Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-21 / 169. szám
2. oldal - Tolnai Népújság Kié Csillebérc? Budapest A Csillebérci Gyermektábor a magyar állam tulajdona, és nem a Magyar Úttörők Szövetségéé (MÚSZ), ugyanis az ifjúsági szervezet 1989-ben jogtalanul szerezte meg magának az intézményt - jelentette ki tegnap Deutsch Tamás miniszter. Az Ifjúsági és Sportminisztérium ezért ma a Fővárosi Bírósághoz fordul, s kéri az állam tulajdonjogának visszaállítását. A rendszerváltozás idején született egy törvény, amely kimondta, hogy a társadalmi szervezetek a kezelésükben lévő állami tulajdonú ingatlanokat nem adhatják át másnak. A törvény hatályba lépéséig azonban a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek még jogában állt a kezelésében lévő tábor tulajdonjogát átruházni, amit a határidő lejárta előtt egy nappal meg is tett. Igen, ám, de a példában gyorsasággal lebonyolított ügylet kivitelezésébe hiba csúszott, mert a szerződés megkötésekor a KISZ hivatalosan már nem létezett, így nem is ajándékozhatta volna oda az értékes ingatlant az úttörőknek. Az ifjúkommunista tömörülés feloszlása után ugyanis már csak az állam rendelkezhetett volna Csillebérccel - így szól az érvelés. A miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: annak ellenére, hogy még számos ingatlan van, amelyeket a kommunista rendszer politikai szervezeteinek utódai vitatható módon szereztek meg, tárcája most csak ezzel az egy üggyel kíván foglalkozni. Deutsch Tamás fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a vitáktól függetlenül Csillebércnek a jövőben is a gyermeküdültetés céljait kell szolgálnia. Rácz Péter, az Úttörőszövetség elnöke a miniszter bejelentésére reagálva kifejtette, hogy a MÚSZ továbbra is a csillebérci tábor jogos tulajdonosának tartja magát, a helyzet tisztázását pedig a bíróságra bízzák.-wIskoláztatási támogatás Tanköteles korban télen-nyáron jár Budapest Azoknak a gyerekeknek, akik már beiratkoztak valamelyik oktatási intézménybe, de eddig nem jártak még iskolába, nyáron továbbra is jár a családi pótlék. Iskoláztatási támogatást először októberben kap a családfenntartó. Ez utóbbi tavaly váltotta fel a családi pótlékot, de mindkettő összege azonos. Lényeges tudnivaló: egyetlen hónapra sem marad nevelési támogatás nélkül az, akit megillet a jövedelemkiegészítés. Ezt Forgó Györgyné, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője hangsúlyozta lapunk érdeklődésére. A hamarosan kezdődő tanévben a családoknak csaknem egymillió 400 ezer iskolás után nyújtanak havonta anyagi segítséget. Az iskoláztatási támogatás összége, csakúgy mint a családi pótléké, jövedelemtől függetlenül alanyi jogon jár. Havi összege egygyermekes családoknak 3800 forint (egyedülálló szülő esetén 4500 forint), kétgyermekes családoknak gyermekenként 4700 forint (illetve 5400 forint), háromvagy többgyermekesek családoknak gyermekenként 5900 forint (illetve 6300 forint). A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyerek után a havi 7500 forintos családi pótlék marad meg, akkor is, ha iskolába jár. A gyermekotthonban, a javítóintézetben nevelt vagy büntetés-végrehajtási intézményben lévő, valamint szociális intézményben élő gyerekek után, továbbá nevelőszülőknél, hivatásos nevelőszülőknél elhelyezett gyermek esetén szintén a korábbi családi pótlék jár, havonta 5400 forint. Télen-nyáron folyamatosan az kap iskoláztatási támogatást, aki tanköteles (6-16 év közötti) és akit az alap- vagy középfokú oktatási intézmény igazgatója az iskola tanulójának nyilvánított. Ugyancsak megilleti ez a segítség a tizenhat éven túli, de a huszadik életévét még be nem töltött fiatalt, ha igazoltan iskolába jár. A felsőfokú intézmények hallgatói nem kapnak iskoláztatási támogatást akkor sem, ha 20 évesnél fiatalabbak. A jogosultság igazolását - kizárólag az iskolákban beszerezhető formanyomtatványokon - legkésőbb szeptember 30-ig kérik az ellátást folyósító szervek, azaz a társadalombiztosítási kifizetőhelyek, illetve az Országos Egészségügyi Pénztár Megyei Egészségbiztosítási Pénztárai. A tárca főosztályvezetője hozzátette még: a tanköteles koron túl (16 év) a tanulói jogviszony fennállását' évente kell igazolni. Ha a szülő illetve gyám nem biztosítja, hogy a gyerek folyamatosan iskolába járhasson, akkor a települési önkormányzat jegyzője a gyámhatósági jogkörében eljárva megkeresi a gyermekjóléti szolgálatot. Ilyen esetekben ugyanis joggal feltételezhető, hogy a családban valamilyen súlyos nevelési probléma vár megoldásra. |CS. B. J.) KÖR KÉP 2000. Július 21., péntek ■■■ Összevonnak sok szociális otthont Több száz füzesgyarmati lakos tiltakozása ellenére ösz- szevonták a füzesgyarmati és a dévaványai szociális otthont. Nem ez volt az első, sem az utolsó eset, hogy két, vagy több szociális intézmény gazdasági megfontolásból egyesülésre kényszerült. Budapest - Füzesgyarmat Gazdasági ésszerűsítésre és megtakarításra hivatkozott a Békés megyei önkormányzat, amikor július 1-jétől összevonta a füzesgyarmati Időskorúak Szociális Otthonát és a dévaványai Borostyánkért Szociális Otthont.- Az integrációra azért volt szükség, mert mindkét szociális intézményt a megyei önkormányzat tartotta fenn. Összevonásukkal súlyos százezreket takaríthatunk meg - nyilatkozta Kovács Mihály, a Békés megyei képviselő-testület pénzügyi osztályvezetője. - A füzesgyarmati intézet rettenetes állapotban volt. Az összeolvasztással az „ingázásra” már nincs szükség. Az integráció mindemellett tizenegy állást szabadított fel. Az országban sorra vonják ösz- sze a szociális intézményeket. Ki tudja, a folyamat mikor áll meg? Lakók a fővárosi önkormányzat Bürök utcai otthonában Az időskorúak és a betegek ellátására létesített intézmények több mint fele az önkormányzatok tulajdonában van, így azok fenntartása is a helyhatóságok feladata, tudtuk meg Kovács Zsolttól, a Szociális és Családügyi Minisztérium osztályvezetőjétől.- Az integráció épp ezért kizárólag az önkormányzatokra tartozik, az intézmények összeolvasztása ugyanis a helyhatóságok alapjoga. Valóban elindult egy integrációs folyamat. Az önkormányzatok azonban nem „jókedvből” vonják össze az otthonokat: legtöbbször gazdasági megfontolásokra hivatkoznak, jogosan. Ezenkívül a szociális intézeteik java ideiglenes működési FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE engedéllyel rendelkezik, a személyi és a tárgyi feltételeknek nehezen tud megfelelni. A minisztérium már dolgozik egy fejlesztési, rekonstrukciós programon, az intézmények felújítására már tervek is készültek. Egy bizonyos: a szociális otthonok het- ven-nyolcvan százaléka felújításra szorul. sz. f. Áll a bál a város (község)házán... Sem a képviselő-testület, sem a polgármester nem menesztheti a kegyvesztett felet Mint a hódmezővásárhelyi példa is mutatja: a helyi képviselő-testület és annak vezetője között feszülő ellentétek akár évekig is akadályozhatják a nyugodt munkát. Egy nemrégiben született alkotmánybírósági döntés értelmében a testület nem korlátozhatja feladatai ellátásában a polgárok által megválasztott első embert, ám - mint megtudtuk - a polgármester sem eresztheti szélnek a neki nem tetsző „garnitúrát”. Mi a megoldás? - kérdeztük a Belügyminisztérium illetékesét. Budapest Egyelőre a jogászok is vitatkoznak arról, hogyan kell értelmezni az Alkotmánybíróság állásfoglalását, miszerint nem tesz eleget alkotmányos kötelezettségének az a helyi képviselő-testület, amely önkényesen akadályozza a polgármesteri megbízatás teljesítését. Mint ismeretes, a tóráktól azért kért jogi értelmezést a kormány, mert a hódmezővásárhelyi közgyűlés Rapcsák András polgármestert lényegében határozatlan időre felfüggesztette közszolgálati jogviszonyából, s a régóta húzódó adok-ka- pok miatt már-már nincs, aki a várost igazgassa. Ha az ilyen „rendhagyó” működést alkotmányellenesnek mondja ki a taláros testület, akkor az Országgyűlés lépéseket tehet a helyhatóság feloszlatása érdekében. Bekényi József, a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályának helyettes vezetője szerint csak az alkotmánybírósági határozat teljes szövegének alapos áttanulmányozása után dől majd el, hogy a Ház él-e a feloszlatás jogával - úgy, mint annak idején Tiszaderzs esetében - vagy sem. A szakember szerint egyébként ezek a - nagyrészt eltérő pártállásból eredő - konfliktusok helyben, viszonylag gyorsan is rendezhetők. Ha a testületen belül kiéleződő ellentétek feloldhatatlanok, egy nem túl régi törvénymódosítás értelmében lehetőség van az önfeloszlatásra. E lépésre bármelyik képviselő vagy a polgármester tehet javaslatot, amit név szerinti, kétharmados szavazással lehet döntéssé emelni. A magukat menesztő képviselőknek azonban az új választásokig - ügyvivő testületként - tovább kell dolgozniuk. Nem úgy, mint akkor, ha az Országgyűlés mondja ki a végső szót. Az utóbbi esetben ugyanis köztársasági biztos veszi át a távozó csapat teendőit. Információink szerint 1998 óta harminc település képviselő-testülete oszlatta fel magát. A háttérben álló perpatvarok többsége politikai színezetű volt, ám előfordult az is, hogy az SZMSZ vagy a költségvetés elfogadása fulladt kudarcba, s nem maradt más, mint az egyöntetű távozás. Ha a testületi tagok szót értenek egymással, ám polgármesterükkel elégedetlenek - ahogy a hódmezővásárhelyi példából is kiderül -, nem sokat tehetnek. A visszahívás intézménye ismeretlen, a lemondásra felszólítás pedig általában süket fülekre talál. A lemondatás egyébként sem „kifizetődő” módszer, mert az önként távozó polgármestert, ha legalább két évig töltötte be megbízatását, háromhavi illetményének megfelelő végkielégítés illeti meg. AZ 1998-AS ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYE független jelölt 2 709 70 vegyes szövetségek 2 kisebbségi szetv. szöv. 49 társadalmi szerv. szöv. 85 pártok szövetsége 1 pártok 1% alatt pártok 1% felett Polgármester-választás vegyes szövetségek 89 kisebbségi szerv. szöv. 201 társad, szerv. szöv. 291 pártok szövetsége 18 pártok 1% alatt 1301 pártok 1% felett független jelölt Kislistás választás Marad tehát a jogi út. Persze csak akkor, ha sikerül sorozatos törvénysértéseket rábizonyítani az első emberre. A bírósági végzéssel történő eltávolítás azonban olyan ritka, mint a fehér holló. takács mariann HÍREK A NAGYVILÁGBÓL Erősödik az euró Az Európai Unió bővítése nem gyengíteni, hanem erősíteni fogja az eurót - mondta az EU bővítési biztosa, Günter Verheugen, aki Robin Cook brit külügyminiszterrel tárgyalt, és brit üzleti vezetőkkel is találkozott Londonban. Johannes Rau kórházba vonul A 69 éves német államfő a jövő héten műtétnek veti alá magát az esseni egyetemi klinikán. Johannes Raut legutóbb 1992-ben Hamburgban kezelték, akkor a bal veséjét és egy rosszindulatú tumort távolítottak el. Most a bélrendszerét kell megoperálni. Letette a fegyvert a parancsnok Feladta magát az észak-kaukázusi bűnüldöző hatóságoknak egy ismert csecsen katonai vezető, majd drámai hangú felhívásban szólította fel honfitársait, hogy tegyék le a fegyvert. Naszruddin Bazsijev dandártábornok közeli kapcsolatban állt Aszlan Maszhadov csecsen elnökkel. Isarescu jelölteti magát? A reform és az európai integrációs kormányprogram mellett elkötelezett román kormányfő nem zárja ki, hogy esetleg jelölteti magát az őszi elnökválasztásra. Mugur Isarescu lejelentette: Constantinescu államelnök visszalépése után új helyzet állt elő, és így számításba veszi a mandátum elvállalását. ■ Úrvezető kutya London Oscar a gazdihoz még kölyök- korában került. A nem mindennapi négylábúval a család nem tudott mit kezdeni, állandóan izgett-mozgott, semmi sem kötötte le a figyelmét. Kiderült, hogy igazán az autóvezetéshez vonzódik. Gazdája saját kezűleg készítette el kutyusa járgányát: a gyerekek számára gyártott kisautót építette át a sofőrködéssel kacérkodó négylábú számára. A kísérlet sikerrel járt: a kormánykereket az állat a fnancsával mozgathatja, ha pedig gázt akar adni, elég a műszerfalon megnyomnia egy billentyűt. A „kutyafogat” végsebessége öt kilométer óránként. Hatalmas duda is áll a kutyus rendelkezésére; Oszinak azonban erre nincs szüksége. Inkább ugatással jelzi érkeztét. ______________________lüü H ÍREK RÖVIDEN Csökkenő infláció Nemzetközi elemzők a magyar gazdaság teljesítményének további javulását várják az elkövetkező hónapokban. Az előrejelzések júliusra 8,68 százalékos fogyasztói áremelkedést valószínűsítenek. Ez alatta maradna az elmúlt évtized eddigi legalacsonyabb szintjének, a tavaly májusban mért 8,9 százaléknak. Az év egészére az elemzők többsége 8,6 százalékos, míg 2001-re éves szinten 6,44 százalékos inflációt vár. Szocialista romaprogram A szocialisták azt javasolják, hogy a parlament őszszel tartson vitanapot a magyarországi cigányság helyzetéről. A szocialisták egy országos és néhány regionális módszertani központ létrehozását sürgetik, amelyek alapítványi kezelésben segítenék, hogy a cigányok megfelelően megírt pályázatok be-, nyújtásával hozzájuthassanak romáknak szánt támogatásokhoz. Egyházalapítás MIÉP-es szemmel Nem támogatja a vallási törvény tervezett módosítását a MIÉP-frakció. Hegedűs Lóránt képviselő elmondta, hogy ma ultraliberális az egyházalapítás szabályozása Magyarországon. A MIÉP visszamenőleges hatállyal is fellépne a szektás tevékenységek ellen, mert a párt szerint működés közben derül ki egy-egy szerveződés valódi tartalma, nem elegendő tehát az egyházalapítás előzetes engedélyeztetése. Változó illetékek Az illetékek jövő évi tervezett változásából a Pénzügyminisztérium 150 millió forint plusz bevételre számít, aminek fele illetné a központi költségvetést, a másik felét az önkormányzatok kapnák meg. A tárca javaslata szerint az örökösödés után fizetett adót három kategóriába sorolnák, így a távolabbi hozzátartozóknak 25 százalékra emelkedik a felső kulcs. Házi fegyverraktárak A soproni határátkelőhelyen őrizetbe vették azt a nyaralásból hazatérő bajai fiatalembert, akinek otthonában a szerdai házkutatásnál tucatnyi magyar gyártmányú kézigránátot, 20 kiló TNT robbanóanyagot és különféle lőszereket találtak. A volt honvéd tiszthelyettest csempészés miatt körözték, ezért is vizsgálták át a házát. Közben egy másik nyomozás kapcsán egy hernádi férfi kertjében is két és fél kiló robbanószerre bukkantak a rendőrök. A ház tulajdonosa szökésben van._____________■ * p I i t