Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-21 / 143. szám

2000. JÚNIUS 21., SZERDA Tolnai Népújság - 7. oldal Tolnai Népújság AutÓDiac Fej fej mellett a középosztályban Bemutatjuk a Mazda 626-os 2.0i GT-t és a Honda Accord 2.0i ES-t Az elmúlt évtizedekben a japán autógyártók nem­csak saját hazájukban, hanem az amerikai konti­nensen és Európában is igen komoly elismerést vívtak ki maguknak. Ez különösen igaz a közép-, illetve a felső-középkate­góriájú személyautókra, ezen belül is a Mazda 626-osra és a Honda Accordra. Az első 626-os Mazda 1979-ben gördült ki a gyár kapuján, és nem sokkal később, 1981-ben bemu­tatkozott a vetélytárs Honda Accord is. Azóta természetesen mindkét modellt többször átter­vezték, korszerűsítették, ennek köszönhetően a jelenlegi 626-os már az ötödik, míg az Accord a hatodik generációt képviseli a két márka történetében. Érdekesség, hogy eddig közel azonos hosszúságú pályafutásuk sikerességét másnak köszönheti a Honda, és másnak a Mazda jár­műve. Míg az utóbbi márka fő­ként megbízhatóságával (a 626- ost többször is megválasztották a legmegbízhatóbb személygépko­csinak Európában), addig a ver­senysportban is kiemelkedően szereplő Honda a dinamikusabb, sportosabb autózást kedvelők kö­réből gyűjtötte híveit. Mostam bemutatónk főszerep­lői, a legutolsó nemzedékhez tar­tozó Mazda 626-os 2.0i GT és a Honda Accord 2.0i ES, azaz a két gyár legjobban felszerelt felső-kö­zépkategóriájú modelljei szinte mindent megőriztek az elődök jó tulajdonságaiból: tartós műszaki megoldások, átlag feletti komfort, A Honda Accord 2.01 ES és a Mazda 626 2.0ÍGT a két gyár legjobban felszerelt felső-középkategóriás modellje figyelemre méltó menetdinamiká­val párosítva. A 626-os jelenleg háromféle - egy turbódízel és két benzines - motorral kapható Magyarorszá­gon, ezek közül a kétliteres, 16 szelepes, 136 lóerős erőforrást épí­tik a legerősebb változatba. A Honda palettáján szereplő kétlite­res, 16 szelepes, változó szelepve­zérlésű (VTEC) motor már 147 ló­erővel dicsekedhet, ám ennél a tí­pusnál nem ez a motor jelenti a csúcsot, hanem 2,2 literes, 212 lo­vas erőforrás. Az Accord 11 lóerős fölénye ellenére mégis a 626-os éri el hamarabb a 100 kilométer/órás sebességet, hiszen mindössze 9,6 másodpercre van szüksége ehhez a mutatványhoz, szemben a Hon­da 10,1 másodperces eredményé­vel (a leggyorsabb Accord 7,2 má­sodperc alatt sprintéi 100-ra.) Ebben a kategóriában már el­várható, hogy automata sebesség- váltóval is kínálják a gyártók a ter­mékeiket, így mind a Honda, mind a Mazda rendelkezik ilyen változattal. Az Accord automata váltója rá­adásul kétféle üzemmódban is használható, hiszen a fokozatok közötti kapcsolgatást rábízhatjuk az automatikára, de ha dinamiku­sabban kívánunk autózni, átvált­hatunk a szekvenciális üzem­módra is. Természetesen ilyenkor sincs szükség kuplungpedálra. A 626-ost és az Accordot is há­romféle - négyajtós, ötajtós és kombikarosszériával forgalmaz­zák, amelyek nagysága, kényel­me, felszereltsége szinte teljesen megegyezik mindkét márkánál. A vezető- és utasoldali légzsákok ol­dallégzsákokkal kiegészítve, a blokkolásgátló, az automata klí­maberendezés ma már éppúgy hozzátartozik a felső-középkate­gória csúcsmodelljeinek felsze­reltségéhez, mint az elektromos működtetésű ablakemelők és tük­rök, a központi zár, vagy a sebes­ségtartó berendezés (tempómat). A belső tér kihasználásában a Mazda legújabb 626-osa némi előnyre tesz szert vetélytársával szemben, amit elsősorban a le­hajtható támlájú jobb első ülés­nek köszönhet. Ez a fotel ugyanis pillanatok alatt pohártartókkal is ellátott kis asztallá alakítható át. A Honda viszont elektromos mű­ködtetésű tetőablakkal kényezteti az Accord ES-ben helyet foglaló­kat. Az utastér komfortjához per­sze más is hozzátartozik, így pél­dául a motor- és a futóműzajok minél tökéletesebb kizárása. Eb­ben a tekintetben is dicséret illeti mindkét autót, ám az Accord egy picivel most jobban vizsgázik. A két autó hosszúsága (459 centiméter) teljesen azonos, en­nek ellenére a Mazda nagyobb, 500 literes csomagtartóval rendel­kezik, míg a Honda poggyásztáro­lójának 425 literes befogadóké­pessége némileg elmarad a kate­gória átlagától, a hátsó ülések elő- redöntésével azonban mindkét autóban közel egyforma rakodó­teret alakíthatunk ki. SEBESTYÉN KÁLMÁN _______________MAZDA 626 2.01 GT HONDA ACCORD 2.01 ES Motor: elöl keresztben beépített soros, négyhengeres benzin-motor, hengeren­ként négy szeleppel Hengerűrtartalom (cm3): 1991 1973 Legnagyobb teljesítmény (kw(LE)/ford.): 100(136)/5800 108(147)/6000 Legnagyobb nyomaték (Nm/ford.): 178/4500 184/4800 Legnagyobb sebesség (km/h): 208 210 Gyorsulás 0-100 km/h-ra (s): 9,6 10,1 Fogyasztás város/városon kívül (1/100 km): _____________________6,5/10,8___________6,9/11,4 Hí rek Új német sztrádák A jó minőségű német Autobahn- hálózat idén tovább bővül. A Ke­leti-tengerhez, a Rostockba ve­zető sztrádán kívül vadonatúj szakaszokon közlekedhetnek Garmisch-Partenkirchen, Pas- sau és Regensburg környékén is az autósok, motorosok. Lipcse- Magdeburg, valamint Halle- Magdeburg között is korszerű és ingyenes sztráda várja 2000 novemberétől a közlekedőket. Rába-fejlesztés A Rába Rt. a termékfejlesztés teljes folyamatát számítógépesí­ti egymillió dollár értékben. A beruházás megtérülése keve­sebb lesz mint három év, és a fejlesztés révén a futóműter­vezés ideje 22-26 százalékkal csökken. Jön az új Corsa Az Opel Corsa új változata az őszi, berlini Nemzetközi Autó­kiállítás egyik sztárjának ígérke­zik. A konstruktőrök szerint, az eddigi modelleknél takaréko­sabb és komfortosabb villám­emblémás autó karosszériája teljes ónbevonatot kap, és az át- rozsdásodás elleni garancia 12 éve szól majd. Az 58 LE-s (43 kW) és 92 (kW) közötti erőfor­rásokkal piacra kerülő, 21. szá­zadi Corsa alapára várhatóan 2,5 millió forint körül lesz. Mozgássérültek napja Tegnap a Magyar Autóklub új­pesti centrumában rendezték a mozgássérültek napját. Pintér József, az Autóklub budapesti szervezési vezetője elmondta, külön ügyességi pályát építettek a mozgássérültek részére, akik a biztonságtechnikai pályát is in­gyen kipróbálhatták. Az XM-et felváltó új csúcsmodellt évi 30.000-es darabszámban, tehát viszonylag szerény mennyi­ségben szándékozik gyártani a Citroen. A hagyo­mányos kényelmet négy személyre tervezett, rendkívül tágas utastér, valamint az elmaradhatat­lan hidropneumatikus rugózás biztosítja. A kép szerint a különleges formaterv is adott. Az autóba V6-OS, sőt V8-as motort is beépítenek majd. ■ 2003-ban jön a nagy Citroen Roller a divat Játékszer volt a roller, ma prakti­kus közlekedési eszköz. Vissza­tért és hódít a roller. Míg a 80- as években a yuppie-k Mercedeseikkel büszkélkedtek, ma az ő köreikben is a roller a menő. Ahogy egyre nagyobb a közlekedési káosz a világ na­gyobb városaiban, ahogy lassan ugyan, de polgárjogot nyer az ökológia, úgy változnak a hely­változtatási szokások is. A divat az Egyesült Államokból indult el egy évvel ezelőtt, és hamar átvet­ték az európai és az ázsiai orszá­gokban is. A mai roller természe­tesen fejlettebb változata kissé primitív ősének. Könnyűfémből készült, mindössze 2.5 kilo­gramm. Egy kis ügyességgel és jó reflexekkel óránkénti 20 kilomé­teres sebesség is kihozható belő­le. Használat után olyan kicsire összehajtható, hogy - mint az es­ernyő - belefér egy táskába. Van már sportcélra tervezett is, amely elől két kerékkel rendelkezik és létezik robbanó-, illetve villany- motorral felszerelt roller is. A já­ratlan ember azt gondolhatná, hogy a roller a tinédzserek közle­kedési eszköze. Nem így van. Berlinben komoly képviselők sem átallanak a kis kétkerekűre lépni, hogy kényelmesebbé és rö­videbbé tegyék az utat munka­helyük labirintusaiban. Használ­ják modem amerikai menedzse­rek is, hogy eljussanak irodáikba Seattle ipari zónáiban. _____■ . ..akkor egy Mercedes Vito ra van szüksége! Senkinek és semminek nem kell otthon maradnia, a Vito nyaraláskor és munkában is a család tagja! Már 3.990.000 Ft+áfa-tól! Két év, vagy 100.000 kilométer teljes körű garanciával! AUTÓCENTER C Kft. Pécs. Koksz utca 125. Tel.: 72/539-539, Fax: 72/539-540 Mercedes-Benz Kérjük, látogasson el hozzánk! Bemutatjuk a legújabb Peugeot márkakereskedést Dombóváron! A Peugeot elegáns, biztonságos és kényelmes. A legújabb Peugeot-márkakereskedés megnyitása pedig: izgalmas, érdekes, szórakoztató. Ha ellátogat megnyitó hétvégénkre, nemcsak a Peugeot-gépkoesikról és legújabb finanszírozási ajánlatainkról tudhat meg többet, hanem részt vehet alábbi programjainkon is. Egész hétvégén ■ Sorsolások, vetélkedők ■ Akár minden órában nyerhet egy Peugeot- órát vagy belépőjegyet a Taxi című film zártkörű vetítésére! ■ Tesztvezetés ■ Bármely autótípus ingyenes átvizsgálása ■ Kedvezményes olajcsere Peugeot-tulaj- donosoknak ■ Húsító italok és vendéglátás Június 23. 17 órától: Közönségtalálkozó ifj. Tóth Jánossal (Janika) és Tóth Imrével, a Peugeot 206 WRC pilótáival Június 24. 18 órától: Irigy Hónaljmirigy-koncert 20 órától: Vendégünk Szűcs Judit 21 órától: Utcabál a Zsűri együttessel 22 órától: A Pyro-Technic zenés tűzijátéka Június 25. 18 órától: Sorsolás. A födíj egy exkluzív Peugeot 406 egy teljes hétre! PEUGEOT AUTOSZIGET DOMBÓVÁR, GAGARIN U. 30. © (74) 566 000 Ár r

Next

/
Oldalképek
Tartalom