Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-02 / 179. szám

4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TÁJAK 2000. Augusztus 2., Szerda A KOCSOLAI családokat vasárnap nagyon sok rokon látogatta meg a búcsú alkalmából. A gyerekek szü­leikkel, illetve közeli hozzátartozóikkal együtt felkeresték az édességeket és a játékokat kínáló sátrakat, a körhintát, valamint a céllövöldét is. ____________ _____ ■ A DOMBÓVÁRI VMSE kosárlabdázói július 17-én megkezdték a felkészülést az októberben induló baj­noki küzdelmekre. Miközben a gárda új trénere, Meszlényi Róbert Szlovákiában a 20 év alatti játékosok­ból álló női csapatok kontinensviadalán eddig sikert sikerre halmoz a magyar válogatott edzőjeként, a fi­úk itthon Bálind József szakosztályvezető irányításával készülnek. Délelőttönként a Szigeterdőben fut­nak és a konditeremben erősítenek, délutánonként pedig a Gyenis Antal utcai sportcsarnokban labdás gyakorlatokat végeznek.___________________________________________________________________________■ Á llásajánló A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Dombóvári Kirendelt­ségén a következő álláshelyeket tartják nyilván. Keresnek asztalost, hor- ganyzót, segédmunkást, felszol­gálót, pultost, konyhai kisegítőt, kertészt, kőművest, üzletkötőt, pénzügyi előadót, számlázót, varrónőt, autószerelőt, gondo­zónőt, traktorost, csavargyártót, hegesztőt, esztergályost, galva­nizálót, sertésgondozót, rako­dót, parkgondozót, műszakve­zetőt, vegyészmérnököt, gé­pészmérnököt, gázszerelőt, te­hergépkocsi-vezetőt, villanysze­relőt és lakatost. A felsorolt lehetőségekről a Dombóvár, Bezerédj utca 14. szám alatt található munkaügyi kirendeltségen személyesen és a 74/466-338-as, vagy a 74/466- 835-ös telefonszámok egyikén kérhető részletes információ. ■ MUNKALEHETOSECÜ Szekszárdra kézbesítő munkatársat keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉZBESÍTÉSÉRE Mit várunk?- a Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére- az előfizetési díjak havi beszedését- az előfizetői kör bővítését, együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel Mit nyújtunk?- biztos, telj esítményarányos bérezést Jelentkezni: Marosi Csaba 74/437-501 j 06-30/226-8517 ? Kriminális Rablás egy újdombóvári boltban A Gorkij utcai üzletsoron egy élelmiszereket árusító bolt alkal­mazottja az elmúlt hét csütörtö­kén reggel fél ötkor már a korai nyitásra készült. Miközben a tej­termékeket a hűtőbe pakolta és a pékárut a polcokon rendezgette, az ajtóban megjelent egy arcát maszkkal eltakaró férfi, aki az előző fiapi bevételt követelte. A rabló, hogy szavainak nyomaté- kot adjon félrelökte a megszep­pent hölgyet, majd egy papír­zacskóba pakolta a kassza tartal­mát éf> távozott a helyszínről. Az ijedtségtől még remegő eladónő azonnal hívta a rendőrséget. A helyszínre érkező zsaruknak el­mondta, hogy támadójában a cég egyik korábbi alkalmazottját vél­te felfedezni. A „forró nyomon” elinduló nyomozók alig egy óra múlva már a kapitányságon fag­gatták; a gyanúsítottat, aki előbb tagadta az ellene felhozott váda­kat, á m amikor a házkutatás so­rán el őkerült papírzacskóban lé­vő 1(B ezer forintot megmutatták neki, elismerte tettét. Sőt még két - nemrégiben elkövetett - sik­kasztást is bevallott. Az ötven­éves űjdombóvári férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Nakon tetten érték a tolvajokat Egy használaton kívül lévő ser­téstelep óljainak alumíniumból készült tetőlemezeit két helybe­li férfi éppen bontotta, amikor arra járt a körzeti megbízott. A váratlan látogató azonnal kérdő­re voiata a gyanús személyeket, akik előtte nem sokáig titkolták jövetelük célját. Az autóval köz­lekedő tolvajokról kiderült, hogy nem először jártak a hely­színen. Tettükkel lebukásukig mintegy 300 ezer forint kárt okoztak a naki állattartó telep gazdájának. A kezéből vették ki a mobiltelefont A dombóvári Erzsébet utca egyik kocsmájában italozott egy férfi, aki az elfogyasztott alkoholtól kis­sé lelassult. Mobil telefonját be­szélgetés közben egy vendég ki­vette a kezéből és elszelelt azzal. Mikor a meglopott kissé kijóza­nodott a mámorból, keresni kezd­te a készüléket, de a tettest a szó­rakozóhelyen senki sem ismerte. Nem úgy a nyomozók, akik a sze­mélyleírás után rövid időn belül tudták, hogy kihez csöngessenek be a lopott mobütelefon vissza­szolgáltatását „kérve”. Kapós a lezárt mountain bike A városi művelődési központ előtt lévő kerékpár-tárolóban he­lyezte el biciklijét egy fiatalem­ber. Amikor néhány órával ké­sőbb kijött az épületből, csak a mountain bike „hűlt” helyét lelte meg. A jármű eltulajdonítása mi­att a munkában elfáradt ifjú kénytelen volt gyalog hazamenni a település központjától több ki­lométerre lévő otthonába. Nyolc teherautó gumit loptak A Gunaras és a Tamási felé veze­tő utak által közbezárt területen lévő szervizből az éj leple alatt annak ellenére, hogy a telepen egy biztonsági őr kutyával teljesí­tett szolgálatot, eltűnt nyolc -te­herautóra való - gumiabroncs. A tolvajok a közel hatvan kilós kö­penyeket nem gurították, hanem kézben vitték ki a kerítéssel is kö­rülhatárolt területről. A gumi­szerviz tulajdonosa komoly jutal­mat tűzött ki annak, aki informá­ciót szolgáltat a többszáz ezer fo­rint értékű áru hollétéről. ■ Katolikus németek az egyházban Az egyesület programkínálata az idén is gazdag A Katolikus Németek Pécsi Egyházmegyei Egyesületé­nek Dombóváron élő vezető­jét, dr. Keller Józsefet a szervezet tavaszi és nyári rendezvényeiről, valamint az elkövetkezendő hónapok terveiről kérdeztük.- Elnök Úr! Milyen programokon vehettek részt az idén a szervezet tagjai és az érdeklődők?- Május elsején második alka­lommal rendeztük meg az Interetnikus Ifjúsági Találkozót a Baranya megyei Máriakéménden, melyen több, mint 250 fiatal vett részt. Délelőtt az ünnepi szentmi­sét követően színpadra lépett a bólyi gitáregyüttes és a palotabozsoki nemzetiségi kórus. A közösen elfogyasztott ebéd után focitoma kezdődött, melyen a szederkényi csapat diadalmas­kodott. Este tábortűzzel búcsúz­tak egymástól a fiúk és a lányok. Pünkösd hétfőjén - a hagyo­mányoknak megfelelően - német nyelvű szentmisét mondott a pé­csi székesegyházban Mayer Mi­hály püspök. Júniusban és júliusban a diá­kok Balatonfenyvesen, illetve Páriban jártak német nyelvű hit­tantáborban. A gyerekeknek egy pécsi történész, dr. Frank Gábor, dr. Lantos Mária, a Néprajzi Mú­zeum főmunkatársa és Schmidt Zoltán, a Baranya Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségének irodavezetője tar­tott előadást többek között a 2000 éves kereszténységről, az 1000 éves magyar-német kapcsolatról és a vallásos népművészetről. Persze jutott idő kirándulásra, fürdésre, kézműves foglalkozásra és sportversenyekre is.- Több ismerősöm is beszámolt arról, hogy óriási élményt jelen­tett számára az egyesület által szervezett külföldi út.- Június 12-től 17-ig Magyaror­szág jubileumi zarándoklatán vettünk részt a németországi Aa­chenben. Július 7. és 9. között a Duna menti svábok kedvelt za­rándokhelyére, a bajorországi Altöttingbe kirándultunk.- Milyen terveik vannak az év hátralévő részére?- Mohácson augusztus 27-én, Dombóváron pedig szeptember 17-én lesz az egyházmegye mil­lenniumi zarándoklata. Mindkét rendezvényen ott lesznek a né­metajkú hívek is. Szeptember 3- án várhatóan több, mint kétezren jönnek majd velünk együtt el Máriakéméndre, ahol hazai, né­met és osztrák zarándokok talál­koznak. Ugyanennek a hónapnak a végén megyéspüspökünk veze­tésével Ausztriába látogatunk. Szeptember 24-én Kirchschlag- ban a Magyarországi Németek Napja alkalmából passiójátékot nézünk és hallgatunk meg. No­vember 18-án egyesületünk leg­aktívabb tagjai - hitoktatók, lelki- pásztorok, nyelvtanárok és szü­lők - számára tartunk találkozót Mecseknádasdon. Az ötödik al­kalommal megrendezésre kerülő multiplikátor-képzésre 70-80 főt várunk. Őket a következő évre szóló legfontosabb tudnivalókkal szeretnénk megismertetni. De­cember 2-án Mohácson, a német nyelvű püspöki szentmise után adventi műsort szervezünk, ahol nagyon szép egyházzenei dara­bokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ezen az estén vendé­geink lesznek a solymáriakon kí­vül óbudai barátaink is, akiket mi júniusban látogattunk meg a II. világháborúban megrongálódott és nemrégiben helyreállított Szentháromság-szobor felszente­lése alkalmából. Karácsony más­napján - a korábbi évek hagyo­mányaihoz híven - ezúttal is a pé­csi belvárosi templomban lesz egy ünnepi mise, ahol halottaink- ra emlékezünk.- Sok pénzbe kerülhetnek az Önök által szervezett programok. Miből finanszírozzák azokat?- Szerencsére nagyon sok tá­mogatónk van. A Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségekért Közala­pítvány, a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség, az Or­szágos Német Kisebbségi Önkor­mányzat, Tolna és Baranya me­gyei települések egyházközségei, a stuttgarti székhelyű Duna men­ti Svábok Kulturális Alapítványa, a Német Szövetségi Köztársaság Belügyminisztériuma, a Renov- abis elnevezésű segélyszervezet, valamint rengeteg, magát megne­vezni nem kívánó magánszemély segít rajtunk pénzzel, vagy mun­kával. Szeretnék köszönetét mondani megyésfőpásztorunk- nak, Mayer Mihály püspöknek is, aki aktív szerepvállalással min­den rendezvényünkön részt vesz. Röviden PÁLYÁZAT. A dombóvári ön- kormányzat 1,3 millió forintot nyert a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától a Szi- getérdöben található, XIII. szá­zadi lakótorony romjainak feltá­rási és állagmegóvási munkála­taira, valamint a rekonstrukciós tervek elkészítésére. TELT HÁZ. A gunarasi üdülőte­lepre az elmúlt napokban olyan sok hazai, német és osztrák ven­dég érkezett, hogy most nem­igen lehet szabad szálláshelyet találni nyaralóépületekben. ÉPÍTKEZÉS. Jó ütemben halad a kaposszekcsői iskola új szár­nyának kivitelezése. A szekszárdi T-Bau Kft. szakemberei jelenleg a falakat vakolják. A falu önkor­mányzata a munkák befejezésé­hez a kormánytól 80 millió forin­tos céltámogatást kapott az élet- veszélyessé vált tantermek újjá­építésére elkülönített keretből. TÁMOGATÁS. A dombóvári polgármesteri hivatalban alkal­mazott ifjúsági referens év végé­ig történő foglalkoztatásához 390 ezer forinttal járul hozzá az Ifjúsági és Sport Minisztérium. KITÜNTETÉS. A Szolnok mel­letti Nagykörűnél végzett nyáreleji árvízvédelmi munkák­ban kiemelkedő teljesítményt nyújtó dombóvári tűzoltók cso­portjának parancsnokát, Schott Imre századost a Belügyminisz­térium által rendezett elmúlt he­ti ünnepségen a tárca első em­bere, Pintér Sándor kitüntette és pénzjutalomban részesítette. FOGLALKOZTATÓ. A Szociá lis és Családügyi Minisztérium pályázatán a dombóvári önkor­mányzat a Jóléti Szolgálat Kht- vel közösen 3,5 millió forintot nyert a fogyatékosok foglalkoz­tatójának kialakítására. DÍJKIOSZTÓ. Az elmúlt hetek­ben nyolc csapat részvételével lebonyolított Uborka Kupa nyúj­tott pályás labdarúgó torna díjki­osztó ünnepsége csütörtök este nyolc órakor kezdődik a Dom­bóvári FC sporttelepén. FOGATVERSENY. A Szakály- ban megrendezésre kerülő hét­végi fogathajtó versenyen a Dombóvári Lovas Egyesület tag­jai közül a kettesfogatosok kö­zött Dávid János és Ruffli Károly, a pónifogatosok mezőnyében pe­dig Gyenis Gyula, valamint Ko­vács István áll rajthoz paripáival. CSALÁDI NAP. A Dalmandi Vadásztársaság tagjai családi na­pot rendeznek vasárnap Sütvénypusztán. A puskások délelőtt koronglövészetben ver­senyeznek, majd hozzátartozó­ikkal együtt megkóstolják a bog­rácsokban készülő vaddisznó- és szarvaspörköltet. Dombóvár és környéke lakossága az alábbi hirdetés felvevőhelyeken adhatja le a keretes és apróhirdetéseit, valamint gyászközleményeket a Tolnai Népújságba: Tiegel Utazási Iroda Ady E. u. 9. Telefon: 74/466-222 NAGY ZSOLT /hirdetés felvétel/ Tel.: 06-20/3350-932 / / A TÜSKEI istállónál az elmúlt két hétben húsz dombóvári gyerek ismerkedett az állatorvosnak készülő Puchner Ildikó irányításával a paripák fajtáival, azok tartásával és ápolásával, valamint a lovaglás­sal. A szorgalmas diákok péntek este szalonnasütéssel búcsúztak egymástól és oktatójuktól, szombat délelőtt pedig szüleiknek tartot- tak bemutatót a rövid idő alatt megkedvelt négylábúakkal. ________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom