Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-09 / 134. szám
2. oldal - Tolnai Népújság KÖRKÉP 2000. Június 9., péntek A kormányfő helyettesei Csak egy ülést tartottak Orbán távollétében Budapest Kövér László kabinetből való távozása óta Orbán Viktor akadályoztatása esetén alkalmi helyettesek látják el a kormányfői teendőket - tudtuk meg a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) illetékesétől. Navracsics Tibor cáfolta a Stumpf István állandó helyettessé történő kinevezéséről szóló híreket. Míg korábban - egy miniszterelnöki határozat értelmében - szükség esetén mindig ugyanaz a személy, Kövér László, egykori titkosszolgálati miniszter helyettesítette a külföldön, vagy épp kórházban tartózkodó Orbán Viktort, jelenleg a kormányfőnek nincs általános helyettese. Mint a MeH információs főosztályának vezetőjétől megtudtuk, egyelőre nem is tervezik ilyen poszt létrehozását, így a miniszterelnök egy-egy külföldi útja előtt alkalmi helyettesítésre ad írásos meghatalmazást egyik vagy másik miniszterének. Mostani, marokkói-prágai távolléte alatt például Járni Zsigmondi pénzügyminiszterre hárult ez a felelősség. Navracsics szerint a megbízott helyettes kormányülést hívhat össze és vezethet le, de elvileg külföldi delegációkat is fogadhat, illetve fontos tárgyalásokon is képviselheti a miniszter- elnököt. Azért csak elvileg, mert Orbán Viktor igyekszik úgy időzíteni külföldi útjait, hogy azok miatt lehetőleg egyetlen kormányülésről, vagy más fontos hazai programról ne maradjon le. Sokatmondó tény, hogy eddig mindössze egyszer vezette másvalaki - Kövér László - a kabinet ülését. Mint megtudtuk, váratlan súlyos helyzet, például természeti katasztrófa bekövetkezte esetén a diplomáciában bevett szokás, hogy a kormányfő lerövidíti külföldi programját, netán - megszakítva azt - hirtelen hazatér, így volt ez akkor is, amikor a Magyarországon tartózkodó holland miniszterelnök hírét vette a hazájában történt petárdagyár- robbanásnak, s hazasietett. Információink szerint a tartósan távollévő, például hosszas gyógykezelésre szoruló mindenkori kormányfő helyettesítéséről a köztársasági elnök dönt. Őt illeti meg ez a jog akkor is, ha váratlan haláleset miatt válik gazdátlanná a miniszterelnöki szék. Antall József elhunyta után például Boross Péter kapott ideiglenes kormányfői megbízást Göncz Árpádtól. TAKÁCS MARIANN „Ügyvédünk” az EU-ban Magyar-német külügyminiszteri tárgyalások Berlin Németország az Európai Unióhoz csatlakozni szándékozó tagjelölt országok ügyvédjének tekinti magát, s a német kormány teljes mellszélességgel síkra száll az EU mielőbbi bővítéséért - hangoztatta Joschka Fischer. A német diplomácia irányítója azután nyilatkozott a sajtó képviselőinek, hogy egyórás eszmecserét folytatott magyar kollégájával, Martonyi Jánossal. A megbeszélés középpontjában az EU bővítése, a transzatlanti kapcsolatok és a Balkán állt. Joschka Fischer leszögezte: az Unió bővítése érdekében mind Brüsszelnek, mind a tagjelölteknek teljesíteniük kell a kiszabott feladatokat. Külön kiemelte, hogy „Magyarország nagyon jó úton halad”, s a két ország a bővítéssel összefüggő kérdésekben a jövőben is szorosan együttműködik. Martonyi János kijelentette: a portugál EU-elnökség lezárultával véget ér a csatlakozási tárgyalások első szakasza. A második, minőségileg új szakaszban Budapest látványos előrelépést akar elérni a viszonylag könnyen megoldható témakörökben, hogy azután már rá lehessen térni a közösségi joganyag „kemény magvát” képező nehezebb kérdések megtárgyalására. Az eszmecserén kollégája előtt Martonyi megerősítette, hogy kormányunk döntése értelmében Magyarország 2002 végéig teljesíteni fogja az EU jogrendjének átvételével kapcsolatos programot. Az újabban a német sajtóban is gyakran felbukkanó találgatásról, amely szerint 2005 előtt nem valószínű egyetlen új tag felvétele sem, Fischer közölte: korai még konkrét időpontról beszélni. „Mindenképpen a helsinki menetrendhez kell tartanunk magunkat. Ennek értelmében 2003. január elsejéig kell belépésre képessé válniuk a tagjelölteknek, illetve befogadásukra alkalmassá válnia az Uniónak. Bízunk abban, hogy az első jelöltek csakugyan teljesítik a követelményeket. Hogy ez valóban sikerül-e, az a konkrét tárgyalási eredményektől függ” - hangoztatta a német miniszter. ■ ______________ Tudósítónk helyszíni jelentése___________________ K ibontakozó együttműködés Az eredetihez képest alaposan átrendeződött Orbán Viktor marokkói programja. A magyar köztársaságielnökválasztás miatt a kétoldalú kormányfői tárgyalások a hivatalos látogatás harmadik, befejező napjára kerültek át. ris ülésen, a delegációk részvételével tekintették át a kétoldalú kapcsolatokat. A tárgyalások kiemelt témája egy szabadkereskedelmi egyezmény volt. Orbán Viktor szorgalmazta: ha nem is Rabat - Marrakes Csütörtök délelőtt a magyar miniszterelnök előbb négyszemközti megbeszélést folytatott Abder Rahman Juszufival, majd plenálehet még átfogó, mindenre kiterjedő megállapodást kötni, legalább a termékek egy részét mentesítsék a vámok és az adók alól. Szó volt a tárgyalásokon arról is, hogy magyar cégek részt vehetnének egyes energetikai infrastrukturális beruházásokban. Orbán Viktor már felvetette ezt a helyi üzletembereknek, és ezúttal ehhez kérte a rabati kormány támogatását is. A hivatalos megbeszélések befejeztével a két miniszterelnök közölte, hogy tervezik egy olyan marokkói vállalat magyarországi felállítását, amely termékeit az Európai Unió piacára szállítaná. Az üzem létesítéséhez a magyar kormány különleges kedvezményeket nyújtana. A hivatalos program befejeztével csütörtök délután a magyar kormányfő és kísérete meglátogatta a nagy múltú Fez városát, majd Marrakesbe repült, ahol Orbán Viktor labdarúgómezt öltött, hogy magyar színekben részt vegyen a jogászok futball-világbajnokságának egyik mérkőzésén. Marrakesből a miniszterelnök egyenesen Prágába repült, ahol ma tartják a visegrádi országok csúcsértekezletét. A marokkói király palotája Fezben FOTÓ: FEB CSÁK ELEMÉR A tárgyalás politikai döntés Az európai normákkal összeférhetetlen a miniszter nyilatkozata A gazdatüntetés második napján sem történt rendbontás. A szervezők eredményesnek értékelték a kétnapos demonstrációt. A politológus szerint politikai döntés kérdése, hogy hajlandó-e tárgyalni a miniszter. Budapest __' H orváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára eredményesnek értékelte a kétnapos demonstrációt, mivel az megmutatta, hogy a közvélemény nem közömbös a mezőgazdaság problémái iránt. Torgyán József miniszter maga is kénytelen volt elismerni a mezőgazdaság súlyos helyzetét. A MOSZ képviselője szerint elfogadhatatlan az agrárminiszternek az az érvelése, hogy nem érzi magát elég „súlyosnak” a kormányon belül ahhoz, hogy hatáskörén túlnyúló intézkedéseket kezdeményezzen. Ilyen helyzetben ugyanis lehetősége van javaslatot tenni érdemi intézkedésekre, ez azonban szakmai tárgyalásokat feltételez az érintettekkel. Most az aratás időszaka jön, fogalmazott Horváth Gábor, őszszel újra értékelik, hogy mi történt az addig eltelt időszak alatt, s aszerint döntenek a további lépésekről. Tóth István, az Országos Demonstrációs Bizottság képviselője elmondta: a második napon az ország kilenc megyéjében mintegy 50 helyszínen vettek részt a megmozduláson. Sikerült a közvélemény és a politikusok figyelmét ráirányítani a mezőgazdaság bajaira. Amennyiben nem indul meg az érdemi párbeszéd a földművelésügyi kormányzat és a sorsukkal elégedetlen gazdák között, úgy nem kizárt a demonstráció folytatása. Erre már többen is javaslatot tettek. Ekkor azonban már nem félpályás, hanem teljes útzárra kerül majd sor, úgy, ahogy az több nyugat-európai országban is megtörtént már agrármegmozdulások alkalmával. Az Európai Unió mezőgazdasági szakszervezeteinek csúcsszerve, az EFA a tegnapi nap folyamán levélben biztosította támogatásáról, teljes szolidaritásáról a gazdákat. Ugyanakkor Torgyán Józsefnek címzett levelükben elítélték, és az európai normákkal összeférhetetlennek minősítették a miniszter nyilatkozatait.- Torgyán úr parlamenti megnyilatkozásai európai szinten nem találnak megértésre. Az a politikus, aki semmibe veszi azt a jogot, hogy konfliktus esetén a saját érdekeikért tüntetéseket szervezzenek a gazdák, az a demokrácia ellensége, leplezi önmagát - olvasható egyebek között a MEDOSZ főtitkárához címzett levélben. Schlett István politológus szerint nem minden esetben a demonstráció váltja ki a kormány tárgyalókészségét. Politikai döntés kérdése, hogy hajlandó-e a tüntetőkkel tárgyalni a miniszter. Hógy ez a döntés helytelen vagy helyes, azt mindig a következmények döntik el, általában utólag. Amennyiben a miniszternek sikerül az akaratát érvényesíteni, a válságon túljutni, akkor jól döntött. Ha nem, és a válság elmélyül, akkor helytelen utat választott. Ha vannak eszközei a konfliktusok megoldására anélkül, hogy azokkal tárgyalna, akik erre most felkérték - akkor jól döntött. Ha nem sikerül megoldania a bajokat, és a konfliktusok szaporodnak - akkor hibázott. (ujvÁRii PRÁGÁBAN javult Václav Havel állapota, akin hétfőn gyomorsérvműtétet hajtottak végre a Központi Katonai Kórházban. A 63 éves cseh államfő jól aludt, s a korábbi éjszakai légzési zavarok már nem ismétlődtek meg. KÁRPÁTALJA hegyvidéki járásaiban továbbra is komoly fenyegetést jelentenek az 1998. évi nagy áradást követően kezdődött földcsuszamlások, amelyek csaknem másfél ezer lakóházat veszélyeztetnek. A rendkívüli helyzetek kárpátaljai főosztályának tájékoztatása szerint az utóbbi időben megélénkült talajmozgás érinti a kárpátaljai utakat is, ezért az illetékes hatóságok intézkedtek a forgalombiztonság javítására. JERUZSÁLEM későbbi sorsáról titokban tárgyalnak az izraeli és palesztin politikusok - állította csütörtök reggel az izraeli katonai rádió. Slomo Ben Ami izraeli közbiztonsági miniszter és Ahmed Koréi, a palesztin törvényhozó tanács elnöke alkudozik a város közigazgatási határainak módosításáról. ÚJ VÁROSOK. Júliustól tizenöttel több, összesen 237 település büszkélkedhet majd a városi címmel a 3135 hazai helység közül. Kontrát Károly, a belügyi tárca politikai államtitkára elmondta, hogy a 36 pályázóból a belügyminiszter előterjesztésére a köztársasági elnök döntött a városi címek adományozásáról. Eszerint város lett Balatonfűzfő, Budakeszi, Déva- ványa, Dombrád, Duna- haraszti, Ercsi, Füzesgyarmat, Pannonhalma, Pomáz, Raka- maz, Szob, Tiszacsege, Villány, Visegrád és Zalalövő. DIPLOMÁS-MINIMÁLBÉR. Az SZDSZ a mindenkori minimálbér kétszeresét kitevő diplomás-minimálbér bevezetését javasolja a közszférában - közölte Magyar Bálint pártelnök A szabad demokraták már szeptemberben elképzelhetőnek tartanak egy minimálbér-emelést a közszférában, ennek keretében a diplomával nem rendelkezők esetében 30 ezer forintra, a diplomásoknál pedig 60 ezer forintra növekedne a legkisebb fizetés összege. ALLERGIA. Idén a tavalyinál nagyobb területen és a szokásosnál jóval korábban kezdődik az allergiát okozó parlagfű virágzása, pollenszórása. A több mint 2 millió embernek allergiát okozó gyomnövény a hirtelen jött tartós meleg következtében augusztus helyett akár már a közeljövőben elkezdhet tömegesen virágozni. A parlagfű területi borítottsága az utóbbi évtizedben évről évre 6 százalékkal növekszik. ■ A Magyar Telefon könyvkiadó Ezúton tájékoztatjuk a megye intézményeit, cégeit, vállalkozóit, hogy közeledik a megyei ARANY OLDALAK szerkesztőségi zárása. . jumus 30-ig még az Ön cége, vállalkozása is átnyújthatja névjegyét lehetséges üzleti partnereinek, ügyfeleinek az ország legnépszerűbb, leggyakrabban kézbe vett szakmai telefonkönyvében elhelyezett hirdetése révén, ami CD-n és az Interneten is megjelenik. felhívása! Kérjen bővebb tájékoztatást! Telefon: (06*23) 504-904; Fax: (06-23) 504-989; e-mail: aranyoldalak@mtt.hu 4 'A