Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-11 / 160. szám

m Vasárnap is házhoz megyünk! már vasárnap reggel a postaládájában lehet? Önnek nem kell mást tenni, mint a 74/511-503-as telefonszámon havi 240 Ft-ért megrendelni lapunkat, majd választani egy ajándékkönyvet az itt látható kosárból, és vasárnap már csak a postaládáig kell elsétálnia! Lapozzon a 7. oldalra! Hallotta, hogy a —j VASÁRNAPI Tolnai Népújság. 2000. július 11., kedd Ára 49 Ft. Előfizetve 31 Ft. XI. évfolyam, 160. szám KÖRKÉP Eszter és János, a világjárók 2. oldal MEGYEI TÜKÖR Regény: Szerelmes szélhámos 4. oldal TOLNAI TÁJAK A falu harmadik napja 5. oldal Hírek PINCEHELY. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola költség- vetését vizsgálta az Állami Számvevőszék. Az iskolát a Pin­cehely, Belecska és Keszőhi- degkút által jegyzett társulás működtette, amely június 30- ával megszűnt. A vizsgálat az el­számolással kapcsolatos. SIMONTORNYA. Befejeződött a Vár téri és a Petőfi úti iskolaépü­let felújítása az Országos Foglal­koztatási Közalapítvány által tá­mogatott program keretében. A Beszédes Ferenc úti iskola felújí­tása augusztus 1-re készül el. TAMÁSI. A polgármesteri hiva­tal szervezetéhez kapcsolva mű­ködik a városban a közterület­felügyelet, az önkormányzat szervezeti és működési szabály­zatának legutóbbi változása nyomán, a szervezet munkáját a jegyző felügyeli. MAGYARKESZI. Negyedik al­kalommal indult tegnap a köz­ségben kézművestábor általá­nos iskolás diákoknak. A tábor tíz napja alatt a kézimunka tíz fajtájával ismerkedhetnek meg a résztvevők. TAMÁSI. Több ponton módosí­tották az önkormányzati képvi­selők a város lakásrendeletét. A önkormányzati lakást, helyiséget ezután második pályáztatás nél­kül is bérbe lehet adni, amennyi­ben nincs rá érdeklődő. Másik változás, hogy egyező ajánlatok esetén előnyt élvez a tamási lak­helyű, székhelyű pályázó. 9 , Van, ahol nézik a vagyont Új szabályok szerint jár a gyermekvédelmi támogatás GYERMEKVÉDELMI T GYERMEKEK SZÁMA ÁMOGATÁSOK ÉVES ÖSSZEG FT-BAN TAMÁSI 830 30 460 EZER FELSŐNYÉK 182 7 250 EZER PINCEHELY 269 10 716 EZER TOLNANÉMEDI 160 6 374 EZER A szociális törvény módosítá­sa nyomán lehetővé vált a rendszeres gyermekvédelmi támogatást (gyvt) kérők nem­csak jövedelmi, hanem va­gyoni helyzetének vizsgálata. A tapasztalatok szerint ugyanis néhány jobb körül­mények között élő is igényel­te a gyvt-t. A gyakorlat azóta településenként változó. A támogatás folyósításának feltéte­le, hogy a jövedelem a jelenleg 16600 forintos nyugdíjminimumot ne haladja meg, és a családban kü- lön-kiilön ezen összeg huszonöt­szörösét, együtt pedig hetvenötszö- rösét ne haladja meg a vagyonként meghatározott ingatlan, jármű, va­gyoni jog értéke. A törvényváltozás nyomán a gyermekenként 3320 fo­rintos támogatástól elesettek száma nem jelentős. Gyönkön jövedelem- nyüatkozatot tettek a kérelmezők, s ahol az adatok vitásak voltak, kör­nyezettanulmány készült - mondta érdeklődésünkre Raczkó Árpád jegyző. Az elutasítottak közül egy fő fellebbezte meg az önkormány­zati határozatot, az ő ügye jelenleg bíró­ságon van. Tolnanémediben változatlanul száz­hatvan gyermek után folyósítják a gyvt-t, csakúgy, mint tavaly - tudtuk meg Takács Erzsé­bettől, az önkormány­zat jegyzőjétől. A községben nem módosították a szociális rendeletet, és eddig még nem kértek vagyon­nyilatkozatot. A felülvizsgálat au­gusztusban esedékes. A jegyző hoz­zátette: Tolnanémedi kis falu, a ké­relmezőkről tudják, hogy nem ren­delkeznek jelentős vagyonnal, és valóban rászorultak. Pincehelyen hasonló helyzetről számoltak be, ahol 269 gyermek után jár a támo­gatás. A kérelmezők körének felül­vizsgálata februárban zajlott le. Akik jelenleg megkapják a gyvt-t, vagyoni és jövedelmi helyzetűk in­dokolja ezt - közölték a községhá­zán. Még 1998-ban fordult elő, hogy három család környezettanulmány után önként visszavonta kérelmét. Felsőnyéken tizenküenc kérel­mezőnél rendelte el a képviselő-tes­tület a környezettanulmányt - mondta kérdésünkre dr. Császi Fe­renc jegyző. A családsegítő szolgá­lat környezettanulmánya után egy- harmaduk rájött: nem jelentette be a jövedelmének változását, így ön­maga kérte a gyvt megszüntetését, négy főnek pedig a testület utasítot­ta el kérelmét. Közülük egy fő felül­vizsgálati kérelmet nyújtott be a bí­rósághoz, de végül ő is visszavonta kérelmét. A felsőnyéki önkormány­zat egyébként szintén nem végzett vagyonbecslést, ennek alapján ugyanis lényegesen több személyt ki lehetett volna zárni a támogatot- tak közül - fűzte hozzá a jegyző. ■ Egy kiállítás „előkészületei” Homlokzat felújítás helyi vállalkozások felajánlásaival Jelenleg is folyik a tolnai ze­neiskola épületének külső és belső felújítása. Mint ismere­tes, ebben a létesítményben kap helyet az augusztusban megnyitni tervezett helytör­téneti kiállítás is. ^OLNA Az épület földszintjén, a középső szárnyban alakították ki a majdani kiállítás helyiségeit. A városházáról származó információk szerint ez a munka tél óta folyik, és legkésőbb e hét végére befejeződik, hogy a ta­karítást követően legyen idő az au­gusztusi millenniumi ünnepségek keretében felavatni tervezett hely­történeti kiállítás berendezésére. A belső munkák mellett sor kerül a zeneiskola épületének - három ol­dalról, a Penny Market, az Arany Já­nos és a Festetich utca felől történő ­homlokzat felújítására, amely a Penny oldalán már elkészült. E munka keretében járda készül az áruház felől, illetve egy ajtót is vág­tak az ottani kerítésen, így a zeneis­kola belső udvara két felől is megkö­zelíthető lesz. A külső munkálatok helyi összefogás révén valósulnak meg, tolnai vállalkozók munkával ü- letve pénzzel járulnak hozzá ahhoz, hogy az épület méltó legyen a mil­lenniumi ünnephez. ___________-es­M unkanélküliség Látványos javulás Mintegy ezer fővel kevesebb munkanélkülit tartanak nyilván Tamási térségében idén, mint egy évvel koráb­ban. Tamási 2000. június 20-án 12,3 százalék­ra csökkent a munkanélküliek aránya a térségben, amely 1999- ben 16,8 százalékos munkanél­küliséggel küzdött. Júniusban az előző hónaphoz képest is javul­tak a mutatók: 1,4 százalékkal kevesebb állástalant tartottak nyilván, ami azt jelenti, 231 fő tu­dott elhelyezkedni. Az év első fe­lében összesen 1727 munkanél­külit közvetített ki sikeresen a Tolna Megyei Munkaügyi Köz­pont Tamási Kirendeltsége. Háromszázhuszonketten köz­munkaprogram keretében, mint­egy ötszázan közhasznú mun­kásként dolgoznak. Százhúsz fő a tamási Massive Hungária Kiti­néi, kilencvenötén a Videoton Holding enyingi üzemében, har­minchétén a tabi Flextronics-nál, további kilencven fő pedig Szé­kesfehérváron helyezkedett el - tájékoztatott a kirendeltség veze­tője. Pozitívum, hogy a kiközvetí­tett munkanélküliek közül 921 főt munkaügyi támogatás nélkül alkalmaznak. Mindennek kö­szönhetően mintegy ezer fővel kevesebb a térségben a munka- nélküliek száma. ■ Épülhet az út A KHVM megadta a támogatást Múlt hét szerdáján hivata­losan is megkapta az értesí­tést az önkormányzat: a KHVM ÜKIG támogatja a Nagyszokoly-Fürged össze­kötő út építését. Nagyszokoly A minisztérium 49 millió forintos állami támogatást nyújt az össze­sen 140 millió forintos beruházás­hoz. Ebből az összegből az út fele, mintegy két és fél kilométer épül­het meg. A hiányzó 21 millió fo­rintra a területfejlesztés területi ki­egyenlítő alapjához nyújt be pá­lyázatot Nagyszokoly. Az útépí­tést közbeszerzési eljárás kereté­ben kell lebonyolítani, így az biz­tosan átnyúlik a jövő évre. A KHVM pozitív döntése azt is je­lenti, hogy más önkormányzatok­nak kevesebb területfejlesztési tá­mogatás jut. Egy korábbi egyez­ség szerint az útépítés támogatása elsőbbséget élvez a térségen be­lül. A földút, mint a Simontornyát Iregszemcsével összekötő közút része, jelenleg is a Tolna Megyei Állami Közútkezelő Kht. kezelé­sében van. Rikker István, a Kht. igazgatója arra számít, hogy ez a jövőben sem változik, ám hozzá­tette: megnyugtató lenne, ha az út építője a kht. lenne, amelynek szándékában áll pályázni a kivite­lezésre. ■ Munkaerő toborzó A munkaügyi központ tolnai ki- rendeltségén tegnap délután ún. csoportos közvetítés keretében a Karolina Kft. lenfonó üzemébe toboroztak munkaerőt. A kiren­deltség 54 munkanélküli sze­mélyt hívott be erre a napra, Tol­náról és környékéről, közülük 45-en jelentek meg. A közvetíté­sen részt vettek kb. egyharmada nyilatkozott úgy, hogy vállalná a munkát, ők holnap délelőtt az üzemben ismerkedhetnek meg a részletekkel. Az állásajánlatot el­utasítók többnyire egészségügyi okokra, illetve családi körülmé­nyekre (gyermek) hivatkoztak, tekintve, hogy a lenfonóban fo­lyamatos műszakban dolgoznak a munkások. ■ Szekszárd, zárt ablakok mögött A komposzt keverék diszkrét illata... Átható bűz terjengett teg­nap Szekszárdon, s mint ki­derült, a kellemetlen szag a helyi szennyvíztelep felől érkezett a városba. Kárpáti Ferenc üzemvezető elmond­ta, hogy a napokban szállít­ják a telepről a komposzt keveréket, amit azonnal el is terítenek. Szekszárd Nem is lenne különösebb baj, ha a szél nem a város központja felé fújna. De sajnos éppen arrafelé fúj...- Már több napja tart a szállí­tás, s még tartani is fog legalább három napig, attól függően, hogy az idő miként engedi - adott tájé­koztatást Kárpáti Ferenc. - Ma délután (hétfőn - a szerk.) azon­ban abbahagytuk a komposzt hordást, éppen azért, hogy este nyugodtan lehessen aludni a nyi­tott ablakok mellett is... Ezzel együtt azonban ma, hol­nap és holnapután még erőtelje­sen érzékelhetik a szekszárdiak a keverék jellegzetes trágya illatát, hiszen nem ltizárt, hogy ismét rá­kezd a déli-délkeleti irányú szél. A komposzt szállítását viszont nem lehet felfüggeszteni...- A kiszórt mennyiséget a nap gyorsan megszárítja, illetve az eső is hamar a földbe verné, de a leg­inkább a tartósan nyugati-észak­nyugati irányú széljárás segítene rajtunk, illetve a megyeszékhely lakóin. Tudom, hogy nagyon kel­lemetlen ez a szag, megértem, akik ezt nehezményezik, de csak annyit tudok mondani, hogy nem szándékos részünkről... -szá A felvezetés napja a Csörgén Meglepő érdeklődés a nyitányon Tegnap öt órakor a Macskanadrág nevű zenekar fellépésével elkezdődött a tizedik Csörge-tói rockmaraton. Szekszárd Szekszárd utcáit már kora reggel ellepték a bőrsz­erelésbe öltözött, hatalmas hátizsákkal felszerelt, ezer­színű hajkoronát viselő rockerek. Ki vonattal, ki busszal, ki gyalogszerrel érkezett a nagy eseményre. Bár a rendezőség csak a hét közepére várta a nagy dur­ranást, a tóhoz vezető utakat délutánra szinte teljesen benépesítették a fiatalok. A helyszínen valamennyien heti meglepő, hisz aki messziről jött érkeztek), nem csak egy napra jegyet váltottak, s ez nem is volt (Nyíregyházáról és Miskolcról is érkezett. A „csapatokat” a hosszú, kimerítő vonatozás sem tudta megviselni, a gyaloglás ellenben többeket emberfeletti teljesítményre késztetett. A sörsátorhoz ennek ellenére valamen­nyien, gond nélkül „elvon­szolták” magukat. Az „a” betű varázsának senki sem tudott ellenállni, s szépen fogyott is a sör, a bor és a pálinka egyaránt. Az első zenekar fellépéséig valódi családi hangulat alakult ki a helyszínen. Mindez az első napon, a „felvezetés” napján. Egy nappal az igazi őrület kezdete előtt. Családias hangulatban FOTÓ: BAKÓ JENŐ (RÓNAI) d 1 t í i » 977086560302900160

Next

/
Oldalképek
Tartalom