Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-08 / 133. szám
| 2000. Június 8., Csütörtök MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét F KOVÁTS ÉVA Kinn is vagyunk, benn is vagyunk Amikor átengedtük az NDK-sokat Ausztriába és ledőlt a vasfüggöny, azt hittük szabad az út Európába, semmi nem akadályozhatja meg csatlakozásunkat az EU-közösséghez. Mentségünkre szolgáljon, hogy tapsolt is mindenki lelkesen nekünk a fene nagy bátorságunkért. Németország nyugati fele különösen boldog volt (akkor még), a kancellár, Kohl szerint a magyarok az elsők között lesznek az unió tagjai. A határidőt is megjelölték. Addig viszont egy-két dolgot, mint például a jogharmonizációt teljesítenünk keü, mondták. És mi nekiláttunk. Aztán szép lassan jöttek az újabb feladatok, a régiók kialakítása a mezőgazdaság racionalizálása, aztán azok a dolgok, amikkel ők is nehezen boldogulnak: a környezetvédelem, a kisebbség helyzetének megoldása. A csatlakozás időpontja pedig egyre távolabbra tolódott, ahány diplomata, annyi félét mondott. Magyar ember már nem is hihette komolyan, hogy lesz ebből mostanában valami. Csak a politikusaink mosolyogtak bizakodva Az első, aki elkeseredésének hangot adott, az a magyar EU- nagykövet, Juhász Endre voü, aki nemrég azt mondta, egyre nő a kockázata a késedelemnek, mert már másodszor ültek úgy le tárgyalóasztalhoz, hogy a magyar kormány felkészült egy témában, az unió viszont nem. Úgy tűnik, nekik, velünk ellentétben, egyáltalán nem sürgős az integrált Európa létrehozása, ők a gyorsítás helyett inkább lassítanak. A német külügyminiszter, Joschka Fischer elő is állt a farbával, a „kétsebességű" Európa gondolatával. Azaz az újonnan jövő országok úgy legyenek az unió tagjai, hogy azért ne teljesen legyenek azok. Azaz beléphetünk, de a lényeges kérdésekben majd csak évek múlva szerezhetjük meg a jogainkat. Most aztán mindenki szömyülködik, pedig a dolog nem új. Már a 18. században is ezt alkalmazták a Habsburgok a magyarokkal szemben a kettős vámhatár meghúzásával. Az intézkedés célja akkor az volt, hogy az olcsó magyar élelmiszerszereket és nyersanyagot a Habsburg Birodalmon belül tartsák, az osztrák és cseh manufaktúráknak viszont ne legyen versenytársa A helyzet ma nagyon hasonló. Azaz, kinn is vagyunk, benn is vagyunk. Mint a mesében. Vállalkozói fórum A témák: Dombó Expo és ipari park A településen működő cégek vezetőit és vállalkozókat várt arra a városházi fórumra Tóth Attila polgármester, melyen a Dombó Expóról és a térség ipari parkjáról volt szó. Dombóvár A június 22. és 25. között hatodik alkalommal megrendezésre kerülő vásárra eddig közel negyven déldunántúli kiállító jelentkezett, számuk azonban a nyitásig hátralévő időben várhatóan még növekedni fog. Az expo - a szokásoknak megfelelően - ezúttal is területfejlesztési konferenciával kezdődik, melynek témája az innováció lesz. Az előadók között hallhatják majd az érdeklődők a Gazdasági Minisztérium, a Pécsi Tudományegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia, az ITD-Hungary Kft., az Agrárinnovációs Kht. és a Regionális Kockázati Tőkealap Kezelő Rt. A téma: az állattartás Hívja a zöld számot: 06-80-200-398 Június 8-án, csütörtökön, tehát dr. Szabó Ákos, aki várja ma, ismét állattartó olvasóink gazdálkodó olvasóink kérdéseit, rendelkezésére áll a Tolnai Csütörtökön 9 órától déli 12 óráig Népújság szerkesztőségében hívhatják olvasóink a zöld szá- várakozó bátaszéki állatorvos, mot: 06-80-200-398. ■ szakértőit. A Molnár György iskolában a kiállítást dr. Balsay István, az Országgyűlés területfejlesztési bizottságának elnöke nyitja meg. A vásár kulturális kísérőrendezvénye most is a „Pál-napi Vígasságok” lesz, melynek gazdag programját a Művelődési Ház Kht. vezetői szervezik.- A horvátországi Ogulinból érkező önkormányzati vezetőkkel június 23-án írjuk alá a két település közti partnervárosi szerződést. Vendégeinkkel együtt üzletemberek is érkeznek, akikkel a helyi és a környékbeli vállalkozások vezetői felvehetik a kapcsolatot - mondta Tóth Attila. A fómm zárásaként Szabó Lo- ránd, a dombóvári térség önkormányzati társulásának ügyvezetője adott tájékoztatást a Kaposszekcső határába tervezett térségi ipari parkról és logisztikai centrumról, mely iránt máris jó néhány letelepedni szándékozó cég érdeklődik.-GRFOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Csak Szekszárdon 3.965 általános iskolás diák van, akik pár napon belül megkezdik a nyári vakációjukat. Van olyan iskola, ahol már csak a héten, a többségben viszont még a jövő héten is lesz tanítás. Két és fél hónap így is jut a pihenésre, feltöltődésre. De vajon a szülőknek mit jelent ez a hosszú szünet? Szekszárd Lidi kétgyermekes családanya, a kisfia 8 éves, ősszel lesz másodikos, a lánya 11 éves, most lesz ötödikes. Az édesanya irodában dolgozik, reggel 8-tól fél ötig, az édesapa pedig egy vállalkozónál kapott munkát. Az szóba sem jöhetett, hogy a nyáron nyaralni menjen a család, mert számítanak a férj munkájára ezekben a hónapokban is. Ó ennek örül is meg nem is, egyrészt jó érzés, hogy fontos a munkája, másrészt jó lenne kicsit együtt lenni a családdal. Lidi is csak három hetet tud kivenni a szabadságából, mert így osztották be őket. Az iskolai nyári szünet viszont tíz hét, a gyerekek pedig kicsik ahhoz, hogy egyedül, felügyelet nélkül maradjanak otthon. Sajnos a nagymamák sem „hadra foghatók”, mondta az édesanya, az egyik beteges és már ő is felügyeletre szorul, a másik meg az ország másik végében lakik. így nagyon komoly kihívást jelent a nyár, immár évek óta. Egy-egy hetet meg lehet még úgy oldani, hogy mind két gyereket beíratják ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció nyári táborba, ami elég komoly anyagi terhet jelent a családnak. Anikó annyiban van könnyebb helyzetben, hogy ő számíthat az egyik nagymamára hosszabb távon is. Neki három gyermeke van, mindegyik általános iskolás korú. Viszont a nagymama nem vállalja mind a hármat egyszerre, mert ha együtt vannak nem bír velük. A nyári gyermekelhelyezés így neki sem könnyű. Örül, hogy két év munkanélküliség után végre kapott állást. Munkahelyén nem szeretik a nagy szabadságokat, sőt ha a gyerek betegsége miatt hiányzik, azt is rossz néven veszik. A férje az építőiparban dolgozik, van hogy hetekre más városban szólítja a munkája. Anikó és Lidi egy lakótelepen lakik, nem egyedül vannak a gondjaikkal, körülöttük a legtöbb családban komoly problémát jelent a gyermekek felügyelete. (És még ők vannak jobb helyzetben azokhoz képest, akik munka és fizetés nélkül kénytelenek tengetni az életüket.) Éppen ez adta az ötletet ahhoz, hogy segítsenek magukon. Az egyik lakótelepi anyuka, Éva, aki immár fél éve nem tud elhelyezkedni, vállalta a környékbeli gyermekek felügyeletét. Éva 45 éves, az ő gyermekei már felnőtt korúak. Szívesen vállalta az anyukák felkérését, így legalább fontosnak érzi magát, mondta. Úgy beszélték meg, hogy délelőtt a nyolc gyerkőccel (eny- nyit vállalt) bevásárolnak, majd játszótereznek ebédig, a délutánt pedig ismét a szabadban töltik, vagy kirándulnak, vagy közösen játszanak. Ha rossz az idő, marad a videó és a szobafogság, mese, rajz, együtt játszás. Éva az ebédet is vállalta (az ehhez valókat a szülők adják össze), amit este, a gyermekek elvitele után készít el. Hogyan sikerül majd ez az új nyári vállalkozás, az együtt játszás, a gyerekek felügyelete!? Erről majd a szünidő végén számolunk be olvasóinknak. MAUTHNER Véget ért az Ünnepi könyvhét Kiemelkedően magas színvonal és látogatottság Rangjához méltóan zajlottak az Ünnepi könyvhét eseményei Tolna megyében. Országos és megyei szinten is az utóbbi évek legszebb, leggazdagabb könyvheti programja zajlott - mondta Elekes Eduárdné, az Ily- lyés Gyula Megyei Könyvtár igazgatója. Megyénkben különösen gazdag volt az események sora, hiszen egy nappal előbb kezdődött a könyvhét és egy nappal később fejeződött be, mint az országos. Idén látták vendégül a legtöbb írót-költőt a vidéki könyvtárakban, köszönhetően az írószövetséghez és a Nemzeti Kulturális Alap Irodalmi Szakkollégiumához benyújtott sikeres megyei pályázatoknak. A sikerhez persze az összefogás is elengedhetetlen volt, a megyei könyvtár és a helyi könyvtárak sikerrel szervezkedtek, kiemelkedő látogatottságot érve el az egyes rendezvényeken. Nagyon jó partnerek voltak ebben a könyvtárak, művelődési házak, iskolák és más társszervezők mind Szekszárdon, mind a vidéki városokban, településeken. Szekszárdon a millenniumi nap eseményeihez is kapcsolódott a könyvhét, régi hangulatokat idézett vissza az utcai dedikálás és árusítás. A közönség helyet foglalhatott, módot találva a beszélgetésre, mindehhez magas színvonalú zenei műsor szolgáltatta az igen kellemes hátteret. A sikeren felbuzdulva még egy régi hagyományt, a könyv-utcát szeretnék feleleveníteni jövőre, hogy a közönség sétálgathasson a pavilonsoron, kedvére válogatva az újdonságok között. Kiemelkedő volt a Tamásiban rendezett egynapos könyvfesztivál, mellyel remélhetőleg hagyomány teremtődött és a megyei könyvtár Zeneműtárának zene- történeti pályázata is. A tervek szerint az erre a pályázatra beérkezett alkotásokat a könyvtár a későbbiekben kiadvány formájában megjelenteti. Az Ünnepi könyvhét megyei rendezvényei a Kézjegy egyesület új kötetének bemutatójával és a Csányi-díj átadásával zárultak. A Csányi-díjat idén Acsádi Rozália költő és Tamási János újságíró kapta. A „kézjegyesek” kilátogattak a temetőbe is, ahol Csányi László és Ordas Iván sírján helyezték el az emlékezés virágait. Németh Erzsébet, a szekszárdi Bibliofil könyvesbolt vezetője elmondta, hogy a közönség idén is nagy érdeklődéssel fogadta a könyvhétre megjelent újdonságokat, valóságos könyv-dömping várta az olvasókat. A vásárlási kedvvel tehát nem lenne baj, ám évek óta tapasztalható, hogy egyre kevesebbet tudnak a családok könyvekre fordítani. Az üzletekben továbbra is megtalálhatók a könyvheti újdonságok, ezek nagy része pedig már kölcsönözhető a megyei könyvtárban is. VENTER Hírek CSALÁDI PROGRAM szerve zésére a döbröközi óvoda 100 ezer forintot nyert a Mobilitás Alapítványtól. Á pénzen budapesti kirándulásra vitték a pedagógusok a gyerekeket, azok testvéreit és szüleit. A fővárosban a hatvan tagú küldöttség a Planetáriumot látogatta meg, később a kicsik a Csodák Palotájában játszottak, majd egy cirkuszi előadás megtekintésével zárult a program. SZEKSZÁRDI FÓRUM. A magyar nemzet kiemelkedő állam- férfiait bemutató sorozat újabb állomásaként ma 18 órától Szekszárdon, a Művészetek Házában Csetri Elek, a kolozsvári egyetem mnára tart előadást Bethlen Gábor élete és kora címmel. A SÁRKÖZ-MENTI Önkor mányzati Társulás holnap, pénteken 10 órától Faddon, a polgármesteri hivatalban tartja következő ülését. A napirenden szerepel a Sárköz-menti Fejlesztési Egyesület és a Sárköz-menti fejlesztési stratégia bemutatása, a térségben működő foglalkoztatási menedzserek bemutatkozása. PÜNKÖSDI FOCIKUPA. A dalmandi iskola szombat délelőtt kilenc órától labdarúgó tornát rendez a község sporttelepén, ahol három korosztályban 14 csapat mérkőzik. A házigazdákon kívül kurdi, szakcsi, koc- solai, kaposszekcsői és tamási gárdák lépnek pályára. KIRÁNDULÁS. A medinai óvodások holnap, pénteken budapesti kiránduláson vesznek részt, melynek célállomásai a ferihegyi repülőtér, a Fővárosi Nagycirkusz és az állatkert. A kisdedek a hét elején a szekszárdi Perczel utcai óvoda 5. csoportjával közösen a szedresi horgásztónál „piknikeztek”, illetve a közeli borjúnevelőben jártak bocinézőben. REPÜLŐVERSENY. A posta galamb tenyésztők délnyugati kerületének harmadik bajnoki fordulóját szombaton rendezik, melyen az M 12-es jelű dombóvári egyesület tizenhárom tagja több, mint 200 madarat röptét haza Csehország fővárosából, a légvonalban 492 kilométerre lévő Prágából. SPORTBEMUTATÓT tartottak az alsó tagozatos tanulók a bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola tornacsarnokában. A sporttagozat diákjai az aerobik, a karate, a foci és a szekrényugrás rejtelmeibe is beavatták a bemutatóra meghívott szüleiket. Kemény Lajos iskolaigazgató reméli, hogy a most elindított kezdeményezésnek a jövőben folytatása is lesz. Pünkösdi programok Szombaton pünkösdi királyt és királynőt választanak, vasárnap pedig sakkversenyt rendeznek Medinán, ahol ezen a hétvégén tartják a búcsút is. A medinai Sárenác szerb néptánc- csoport rendezésében június 10- én, szombaton délután pünkösdi király és királynő választanak a helyi művelődési ház melletti pályán. A 16 évesnél idősebb jelentkezők ügyességi verseny alapján nyerhetik el a címet. Ezt követően 20 órakor kezdődik a pünkösdi búcsúbál, amelynek bevételét a Sárenác gyermekcsoportjának fellépő ruháira fordítják. Vasárnap - a 70-es évek óta először - ismét sor kerül a Sió Kupa sakkversenyre, amelyen értékszámmal nem rendelkező iskolás gyerekek vehetnek részt. Ugyanezen a napon tartják a búcsút is Medinán, -htNémet zenészek Tolnán TOLNA NÉMET PARTNERTELEPÜLÉSE, Stutensee egyik városrészéből, Friedrichstahl-ból érkezett egy pozanos zenészekből és családtagjaikból álló küldöttség Mözsre és Tolnára. A Galéria sörbár teraszán a tolnai polgármester, a mözsi alpolgármester, a mozn német klub és a tolnai német kisebbségi önkormányzat vezetői köszöntötték és látták vendégül a m t csoportot, akik a kánikulai autóbuszos utazás után egy kicsit kifújták magukat. További nagyobb i legzetű fújásra - tolna-mözsi látnivalók megtekintése után - kedden este kerítettek sort, amikor közö- műsort adtak a mözsi német klub tánccsoportjával a mÖ7ci őHési FOTÓ- gottuaud karoly fuF Szekszárd Kiváló Vendéglője Ön is szavazhat Szekszárd Kiváló Vendéglőjére! A szekszárdi közgyűlés kulturális kabinetje Szekszárd Kiváló Vendéglője 2000. közönségdíját az az étterem nyeri el, amelyik a legtöbb szavazatot kapja. Jelölje meg egyértelműen, hogy az alábbi vendéglátó helyek közül tapasztalatai, információi szerint melyik a legjobb. 6a(av Háry Étterem , na*s*CS Kínai Étferem S*ss,„ pa,a J> s°tQiő Café Rolling Rock Vágja ki e szavazólapot és küldje be a Tolnai Népújság címére 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Beérkezési határidő június 1: (Fénymásolt szavazólapot Pár nap és kitör a vakáció Több ezer kisiskolás szülei gondban a nyári szünet miatt