Tolnai Népújság, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-17 / 140. szám

I 2000. Június 17., szombat MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Munka nélkül Amikor még iskolába jártam, gyakran gondoltam irigykedve arra, milyen jó a felnőtteknek: nem kell mindig tanulniuk, fe­lelni, dolgozatot írni, versenyre járni. Mostanában az én gye­rekeim is ilyeneket mondogatnak nekem, s hiába bizonyga­tom, hogy felnőttnek lenni sem fenékig tejföl, nem hiszik el. Mint ahogy én sem hittem valamikor. Hogyan is magyarázzam meg nekik, hogy bár nem kell házi feladatot írni, s a táblához sem hívnak ki, a munkahelyen is folyton bizonyítani kell, minden nap minden percében helyt­állni, s a tanulástól sem búcsúzik el az ember, ha kinő az is­kolapadból. Mindig van valami új, valami más, amit meg kell tanulnunk, nekünk, felnőtteknek is követnünk kell a változá­sokat, s a mi jó vagy rossz döntéseinknek erősebb következmé­nyei vannak, mint egy jó, vagy egy rossz érdemjegy. Várják a felnőttkort a gyerekeim, s arról beszélgetnek, mit tesz­nek, ha majd dolgozni járnak. Ők még nem igazán tudják: a munkahely sajnos nem olyan biztos pont, mint az iskola. A mai fiatal felnőttek közül sokan kerültek és kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem találnak munkát, s milyen szomorú ez a kifejezés: pályakezdő munkanélküli. Mert éppen ez a korosz­tály az, amelyik a legaktívabb, a leginkább kreatív, tele új öt­letekkel, energiával, gondolkodásmódjuk még nem állt be a megszokott sémákra, tele vannak tettvággyal „világmegváltó” gondolatokkal. Ráadásul a pénzre is nagyon szükségük lenne, hogy saját önálló életvitelüket megteremthessék. Természete­sen minden korosztály tagjai számára szomorú, ha elveszíti állását, hiszen a mai családok a kétkeresős modellre alapozód­nak, s ha a kettőből egy kiesik - netán mindkettő -, megren­dül a helyzetük. Az emberek, legyenek idősek, vagy fiatalok, kevés kivételtől eltekintve szeretnek dolgozni. Alapvető emberi tulajdonság, hogy alkotni, cselekedni vágyunk. Ha erre nincs lehetőségünk, azt nagyon nehezen éljük meg. Arról nem is be­szélve, hogy kétszer jobban örülünk annak a járandóságnak, amit a munkánkért kapunk, mint bármilyen segélynek, jára­déknak. Az évszázad évjárata A legjobbak legjobbjai az eredményhirdetésen Összesen százhetvenkilenc minta érkezett a Szekszárdi Borvidéki Borversenyre, mely megmérettetésnek teg­nap délután volt az ered­ményhirdetése a megye- székhelyen, a városházán. A 7. Alisca Bornapok máso­dik napjának délelőttjén szakmai tanácskozások és konzultációk várták az ér­deklődőket. Szekszárd A Sapard programok a dél-du­nántúli régióban és a szekszár­di borvidéken címmel Rutkai Géza tartott előadást a városhá­za dísztermében, majd az ezt követő szakmai konzultáció után a helyiség 14 órától a bor­verseny ünnepélyes eredmény- hirdetésének adott otthont. Ko­csis Imre Antal polgármester köszöntőjében aláhúzta: az el­múlt időszakban olyan érdem­leges előrelépések történtek a szekszárdi borvidéken, me­lyekre joggal lehetünk büsz­kék. Akárcsak az itt készülő, országos, sőt, nemzetközi hírű vörösborra is: az 1999-es esz­tendő ebből a szempontból ki­váltképp kiemelkedő, magában hordozza az évszázad évjárata lehetőségét. A versenyen résztvevő boro­kat dr. Urbán András, a Hegy­községek Nemzeti Tanácsának főtitkára értékelte: a vörösbor­ok ez alkalommal is kiváló mi­nőségükkel arattak elismerést, viszont a fehérek most talán nem hozták a nagy évjáratokra jellemző tulajdonságokat. Min­dent összegezve azonban a szekszárdi borok - hangsú­lyozta dr. Urván András - mél­tóak arra, hogy ne csak orszá­gos hanem nemzetközi elisme­rést is kapjanak. A legjobb fe­hérborért járó nagydíjat Gelen­csér Sándor bátai termelő ve­hette át, a legjobb kadarka díja a szekszárdi Takler pincészet­hez került, a legjobb kékfran­kossal a mecseknádasdi Nádas- di Kft. büszkélkedhet. A bika­vér nagydíjat a szekszárdi Vesztergombi pincészet, a leg­eredményesebb termelő nagy­díját pedig a szekszárdi Sáros- di Pince Kft. érdemelte ki. Az eredményhirdetés stílszerűen a nyertes borok megkóstolásá- val zárult-SZÁ­Tegnap bolondoztak, ma ballagnak Az idei tanév igencsak hosz- szúnak, s az utolsó két hó­napban szó szerint forrónak bizonyult az általános isko­lákban. Az égiek azonban kegyesnek bizonyultak, mert a tegnapi zöld napra és talán a mai ballagásra is igazán ki­váló idő köszöntött be. Teg­nap vidám, bolondos ruhák­ba öltözött nyolcadikosoktól volt hangos a megyeszékhely is, de ma inkább a komoly­ság dominál. A tizennégy évesek korosztálya a mai bal­lagással végképp búcsút vesz a gyermekkortól. A szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola 8/a. osztálya a városban „zöldült”, Kovács Tibor osztályfőnök kíséretében fotó: bakó jenő A kitörési lehetőség Országos kamarai ülés Szekszárdon A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége, ülé­seinek jelentős részét tartja vidéki helyszíneken. Pénte­ken Szekszárdon gyűlt ösz- sze a grémium, a Hungária Biztosító dísztermében. Szekszárd Először, a házigazda tisztét el­látó dr. Bertha Kálmán Tolna me­gyei elnök köszöntötte a megje­lenteket, majd dr. Tolnay Lajos országos elnök, Dunai Péter főtit­kár és dr. Soós Adrianna főtitkár­helyettes tartott tájékoztatót a szervezeti élet eseményeiről, a közelgő kamarai választások le­bonyolításának szabályairól, illet­ve a munkaadók - főként a turiz­mus területén tevékenykedők - szakmai minősítéséről. A turizmus, az idegenforgalom - dr. Tolnay Lajos ebben, és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások­ban látja a kitörési lehetőséget, Tolna megye számára. Vélemé­nye egybecsengett dr. Kraft Péte­rével, aki az ülés végén diavetíté­ses előadást tartott. Arról tájékoz­tatta a jelenlevőket a GM turiszti­kai ügyekért felelős helyettes ál­lamtitkára, hogy ez a terület, ná­lunk kétszer olyan gyorsan fejlő­dik, mint a gazdaság egyéb szek­torai. A hazai GDP 10 %-át adja a reneszánszát élő turizmus. Kevés támogatást élvezve is jelentős de­vizatermelő. Az elnökségi ülés legizgalma­sabb kérdése a kamarai tisztújítás mikéntje lett volna. Ám - mint er­ről Dunai Péter beszámolt -, a kormány még mindig nem öntöt­te végleges formába a választási szabályzatot, az agráriumban je­lentkező szervezési nehézségek miatt. (Az agrárkamara is újjáala­kul, önkéntes tagsággal és tiszt­újítással.) Ami már biztos: a tag­jegyzék június 30-cal lezárul, ezt követően egy hónap lesz ennek és a választási névjegyzéknek a kifüggesztésére, szeptember 15 és 30 között területi küldöttvá­lasztást, majd tisztújító küldött- gyűlést kell tartani, helyi és or­szágos szinten. WESSELY Intézményvezetőket választanak Kiderül, hogy miért távozott az alpolgármester? A nyári szünet előtti utolsó ülését hétfő délután három órától a polgármesteri hiva­tal dísztermében tartja a vá­ros önkormányzata. Dombóvár A képviselőtestület tagjai az elkö­vetkezendő hat évre készített közoktatási tervet veszik „górcső alá”. Az iskolafogászati feladatok újraosztását kezdeményező téma megtárgyalását követően az Or­szágos Foglalkoztatási Közalapít­ványhoz benyújtandó pályázatról születik döntés. A József Attila Általános Iskola és a Százszor­szép Óvoda élelmezési szolgálta­tására öt vállalkozó jelentkezett, közülük a legjobb ajánlatot be­nyújtóval köt majd szerződést a testület. Szó lesz még a város bér­lakás-koncepciójáról, az önkor­mányzat idei költségvetésének módosításáról, a polgármesteri hivatal adóügyi feladatokat .ellátó dolgozóinak anyagi érdekeltségi rendszeréről és a település csapa­dékvíz-elvezetési gondjairól. In­tézményvezetőt is választanak az 516-os számú Ipari Szakképző In­tézet és Szakközépiskola, vala­mint az Erzsébet Óvoda élére. A legutóbbi ülésen elhangzott az is, hogy az alpolgármesteri tisztsé­géről lemondó Kerényi Zsolt ez­úttal ismerteti majd váratlan távo­zásának okát. ■ Német cserediákok Bátaszéken A Balatonra is elutaznak a testvérváros tanulói Tizenhat besigheimi gyer­mek érkezik Bátaszékre a hétvégén, hogy viszonozza a helyi diákok tavaly őszi né­metországi látogatását. Bátaszék A testvérváros tanulói szomba­ton landolnak Bdapesten, majd vasárnap az őket fogadó bátaszéki diákokkal közös vá­rosnézésen vesznek részt. A „csapat” a főváros nevezetessé­geinek megtekintését követően este buszozik tovább Bátaszékre, az éjszakát a né­met tanulók helyi családoknál töltik. A nebulók hétfőn reggel ismét továbbutaznak, a cél ez­úttal Siófok lesz, ahol a bátaszéki iskola által szerve­zett táborban egy hétig élvez­hetik a rendkívül forró nyarat. A „nyaralók” pénteken térnek vissza Bátaszékre, s részt vesz­nek a város milleniumi ünnep­ségein, majd hétfőn hazautaz­nak. _______________________IKON) _________Hírek_________ AVA R- ÉS ERDŐTŰZ. Idén a nagy hőségnek köszönhetően immár sokadik alkalommal ri­asztották avartűzhöz a szek­szárdi tűzoltókat. Tegnap dél­előtt a bonyhádi zománcáru- gyár mellett mintegy kétszáz négyzetméter lekaszált fűszé­na kapott lángra, ám mire a megyeszékhely tűzoltói a helyszínre értek, a gyár ön­kéntesei elfojtották a lángokat. Dél körül a Bács-Kiskun me­gyeiek egy bácsbokodi erdő­tűz megfékezéséhez kértek se­gítséget a szekszárdiaktól, akik egy kocsival azonnal a helyszínre siettek. Lapzártáig nem kaptunk hírt az oltás si­kerességéről. BALESET. Egy személygép­kocsi és egy motorkerékpár üt­között össze tegnap délután fél négy táján Szekszárdon az Ezerjó utcában. A balesetben a motorkerékpár vezetője köny- nyű sérüléseket szenvedett. REPÜLŐNAP. A Szekszárdi Modellező Klub osztrák, né­met és szlovák versenyzők részvételével nemzetközi mo- dellrepülőnapot rendez hol­nap, azaz vasárnap az őcsényi repülőtéren. A verseny ünne­pélyes megnyitójára délután három órakor kerül sor. A DOMBÓVÁRI rendőrkapi­tányság vezetője, dr. Szíjártó István alezredes havi fogadó­óráját hétfő délután fél három­tól tartja. HERBSZT Helga keramikus­nál tehetnek látogatást a bony­hádi Városi Könyvtár gyer­mekprogramjának résztvevői. A vakációzókat június 19-én, hétfőn reggel 10 órára várják. 240 millió forintos nyereséget tervez a Laurel Kft. A Laurel Számítástechnikai Kft. mér­leg szerinti eredménye tavaly a két év­vel ezelőtti 45 millió forintról 159 mil­lió forintra nőtt, az adózás utáni ered­mény pedig az 1998 évi 63 millió fo­rintról 240 millió forintra emelkedett - tájékoztatott Molnár Gábor marketing igazgató. A magyar tulajdonban lévő vállalkozás árbevétele egy év alatt csaknem meg­duplázódott, az 1998 évi 804 millió fo­rinttal szemben tavaly 1,6 milliárd fo­rint volt. Az 1993-ban 14 magánszemély által 343 millió forintos tőkével alapított cég rekordgyorsasággal fejlesztette ki a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is népszerű Laurel Store Wizard elektronikus kereskedelmi programját, amely nagy pontossággal képes nyomon követni a nagy forgal­mat bonyolító cégek adatait. A programot jelenleg 53 hazai és kül­földi elektronikus áruház alkalmazza, a társaság tervei szerint az év végére 260-ra nő a Laurel módszert alkalmazó Internet üzletek száma. *nsi3* Továbbfejlesztett hagyományok Útban a minőségbiztosítás felé A tantestület és a közgyűlés 100 százalékos támogatottságával lett a szekszárdi 2-es iskola új igazga­tója a régi. Névjegy Név: Matókné Misóczki Má­ria Született: 1953. május 10. Iskolai végzettség: tanítókép­ző, tanárképző főiskola Férje: Matók Lajos, optikus Gyerekek: Péter, 21 éves közgazdász-hallgató, Ákos, középiskolás Hobby: a hivatás és az olva­sás- Mi az, amit folytatni fontos a megkezdett munkából? - kérdez­tük Matókné Misóczki Máriát.- Az iskola jó hagyományait mindenképpen folytatni kell. A következő időszakban mindegyik iskola számára kihí­vást jelentenek az ok­tatási törvény változá­sából adódó feladatok. Módosítani kell a pe­dagógiai programot, megjelennek a keret- tantervek, s el kell ké­szíteni az intézmény értékelési minőségbiz­tosítási rendszerét. Az iskola egy országos értékelési csoportban dolgozik a Qualitas irodával. Második éve csináljuk az intézményi önértékelést. Ősz­től pályáztunk a Comenius prog­ramra.- Miben speciális ez az iskola?- Nagyon jó a 0. évfolyam programunk. Ez két éves első osztályt jelent, s a kicsiket segí­ti abban, hogy eljussanak az is­kolaérettséghez. Nálunk is van német nemzeti­ség oktatás. Változatlan a sport profilunk, ami régebben kiemelkedő volt. Utóbbit bővítendő­nek gondoljunk, az egészséges életmódra nevelés és a sport sze­mélyiségfejlesztő szere­pe miatt. Ebben a na­gyon videós, számítógépes vi­lágban fontos a gyerekek testi fejlődése. Nagy öröm volt szá­momra, hogy azt a kemény munkát, amit a tantestület az elmúlt öt évben végzett, a fenn­tartónk is elismerte, látván az elért szakmai fejlődést. Tíz év alatt minden megváltozott A világhírű magyar zeneoktatásért A szekszárdi közgyűlés jegyző­könyvben mondott köszönetét az Névjegy Név: Pecze István Születetett: 1955, Szászvár Iskolai végzettsége: Zene- akadémia Felesége: P. Horváth Patrí­cia, pedagógus Gyerekek: Zsófi, a pécsi mű­vészeti szakközépiskolában zeneelmélet szakos tanuló Balázs, általános iskolás Hobby: A muzsika és a kert elmúlt 10 évben végzett munká­ért Szily Lajosnak, a Liszt Ferenc Zeneiskola előző igazgatójának. A pályázat nyertese, az iskola új vezetője öt évre Pecze István trombita művész-tanár, a Szek­szárd Big Band vezetője, az addi­gi helyettes lett.- Nem voltam könnyű helyzet­ben, hiszen az egyik legjobb ba­rátommal szemben kellett pá­lyáznom, de úgy vélem a zeneis­kolának változásra van szüksége. Thész László váratlan halála után Szily Lajos joggal tar­tott igényt arra, hogy az iskolát vezesse. Tíz év alatt azonban nagyot változott a világ.- Mi az, amit más­ként szeretne csinálni?- Ma egy intézmény- vezetőnek amellett, hogy kiváló muzsikus, jó menedzsernek is kell lennie. Nem elsősorban pénz kérdés, hogy jobban kihasználjuk nem­zetközi, például a testvérvárosi kapcsolatokat. Azt szeretném, hogy egy-egy jól felkészült, s nyelveket beszélő kollégám ne csak koncerteken lépjen fel a test­vérvárosokban, hanem mester- kurzus jelleggel tanítson is, köl­csönösségi alapon. Ennek termé­szetesen meg kell teremteni a fel­tételeit. Minden rendez­vényen érzékelhető a magyar zeneiskolások tudástöbblete. Fontos feladatomnak tartom, hogy munkatársaimmal összefogva, azt a szerve­zeti rendszert, amelynek keretei között az ered­ményeket elértük, fenn­tartsuk, gazdagítsuk. A zeneokta­tás olyan területe az oktatásnak és kultúrának, amelyben egyér- telműen világelsők vagyunk, -i-

Next

/
Oldalképek
Tartalom