Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-06 / 105. szám
2000. Május 6., Szombat löinai i\epujsdg 9. OLDAI Interjú Dávid Ibolyával a konzervativizmusról „Gondolkodásom egyik alappillére, hogy akinek gazdagságban, észben és képességben a teremtő többet adott, annak több a szolgálata is.” Dávid Ibolya, a Szekszárdi Vállalkozói Szalon vendége volt csütörtökön este. Ajándékképen minden jelenlévőnek emléklapot adott a millennium emlékére hozott 2000. évi I. törvényről. Ő viszont Szekszárd város borát - egy palackkal - és a Petrits cukrászat ez alkalomra készített mézeskalács szívét kapta a szalontól. A rendezvény előtt beszélgettünk a miniszter asszonnyal.- Mit kellene mondania a kisgazdapárt vezetőinek, olyat, ami a miniszter asszonyt, a pártelnököt kihozná a sodrából?- Ilyen nincs. A demokráciát Antall Józseftől tanultam, s nyilván adottság kérdése is, hogy nemigen tudnak kihozni a sodromból. Másrészt az ember tudja tréningeim is magát arra, hogy ha már a közéletre adta a fejét, akkor nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az indulatai uralkodjanak rajta. Ezzel együtt a leghatározottabban utasítom vissza az elhangzott vádakat. Ha azon érveimmel szemben, amelyek egy demokratikus, társadalmi konszenzusra épülő, kiszámítható kormányzásról szólnak - melynek során nem négyszemközt és zárt ajtók mögött dőlnek el dolgok, hanem a kormányülésen -, nem érvekkel válaszolnak, hanem lózungokkal és kommunistázással, nem vagyok hajlandó vitatkozni sem.- Miből táplálkozik a toleran- da, aminek nyilván része van abban, hogy a népszerűségi lista elejére került?- Tanulható és személyiségfüggő is. Soha nem voltam konfrontativ alkat, nem szerettem a veszekedést. Az ember minél nagyobb családban nő föl, annál jobban megtanul a kompromisz- szumok között megmaradni, márpedig voltak olyan időszakaink, amikor 10 felett volt a család létszáma. Az együttélés megtanítja az embert alázatra, a másik megértésére. A közélet szereplőiként pedig felelősek vagyunk azért, hogy milyen hangnem uralkodik, s azért is tiogy vonzóvá tegyük mindazok számára, akik a közszereplést nem harci művészetnek, hanem feladatnak tekjntik, hogy jobbá tegyük környezetünk és nemzetünk életét. Ma pedig az a helyzet, hogy amikor például megkerestünk egy ismert jogászt, azt mondta, az alkotmánybíróvá jelöléssel járó nyilvános megaláztatást nem vállalja.- Milyen a helyzete egyetlen nőként a kormányban és a pártelnökök között?- Ez dupla terhet ró rám, hiszen ezen keresztül is méri a közvélemény, hogy egy nő mennyire alkalmas politikusnak, s ez dem csak szakmai rátermettség kérdése. Kifejezetten ügyelek arra, hogy aki velem azonosítja a női politizálást, abban ne hagyjak negatív nyomot. Napoleon Hill számomra alapirodalom, s ezt mindig mindenkinek jó szívvel ajánlom, mert a pozitív lelki beállítottságra tanít. Ha nem tudunk időnként a partner és ellenfél fejével is gondolkodni, akkor elbeszélünk egymás mellett, de magállapodások nem születnek. Márpedig a politika a taktikának és kompromisszumoknak a csodálatos művészete.- Mit jelent az Ön számára a konzervativizmus?- Mindig is értékkötöttséget jelentett, amelyben az elődök felhalmozott tudását, tapasztalatát összegyűjtjük és tanulunk belőle. Az elmúlt néhány, de különösen az utolsó évszázad történelme is arra kell, hogy késztessen bennünket, tanuljunk a történelem hibáiból, mert aki ebből nem tanul, az arra ítéltetik, hogy újra átélje azokat. Most minden erőnket erre kellene koncentrálni, mert ha nem teremtjük meg az egymás mellett élés békés szabályait és nem várjuk ezt el egymástól, az újabb és újabb Koszovóhoz vezethet. Az elődök tapasztalata abban is segíthet bennünket, hogy korunk tudományos és technikai robbanása közepette is biztos el- igazodási pontokat adjon. A konzervativizmus azt is jelenti, hogy a saját életemet úgy tudjam teljessé tenni, hogy az a mások életének a javát szolgálja. A valós, emberhez méltó élet, amelyben az érzelem és az értelem találkozik, ez vezet el a számomra legfontosabb értékekhez, a nemzeti és vallásos, felekezetektől független keresztyén értékrendhez. Szintén történelmi tapasztalat, ha nincs társadalmi összefogás amelynek eredményeképpen a társadalom többsége kerülhet az emelkedő kategóriába, akkor eljuthatunk egy olyan társadalmi modellig, amelyben már nem tudjuk, hogy a szegényeket és gazdagokat elválasztó rács kit is zár börtönbe. Gondolkodásom egyik alappillére, hogy akinek gazdagságban, észben és képességben a Teremtő többet adott, annak több a szolgálata is. Ha a jövedelmi olló továbbnyílik, akkor nem a társadalmi szolidaritás, hanem a társadalom végleges kettészakadásának irányába haladunk. Ez bennem nem egyfajta baloldaliságot, hanem szociális érzékenységet jelent. Ezért is javasoltam a költségvetési vitában, hogy az árvíz, belvíz, a koszovói válság hatása miatt, most, amikor a BS is leégett, vezessük be az 5 millió feletti jövedelemmel rendelkezőknél ideiglenesen a külön adót, mert nekik nagyobb terhet kellene vállalni a társadalom nehézségeiből, mint annak, aki a 22 ezer forintos jövedelme után adózik. S ehhez még a keresztyén értékrendre épülő koalícióban résztvevő partnereim sem adták meg a támogatást. Ez is arról győzött meg, hogy tovább kell vinnem a Békejobbot, hogy az önálló, megkerülhetetlen erőként vehessen részt a társadalmi szolidaritásra épülő politika megerősítésében. Ihárosi Ibolya — Nyolc gyereket, öt fiút, három lányt nevelt fel nagy-nagy szeretettel, békességben, tisztességben a Pakson élő Körösztös Mihályné és férje. Az 1920-ban született édesanyát, aki öt katona fiút adott a hazának, most rendhagyó módon nem valamelyik gyereke, hanem József fiának felesége, Borza Julianna mutatja be. Harminckét éve, 1968-ban házasodtunk össze, akkor kerültem a Körösztös családba. Anyósomnál becsületesebb, szorgalmasabb asszonyt nem sokat ismerek. Nyolc gyereket neveltek fel apósommal nagy szegénységben, de hatalmas szeretettel. Ä földből éltek, gazdálkodtak, előbb egyénileg, aztán a téeszben. Cseresznyés pusztán laktak, apósomat kulákká nyilvánították. Börtönbe zárták, mert nem tudta fizetni az adókat. Nem nézték a gyerekeket. Az anyósom vette át a helyét. A legidősebb fiú, aki akkor tízéves volt, sámlira állt, úgy kantá- rozta fel a lovakat, aztán felültek mind a szekérre és mentek ki a földekre dolgozni. Mikor késő este haza értek, a mama nekiállt főzni, de mire elkészült a meleg vacsora, a gyerekek elaludtak. A férjemnek nagyon szorgalmas, becsületes, összetartó családja van. Mikor összeházasodtunk, Pusztahencsén laktunk, apósom szorgalmazta, hogy vegyünk Pakson telket. Először mi költöztünk ide, a Kisfaludy utcába, aztán a többiek is húzódtak Cseresznyésből befelé, mert kietlen lett a puszta. Ma mindenki Pakson él, anyósomék is vettek egy kis házat a Kinizsi utcában. A testvérek közül hárman ott laknak a mama mellett, a többiek a mi utcánkban. Nagyon szorgalmas az egész család, mindenkinek háza van a saját erejéből és állami kölcsönből. Tizenöt év alatt, szép apránként, kalákában, egymásnak segítve építkeztünk. A mama mindig azon volt, hogy tanuljanak a gyerekei. Van a családban villanyszerelő, lakatos, üzletvezető, műszerész, bolti eladó, biztonsági őr, az unokák között gépésztechnikus, villamos- mérnök, óvónő, tanár, környezet- védelmi mérnök és szabász. Legtöbben az atomerőműnél dolgoznak. Hatvankilencben megoperálták a mamát, kivették a fél gyom- ■rát, de szerencsére helyre jött. Mélyen vallásos, katolikusok, mindig nagy volt a hitük, talán ezért volt, hogy a csoda mindig velük járt. Az ötvenedik házassági évfordulójukat is még gyönyörűen megünnepelték a papával. Mindketten csodaszép aranygyűrűt, virágot és ajándékkosarakat kaptak a gyerekeiktől. Apósom nyolc éve halt meg pünkösdkor. Biritón volt szép kis szőlőjük, onnan jött délután, de előtte még bejött a gyerekeihez. Megnézett mindegyikünket, mintha búcsúzni akart volna, talán megérezte mi vár rá. Este agyvérzést kapott, nem tért már magához, két nappal később a kórházban meghalt. 1968-tól 1975-ig jöttek folyamatosan az unokák. Ha mind elmentünk hétvégén a mamáékhoz, olyan gyerekzsivaj volt, hogy alig hallottuk egymás hangját. Jó volt összejönni fiatalon és jó ma is, 37-en vagyunk az unokákkal, dédunokákkal együtt, nincs olyan ünnep, hogy ne mennénk el a mamához. Nyolcvan éves az anyósom, de még ellátja magát. Egymaga él, de soha nincs egyedül, mindig valaki benyit hozzá. Nem dúskál a javakban, mégis mindig van süteménye, meg egy-két túrórudi a hűtőszekrényében az unokáknak. A nyolcvanadik születésnapján is még ő sütött. Vittünk mi is mindannyian az ünnepségre süteményt, tortákat, de mindenki csak a mama beiglijét és hókiflijét ette, mert olyan finomat, mint ő, senki nem tud sütni. F. Kováts Éva Távozz, tavasztündér, jókedvre,, örömre, kacagásra csábító buja fajzatja a pokolnak, te! Mi most a bánatnak, a fájdalomnak tárjuk ki szívünket, néhány halk mol(l) akkord pendüljön csak lelkünk ökömyál finomságú húrjain, aztán olvadjunk eggyé a szomorú csenddel Szóval kuss legyen! Amikor az olajos cégek nyomorult PR-csapatainak (ejtsd: píár) ismét vért izzadva kell megindokolniuk, hogy miért élet-halál kérdése a benzin árának menetrend-szerű emelése, akkor mi, együtt érző polgárok csak ne ugrándozzunk vidám mosollyal az arcunkon! Nem, nem magunk miatt. Nem azért a literenkénti újabb koszos 4 forintért. Nekünk már tökmindegy, hogy egy tankolásért 6765, avagy 6885 forintot kell fizetni. A mi szívünk feketébe öltöztetése másoknak szól. Igen, mi akkor is sajnáltuk őket, amikor nemrégiben a literenkénti 1 forintos árcsökkentést kellett volna hihe- tően megmagyarázniuk. Holott az akkori árzuhanás hatására azért egy-egy keményebb gázfröccsöt, sőt, még olykor egy sportosabb indulást is megengedhetett magának a bohémebb polgár a szürke színű Trabantjával. De tapintatlanok lennénk, ha őszinte részvétünkből nem juttatnánk (mindenkori) kormányunknak is egy szép szeletet. Mert, bizony, ezek a derék államférfiak feszt arra vannak kárhoztatva, hogy tehetetlenül végignézzék, mint dönti halomra az erősödő dollár árfolyam, meg a mediterrán - máskor pedig a nem mediterrán - kikötői olajár drasztikus emelkedése az inflációs prognózisaikat (amit ők persze cáfolnak), miközben kelletlenül, mondhatni vonakodva, egyenesen görccsel a gyomrukban kénytelenek lekaszálni a növekvő benzinár szemérmetlenül magas adóhányadát. De tegyük a szívünkre a kezünket: a legnehezebb helyzetben mégiscsak a megmagyarázó emberek vannak. A demagógiára hajlamos, empátiára képtelen, fafejű népekkel (akiktől mi persze elhatároljuk magunkat) ugyanis iszonyúan nehéz megértetni, hogy a világpiaci árak alakulása (törvényszerűen) miért elsősorban a dráguláskor hat a hazai benzinárakra, fordítva miért nem egészen annyira látványos egyértelműséggel? Szerencsére azért sötét gyászunkban felsejlik a szebb jövő hajnalpí(á)rja is. A benzinárakat megmagyarázó embereknek tudományosan, megalapozott közgazdasági, pénzügyi, stb. érvrendszerébe ugyanis mindössze egyetlen picinyke új elemet kellene még felvenni. És akkor az indoklás támadhatatlanná válna, a megmagyarázok mentesülnének a folytonos vért izzadás alól, az együtt érzőknek ettől nagy kövek esnének le a szíveikről, a demagógok pedig úgy éreznék, hogy végre őszintén beszélnek velük, nem akarják palira venni őket. A benzináremelés állandó elengedhetetlenségét indokló érvrendszer új, - egyébként többek által már korábban is javasolt - eleme pedig mindössze egyetlen rövid szócska lenne: „csak". Steinbach Zsolt Benzines hajnalpí(á)r A csoda mindig gf 1—1---------------------------------y— v elük járt x / FOTÓ: GOTTVALD
