Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-04 / 154. szám

2000. Jűuus 3., Hétfő M E GYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. old Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Aggodalom Ismerősöm fia külföldre készül. Nem ez az első alkalom, hogy a nyári, szünetben - a gyerek egyetemista - külföldön dolgozik, a keresetét félreteszi, s ezzel a pénzzel enyhíti a családi kassza bizony igencsak siralmas állapotát. Ismerősöm aggódik. Egyrészt a gyerekért, mert ugye ki vigyáz majd a messzi idegenben az ő kisfiára, másrészt meg egyre inkább attól fél, hogy a fiú úgy dönt: ha végez az iskolával, nem is jön haza. Nagyon jó gyerek, bizonygatja ismerősöm, soha semmiért nem követelőzött, nem panaszkodott, de mióta kijár dolgozni, egyre azt mondogatja: anyukám, hát mire mentetek azzal, hogy annyit dolgoztatok? Egyikőtök rokkant, a másik munkanélküli, tudom, hogy milyen nagy teher a taníttatásom. De mi lesz, ha végzek? Hol kapok munkát? Ha kapok, mikorra lesz nekem annyi pénzem, hogy lakásom, autóm, családom lehessen? Az egyetlen lehetőség, ha kint próbálok pénzt összeszedni. Azt még elviselné ismerősöm, ha tényleg csak pár évről lenne szó, s a kinti munka révén a gyerek élete egyenesbe kerülhetne - itthon. Csakhogy nagy ám a csábítás. A fiú jóképű, jól beszéli a nyelvet, s ha egyszer „befűzik", nem biztos, hogy hazatér. Vajon hány ilyen eset fordul elő nap mint nap az országban? Hány képzett, ambiáózus fiatal megy külföldre, egyelőre csak dol­gozni. Am ki tudja, visszajönnek-e, pályakezdő munkanélkü­linek, alulfizetett alkalmazottnak, feketemunkásnak? Ismerősöm aggódik. Van oka rá. Kitüntetés, orvosoknak Semmelweis Ignác születésének Sebészeti Osztályának osztályve- 182. évfordulója alkalmából Gógl zető főorvosa, nyugállományba Árpád, egészségügyi miniszter vonulása alkalmából, és dr. szakmai elismeréseket adományo- Tárcsán István, a Tolna Megyei zott tegnap. Az Egészségügyi Mi- Önkormányzat Kórháza Anaes- niszter Díszoklevele elismerést thesiológiai Osztályának főorvosa, kapta kiváló szakmai munkája szintén nyugállományba vonulá- alapján dr. Szarka József, a Tolna sa alkalmából. Megyei Önkormányzat Kórháza ________________________! S úlyos balesetek a hétvégén Nem volt nyugalom a mentősöknél Tolna megye Az elmúlt hétvégén ismét bőven akad dolga az Országos Mentő- szolgálat Tolna megyei szerveze­tének. Mint azt dr. Kovács Évától, a megyei mentőszolgálat megbí­zott vezető főorvosától megtud­tuk, a nagy melegben most nem a rosszullétek, hanem a balese­tek domináltak. Július 1-én, szombaton, 21 óra 15 perckor Báta belterületén motorkerékpár és személygépkocsi ütközött, mi­nek eredményeképpen két sú­lyos sérültek szállítottak kórház­ba a mentők. Július 2-án, vasár­nap, 4 óra 45 perckor Dom­bodban egy személygépkocsi bo­rult az árokba, négy súlyos sérült került kórházba. Ugyanezen a napon 14 óra 19 perckor Pör- bölyön volt egy könnyű sérültes baleset, nem sokkal később pe­dig a 6-os úton, Tolna térségében borult árokba egy személygépko­csi, egy súlyos sérülést eredmé­nyezve^ __________________■ „ Csupán” egy autó borult fel A VI. Dana Kapa dobogósai Huszonkilenc benevezett versenyzővel zajlott le hétvé­gén Dunaföldváron a VI. Du­na Kupa Autocross Országos Bajnokságának IV. futama. Dunaföldvár A versenyen „csupán” egyetlen autó borult fel, ám személyi sérü­lés ekkor sem történt. A dobogós helyek, kategóriánként, a követke­zőképpen alakultak: Trabant kate­góriában (650 ccm-ig): I. Szabó Norbert (Előszállás), II. Kiss Tibor (Előszállás), III. Fekete Krisztián (Őcsény); kiskategóriában (1200 ccm-ig): I. Forster György (Paks), II. Kaszás Ferenc - Valent (Dunaföldvár), III. Gergely Tamás - Zöngé-Car (Kölesd); középkate­góriában (1600 ccm-ig): I. Pásztor Tamás (Tordas), II. Hunyadi János (Paks), III. Dóczi Szilárd (Paks); nagykategóriában (3500 ccm-ig): I. Varga Csaba (Tordas), II. Bősz Róbert (Paks), III. Vörös Tibor (Soltszentimre). A díjakat - melye­ket a Dunaföldvári Önkormányzat és a Sipos Autóbontó biztosított - a Dukai Istvántól, Dunaföldvár vá­ros alpolgármesterétől vehették át versenyzők. ANDRÁS FERENC Hol nyaral a család? Van, aki egész évben erre a pár napra gyűjt Nyár, mindig nagyon várjuk, még akkor is, ha szenve­dünk a nagy melegben és akkor is, ha nem tudunk el­menni nyaralni. A nyár a ki- kapcsolódást, a pihenést, a felüdülést jelenti, általában. krumpli, a milánói makaróni, sült virsli krumplival. A gyerekek na­gyon élvezik a nomád körülmé­nyeket, kirándulunk, fürdünk, igazi kikapcsolódást jelent az egy hét. Tolna megye Ahogy az iskolák be­zárnak, minden csa­ládban napirendre ke­rül a szabadság be­osztása. Már csak kényszerből is, hi­szen lehetetlen meg­oldani a hosszú nyári szünet - idén ez 10 hét - alatt a kisgyer­meklek) elhelyezését, felügyeletét. Ezért rosszabbik esetben felváltva veszik ki a szülők a nyárra jutó szabadságukat. A sze­rencsésebbeknek a nagyszülők vagy ro­konok, ismerősök is besegítenek. Még az is előfordulhat, hogy egy-egy hetet együtt tud tölteni az egész család. A kérdés álta­lában az, mire futja? Ildikó 3 gyermek anyukája, óvónő, 36 éves, a férje villamosmérnök:- Egy hét közös nyaralás jut minden évben. Már ősszel készü­lők a következő nyárra, minden hónapban a fizetésünkből 6 ezer forintot teszek félre. így (a kará­csonyi időszakot nem számítva) hatvanezer forint jön össze, ez nem sok, de el tudunk menni be­lőle sátorozni a Velencei tóhoz. Esténként főzünk, egytál ételben már profik vagyunk, ilyenkor na­gyon finom tud lenne a paprikás Jutka 2 gyermek anyukája, titkárnő egy vállalkozónál, 33 éves, a férje pedig autószerelő:- A szüléink segítségével min­den évben tíz napra elutazunk a tengerpartra. Nem messzire, mert arra nem futná, vagy a jugoszláv, vagy a román tenger közelébe. Szerintem nem kerül ez sem töb­be, mint egy balatoni nyaralás. Autóval megyünk, csak a szállást fizetjük, tehát az étkezést magunk oldjuk meg. Étteremre természete­sen nem futja, esténként szoktam valamit főzni, de rengeteg ételt, konzervet, gyümölcsöt viszünk magukkal, hogy erre ne kelljen költeni. Anikó 29 éves, évek óta ház­tartásbeli (nem tud el­helyezkedni), 2 gyer­mek anyukája, férje betanított munkás.- Évek óta nem jut nyaralásra. Mióta nincs munkám (a má­sodik gyermek 4 éves) még a havi megélhe­tés is komoly gondot jelent. Ennek ellenére igyekszem a nyarat úgy szervezni, hogy élvezzék a gyerekek. Bicikli túrákat, kirán­dulásokat szervezünk, van mikor a barátaink is velünk tartanak. Szalonnasütés a kert­ben, baráti beszélge­tés, apró dolgok, de se­gítenek a kikapcsoló­dásban. Sokszor más gyermekeire is vigyá­zok, mert megkérnek rá. Piroska 31 éves, 1 gyermek édesanyja, bolti üzletvezetőként dolgozik, férje sikeres vállalkozó:- Egy-egy hetet Spa­nyolországban, Olasz- vagy Gö­rögországban szoktunk eltölteni, ha jobban megy a férjemnek. Ez igazi ajándék az egész családnak, mert nagyon szeretünk utazni. Hosszabb időre nem is mernénk elmenni, mert a férjem nem szíve­sen hagyná magára a vállalkozá­sát. Volt olyan évünk is, amikor rosszabbul mentek a dolgok, ak­kor Gunarasra mentünk el egy-egy hétre, ott van ugyanis nyaralónk. MAUTHNER Tízéves a drogterápiás otthon Ötszáz fiatalnak nyújtottak segítséget „Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram! Oltalmad­ban rejtsd el sorsomat!” - zengett a dal több mint két­száz torokból a zsibriki evangélikus templomban szombat délelőtt. Zsibrik A Kallódó Ifjúságot Mentő Misz- szió Támogató-Alapítvány mun­katársai ekkor várták az érdeklő­dőket az immár hagyományos nyílt napon. Több rehabilitációs intézet és egyesület képviseltette magát, Topolánszky Ákos helyet­tes államtitkár, országos drogkoor­dinátor is jelen volt a nyílt napon. Tíz éve működik a zsibriki drogterápiás otthon, és mint Sza­bó Judit református lelkész, az ott­hon vezetője elmondta, ezen idő alatt közel ötszáz fiatal érkezett ide, hogy igénybe vegye segítségü­ket. Az elmúlt egy évben 22 alko­holista és 36 drogos érkezett Zsibrikre. A szenvedélybetegsé­gektől való szabadulás nehézsége­it az a szám is mutatja, hogy közü­lük huszonketten már négy hó­napnál előbb abbahagyták a terá­piát, és tizenhatan visszaestek. Be­illeszkedési problémák, illetve visszaesés miatt 17 embert kellett elküldeniük a mentoroknak. Vi­szont az elért eredmény így is szép: húszán gyógyultak ki függő­ségükből az elmúlt évben. Jelen­leg 14 lakója van az otthonnak. A terápia első négy hónapjá­ban a rosszul berögződött szoká­sok levetkőzése a feladat, a követ­kező négy hónapban pedig az új viselkedésmód kialakítása, az önálló élet megalapozása. Az ott­hon vezetői, mentorai úgy terve­zik, hogy hamarosan további négy hónappal bővítik a terápia idejét. Erre elsősorban azért len­ne szükség, hogy az újonnan ér­kezők előtt legyen példa, ezzel meghatározzák a fejlődés irányát számukra. A nyílt nap keretében csoportos beszélgetéseken vehettek részt az érdeklődők, ahol a társfüggőség, a kezelés buktatói, illetve a jövő tár­sadalomképe volt a téma. MÁ-RÉ Hírek VÉDETT ÉPÜLETEK. Paks ön kormányzatának városépítő bi­zottsága döntött a védett épüle­tek felújításáról. A pályázatra beérkezett tizenkét kérelem mindegyike támogatásban ré­szesül, a pénzösszegek kiutalá­sához szükséges szerződéseket július 6-án és 7-én kötik meg az érintettekkel. TERÜLETFEJLESZTÉS Medi- nán tartja ülését július 14-én a Szekszárd Megyei Jogú Város és Városkörnyéki Önkormányzat­ok Területfejlesztési Társulásá­nak Tanácsa. Az ülésen Koppánné dr. Kertész Margit, országgyűlési képviselő tájé­koztatja a tanácsot a területfej­lesztés időszerű feladatairól és a 2001. évi szabályozási elvek­ről. ÓVODA, HARCON. A harci képviselő-testület pályázatot nyújtott be a Tolna Megyei Terü­letfejlesztési Tanácshoz új óvo­da építésének támogatására. Az előzetes költségvetés szerint a beruházás teljes összege meg­közelíti a 20 millió forintot, és három ütemben valósul meg. A testület közalapítványt is létre­hozott az építkezés segítésére. A kuratórium elnökének Moizes Tamást választották meg. A FEKETEGAZDASÁG elleni egységes fellépés lehetőségei, ez lesz a témája annak a koordiná­ciós megbeszélésnek, amelyet ma délelőtt tartanak Szekszár- don, a Tolna Megyei Közigazga­tási Hivatalban. TÁBOROZÁS. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szö­vetségének Tolna megyei szer­vezete idén nyáron hatodik al­kalommal szervez vak és gyengénlátó fiataloknak nyári üdülést. Ebben az évben a fiata­lok egy hetet töltenek el Fadd- Dombori Öregfaluban, a szek­szárdi polgármesteri hivatal pi­henőházában. A tábor július 13- tól 19-ig tart, a résztvevőket vál­tozatos szabadidős programok várják. FERTŐTLENÍTIK a város ivó­víz tároló medencéit július 3. és 14. között Pakson, emiatt a víz­nek jellegzetes klór íze és szaga lesz, ez az emberre egészségká­rosító hatással nem jár. HAVILAP, Tolnán. A jövőben sem jelenik meg az eddigieknél gyakrabban a tolnai önkor­mányzat lapja, a Tolnai Hírlap - döntött a helyi képviselők több­sége. Az újság változatlanul ha­vilapként funkcionál. TELEHÁZ. Kajdacs Teleházzal gyarapodott, az avató ünnepsé­get július 6-án, csütörtökön 16 órakor rendezi az önkormány­zat és a Kajdacsi Gyermekekért és Ifjúságért Alapítvány. . Ingatlanvásárlás előtti tanácsok A festmény, a szőnyeg sokmindent eltakarhat Mit tartalmazzon a számla? Sok volt a zavar és a félreértés Nagy esemény lehet egy la­kás vagy egy telek megvá­sárlása, főleg, ha minden szabályosan zajlik. Az óva­tosság azonban sohasem árt, sok apró dologra kell odafi­gyelnünk, mielőtt aláírjuk az adás vételi szerződést. Számtalan esetről hallottunk már, amikor lakásvásárlókat csaptak be, mert nem voltak elég körülte­kintőek. Tolna egyéről is elmond­ható, hogy egyre több lakás cserél gazdát. Ezért kérdeztük meg dr. Jobbágy Lajos ügyvédtől, mire kell a leendő vevőknek ingatlan- vásárláskor feltétlenül ügyelniük. - A legelső teendő, hogy a Földhiva­talnál megnézzük az ingatlanhoz tartozó tulajdonlapot. Ezt már ak­kor érdé nes megtennünk, amikor ötletként felmerül például a telek vagy a ház megvétele. Arra is figyel­ni kell, hogy a tulajdonlapon sze­replő dátum és az adás-vételi szer­ződésen szereplő dátum egymás­hoz minél közelebbi legyen. Ha túl nagy a különbség előfordulhat, hogy az alatt az idő alatt megterhe­lik például elidegenítési és terhelési tilalommal, esetleg eladják más­nak, vagy széljegyet jegyeztetnek rá. Ha az ingatlanon valamilyen te­her van, tehermentesíteni kell, másképpen nem lehet érvényes adás-vételi szerződést kötni.- A jogi helyzet tisztázása után az ingatlant is meg kell nézni.- Igen, a műszaki ellenőrzés a következő lépés. A helyszínen át kell nézni a lakást vagy a telket. Bútorozott lakás esetében kell na­gyon figyelnünk, a képekkel, vagy a szőnyeggel ugyanis sok apró hibát eltakarhatnak az akko­ri tulajdonosok.- Az elmúlt időszakban roha­mosan emelkedtek az ingatlan­árak. Okozhat-e gondot egy hosz- szúra nyúló fizetési határidő?- Sajnos igen. Tanácsos az elő­szerződés vagy szerződés megkö­tése és a végleges vételár kifizetése között a lehető legrövidebb időt hagyni. Előfordulhat ugyanis, hogy a szerződés megkötése, és a kifizetés között megemelkednek az árak, és a volt tulajdonos már az új tarifa szerint adná el az ingat­lant. Mindenképpen ragaszkodni kell ilyenkor az eredeti árhoz, és azt a szerződésben is ki kell kötni.- Telek vásárlásakor mire kell figyelnünk?- Ha belterületi a telek, utána kell nézni, milyen általános ren­dezési terv vonatkozik rá, magya­rul, mit lehet az adott területre építeni. Ha lakóházat akar valaki építeni, abban az esetben illeték- mentesség illeti meg.-Magunk intézzük az ingatlan- vételt, vagy szakemberre bízzuk a dolgot?- Minden esetben ügyvédet kell megbízni az adás-vételi szerző­dés megkötésével, és az ingatlan megtekintésével is. Onnantól az ügyvéd felel mindenért. Ha vala­milyen hiba merül fel az ingatlan vételével kapcsolatban, az ügy­véd érte a felelős. Az adóhivatal július 1-től csak olyan bizonylatokat fogad el, melyek megfelel­nek az ÁFA-törvény előírá­sainak. Elvileg ez korábban is így volt, de a számlák kö­rül sok volt a zavar és a fél­reértés. Szekszárd A korábban érvényben lévő ÁFA- törvény bár tételesen felsorolta, hogy mit kell tartalmaznia egy számlának, de emellett megen­gedte bizonyos szabványos nyomtatványok használatát is. A módosított ÁFA-törvény már nem hivatkozik a nyomtatvá­nyok szabványos formájára, csak a tételesen előírt adattartalomra, tájékoztatta lapunkat Orbán Jánosné, a megyei adóhivatal igazgatóhelyettese. Az a lényeg, hogy rajta legyen minden előírt adat. Ez pedig a következőket je­lenti: szerepelnie kell a számlán a sorszámnak, a számla kibocsá­tójának a nevét, címét és adóazo­nosító számát, a vevő nevét és cí­mét, a gazdasági cselekmény tel­jesítésének időpontját fel kell tüntetni. Fontos adat a számla ki­bocsátásának a kelte, a fizetés módja és határideje, a termék vagy szolgáltatás megnevezése, besorolási száma, mennyiségi egysége, adó nélküli egységára, tételenkénti ellenértéke, az adó százalékos mértéke, az áthárított adó összege tételenként és össze­sen, valamint a számla végössze­ge. Mindezek együttesen kell, hogy a számlán fel legyenek tün­tetve. MAUTHNER t > Rájuk mindig a nagymama vigy

Next

/
Oldalképek
Tartalom