Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-11 / 160. szám

| 2000. Július 11., Kedd MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal A fűtésről A közgyűlés ugyan nyári szüne­tet tart, de a bizottságok a héten is üléseznek A megyeszékhely közgyűlés­ének gazdasági bizottsága egy sor kisebb-nagyobb ügyet tárgyalt. Közöttük olyanokat is amelyekről már ezt megelőzően is többször szó esett. A közgyűlés legutóbb zárt ülésen hozzájárult, hogy az ALFA Nova Kft. saját pénzén kor­szerűsítse a város intézményei­nek fűtési rendszerét. A korszerű­sítés nyomán keletkező megtaka­rításokat egymás között elszá­molják. A feltételek megfogalma­zása azonban helyenként olyan homályosra sikeredett, hogy a részletek értelmezésére újabb megbeszélésre lesz szükség az etikai és ügyrendi bizottság bevo­násával. A beruházás megvalósí­tását a szerződés módosítása előtt nem kezdik el. ■ Céltámogatások Tolna megyének Csatornázás, szennyvízelvezetés, iskolafelújítás A tegnapi nappal startolt az autópálya program, ez pedig azt jelenti, hogy az M3-as, majd az M7-es út, valamint a szekszárdi Duna-híd épí­tése belátható időn belül megkezdődik - tolmácsolta sajtótájékoztatón a kormány döntését Koltai Tamás. A megyei közgyűlés elnöke ezt követően a céltámogatások­ról adott összegzést. Szekszárd A kormány vonatkozó döntése alapján az országban 229 beru­házáshoz kezdhetnek hozzá az önkormányzatok, a rendelkezés­re bocsátott összeg meghaladja a 109 milliárd forintot. A pénzből alapvetően az ivóvíz bázis bőví­tése, a csatorna hálózat fejleszté­Híd: alapkő letétel se valósítható meg, de jut a terü­leti egyenlőtlenségek csökkenté­sére is. A sajtótájékoztatón a megyei közgyűlés elnöke a szekszárdi Duna-hídról is közreadott egy fontos információt. Mint mondta, a nemrég lezajlott Fidesz frakció hétvégén maga a miniszterelnök közölte az országgyűlési képviselőkkel: minden jel arra mutat, hogy augusztus 18-án az alapkő letételével hivatalosan is megkezdődik a híd régóta várt építése. A szekszárdi elkerülő út úgynevezett előminősítési eljárása - melynek révén kiválasztják a har­madik, befejező szakasz és ütem kivitelezőjét - pedig ezen a héten indul. Ha ez megtörténik, az év végére nem lesz akadálya annak, hogy megvalósuljon a közel egy milliár­dos beruházás. A megyei kórház műtőblokkja elkészült, jelenleg tart az orvosi gép-műszer beszerzés. Az épület átadása az ősz folyamán várható. Tolna megyét tekintve több te­lepülésre is jutott a céltámogatás­ból. Ezekről a Fidesz-Magyar Pol­gári Párt jelenlévő - és a körzeteik miatt érintett - országgyűlési kép­viselői számoltak be. Potápi Ár­pád elmondta, hogy Bátaszék a szennyvíz tisztítóra, továbbá a csatorna rendszer kiépítésére ösz- szesen 450 millió forintot kap. A beruházás teljes összege egyéb­ként eléri az 1 milliárd forintot. Ugyancsak a szennyvíz hálózat fejlesztését teszi lehetővé Dunaszentgyörgyön, Gerjenben és Faddon a rendelkezésre bocsá­tott 1 milliárd forint céltámogatás - közölte Tóth Ferenc. Ez a ko­moly összeg lehetővé teszi, hogy az említett három településen száz százalékos legyen a kiépí­tettség. A képviselő felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy bár 2 millió forinttal, de Paks is részesült a ke­retből: ennek az iskolai célú jutta­tásnak gesztusértéke is van, hi­szen cáfolja azt a vélekedést, hogy az atomváros pályázatait nem veszik figyelembe. Fehérvári Tamás a dombóvári körzetet átte­kintve a kaposszekcsői általános iskolát említette: az intézmény az esőzések, beázások miatt a közel­múltban életveszélyesé vált, a ta­nítás is szünetelt benne. A rend- behozatal összesen 160 millió fo­rintba kerül, az összeg felét - 80 mülió forintot - a kormány bizto­sítja. A felújítás már tart, a munka 2001-ben fejeződik be. _______-szá­Mo ndom a magamét 1HÁROSI IBOLYA Együtt (l) Talán Európai különlegesség a bajai halászléfőző verseny. Ponto­san kétezer-tizennégy csapat gyürkőzött neki, állt ki a térre és a környező utcákra, hogy halászlét főzzön. Magának és barátai­nak, valamint a kóbor járókelőknek. Aki elment Bajára vasár­nap, nem maradt halászlé nélkül. Biztos talált egy ismerőst, aki meghívta. Ha valaki nem bírja a tömeget, a füst- és hagymasza­got, az ezután is hagyja ki a látványosságot, ami már önmagá­ban is magával ragadó. Ritka esemény, hogy húszezer ember ugyanazt akarja. Jó halászlét főzni. Volt még hozzá műsor és ze­ne. Vadidegen emberek elegyedtek egymással szóba. Többen megdicsérték például a mi asztalunkon lévő, fiatalok gyártotta rózsa csokrot. A virágokat maguk södörintették papírból. Érde­kes, hogy minden asztalon volt virág, vagy más díszítés. Aki nyilvános főzésre vállalkozik, az ad a tradíciókra, a formákra, a stílusra. Isteni volt a halászlé, jó volt a hangulat, tüneményes a tűzijá­ték. Még az időjárás sem tolt ki nagyon a rendezvénnyel. Kedve­sek voltak a barátok barátai. Már önmagában az is csoda volt, hogy húszezer ember mosolygott egymásra. Úgy látszik, aki a halászlét szereti, az rossz ember nem lehet. Semmi balhé, sem­mi vita. Olyan udvarias rendőrök és tűzoltók nincsenek is, mint vasárnap voltak Baján. Szolgáltak és védtek. A halfőzés persze csak ürügy. Bármi más is lehet hasonlóan lé­lekemelő. Főzhetünk pörköltet is, meg tapsolhatunk együtt a Bartinának, a Tücsköknek, köszönthetjük együtt az újévet, a millenniumot. Saját ünnepünket másokkal átélni lehet ugyan­olyan lélekmelengető, mint a másokéban részt venni. Mindegy. A közösségi élmény a lényeg. Azon egyszerű, s tán a emberiség­gel egyidős felismerés, hogy együtt (Venni jó. Józsi bácsi, a pincemester Budafokon kezdte, Szekszárdon ment nyugdíjba Tornai József pincemester 16 éve ment nyugdíjba a Me­csek Vidéki Pincegazdaság­hoz tartozó szekszárdi pin­cészettől. Egész élete, külön­böző helyszíne­ken és körülmé­nyek között, de a bor termeléséről szólt. Józsi bácsi ma már 75 éves. A borászatot, a „pincemestersé­get” Kecelen, az ottani szakiskolában tanulta. Ezt követően került Pécsre, a Mecsek Vidéki Pincegazdaság­hoz, melyhez akkoriban a szekszárdi borvidék is tarto­zott. Évtizedeken keresztül a Szekszárdi Állami Pincészet (ma a Szekszárdi Mezőgazda- sági Rt-hez tartozó Liszt Pincé­szet) volt a munkahelye. A so­kat emlegetett Szekszárdi Bor­termelői Pinceszövetkezetet, melynek az alakulása még 1949 előttre nyúlik vissza, ma is pozitív példaként szokták emlegetni a helyi termelők. Tornai Józsi bácsi még emlék­szik a pinceszövetkezet alaku­lására, sőt annak felbomlására is. Az elmúlt évtizedekben na­gyon sok változáson ment át a borvidék, igaz az is, hogy nem mindig az előnyére A hetve­nes, nyolcvanas években Szekszárd nem kapott még annyi támogatást sem, mint más borvidék. Mivel a Mecsek Vidéki Pincegazdasághoz tar­tozott, melynek központ­ja Pécs volt, a figyelem középpontja Baranya megyére esett. A szek­szárdi borvidék már ak­kor lemaradt. Tornai Jó­zsi bácsi látta és szóvá is tette az előnytelen hely­zetet, majd 1984-ben kérte nyugdíjaztatását. Ennek már tizenhat éve. Azóta is sokat változott a bor­vidék, hála istennek mára in­kább már előnyére. Privatizál­ták az állami gazdaságot, sok kisebb, nagyobb magán szőlé­szet alakult, és megalakultak a hegyközségek is. Józsi bácsi nyugdíjasként is tette a dolgát, művelgette a saját szőlőjét, mely évente 6-700 liter jó mi­nőségű borral ajándékozta meg. így múltak el az évek, egyet­len dolog azért bántotta, több évtizedes szakmai tapasztalat után, senkinek nem jutott eszébe, hogy akár egyszer is kikérje a véleményét. Tudomásul vette megváltozott a világ. Egyetlen fia mára már sikeres vállalkozó, de neki sem pincé szete, hanem sütödéje van Előbb a képzés, utána a támogatás Egy éve működik a Tolna Megyei Szakképzési Bizottság A jelentkező ötvenkét pályá­zó közül - tizenkét iskoláról és negyven vállalkozóról van szó - negyvenkilencet részesített támogatásban a Tolna Megyei Szakképzési Bizottság. Az egy éves mű­ködésre visszatekintő testü­let 135 millió 330 ezer forint sorsáról döntött legutóbbi - immár második ilyen jellegű - ülé­sén. Tolna megye Fülöpné Szűcs Mária Figyelemre méltó eredmény, hogy a negyvenkilencből a és harmincöt pályázó az igényelt teljes össze­get megkapta. A jelentkezők, szem előtt tartva a tanuló képzés követelményét, általában tartós gépeket, eszközöket, berendezési tárgyakat vásárolnak a számukra megítélt pénzből.- A tizenhárom tagú bizottság bejárta a helyszíneket, megláto­gatta az összes pályázót, s csak akkor mondott nemet, ha valaki figyelmen kívül hagyta az alapvető felté­telt, azaz tanulók nélkül akart részesülni a rendel­kezésre álló alapból - mondta Fülöpné Szűcs Mária, a testület elnöke. - A tapasztalatok közül em­lítésre érdemes, hogy az eszköz bővítés, a számító- gépes hálózat korszerűsítése, az oktató termek kialakítása mellett mind erőteljesebben jelen van a szolgáltatások fejlesztésének igé­nye is. A megye arculatának vál­tozásait, a kereskedelem, a ven­déglátás erősödését mutatja mindez. A bizottság olyan jelenségeket is tapasztalt, melyek elkerülésé­vel még nagyobb gyorsaság jelle­mezhetné a közös munkát. A pá­lyázó vállalkozóknak a szakkép­zési törvény értelmében minde­nekelőtt jelentkezniük kell az ok­tatási minisztériumnál: ezt koráb­ban sokan csak a pályázat beadá­sa után kívánták megtenni. Ez az út azonban nem járható, hiszen a bizottság a törvényességet szem előtt tartva ragaszkodik a tanulói foglalkoztatáshoz, mint első lé­péshez, s csak erre a tevékenység­re utalhat át pénzt. Fordítva ez nem működik. S ugyancsak fon­tos tudnivaló, hogy érték növeke­dést eredményező beruházás ese­tén - úgy, mint épület átalakítás, szaktanterem kialakítás - a pénz elnyeréséhez nemcsak az önrész szükséges, hanem a jelzálog be­jegyzése is.- A Tolna Megyei Szakképzési Bizottság kereken egy esztendeje jött létre - emlékezett meg az év­fordulóról Fülöpné Szűcs Mária. - Az utóbbi hónapok jogszabályi változást is hoztak: bár a szakmai felügyeleti szerv továbbra is az oktatási minisztérium maradt, ám a „gazda” az Országos Vizsga Központ lett. Már ott történik a pályázatok aláírása is. Mindez természetesen nem befolyásolja a bizottság eddigi szakmai mun­káját, hatáskörét és szándékait.-■ _____________________ -SZA­f paNNON GSH A részletekről és a további készülékajánlatokról érdeklődjön területi képviseletünkön (Szekszárd, Széchenyi u. 48-52.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Ajánlatunk a készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A megvásárolható készülék csak Pannon GSM SIM- kártyával használható ár az áfát tartalmazza. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu Nyári áreső, árvihar, ároluadás árzivatar, árcsökkenés, árparádé.. NOKIA Pannon GSM előfizetés + PANNON GSM Hírek PAKSON a város hivatásos ön- kormányzati tűzoltósága július 12-én, szerdán délelőtt 10 órától technikai kiállítást tart az ürge­mezei strandon, amelyen meg­tekinthetők lesznek a Rosen- bauer cég legkorszerűbb gépjár­műfecskendői és különféle szakfelszerelései. A BÁTAI Kisebbségi Önkor­mányzat és a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbsége­kért Közalapítvány támogatásá­nak köszönhetően tizennyolc bátai cigány tanuló táborozha­tott a közelmúltban Sötétvölgy­ben. A gyermekek a szekszárdi II. sz. Általános Iskola tanulóival közösen vettek részt a táborban, ahol Bartha Miklósné és Tóth Il­dikó vezetésével játékos vetélke­dőknek és különböző sportprog­ramoknak is részesei voltak. A FADDI „nyugdíjközeliek” holnap, szerdán harkányi kirán­duláson vesznek részt, két busz- nyian. AUTÓFELTÖRÉSEK. Tegnap reggel Szekszárdon ismeretlen tettesek három személygépko­csit is feltörtek. A Berze Nagy János, a Zöldkert, illetve a Boty- tyán hegyen parkoló autókból mindegyik alkalommal a mag­nós rádiót tulajdonították el. ÁLLÁST KÍNÁL!!! Németországi munkahelyre húsipari dolgozókat keresünk sertéscsontozásra (német gyakorlat előny) vagy sertésvágásra, magas kereseti lehetőséggel. Érdeklődni: 1143 Budapest, Besnyői u. 13. Sport-System Kft., vagy 267-2105 Szombathy Krisztina •12387* I t 1 a

Next

/
Oldalképek
Tartalom