunkát ellenőrző munkaügyisektől ez a szerencsés keceli. Ezeket az ellenőrzéseket ugyanis minden szabályosan működő cégnél, vállalkozónál, ős­termelőnél (főleg szüret idején) elvégzik. Es gondoskodnak róla a hivatalok, hivatalnokok, még lopni, csalni sem kell hozzá, hogy az átlagembert megbüntessék. Mert kell a bevétel. A kiváltságosok pedig egymásnak falaznak, nekik nem kell attól tartaniuk, hogy lebuknak, vagy lebuktatják őket. Ők vannak felül, ők határozzák meg a szabályokat, melyből kettő is van, az egyik másokra, a má­sik csak rájuk vonatkozik. Nyári bűncselekmények Hasznos tanácsok kezdő zsebtolvajoknak Minden kezdőnek magának kell felkészülnie az életre. Fájdalom, sehol nem képez­nek kicsiny hazánkban zsebtolvajokat. E hiányos­ságokat szeretnénk most pótolni. Első és legfontosabb tanács, a zsebtolvaj sose járjon egyedül. Ezzel a módszerrel elérheti, hogy ha mégis lebukik, akkor sosem találják meg nála a lopott pénztárcát. Azt azonnal át kell adni, lehetőleg angyalarcú tár­sunknak, aki ha muszáj, maga is beszállhat a közerkölcsök verbá­lis ostorozásába. Második tanács. A kezdő oda menjen, ahol már úgyis untig elegen vannak. Kézenfekvő megoldás a déli busz, de jó te­rep egy zsúfolt rendelőintézet, vonat, mozi, koncert, diszkó, s a kedvelt üdülőhelyek. Az kü­lön előny, ha nem helybélit szemel ki a zsebes. A legjobb persze a külföldi, mert annak sok a pénze, s kevés a helyis­merete. Nagyon fontosak a részletek! Piacon például érdemes követ­ni a kosarakat, nyitott szatyro­kat. Egyszer majdcsak a tetejé­re teszi a háziasszony azt a frá­nya pénztárcát! Jó célszemélyek a szerel­mespárok, mert egymásra kon­centrálnak. Egy kis ügyes ma­tatást könnyen partnerüknek tulajdonítanak. Beszélgető kö­zépkorú hölgyeket is könnyű megközelíteni. Legfeljebb az okoz nehézséget, ha hasznosít­va élettapasztalataikat csak ke­vés pénzt tartanak a pénztárcá­jukban. Nagyon alkalmas cél­személyek a managerek, vagy akik magukat annak képzelik. Arról ismerszenek meg, hogy fontoskodó arccal sietnek, ki­zárólag önmagukra figyelnek s a nagy álkapkodásban gyakran a motorháztetőn felejtik pénztárcájukat. Amint elszá- guldanak, a téma és a pénztár­ca az utcán hever csak le kell hajolni érte. Boltokban elég csak a pultot figyelni! Majdcsak leteszi vala­ki egy pillanatra a pénzét, a mobiltelefonját vagy bármi mást! Mire odapillant, társunk már rég ki is ment az üzletből a zsaákmánnyal. Ma már nem muszáj ragaszkodni a kész­pénzhez. Jó a bankkártya is. Az esetek jelentős százalékában ugyanott található, ahol a kód­ja. Ha már úgyis ott van a kez­dő zsebtolvaj az automatánál, hasznos megfigyelésekre tehet szert. Például a kivett pénz mennyiségéről. Aki nem akar a túlságosan hamar találkozni immár kikép­zett zsebtolvajunkkal, tegye fentieknek éppen az ellenkező­jét. IHÁROSI Helyzetelemzés: ember és környezete Készül a megye komplex fejlesztési programja (3.) Készül a megye komplex, 2006-ig szóló fejlesztési programja, amelynek meg­valósítása során mintegy 180 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg. A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán a Tolna Megyei Vidékfejlesztési Innovációs Központ Kft. nyerte el a pro­gram elkészítésének jogát. A munkát helyzetértékeléssel kezdték. Sorozatunkban az interneten is hoz­záférhető ( www.extra.hu/tolna ) tanulmány megállapításaiból csemegézünk. A kutya se kíváncsi ránk A szomszédos Baranya vendégforgalma közel öt­szöröse a Tolna megyeinek. Nálunk folyamatosan csökkenő tendenciát mutat a turisták áüagos tar­tózkodási ideje. Míg 1990-ben 3,3 nap volt, addig két évvel ezelőtt csak 2,8 nap. 109 ezer vendégéj­szakájával a megyék országos listáján Tolna az utolsó helyen szerepel. Előrelépés nem történt, sőt: 1999-ben a Turisztikai Célelőirányzatból elnyerhe­tő 1.815.202 ezer forintból mindössze 3.844 ezer fo­rintot sikerült megyénknek megszereznie, ami a megyék közti rangsorban ismét csak az utolsó helyre volt elegendő. Az idegenforgalmi piacrom­lás egyebek mellett a régió közlekedési peremhely­zetéből adódik. Minden messze van A közlekedési hálózat szerkezetében és minősé­gében is az országos átlag alatt van. Tolna a dél­dunántúli régión belül is a leggyengébb közleke­dési infrastrukturális hálózattal rendelkezik. A megye legtöbb városa és a főváros között az átlagos utazási sebesség 60 km/óra alatt van. A kelet-nyugati közlekedés fejlesztésében kitöré­si pont lehet a szekszárdi (Bogyiszló) Duna-híd és a vele együtt megépülő 9. számú út 20 kilo­méteres szakaszának megépítése. A megyéből benyújtott - önkormányzati út, ke­rékpárút és járda, valamint összekötő és bekötő­út építését célzó - pályamunkák, és a támogatást nyert beruházások száma mind a régiós mind az országos átlagnál jelentősen alacsonyabb. A megyének rendkívül jó - egyelőre szinte telje­sen kihasználatlan - adottságai vannak a vízi közlekedés megteremtésére. A megye egyetlen működő repülőtere az őcsényi, amelynek bőví­tése területfejlesztési szempontból is lehetősége­ket rejt. Rossz szerkezet és kínálathiány Az aktív fiatal középiskolás korúak kivándor­lása a megyéből a megyei gimnáziumi oktatás színvonalcsökkenésének köszönhető. Problé­mákkal küszködik a szakképzés is, az oktatás struktúrája nem megfelelő, a kivándorlás itt is gondokat okoz. A diákotthonok felesleges ka­pacitásokat tartanak fent. A megyei szakmun­kásképzés szerkezete átalakításra szorul, a mezőgazdasági oktatás helyett az informati­kai, közgazdaságtani oktatás súlyának növelé­se látszik szükségesnek. Messze az országos átlag alatt járunk színházba és moziba. Ez el­sősorban a korlátozott kínálatra és'nem a ke­reslet hiányára utal - vélik a tanulmány készí­tői. Elszigeteltség, önpusztítás A megye - és az ország - lakosságának magas halálozási arányához az alacsony jövedelmek, a túlmunka, a dohányzás, a helytelen táplál­kozás, valamint az alkohol- és a drogfüggőség is hozzájárulnak. Növekvő tendenciát mutat az alkoholos eredetű májzsugorodás miatti halálozások száma - Baranyát és Somogyot jóval meghaladó módon. Az öngyilkosság mi­atti halálozás a régióban csak nálunk emelke­dő. Ami pedig az intézményrendszert illeti, csu­pán egyetlen adat: a megye 30 települése la­kóinak legalább 43 kilométert kell utazniuk, hogy elérjék a legközelebbi kórházat... (Forrás: Tolna megye társadalmi, gazdasági helyzetének elemzése.) VÉGE A régiek segítik az újakat Több nyelven írnak, beszélnek, énekelnek Javában folynak a próbák a Liszt Ferenc Zeneiskolában és a Művészetek Házában a millenniumi éneklő hét zá­ró hangversenyére. Szekszárd Hat évesen zongorázott, kilenc évesen kórustag lett, s ma már basszus- gitárosa egy finn lánye­gyüttesnek. Paula Prák- tig sokoldalú fiatal. Ver­seket ír anyanyelvén, ő írja együttese angol nyelvű dalszövegeit, de zeneszerzéssel is pró­bálkozott már. Elmondta, hogy otthoni barátai szívesen elkísér­ték volna Magyarországra. Vígan mesélte tegnapi fogpasztás ka­landját. Miközben aludt, román és belga barátai beken­ték az arcát fogkrém­mel, és mikor felkelt, s belenézett a tükörbe tel­jesen megrémült. Per­sze mindez vé­gül is kellemes élmény marad számára. Kucsera Ella az Óbecsei Schola Can- torum ifjúsági katolikus énekkar tagja. Az erede- ___ tileg huszonhárom tagú vajdasági magyar kórus­ból tizenegyen jöttek el idén az éneklő hétre. Négy éve énekel Paula Präktig együtt az óbecsei kórus, de már megjárták Olaszországot, Len­gyelországot, énekeltek a Mátyás templomban is, s ahogy hazaérkeznek Szek- szárdról, már indulnak is Rómába az Ifjúsági Világtalálkozóra. Ella el­mondta, hogy nem elő­ször énekel Szekszár- don, volt már két éve is, és úgy érzi, hogy a tár­saság barátságosabb, mint akkor. Ezt azzal magyaráz­za, hogy már első nap ott folytat­ták az ismerkedést, ahol abba­hagyták. Most már van egy össze­tartó mag, aki az újonnan érkezet­teket is bevonja a társaságba. PRUZSINA - SZÉKELY Hírek JÁTSZÓTÉR-BŐVÍTÉS. A faddi önkormányzat a Mobilitás Gyermek- és Ifjúsági Alap pályá­zatán 300 ezer forintot nyert ját­szótér bővítésre. Az összeget még ebben az évben kívánják felhasználni, a pénzből a faddi gyerekeknek új játékokat szeret­nének venni a Duna-parthoz kö­zel eső, már meglévő játszótér­re. IVÓVÍZHÁLÓZAT. A közel múltban végezte el az ivóvízhá­lózat korszerűsítését Decsen a Dél Tolna Kft. A cég szakembe­rei harminc úgynevezett „sza­kaszolót” építettek be a telepü­lés vízhálózatába, így a jövő­ben csőtörés esetén könnyeb­ben elhárítható lesz a nagyobb baj. ZENÉS EST Fadd-Domboriban. Máté Péter emlékére rendeznek zenés estet a GHB zenekar köz­reműködésével a népszerű üdü­lőhelyen, Dombodban, augusz­tus 5-én, szombaton este 20 órá­tól. A rendezők mindenkit szere­tettel várnak az ingyenes prog­ramra. KIÁLLÍTÁS. A dombóvári mű­velődési ház Előtér-Tárlatán má­tól a hónap utolsó napjáig Fodor Edina regölyi fotós „Arcok” cí­mű képkiállítása látható. GÁZPALACK robbant fel Bölcskén, az egyik házban szerda délután, az esethez a paksi tűzoltók érkeztek ki és fékezték meg a tüzet. A tűz­esetnél kórházi ellátást igény­lő személyi sérülés nem tör­tént. Virágzik a parlagfű A parlagfű légköri virág-kon­centrációja az ország egyes pontjain elérte már az allergi­ásoknál gyógyszerszedés mellett is tüneteket kiváltó magas szintet - tudtuk meg a az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Aerobiológiai Háló­zatától. Farkas Ildikónak, a hálózat főtanácsosának ismertetése szerint a parlagfű még csak az ország déli részében virágzik, másfelé egyelőre a vízelveze­tő árkokban hatalmasra nőtt tövek szórják a pollent. A közlemény arra is figyelmez­tet, hogy a libatopfélék, az üröm és az útifű pollenjének légköri szintje is emelkedik a meleg hatására. Igen magas koncentrációt mértek a csalán virágporából is, de ez a nö­vény pollen allergiát csak rit­kán okoz. Az allergén gom­bák és a peronoszpóra kon­centrációja több mérőállomás közlése szerint is magas szin­tet ért el. Szerelmes szélhámos Nemere István kisregénye - 22. rész Amikor kitör a riadó, ő már vis­sza is jön Bécsből. A rendőrség teljesen tehetetlen lesz, hisz fo­galma sem lehet róla, kit kell ke­resnie? Amikor befut a két felje­lentés, aligha kapcsolják össze Magdolna és Ibolya esetét. Kü­lönben is - volt egy olyan érzése - Ibolya aligha tesz feljelentést. Nagyon szégyellné magát a szomszédok és ismerősök előtt. Hát még, ha a megyei újság is megírná a dolgot...! Lehet, ezért Magdolna sem rohan majd a rendőrségre? De míg mindezeket végiggondolta, valami furcsa ér­zés szorította a szívét. A torkát. Majdhogynem fulladozott. Felült az ágyon. Bár a sötétben ott szu­szogott mellette a kielégült Ibo­lya, a férfi most rettenetesen egyedül érezte magát De nem ez volt a baja, nem csak ez. Kinga... Mintha maga előtt látta volna a lány arcát. Ahogyan ránéz azzal a barna szemével - mintha a világ nyílna rá! Azon a szép arcon sajnálkozás. „Hogy tehettél ilyen- t, Flóri?” - kérdi, és szinte hallja a hangját is. „Flóri, Flóri... mit vétettek ne­ked azok az asszonyok?” Ha egy­szer ezt kérdezné, lenne-e még ereje, hogy tovább csaljon és lop­jon? A férfi visszafeküdt a párná­ra, de szeme nem csukódott be. Ellenkezőleg, nézte a sötétséget és tépelődött. Igazán nem tudta, hányadán áll azzal a lánnyal. Akit ma másod­szor látott, de meg volt győzi áve, hogy nem utoljára. Valamikénpen a közelébe kell k -v ­nem tudna elképzelni már egyet­len napot sem úgy', hogy ne pi­hentesse meg a tekintetét azokon a formás karokon, ne hallja a hangját, ne érezze, hogy itt van a közelében... Ezzel a mérhetetlenül erős kí­vánsággal aludt el. ❖❖❖ ... és ugyanazzal ébredt is. A vágyakozás olyan erőt adott neki, hogy alig bírt magával reggel. Ki­pattant az ágyból, megette Ibolya reggelijét és nagy lendülettel távo­zott. Az asszony mosolyogva né­zett utána, arcán látszott: ezt megfogtam. Azt hitte biztosan, hogy a férfi már nem tud nélküle élni. Sajnos - vagy jobb így? - Flóri látta az asszony arcki jezés- ét egy tükröződő ablakt !ában, 4c oy f sak fnp^pro^';; ' ■■ ' --vMro - ‘ zását. Innen el kell menni, amikor csak lehet. Könnyen előfordulhat - jutott eszébe -, hogy amit az éj­szaka olyan részletesen elterve­zett, az még ezen a héten megtör­ténik? Maximum négy-öt nap múlva? De mivel benne volt az a má­sik, furcsa vonzás is, összezavar­ta kissé. Otthagyta hát Ibolyát, gyalog ment a belváros felé. A villanegyed szélén csaknem földbe gyökerezett a lába: Mag­dolna jött vele szembe! A léleg­zete kissé elszorult. Ő most ugyan más bőrben bukkant fel, de nem tudta azonnal elhesse­getni a gondolatot, hogy ezt a je­lenetet valakik megrendezték, hogy lássák az ő reakcióját. Túl­ságosan is filmszerűen gondol­kodott néha... És Flóri hallott már különféle történeteket a szélhámosok leleplezéséről, vagy lelepleződéséről. Amikor megpillantotta a járdán szembe­jövő asszonyt, agva villámgyor­san elemezte a teendőket. Elő­ször is körülnézett. Vannak-e va­lahol a közelben gyanúsan visel­kedő civil férfiak? Mert akkor azok biztosan detektívek. Kifi­gyelték, hol van, merre jár, és megbeszélték egyik leleplezőjé- vel, özvegy Kisnével, hogy itt jöj­jön vele szemben. Kíváncsiak rá, hogyan fog reagálni? De nem látott ilyeneket. Csak az asszony jött szembe, bevásár­lókosárral kezében, gyanútlanul ballagott. Már csak tíz méterre volt tőle. Néhányan jártak még arra. Flóri sebesen döntött. Sej­tette, az özvegy aligha ismerheti fel - nem abban az alakjában ke­rül eléje, ahogyan ő ismeri. Mag­dolna, Kisné egy ötvenes, mindig sötét ruhát viselő, enyhén őszes férfit szokott látni - most viszont egy negyvenes, fiatalos úr jött ve­le szembe, színes ruhában, más­féle mozgással, sétabot nélkül. Tehát Flóri egyetlen pillanat alatt más. vidám kifejezést erőltetett az arcára, de azért amint köze­lebb ért, úgy tett, mint aki a hom­lokába lógó haját fésüli el a te­nyerével. így gyakorlatilag elta­karta az arcát, amikor Magdolna ráemelte volna a tekintetét. De az asszony nem is vette őt észre, el­mentek egymás mellett. Flóri iz­mai megfeszültek, most kéne el­rohanni, gondolta, de óriási erő­feszítéssel fékezte le ezt a képze­letbeli iramot. Nem is volt rá szüksége, mint kiderült körülbe­lül harminc másodperccel ké­sőbb. A környéken semmi sem változott, nem rohantak elő de­tektívek a parkoló autók mögül, nem léptek eléje a zöldségesbolt ajtajából. Senki sem kiáltotta, hogy „A törvény nevében...!” Vagy ezt manapság már csak a filmekben szokták mondani? Flóri nem ismerte a letartóztatás rituáléját, még sohasem kapták el és nagyon remélte, ezután sem. _______________________________(FOLYTATJUK.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom