Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-20 / 142. szám
10. oldal - Tolnai Népújság E R R ÖL ARRÓL 2000. Június 20., kedd j | Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő RAFAEL nevű kedves olvasóinkat. Bibliai név, jelentése: Isten meggyógyít. Védőszentje: Rafael arkangyal „egy a hét közül, akik az Úr előtt állnak’’. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Metód patarai püspök vértanú emlékezete. HAJDAN: Június 20-án 135 éve, 1865-ben Szekszárd mezőváros Pesty Frigyes országleíró munkájához a helység múltjáról és helyneveiről kimerítő választ adott, még kilenc forrást is fölsorolt vizének jellemzésével. 125 éve, 1875-ben Kölesden Vizsolyi Gusztávot, a szabadelvű párt országos társelnökét jelölték a képviselő-választásra honatyának. 120 éve, 1880-ban az USA-ban élő Hainer Ignác Szekszárdra látogatott, ahol a helyi dalárda - kérésére - magyar dalokkal szórakoztatta a '48-as idők tevékeny hazafiát. 105 éve, 1895- ben a megyeszékhelyen négy helyen vágott le a villám, a bősz áradat pedig elsodort egy kislányt, akit nem találtak meg. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 50. Mt. 5,43-48. Református: Józs. 13. Jn. 1,9-16. Evangélikus: Péld. 1,20-28. lKor. 12,1-11. Ortodox: ApCsel. 21,26-32. Jn. 16,2-13. A NAP KÉL 4.47 órakor, nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 23.16 órakor, nyugszik 7.46 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 131 cm, Paks 275 cm, Dombod 291 cm, Árvízkapu 661 cm. A Sió Palánknál 207 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Ihárosi Ibolya. Tel: 511- 520. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239.06/20/9669- 185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/^10-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Mit főzzek ma? Amióta igen drága a hús, a háziasszonyok sokmindent kitalálnak. Például a vékonyra kivert sertéshúsba a klopfolóval még egy kis prézlit ütnek, krumplit reszelnek a fasírozottba, s persze több köretet készítenek, mint korábban. így marad meg néha a párolt rizs, vagy a krumplipüré, amiből másnap rakott egytál étel készíthető. A krumplipürébe keverhetünk sót, borsot, nagyon kevés paprikát, és egy-két fej olajban vagy zsírban megfonnyasztott hagymát. Egy kicsi lisztet is adjunk hozzá, majd kevés forró olajba vagy zsírba evőkanállal szaggassuk bele. Ezt hívják sokhelyütt dödöllének, amit fazékba vagy jénai tálba rakunk, s a tetejére apróra vágott párizsit, kis kockára szeletelt szalonnát, paprikát, paradicsomot helyezünk. Sütőbe tesz- szük, és addig pirítjuk, amíg a teteje szép piros nem lesz. A dödölle egyébként önmagában is finom, régi, egyszerű ételünk, főleg akkor kiadós, ha cukros-ecetes salátát adunk hozzá. Lottónyeremények « A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 24. heti lottónyeremények a következők: ÖTÖSLOTTÓ: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra, egyenként 950.582 forintot; a 3 találatosokra 6.346; a 2 találatosokra 411 forintot fizetnek. A 2 darab telitalálatos Jokerre, egyenként 50.000.000 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 6 találatos szelvény nem volt; az 1 darab 5+1 ta- lálatosra 19.863.312 forintot; az 5 találatosokra 131.625; a 4 találatosokra 2.387; a 3 találatosokra 540 forintot fizetnek. ■ Napi horoszkóp BAK (XII. 22. -1.20.) Mint a Tél szülötte, érzékeny az erős napfényre. Hamarosan újra forró napok jönnek, ha nyaral, óvja gondosan a bőrét. VÍZÖNTŐ (1.21. - II. 20.) Nemrégiben némi pénzre tett szert. Alaposan gondolja meg mire fordítja, legjobban tenné, ha egyelőre a bankban helyezné el. HALAK (II. 21. - III. 20.) Kiváló időszak ez hosszú távú tervek kovácsolására. De azért ne szalasz- szon el most kínálkozó lehetőségeket sem. KOS (III. 21. - IV. 20.) Mostaná ban úgy érzi, hiába dolgozik erőn felül, elkerüli a siker. Kitartás, a munkába fektetett energia hamarosan meghozza gyümölcsét. BIKA (IV. 21.-V. 20.) Kellemes, nyugalmas időszakot él mostanában. Élvezze ki minden percét. IKREK (V. 21. - VI. 21.) A dől gok mintha újra a rendes kerékvágásban lennének. Mivel nem az a típus, aki ezt hosszú távon jól bírja, igyekezzen minden fontos dolgot most elintézni. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Ne nyu godjon bele, hogy egészsége nem olyan, mint szeretné. Most van ideje rá, hogy felkeresse a szakorvost, esetleg hosszabb kivizsgálásra vállalkozzon. Különösen vonatkozik ez az allergiás rákokra. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Bár a munkája szinte minden percét kisajátítja, szakítson időt mindenképpen arra is, hogy saját magával törődjön. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Óvakodjon a gyanúsan előnyös üzleti ajánlatoktól. Alaposan járjon utána, mielőtt dönt, mert abszolút önzetlenség csak a mesében létezik, viszont ügyeskedőkből több van a valóságban, mint kellene. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Itt az ideje, hogy elkezdjen tervezgetni egy nagyon kellemes nyaralást. Önön múlik, hogy ez csak terv marad, vagy valósággá válik. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) A hétvégéje is munkával telt, fáradt és nyűgös. Ha teheti, vegyen ki egy szabadnapot, ha nem, akkor legalább kényeztesse magát egy kicsit. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.) Hosszabb szünet után nem könnyű a megszokott munkatempóba visszarázódni. Ne adja fel! HÍD A SIÓ FELETT. Nem jár a vonat Szekszárd és Tolna-Mözs között. A régi vasúti híd a Sió felett már a levegőben van, vagy egy méterrel megemelték és erősítik a szakemberek, hogy elbírja a mozgatást. Pár hét múlva ugyanis az új híddal ezt a régit letolják a helyéről és szétszedik a több mint száz éves, kiszol- gált szerkezetet._______________________________________________________________ fotó; bakó jenő Kimúlt a kínai klónozott kecske Pontosan 36 órával és három perccel világrajövetele után kimúlt Jüan Jüan, az első kínai klónozott kecske. Hétfői lapjelentések szerint az állat pusztulását légzési problémák okozták. Kínai tudósok szerint az eset azt bizonyítja, hogy javításra szorul a klónozási technika, amely - az AFP értesülése szerint - nem volt azonos a Skóciában, a Dolly nevű birkánál alkalmazott eljárással. Reményre ad viszont okot, hogy június végére újabb klónozott kecske születését várják Kínában. Az ázsiai országban egyébként a kihalástól fenyegetett két állatfajta, a panda és a delfin klónozására is készülnek. Ismeretes, hogy az 1997-ben a világon elsőnek klónozással született emlősnek, a skóciai Dollynak azóta már több báránya is született. Flúgos futam Mintegy 6000 hatalmas Yamaha, Suzuki, Harley Davidson és más motorkerékpár vett részt játékokkal és sportszerekkel feldíszítve azon a futamon, amelyet nyolcadik alkalommal gyermekotthonok javára rendeztek Bécsben vasárnap. A résztvevőknek fejenként legalább 150 schillinget, utasaiknak pedig további 50 schilling részvételi díjat kellett fizetni. Az összeg, amely akkor is meghaladja az egymillió schillinget, ha csak minden második motornak van utasa, egy gyermekotthon számlájára kerül. Ezen kívül meg kellett rakodni a motorkerékpárt az otthonban élő gyerekeknek szánt ajándékokkal. Az idei futam a Shopping City Süd parkolójából indult, s az Am Bergwerk gyermekotthon kis lakóihoz vezetett, akik nagyon sok és szép ajándékot kapnak. Olvastam - Láttam - Hallottam SZ1EGL ERIKA Micsoda kegy! Forró júniusi délután. A színhely: a pécsi buszpályaudvar. Szokásos a tömeg: hatalmas sport táskákkal hazautazó diákok, a piaci nagycsarnokból, az akciós vásárokról érkező nyugdíjasok. Két távolsági busz áll be üresen, mindkettő végállomása Budapest. Igyekeznék felszállni az elsőre, ám a sofőr ingerülten átirányít a mögötte állóhoz. Kiderül, az nem áll meg Dunaföldváron. Udvariasan megkérem hát vezérünket, szállítana el Dunaföldvárra, lévén momentán ez az egy jármű, mely számomra igénybe vehető. Nem túl lelkes, de zöld utat ad a felszállásra. A buszon még 8-10 üres hely van. Újabb utasok, főleg idősebbek érkeznek. Ők sem kerülhetik el az átirányítást. Érkezik „Miss Június” piros mini szoknyában - Ő támogatott kategória, tehát azonnal, kérés nélkül jöhet. Pontosan indulunk, egy perccel idő előtt, dehát ott a másik busz, és éljen a kollegalitás. Aztán megállunk kisezer helyen. Hiába, sok a cimbora, meg a mély dekoltázs. Alakul a hangulat is. Jópofizás, harsogó Sláger Rádió - közkívánatra. „Jó fej ez a sofőr!” - hallik in- nen-onnan. Tényleg az, hajlandó volt 1.048 forintért - mint tűrt kategóriát - hazaszállítani Dunaföldvárra. ÚJ ALBÉRLETBEN Egy fiatalember szobát vesz ki. Mikor beköltözik, azt mondja a főbérlőnek:- Tudja, az én régi háziasszonyom nagyon sírt, amikor eljöttem.- Ez nálam nem történhet meg, én ugyanis előre kérem a bérleti díjat. JÓ LÓVÁSÁR- Most vásároltam ezt a lovat. - Mit gondolsz, versenyezhetek vele?- Hát persze. Amilyen gebe, még le is győzheted. EGYMÁS KÖZÖTT- Csak annak örülök, hogy nem vagyok százlábú.- Hogy jut ilyen hülyeség az eszedbe?- Mert akkor száz lábam fájna, így meg csak kettő! UTAZÁSI SZABÁLY- És a kedves feleségét sohasem viszi magával, ha utazik?- Nem. Régi szabály: az ember ne cipeljen magával semmi olyat, amit útközben is megkaphat. IRODÁBAN- Fantasztikus, mi mindent tud ez a számítógép, főnök úr!- Bizony Bözsike. De ha este velem marad, mutatok olyat is, amit nem tud. TÖRTÉNELEM ÓRÁN Túljutva a kőkorszak (kőfegyverek, kőeszközök) tárgyalásán, továbbra is az őskorról tanulunk. - Mit gondoltok, miért nevezzük fémkorszaknak a következő történelmi korszakot? - kérdi a tanárnő. Marika, aki az új tantárgy bevezetése óta még egy szót sem szólt, úgy jelentkezik, majd kiesik a pádból. A tanárnő felszólítja.- Mert fényes - mondja diadalmas mosollyal. SZEKÉREN Egy fiatal stoppos megállítja János bácsi szekerét:- Mondja, bátyám, messze van ide Szolnok?- Nincs messze.- Szálljak fel?- Szállj fel, lelkem. A fiatalember elnyújtózkodik a szénában, egyet szundikál, és amikor magához tér, megkérdezi János bácsit:- Messze van ide Szolnok?- Most már igen... A HANNOVERI EXPO még sokáig beszédtéma lesz azok között, aki szeretik a különleges dolgokat. Ezt a bábut, ami egy fabiciklin üldögél, például a portugálok állították ki, és az artisták különleges kunsztokat mutattak be rajta. ____________________ ____■ V árható időjárás: Tolna megye Simontornya ->+y 30° Tamási 30° Paks 30° v: / yvi 30° Don # Bonyhád Szekszárd 30°-:pc átasz möldvárl # c£b derült napos felhős ** üfK c£b párás ködös borult # zápor <5» zivatar <£> esős & havas eső <3 hózápor <£> havazás ■ Szinte zavartalanul napos, meleg időre van kilátás. Csak kevés helyen jelennek meg néha gomolyfelhök az egen, eső, zápor sehol sem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél. A hőmérséklet 2-3 fokkal az átlag fölé emelkedik. Készítette: Közlekedésmeteorológia Mindenütt jók lesznek a közlekedés időjárási feltételei, az erős melegedés miatt azonban hosszabb lesz a reakcióidő. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítóknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült. I