Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-07 / 132. szám

12. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL - A R RÓL 2000. Június 7., Szerda ■■■ Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő RÓBERT nevű kedves olvasóinkat. Germán eredetű név, jelentése: dicsőségben ragyogó. Védőszentje: Szent Róbert bencés apát, a ciszterci rend alapítója (+ 1111). Az ortodox és a görög katolikus naptárban Ankyrai szent Theodothosz vértanú emlékezete. E napon született 1897-ben Csinszka (Boncza Berta), Ady Endre felesége. HAJDAN: Június hetedikén 115 éve, 1885-ben a Vasárnapi Újság Trefort Ágoston kultuszminiszter, újonnan megválasztott akadémiai elnök arcképét közölte; a szekszárdi gimnázium hom­lokzatán található fejszobor ennek alapján készült. 110 éve, 1890-ben a kakasdi „Harray Kálmán esperes-plébános úr által az egész megye szőlőkultúráját fenyegető Peronospora viticoláról” tartott előadást a szekszárdi városháza nagytermében. 55 éve, 1945-ben a dombóvári Petőfi Színházban A Noszty-fiú esete Tóth Marival címmel mutattak be drámát, „a sok nyári hűsítő után jól esett belekóstolni egy komolyabb italba” - írta a Tolnamegyei Hírlap. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 67.29-36. Jn. 17.11-19. Református: Józs. 4. Ef. 3.1-13. Evangélikus: Róm. 8.26-30. LKor. 8.7-13. Ortodox: Ap. Csel. 13.13-24. Jn. 6.5-14. A NAP KÉL 4.48 órakor, nyugszik 20.39 órakor. A Hold kél 10.16 órakor, nyugszik 24.59 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 153 cm, Paks 309 cm, Dombori 337 cm, Árvízkapu 710 cm. A Sió Palánknál 176 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: F. Kováts Éva. Tel: 511- 527. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/ 9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Mit főzzek ma? X ecept Tegnap főzelék volt az ebéd, ma tésztát kellene en­ni. A fiatalok szinte mind­annyian, de az idősebbek közül is sokan szeretik a pizzát. Főleg persze azok, akiknek nem ég a gyomra a paradicsomtól, hisz ennek a híres olasz ételnek a paradicsom az alapja. Lehet ké­szen is kapni pizzalapot, de nem mindenütt. Ráadásul ha magunk készítjük a pizza alapját, olcsób­ban kijövünk. Két és fél deka élesztőt felfut­tatunk egy deci langyos tejjel és nagyon kevés cukorral. Hozzá­adunk 30 deka lisztet, 2-3 evőka­nál olajat, és egy kávéskanál sót. Jól kidolgozzuk a fakanállal, hogy hólyagos legyen, majd liszt­tel megszórjuk, és egy konyharu­hával lefedjük. Körülbelül egy óráig keleszteni kell a tésztát. Utána kinyújtjuk, megkenjük pizzaszósszal. Ha nincs otthon, hát akkor egy kis oregánót, borsot, pici cukrot meg sót tegyünk a paradicsom­szószba, s ezt kenjük a tepsiben lévő tésztára. Ezután mindenféle finomságokat rakhatunk rá, pél­dául szalámi maradékot, darált húst, párizsit, virslikarikát, papri­kát, paradicsomot, sőt még hal­konzervet is, ami állítólag reszelt almával együtt sütve kitűnő ízű. Betesszük a tepsit a sütőbe, s amikor félig megsült, reszelt sajttal megszórjuk és készre süt­jük. Várható időjárás: Tolna megye ö derült napos felhős Ifi Pirié ködös borult 0 <£> zápor zivatar esős <£> Havas eső 0 hózápor havazás Az időszak elején még felhős lesz az ég, zápor is előfordulhat. Később fel­szakadozik a felhőzet, délutántól már egyre ke­vésbé valószínű csapa­dék. Az északnyugati szél gyakran megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 25 fok közelében valószínű. Készítette: Hidegfronti hatás várható. A biztonságos közlekedést az erős szél zavarhatja, ajánlatos lassabban haladni. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesz­tő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs. Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS- M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethe­tő a kiadónál {7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítóknél. postautalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Index­szám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyekén, akciókon, rejtvénypályázato­kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ah­hoz. hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft.. Axel Springer - Magyarország Kft.. Harlequin Magyarország Kft., Hungaroprcss Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Katolikus iskolások sikere Kecskeméten rendezték meg a Katolikus Iskolák Di­ák Sportversenyét, melyen a szekszárdi kisdiákok is részt vettek. Szekszárd Schönhardtné Metz Andrea testnevelési tanárnő felkészítésé­vel országos atlétikai versenyen vettek részt a Szent József Katoli­kus Általános Iskola diákjai. Az alsó tagozatosok közül nagyszerű eredményt ért el Herner Balázs, aki távolugrásban a 3. helyet, 60 méteres futásban pedig a 6. he­lyet szerezte meg az országos versenyen. Kóré Dávid 400 méte­res futásban a 8. helyet, Gazdag Richárd a 60 méteres futásban a 9. helyet, Bajnai Bálint távolug­rásban a 7. helyet érte el. A sikeres kisdiákok és a tanár néni (felső sorban jobbra) A felső tagozatos diákok ered­ményei: Szabó Tamás kislab- dadobásban első helyezést, 400 méteres futásban 4. helyezést, Szalontai Zoltán 800 méteres fu­tásban 5. helyezést, 1500 méteren 3. helyezést, Kovács Marcell kislabdadobásban 5. helyezést ért el. Ez ám a borravaló! Egy chicagói bár fiatal felszolgá­lónője a minap tízezer dolláros borravalót kapott egy vendégtől, akinek a cehhje mindössze ki­lenc dollárról szólt. A vendég csekkel fizetett. A 23 éves Melanie nem hitt a szemének, odament a főnökéhez, aki meg­kérdezte a vendégét. Az úr nem volt hajlandó elárulni a nevét, csak annyit mondott, hogy or­vos és brit, és gazdag családból származik. Kiderült, hogy Melanie elmond­ta neki: pszichológusdiplomát szeretne szerezni. Erre az orvos felajánlotta, hogy állja a tandí­ját, és kitöltött egy csekket. A brit férfi nem először jótékony­kodott. Elmesélte Melanie-nak, hogy egy másik alkalommal ezerdolláros borravalót adott egy gyorsbüfé felszolgálónőjé­nek. ______Olvastam - Láttam - Hallottam_______ M AUTHNER ILONA Fény a tányéron? Fél éven belül másodszor foglalkozik az országos média az úgy­nevezett fényevőkkel. Ezek az embertársaink nem vesznek maguk­hoz semmilyen táplálékot, csupán fényenergiával, pránával táp­lálkoznak. Különféle szakértőket kérdezgettek, lehetséges-e a do­log, a válaszok általában szkeptikusak. A pránaevők azonban lel­kesen bizonygatják, hogy tökéletesen elég ez a „táplálék”.No nem úgy működik ez, mint a népmesében, amikor is az egyszeri lány nagyokat harapott a levegőből, a pránaevéshez mély, komoly, hosszantartó meditációra van szükség. Nem vagyok szakértő, néhány gyakorlatias dolog azonban nem hagy nyugodni. Ha ezek az emberek tényleg nem esznek semmit, nem sínyli-e meg ezt az emésztőrendszer? Mi van a gyomorral, a belekkel, hiszen így ugye nem kell „dolgozniuk”. Aztán: a fény- \evők, akiket a tévében láttam, bizony elég gyöngécskének tűntek, nem tudom, képesek-e egyáltalán fizikai erőkifejtésre, munkára? Mert azt el tudom képzelni, hogy teljes passzivitás mellett valóban igen kevés energiára, ezzel együtt táplálékra van szüksége a szerve­zetnek, no de ki engedhet meg magának ilyen életmódot, másrészt, minek? Végezetül: ha pusztán fényevéssel megoldható lenne a táp­lálkozás, akkor ezt már jóval előbb felfedezte volna az emberiség, s nem követelte volna az évezredek során milliók életét az éhezés. forduló Még bármely számra nevezhet! Játsszon öthetes ötöslottót egy szelvényen legalább 2000 Ft értékben online módon 2000. június 5. és 10. között. Ezzel Ön résztvevője lesz az ötöslottó elősor- solásának. Az itt kisorsolt játékosok 50.000 Ft készpénzt nyernek, és pályáz­hatnak az ötöslottó fősorsolására, mely- i nek 22 győztese elutazhat Ausztráliába, I a sydney i Olimpiai Játékokra M Humor Évforduló Kovácsné megkérdi az urát:- Nos, Ervin, hogy ünnepeljük meg a házassági évfordulónkat?- Szerintem egyperces néma felállással. Vendéglőben Egy férfi és egy nő az étlapot tanulmányozza a vendéglőben.- Mit rendeljek, szívem? - kérdezi a férfi. . - Rendelj magadnak gyorsan egy mentőkocsit, mert éppen most lépett be az ajtón a férjem. Jó órában mondja!- Mondd, Józsikám, mit csi­nálsz itt az utcán?- Kiesett az ablakon az órám, és szeretném elkapni.- Ó, mire leértél, az már régen leesett.- Az nem lehet, mindig késik öt percet! Káderezés- Ön tehát házasságon kívül született?- Igen, de csak részben.- Hogyhogy?- Az apám házas volt, csak az anyám nem. Műveltség Feri és Pista egy koncertterem mellett megy el, ahonnan kihal- latszik a zene.- Ez Bach - mondja Feri.- Nem játszik rosszul mondja Pista. Hasonlóság- Nem borotváltam én már egyszer uraságodat?- Nem hiszem. A fülemet au­tóbalesetben vesztettem el. Lakatlan szigeten- Te el tudod képzelni, mi­lyen lehet az élet egy lakatlan szigeten? - kérdi Nagyné a férjé­től.- Nem.- És ráadásul nélkülem...- Azt igen! Horoszkóp BAK (XII. 22. -1. 20.) A tűre lem rózsát terem, de vigyázzon a tüskékkel! VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Nem arathat minden ötlete osztatlan sikert. Fejlessze kudarctűrő ké­pességét. HALAK (II. 21. - III. 20.) Híg gadt érveléssel többre megy, mint fenyegetőzéssel. Próbáljon meg visszatalálni higgadt önma: gához. KOS (III. 21. - IV. 20.) Nem kell minden konfliktust azonnal megoldania, ha kivárja egyik­másik magától is megoldódik. BIKA IV. 21.-V. 20.) Néha a következetesség a megfelelő magatartás, ne engedje, hogy céljaitól eltérítsék. IKREK. (V.21.- VI. 21.) Most lépjen ki a nyilvánosság elé ere­deti ötleteivel, reménye van a si­kerre. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Ne csüggedjen, előbb utóbb ez a keserves időszak is véget ér. OROSZLÁN (VII. 23. - VIII. 23.) Maradjon hű önmagához, s akkor elgondolásaihoz szövet­ségeseket talál. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Használja ki a nyári szabadság lehetőségeit, sok pihenésre van szüksége, hogy visszanyerje ré­gi aktivitását. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Nem lehet az ember minden napja sikeres. Ha kitartóan dol­gozik, legyőzheti a nehézsége­ket és a végén legalább lelkiek­ben gazdagabb lesz. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Szorgalmát előbb utóbb mások is észre veszik, s eléri rég vá­gyott céljait. NYILAS. XI. 23 - XII. 21.) Most nem lazíthat a munkában, de azért foglalkozzon többet sa­ját leikével is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom