Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-04 / 103. szám

4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TÁJAK 2000. Május 4., csütörtök | ||| Helyreállt a törvényes rend Közgyűlést tartott a Hegyközség A vártnál jóval csendeseb­ben zajlott a közgyűlés. Helyreállt a törvényes rend, részben új vezetéssel foly­tathatja munkáját a Hegy­község. Paks Az elmúlt héten két írásunk is fog­lalkozott a Paksi Hegyközségen be­lül kialakult helyzettel, egy ügyész­ségi vizsgálat kapcsán merültek fel a választmányon belül az ellenté­tek. Kedden este nyolcvankét gaz­da vett részt a köztestület közgyű­lésén a Városházán, a cél a vizsgá­lat által feltárt hiányosságok meg­szüntetése meg is valósult. A köz­gyűlés kezdetén ugyan akadt még némi vita - a tisztségviselőket elő­zőleg élesen kritizáló Törteti Béla, volt alelnök javaslatát, miszerint a tisztújítást halasszák egy hónappal későbbre, a nagy többség elvetette, így azután már csendesen, rend­ben folyt az alapszabály módosítá­sa, az előző elnök, a hegybíró be­számolója, majd a jelölés az új tisztségviselőkre. Miután az eddigi elnök, Petrik János lemondott, he­lyére a városszerte ismert borászt, Kanczler Istvánnnét választották, a hegybíró újra ifjabb Keller János lett, az alelnök pedig - mivel Törteti Béla elutasította a jelölést - Krieser János, és további nyolc gazda alkot­ja a választmányt. A háromtagú el­lenőrző bizottság elnöke Nándori Lajos lett. A közgyűlés után Törteti Béla el­mondta kérdésemre: bár eddigi ál­láspontján a múlt történéseivel kap­csolatban nem kíván változtatni, örömmel nyugtázza a törvényes rend helyreállítását és megnyugvás­sal tapasztalta, hogy a közgyűlés hangulatára a tárgyilagosság volt jellemző, szerencsére mindenki ön­mérsékletet tanúsított, így elmarad­tak a személyeskedő jellegű viták. RÁKOSI GUSZTÁV A paksi lánglovag győzelme Két sikeres kísérlet is elegendőnek bizonyult Kollégája biztatására indult a versenyen, s mint kide­rült, jól tette, hogy hallga­tott az rábeszélésre: Gyetvai Zoltán, a paksi Atomix Kft. munkatársa ugyanis súly­csoportjában megnyerte a tűzoltók első országos fekvenyomó bajnokságát. Amikor a megmérettetés színhe­lyén, a csepeli tűzoltó laktanya kondi termében szemügyre vette vetélytársait, enyhén szólva nem sok esélyt adott magának. - Akad­tak köztük igencsak kigyúrt gyere­kek: egy jól megtermett, 120 küós srác lazán játszott a 200 kilogram­mos súllyal - mondta Gyetvai Zol­tán, aki azért ezt is elárulja: a ver­seny előtti két hónapokban jóma­ga is szorgosan edzett, készült, s általában, ahogy az lelkiismeretes lánglovaghoz illik, mindig is gon­dot fordított erőnlétére. Az első kört a paksi tűzoltó 120 kilogrammal kezdte, azaz beveze­tőként ennyit nyomott - különö­sebb gond nélkül - a magasba. Azután, már a második fogásban 5 kilogrammal növelte a súlyt. Ez is ment, ha azért nehezebben is, mint az előző. A harmadik forduló ugyan nem jött össze, de mint ki­Gyetvai Zoltán a kupával derült, az érvényes két kísérlet is elegendőnek bizonyult az arany­éremhez. Pontosabban ahhoz az oklevélhez és serleghez, melyet a győztesnek járó jutalomképpen Gyetvai Zoltán vehetett át a szerve­zőktől. -SZÁ­Környezetvédelmi napokat rendezett a paksi Vak Bottyán Gimnázi­um. Kedden az ország nemzeti parkjait bemutató vándorkiállítást (Gottvald Károly felvétele ebből ad ízelítőt) nyitotta meg Bogáncs Já­nos, az önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnöke. Teg­nap és ma a szülői munkaközösség és a diákok virágokat ültetnek az iskola udvarán, készülve a ballagásra. _________________________■ N apirenden a szennyvízberuházás A szervezés a szándéknyilatkozatok gyűjtésével kezdődik Hivatalosan még nem erősí­tették meg, de megbízható forrásból származik az a hír, mely szerint a Környe­zetvédelmi Minisztériumba benyújtott pályázatra 741 millió forintot javasolt elfo­gadásra az illetékes szakér­tői bizottság. Vagyis ekkora az összeg, amely miniszteri jóváhagyásra vár - mondta Nagy Gáborné, dunaföldvári polgármester asszony. Dunaföldvár Ennek a pénznek, az előzetes in­formáció szerint, a tíz százaléka érkezne meg ebben az évben az önkormányzathoz, a fennmaradó kilencven százalék pedig 2001- ben. Ez meglehetősen bonyolítja a helyzetet, hiszen a város az idén nagyobb erőkkel, nagyobb lendülettel szándékozott hozzá­látni a szennyvíz-csatorna mun­káihoz. A jelentősebb környezet- védelmi támogatás mindenkép­pen szükséges lenne az ütemes haladáshoz, valamint ahhoz is, hogy a másik nagy forrás, a már elnyert belügyminisztériumi cél- támogatás párhuzamosan igény­be vehető legyen. Éppen ezért kell minél előbb létre hozni a ví- ziközmű-társulatot, amelyen ke­resztül a lakossági önerőt be lehet vonni a finanszírozásba. A befi­zetendő összeg lakásonként 100 ezer forint lesz. Ezt nem kell a la­kosoknak egyben befizetni, erre való a kölcsön, ezért kell létre­hozni a víziközmű-társulatot. A kedvezmények később jelentkez­nek: a befizetést követően (15 ezer forint visszatérítés), a bekö­téskor (10 ezer forint önkormány­zati támogatás), a le nem rótt he­lyi adó négy esztendejében (mi­nimum 20 ezer forint). Ha a konkrét kiadások szemszögéből nézzük, akkor a lakosokat a havi törlesztések érintik majd. A leg­végső egyenleg, a jelenlegi számí­tások szerint, 55 ezer forint lesz. Ez azonban nem „kidobott” pénz, hanem az ingatlan értékét növelő, vagyis a tulajdonos zse­bébe visszafolyó befektetés. A szennyvízberuházás Föld­várra jutó költsége 2,2 milliárd fo­rint. Ezzel szemben az érintett földváriak összes befizetése mint­egy 250 millió forint lesz, vagyis a teljes bekerülés 11-12 százaléka. Tehát az állami támogatás min­den 100 ezer forinthoz kb. 800 ezer Ft. Ebből is látható, hogy sem a földvári önkormányzat, sem a lakosság önerőből soha nem tudná megoldani ilyen szín­vonalon a szennyvíz elvezetését. A szervezés a szándéknyilatkoza­tok begyűjtésével kezdődik majd, melyekből konkrét, számszerű kép kapható a lakossági akarat­ról. A fő koordinátor a polgármes­teri hivatal műszaki osztálya lesz, de a polgármester számít szinte valamennyi hivatali dolgozó, va­lamint önkormányzati képviselő közreműködésére is. A kivitelezői versenytárgyalást két budapesti cég nyerte meg: a szennyvíztisztító építését a Cső­szer, a hálózatépítési munkákat a Nemzetközi Betonút Építő Rt. Mindkét cég vállalta, hogy meg­próbál helyi alvállalkozókkal, be­szállítókkal együttműködni. A szerződés szól a munkákat köve­tő teljes helyreállításról is. A ko­rábbi évek gázberuházási tapasz­talataiból okulva a város vezetése elhatározta, hogy nagyon szigorú lesz, folyamatosan ellenőrzi majd, hogy a kivitelező betartja-e a szerződésben foglaltakat. ANDRÁS FERENC Díj az országos főkapitánytól Mezősi Judit Blanka újabb sikere Maga az országos rendőrfőkapitány, dr. Or­bán Péter vezérőrnagy adta át az oklevelet és vele a díjat a paksi kislánynak, Mezősi Judit Blankának. Paks Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság az idén is kiírta rajzpályázatát és az sem megle­pő, hogy erre a paksi Deák Ferenc Általános Iskola kézműves szakkörének kisdiákjai is el­küldték alkotásaikat. Szinte az is „mindenna­pos” már, hogy ha indulnak, sikert is érnek el, így volt ez most is. Mezősi Judit Blanka (ő egyébként a Bezerédj Általános Iskola 2. b osztályának tanulója, de tagja a Deák szakkör­ének, itt édesanyja, Szekeres Judit tanító a fel­készítője) harmadik helyen végzett. A díjat va­sárnap Budapesten, a rendőrség napja alkal­mából a Petőfi csarnokban vette át a főkapi­tánytól, alkotásához személyesen gratulált Macskássy Izolda, a közismert grafikus, festő­művész, a zsűri elnöke is. RG Macskássy Izolda gratulál Juditnak Hírek PAKS általános iskoláinak igaz­gatói munkaközössége egyeztette az első osztályba beiratkozott ta­nulók létszámát és megállapod­tak az egyes iskolákban induló el­ső osztályok számáról is. A Bez­erédj három, a Herman, a Móra, a Deák 2-2 osztályt indít, míg a dunakömlődi iskola egyet a 2000/2001 tanévben. A beíratott gyermekek közül a Bezerédj öt, a Herman négy leendő kis elsőst át­irányít a Móra iskolába. A PAKSI Energetikai Szakképzé­si Intézet két tizenharmadik évfo­lyamos (ötödéves) diákja vett részt az országos tanulmányi ver­seny döntőjén, Nagykanizsán, az erősáramú szakcsoportban. Czeller Miklós harmadik helye­zést ért el, így felvételt nyert szak­irányú egyetemre, Benyó Miklós nyolcadik lett, ezért társával együtt felmentést kapott a techni­kusi minősítő vizsgán való rész­vételtől. GERJEN. A hétfői majálison ku­tyaszépségversenyt is rendeztek, díjakat kapott a falu legszebb faj­tiszta kölyökkutyája, Vajda Ágnes cocker spaniel-je, a legszebb faj­tiszta felnőtt eb Genye András né­met vizslája, a legnagyobb fajtisz­ta eb Hajdú Erika német dog, a legkisebb Szűcs Judit shih-tzu ku­tyája lett, a legszebb társasági ku­tya címet Vég Anna chow-chow kutyája nyerte, a legszebb fajtisz­ta juhász, Kurucz Zoltán német juhásza, a legszebb őrző-védő Kruller Zsolt dobermannja míg a közönségdíjas Kiss Rozvita boxere lett. A gyermekeknek játékos vetélke­dőket rendeztek, közben zajlott a kispályás foci villámtoma, ame­lyen a Joker csapata diadalmasko­dott a Taba Bt. előtt. A családi ve­télkedőt 14 csapat közül az Olim­pia elnevezésű gárda nyerte, a Vég és a „Szeleburdi” család előtt, míg a Kárász vendéglő udvarán a főzőverseny sorrendje: Szűcs csa­pat, Kárász csapat, Kövesi csapat, Asztalos csapat. A PAKSI polgármesteri hivatal­ban új, ISDN telefonközpontot adtak át, ezért megváltoztak a te­lefonszámok. A hivatal munka­társai közvetlenül hívhatóak, a központi szám 500-500, a polgár- mester titkárságáé 500-575, a jegyző titkárságáé 500-533. Az in­gyen hívható polgármesteri zöld szám változatlanul 06-80-377-777. A Tolnai Népújságba hirdetéseit feladhatja Pakson 2000-ben is, a Városháza informá­ciós szolgálatánál, a hivatal ügyfélfo­gadási idejében! A kollégák, a város elismerése Az év paksi rendőre Már gyermekkorában arról álmodott, hogy zsaru lesz. Kis kanyarral, de sikerült - annyira, hogy immár má­sodszor lett Pakson az év rendőre. Paks A bűnügyi szolgálat területéről Juhász István őrnagy, vizsgáló kapta a megtisztelő címet az idén, a Rendőrség napján.- Sokat jelent ez számomra - mondta - hiszen az osztály, a kollégák szavazatai alapján kerül a javaslat a város vezetéséhez (a díjat a paksi önkormányzat ala­pította), így az egyszerre jelzi a társak és a város elismerését. Természetesen kötelez is, arra, hogy ebben a szellemben kell to­vább dolgozni. A közösség a kapi- . tányság bűnügyi ősz-NeVjegy is (hiszen katonai főiskolát végzett, határőrtisztként kezdte pályáját). tályán - mint másutt is - jó, összetartó, vall­ja az év rendőre. Igaz, azt sem tagadja, hogy jobb is lehetne talán, ha nem kellene min­denkinek rohanni, pénzt keresni, de hát a körülmények, a rend­őrök (mint más közal­kalmazottak) anyagi „megbecsülé­se” közismert. Persze, ha munká­ról, feladatokról van szó, akkor ter­mészetesen ez az első egy vérbeli zsaru számára. Juhász István pedig igazán az, már gyerekkorában rendőrnek készült, ha kis kanyarral Juhász István rendőr őrnagy Szekszárdon született 1964-ben Iskolái: Tolnai Lajos Gimnázium, Gyönk, 1982-ben érettségizett Kossuth Lajos Katonai Főiskola, diplomáját 1987-ben szerezte Pályája: határőr tiszt, a pécsi kerületnél 1987-1990 A paksi rendőrkapitányság bűnügy vizsgálója 1990-től 1999-ben, soron kívül léptették elő őrnaggyá A sztori persze nem maradhat el, akad bőven minden rendőr tarsolyában.- Évekkel ezelőtt nálunk, Pak­son bukott meg egy „úriember”, besurranó tolvaj volt - meséli Ju­hász őrnagy. A vizsgálat során, a helyszínen, egy nyugat-dunántúli nagyváros irodaépületében re­konstruálták egy lopá­sát. A végén készült a jegyzőkönyv, két rend­őr, hatóságú tanúk és a cég igazgatónője jelen­létében, majd az „úr” közölte, van nála vala­mi, ami nem az övé. Ki­derült, az igazgatónő íróasztalfiókjából a jegyzőkönyv felvétele közben elemeit egy né­mi készpénzt tartalmazó borítékot. (Mellesleg ugyanez az ügyes tolvaj emelte el néhány éve fotós kollé­gánk, Gottvald Károly tárcáját is - megszabadítva fizetése nagy részé­től!) RÁKOSI GUSZTÁV Épül, szépül a kikötő Megújul a komp Paks Évek óta együttműkö­dik az önkor­mányzat a Paks és Géder- lak között köz­lekedő komp üzemeltetőjé­vel a Charon Kishajózási Bt-vel. Ennek ékes példái azok a pályázatok, melye­ket a szakminisztérium ír ki év- ről-évre „közútforgalmú, közút- pótló folyami kompok, révek fel­újítására”. A képviselő-testület múlt szerdai ülésén döntés szüle­tett az újabb közös pályázatról. Ebben tulajdonképpen az önkor­mányzat a nevét adja - mivel csak önkormányzatok vehetnek részt a pályázaton - míg a Charon Bt, illetve annak tulajdo­nosa vállalja a szükséges önrész biztosítását és a felújítás elvégzé­sét. A tízmilliós nagyságrendű összeg egyrészt a komp és a mo­toros hajó renoválását fedezni. A hajótesten fenéklemez cserét ter­veznek, a motorok is megértek a cserére. A pályázati keretből ezen felül a kikötő lejáratának kulturáltabbá tételét is tervezik. A kikötő egyébként eddig is épült-szépült, gondot fordítottak az utak minőségére, a partvéde­lemre, megépült a révház. Ám nemcsak ilyen elképzelések fo­rognak Kiszl Károly fejében, min­dig újabb és újabb terveket sző. Ám ezek mindegyike összefügg nagy „szerelmével”, a Dunával, melyhez már elválaszthatatlanul kötődik. VT I » )

Next

/
Oldalképek
Tartalom