Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-05 / 155. szám
Vasárnap is házhoz megyünk! Hallotta, hogy a TolnaísÍépúÍsá8 már vasárnap reggel a postaládájában lehet? Önnek nem kell mást tenni, mint a 74/511-503-as telefonszámon havi 240 Ft-ért megrendelni lapunkat, majd választani egy ajándékkönyvet az itt látható kosárból, és vasárnap már csak a postaládáig kell elsétálnia! 2000. július 5., szerda Ára 49 Ft. Előfizetve 31 Ft. XI. évfolyam, 155. szám r'W ' fÄsk m :: MEGYEI TÜKÖR A legaktuálisabb témakör: az olaj 3. oldal TOLNAI TÁJAK Lovak, hétfőn is ünneplőben 4. oldal iisiv ERRÖL-ARRÓL Orrversenyt tartottak Törökországban 12. oldal Hírek BOGYISZLÓ. A község egyik erdélyi testvértelepüléséről, Csernátonból küldöttség érkezett tegnap délután Bogyiszlóra. A vendégek a magyar reformátusok világtalálkozója alkalmából utaztak Magyarországra, a tegnapi és a mai napot a Duna- parti településen töltik, majd holnap, a találkozó zárására Ópusztaszerre utaznak. KÖLESBEN ma, szerdán 18 órától ülést tart a képviselőtestület. Többek között szó lesz az iskolafenntartó társulás létrehozásáról. TAMÁSI. Egy szárazdi és két dombóvári lakost gyanúsít jogosulatlan vadászattal a tamási rendőrség. Egy hőgyészi vadásztársaság vadőre július 1-én este nyolc órakor Szárazd mellett talált rá két gímszarvas kizsigerelt maradványaira. A kár egymillió forint. DUNAFÖLDVÁRON tolatás közben egy szabályosan közlekedő motorkerékpárost ütött el egy autóbusz a Pentelei utcában. A balesetben a motorkerékpár vezetője nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. BONYHÁDON tegnap 18.30 órakor a Veres Péter utca elején egy személyautó nekiment egy gázcsonknak. A szivárgó gáz miatt a környéket biztosítani kellett, ezt a helyi önkéntes tűzoltók tették meg, egészen addig, amíg a gázművek munkatársai a hibát el nem hárították. Tanösvény a Gemenci erdőben Az ártér növény- és állatvilága, természetközeiben A kisvasút végétől indul és ugyanoda érkezik vissza az a tanösvény, melyet tegnap adtak át rendeltetésének Szekszárd közelében, a Gemenci Szabadidőközpont szomszédságában. Az utat a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Gemenc Rt. és a WWF Magyarország munkatársai készítették, azzal a céllal, hogy az ide látogató érdeklődők kellő ismereteket kapjanak az erdő életéről. Szekszárd Az úgynevezett Bárányfoki Tanösvény 2,4 km hosszan kanyarog a park belsejében, nemcsak üdítő, egészségmegőrző sétát, hanem a Gemencet bemutató ismereteket is kínálva a túrázóknak. Tegnap elsőként a sajtó munkatársai járhatták végig a közelmúltban kialakított szakaszt, melynek kezdő pontjánál Márkus Ferenc, a Világ Természetvédelmi Alap (WWF) Magyar- ország természetvédelmi igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Ko- látogatót, aki megismerkedhet csis Imre Antal, Szekszárd polgár- számos jellegzetes fafajtával, így a mestere beszédében kifejezte re- tölggyel és a kőrissel. Sőt, szeren- ményét, hogy a tanösvény nemcsak a megye- székhely, hanem a térség, a megye, sőt a régió lakosságát is közelebb hozza jelentős természeti kincsünkhöz, a Gemenci erdőhöz. A bejárat előtti nemzetiszín szalagot dr. Iványi Ildikó, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója vágta át, s adta át rendeltetésének az erdei utat. A nagyjából egy óra alatt bejárható tanösvény hat információs táblával mutatja be Gemenc történetét, földrajzát, növény- és állatvilágát. Az út természeti értékekben gazdag, holtágakkal, fokokkal övezett ártéri területen vezeti át a Dr. Iványi Ildikó és Kocsis Imre Antal (középen) adta át a tanösvényt fotó: gottvald károly Robbantottak a föld alatt Az évezred kéregkutatási programja Földrengésre gyanakodtak Iregszemcse térségében egyik éjszaka, a hanghatás azonban szerencsére csak hasonlított a földrengéshez. Iregszemcse Június 25-én, éjfél előtt röviddel morajlott a föld - észlelték többen Iregszemcsén és Nagykónyiban. A hang földrengésre emlékeztetett, szerencsére azonban, mint utóbb kiderült, nem az volt. A Geofizikai Kutatóintézet munkatársaitól megtudtuk: a Celebration elnevezésű nemzetközi kéregkutatási program zajlott. A kutatás északdéli irányban egész Kelet-Közép- Európát átfogja Szentpétervártól Mohácsig, melyhez az érintett országokon kívül több skandináv állam és Kanada is hozzájárult. Magyarországon június 23 és 26 között húsz robbantást végeztek, a Tolna megyeiek az Újireg, Nagykónyi és Értény között végzett robbantás hanghatását érzékelhették. A helyszínen 450 kilogramm robbanószert használtak a föld alatt 70 méteres mélységben, ez egy kisebb kőbányai robbantás erejének felel meg. A Tolnai dombság egyébként a szakemberek szerint rezgésveszélyes, a lösszel borított talajon kisebb rezgések is érzékelhetőek. A kutatás eredményeiből egyébként éppen a földrengés- veszélyre lehet következtetni. A kutatóintézet a robbantásról előzetesen értesítette az érintett telepü- lések önkormányzatait. tóth f. Fesztivál a gyógyfürdőben A csúcs-szezon csúcsa Bár a nyári szezon az idén már áprilisban elkezdődött, Gunarason a hét végén rendezik meg a Gunaras Fesztivált. Gunaras Benei István, a helyi gyógyfürdő és idegenforgalmi részvénytársaság igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy az idén immár második alkalommal rendezik meg a fesztivált. Ennek nem titkolt célja, hogy az ide látogató vendégeket szórakoztassák. Az idén azzal kedveskedett a gyógyfürdő a hazai vendégeknek, hogy a belépő jegyek árát lényegesen csökkentette a tavalyi árakhoz képest. Ez meg is hozta a várt eredményt, hiszen 60 százalékkal megnőtt a fürdő forgalma, mondta az igazgató. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Gunaras a Dunántúl egyik legolcsóbb fürdőhelye lett. A Gunaras Fesztivál a nyaralás és s csúcs-szezon jegyében zajlik majd, pénteken amatőr zenekarok mutatkoznak be, este pedig a fürdő ad helyet a diszkó partinak. Szombaton délelőtt a horgászokra figyelnek majd az ide látogatók, a verseny után pedig halászlé főző verseny lesz. Délután aerobik bemutatóval, valcerrel, sportversenyekkel (lesz óriáscsúszda-le- sikló verseny is) folytatódik a program. Vasárnap pedig divat- bemutatóval folytatódik a program. MAUTHNER Családi tragédia Kedden délután halt meg Hétfői lapszámunk első oldalán írtuk, hogy egy 34 éves hőgyészi férfi szombaton este a disznóvágásnál használatos fegyverrel főbe lőtte magát. Högyész Az eset körülményeiről a rendőrség ügyeletének téves tájékoztatása folytán nem pontosan számoltunk be. A családi tragédia részleteire Aement Józsefnek, az áldozat nagybátyjának kérésére térünk vissza. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiak szerint korrigálta a korábbi információt. Július 1-én, az éjszakai órákban érkezett a bejelentés, hogy egy hőgyészi férfi fejbe lőtte magát. A férfira édesanyja talált rá házuk alagsorában, a garázsban, a bejárat előtt. A sérültet rohammentő szállította a megyei kórház baleseti sebészetére, ahol július 3-án meghalt. Együttműködési megállapodást kötött a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány a sióagárdi önkormányzattal. Az alapítvány vállalja, hogy a faluban megjelenő kóbor ebeket rendszeresen begyűjtik. Az elhagyott kutyákat menhelyen helyezik el és megpróbálnak nekik gazdát keresni. Az ön- kormányzat ezért évi 40 ezer forinttal támogatja az alapítványt. ■HTA kórház a napi túlélésért küzd Ha a betegellátást finanszírozzuk, miért van szükség ágyszám csökkentésre? A múlt héten országos demonstrációt szervezett az egészségügyi dolgozók szak- szervezete. Dombóváron, a kórház épülete előtt, az egészségügyiek is elmondták nehéz helyzetüket a nyilvánosságnak. Dombóvár Dr. Hajós Károlyt, a kórház ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, mit tehet egy intézmény vezetője akkor, ha két tűz közé kerül: egyrészt tudja, hogy a kollégáinak igaza van, másrészt a kórházat mégis csak ő vezeti?- Egyetértettem a kollégáim megmozdulásával, a szakszervezeti tagoknak most teljes mértékig igazuk volt. Ezzel szemben, mint igazgatónak a lehetőségeim a minimálisak. A napi túlélésért küzdünk és közben óriási feszültség szakad a nyakunkba. Hatszáz ember dolgozik itt a kórházban és úgy kell gazdálkodni nap mint nap, hogy adósságokat ne csináljunk, hogy megmaradjon mindenkinek a munkahelye. Közben a költségek, a gyógyszerárak folyamatosan emelkednek. Az idei évre 8,25 százalékos béremelést kaptunk, de csak elméletben. A gyakorlatban ugyanis csak 5 százalékos emelést tudtunk adni a dolgozóknak. Ezzel ki is merült az idei évre tervezett béremelés.- Hogy lett a 8,25 százalékból 5 százalék?- Mert 5 százalék fölött csak akkor tudtunk volna bért emelni még, ha létszámot csökkentünk. Mivel ezt nem tudtuk produkálni, így csak 5 százalékos emelést kaptunk. Sajnos így is kevesebb orvos dolgozik nálunk, mint akikre szükség lenne. Az ápoló-személyzet pedig éppen annyi mint amennyi kell. Ha valaki tartósan lebetegszik, vagy szabadságra megy, már gondban vagyunk. Gyakran előfordul, hogy az aneszteziológust kívülről kell pótolnunk, hogy műtét ne maradjon el. A Magyar Közlönyben most jelent meg, hogy 55 ágyszámmal kell a megye 3 kórházában az ágyakat csökkenteni. Ha a betegellátást finanszírozzuk, akkor miért van szükség az ágyszámok csökkentésére? Ki érti ezt?- Milyen kiutat lát a jelenlegi helyzetből?- Fokozatosan emelni kellene a béreket, melynek éves szinten a 25 százalékot illene elérni. Dombóváron a kórház dolgozóinak átlag bruttó bére 50 ezer forint, havonta. Ha jövőre 40 ezerre emelik a minimálbért, akkor az itt dolgozók kétharmadának emelni kell. Bár azt még nem tudom, hogy ennek a költségeit kire ruházzák át, és azt sem tudom, hogyan rendezik majd azok fizetését, akik 25 éve dolgoznak itt ápolóként, és mondjuk 42 ezer a havi fizetésük. MAUTHNER Fogathajtó verseny a hét végén Mostanában csaknem minden hétvégére esik egy-egy lovasverseny. Kurd Hatodik alkalommal rendezik meg a hét végén, pénteken, szombaton és vasárnap a fogathajtó versenyt Kurdon, mely egyben a megyei bajnokság második fordulóját is jelenti. Pénteken a díjhajtásra, szombaton a maratonhajtásra, vasárnap délelőtt pedig az akadályhajtásra kerül sor. Harkányból, Szek- szárdról, Paksról, Tengelicről, Tökölről, Tihanyból, Szakcsról, Gerjenből, Szászvárról, Faddról és Mélykútról jelentkeztek eddig versenyzők. A nézők között egy százezer forintot érő csikót sorsolnak ki. » t ? I * csés esetben gímszarvast, vaddisznót és számtalan védett madarat is megpillanthat a kiránduló. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és ä WWF Magyarország a jövőben újabb tanösvények kialakítását is tervezi, remélve, hogy ezzel is hatékonyan hozzájárul a zöld turizmus fejlesztéséhez a Gemenci erdőben. -száKóbor ebek, jó kezekben