Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-30 / 125. szám
TOLNAI TÁJAK Tolnai Népújság - 5. oldal 2000. Május 30., Kedd A város érdemes polgárai Hírek IFJÚ MUZSIKUSOK. A Pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és a tamási Lajtha László Zeneiskola növendékei adnak fúvós- és zongorahangversenyt június 3-án, szombaton este nyolc órakor Tamásiban, a Diákcentrumban. A koncerten Liszt, Franz Strauss, Mendelssohn, Albioni, Chopin és Debussy művei csendülnek fel. A KÖNYV NAPJA. Június 1-én, csütörtökön rendezi a Könnyű László Városi Könyvtár könyvheti fesztiválját. 14 órakor a Könyvről könyvért vetélkedő kezdődik, amelyet gyermekprogramok: játszóház, aszfaltrajzverseny követ, majd az Iglice népdalkor és a 2. Számú Általános Iskola néptánc- csoportja ad műsort. 17 órakor a tamási Városi Fúvózenekar játszik, végül 18 órakor Szabó András előadóművész és Mackó Mária népdalénekes irodalmi műsorát láthatják „Országunknak megáldoztak” címmel. A rendezvényen találkozhatnak Ékes Lászlóval, aki 15 órától dedikálja Két szem barack című könyvét. GIMNAZISTÁK CSOPAKON. A nyolcadik helyet szerezte meg Csopakon a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium csapata a május 28-án, vasárnap rendezett katasztrófavédelmi ifjúsági verseny országos döntőjében. A versenyen húsz csapat indult. A tamási gimnázium diákjai évek óta képviselik Tolna megyét az országos döntőben. A hat fős csapat felkészítő tanára Németh Miklós volt. Köztörvény ELTŰNT, megkerült. Tegnap Siófokon megtaláltak egy három hete eltűnt értényi lányt. A tizenhat éves középiskolás május 9-én a reggeli órákban távozott ismeretlen helyre Dombóvárról, az 516. számú Szakközépiskolából. Az eltelt időt feltehetően barátnőjével töltötte. A lány a siófoki családsegítő központnál jelentkezett. LEHALÁSZTÁK. Pecabotok, orsók tűntek el az ozorai horgásztó melletti tanyákról május 22-ét megelőző éjszaka. Az ismeretlent tettesek tíz horgászházikót törtek fel. A kár kétszázezer forint. PÉNZ, DOHÁNY. A játékautomatákból származó készpénzt és dohányárut vittek el május 25- én, csütörtökön zárás után egy szakályi presszóból. A szórakozóhelyet 50 ezer forintos kár érte. MŰVEK A MÁV-NAK. Graffitiket festett három feltehetően fiatalember május 28-án vasárnap a pincehelyi vasútállomáson álló személykocsira. A vasúti dolgozók csak távozni látták az „alkotókat”. A rongálási kár nagysága egyelőre nem ismert. Múlt héten adtak át két kitüntető címet a város három köztiszteletben álló polgárának: a Tamási Érdemes Pedagógusa címet Kurucz Gézáné és Buchholz János, a Tamási Érdemes Közalkalmazottja címet dr. Marton György kapta. Tamási Kurucz Gézáné 1970-től tanít a Béri Balogh Ádám Gimnáziumban elsősorban matematikát. Hat nappali és ugyaneny- nyi levelező tagozatos osztály főnöke volt, és hosszú évek óta fakultációs csoportot is tanít. Sok tehetséges diák formálódott keze alatt, közülük nem egy matematikus, csillagász, mérnök, tanár került ki. „Próbáltam rávenni tanítványaimat arra, hogy versenyezzenek, mérjék össze tudásukat az ország diákságával” - mondja a tanárnő. A jelek szerint sikerrel: 1988-tól a Középiskolai Matematikai Lapoknak szép eredményekkel dolgoztak diákjai. Kurucz Gézáné nem tartja magát szigorú tanárnak, mint mondja, meggyőzéssel próbálta és próbálja rávezetni a gyerekeket arra, hogy a matematika megtanulható, megismerhető. Ha a diáknak van önbizalma, többet is foglalkozik a tantárggyal. A három évtized maradandó élményeiről: „mindig boldog voltam, ha diákjaim jól szerepeltek, vagy ha egyVörösmartyra emlékeztek Pincehelyen vasárnap délelőtt a költő születésének kétszázadik évfordulóján. A község kapcsolódott az országos Vörösmarty-évhez. Pincehely egy tanítványom diplomaosztójára küld meghívót. Sok visszajelzést kapok, hogy érdemes ezt csinálni”. Legutóbb a gimnázium 347 tanulója hajtogatott pa- pírdarvakat a tanárnőnek, ezzel kívánva mielőbbi felgyógyulást betegségéből. Buchholz János 1963 óta van a tanári pályán: Udvari, Ke- csege, {regszemcse után 1967-ben került Tamásiba. Jelenleg a 2. Számú Általános Iskola igazgatóhelyettese. Technika-biológia szakos, most előbbi szakját tanítja. „Mivel fiatal korom óta vezető beosztásban dolgozom, mondhatom, az egész iskola a tanítványom volt, úgy érzem, eddig szeretettel emlékeznek rám” - mondja. Hozzáteszi: nagyon jól érzi magát a tantestületben, ahol jó kollégákkal van körülvéve. Öröm számára, hogy látja: Tamási a nehézségek ellenére is fejlődik, s jó lenne, ha ez a fejlődés gyorsabban menne. „Talán tanítványaimon keresztül ebben én is benne vagyok”- fűzi hozzá. Buchholz János a közel negyven éves tanári tapasztalatait így összegzi: „A gyerekeket embernek kell nézni, függetlenül attól, hogy jó, vagy rossz tanuló. Úgy szabad csak hozzájuk nyúlni, hogy értelmes felnőttek legyenek.” Az oktatás a területe a tamási német kisebbséCserkészek álltak sorfalat és díszőrséget a nemzeti lobogóval és a pincehelyi zászlóval a görbői Csehfalvay-kúriánál, az épület falán elhelyezett Vörösmarty-em- léktábla eíőtt, amelynél az önkormányzat, a Pincehelyért Egyesület valamint a Csehfalvay-család képviselője helyezett el koszorút. gi önkormányzatnál is, amelyben azért vállalat szerepet, hogy a nemzetiségi oktatás is képviseletet kapjon. Dr. Marton György csoportvezető főorvos, fogszakorvos, 1956- ban kezdte pályáját. 1967 április 1 óta dolgozik Tamásiban. Emellett számos közéleti társadalmi tisztséget tölt be. Elmondta: negyvennégy éves orvos létére először kapott szakmai munkájáért elismerést. Megbecsülés eddig főként a betegektől jutott, akik ragaszkodnak hozzá - mondja. Sokat foglalkozik szájrákos megbetegedésekkel. Szakmai téren sikerként könyveli el, hogy 6-7 betege, akinél korán felismerte a tüneteket, operáció után máig életben van. Marton doktor közéleti munkáját nehéz felsorolni: a Vöröskeresztnél régóta vezető szerepet tölt be, munkájáért korábban a Munka Érdemrend bronz fokozatát vehette át. Volt bírósági ülnök, önkéntes rendőr. Dolgozott önkormányzati bizottságban, elnökhelyettese a városi érdekegyeztető fórumnak, és 40 éve jelen van a szakszervezeti mozgalomban, jelenleg az EDDSZ városkörnyéki szervezetének titkára, ekként országos konferenciákon, kongresszusokon képviseli az egészségügyi dolgozókat. Görbőn 2000-et (Csehfalvay János betegsége miatt nem tudott eljönni az ünnepségre.) A költőnek a görbői Csehfalvay-családnál töltött éveit Kardos Mihály a Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója méítatta ünnepi beszédében. A község központjában álló Vörös- marty-szobornál koszorút helyezett el dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter is. Az ünnepségen jelen voltak Pincehely holland partnertelepüléséről, Uitgeestből érkeztek ön- kormányzati képviselők, és a Pincehely Baráti Társaság tagjai. A költő nevét viselő iskola Vörösmarty születésnapjához (december 1.) kapcsolódóan december első hetében rendez Vö- rösmarty-hetet, amikor kulturális rendezvénysorozattal, szavalóversenynyel emlékeznek a Szózat szerzőjére. Koszorúzás Görbőn A Szózat költőjéről Vörösmarty-évvé nyilvánították Pedigrés négylábúak Tamási ~ Fejér megyéből. A lovakat kor—--------------:-------------------------- osztályonként bírálták szakemA tamási lovaspályán rendeztek berek a Kisbéri Félvér Tenyésztő regionális tenyészszemlét május Egyesület elnöke, dr. Pataki Ba- 26-án, pénteken. A szemlére har- lázs vezetésével: pontozták a kül- minc jó pedigréjű nemes négylá- lemet, a mozgást, bút hoztak el gazdáik Tolna és ___________________________S P ro civitate Komád bácsi, a paprikanemesítő egyházgondnok A község két elismert polgárának, Schäfer Konrád- nak és Cseh Józsefnek adták át május 27-én a lakosságért végzett kiemelkedő tevékenységért járón Pro Civitate emlékérmet Belecskán. Az elismerést első ízben ítélték oda. A nyugdíjas nap alkalmával a falu két legidősebb lakóját, a 86 esztendős Szanyó Bálintnét és a nyolcvankét éves Szirmai Jánost óvodások köszöntötték. érthető. faluban Belecska Sohasem szabad elcsüggedni. Schäfer Konrád mondja ezt, a hetvenhét éves kertész, gazdálkodó, és az ő életútja után ez teljesen Belecskán született, töltötte életét, kivéve egy szűk esztendőt, amikor a kitelepítés elől megszökött családja és kényszerűen Pincehelyen telepedett meg. Mihelyt lehetett, visszajött Belecskára. Evangélikus hitűnek, magyar anyanyelvű német nemzetiségűnek vallotta és vallja magát. Schäfer Konrád a belec- skai termelőszövetkezetben folytatta a mező- gazdasági munkát, ahol huszonkét évig a kertészetet irányította. Nevéhez fűződik a falunak nevet szerző belecskai paprika nemesítése, amely Keszőhidegkútról származott és a keszthelyi agrártudományi egyetemmel közös munka eredménye lett. A paprikafajtát ma is termelik. Konrád bácsi ma is aktív: a helyi gépkör elnöke, az önkormányzat rangidős képviselője, az evangélikus gyülekezet gondnoka. Cseh József 1957-ben szerzett tanítói diplomát Dombóváron, s még abban az évben Belecskára helyezték. 1978-ig tanított a belecskai iskolában, közben le is telepedett a faluban. 1978-ban Dunaújvárosba költözött családjával, kipróbálta a városi életet. 1987-ben visszatért Belecskára, és 1999- ig, nyugdíjba vonulásáig a belecskai gyerekeket okította. „A belecskai iskola jól felszerelt volt a hatvanas években is, az akkori igazgató az iskoláért élt” - mondja visszaemlékezve. A felső tagozatosoknak két tantermük volt, az alsósok egy átalakított kocsma épületében egymást váltva tanulhattak. Azoknak a gyerekeknek, akik az utóbbi évtizedben az iskolába kerültek, a szüleit tanította. ‘ Azt mondja, szívesen jött vissza Dunaújvárosból. A tanító úr szerint a hatvanas években könnyebb volt a pedagógus munkája, minden oldalról. A gyerekek és a szülők hozzáállása más volt, az iskola és a szülői ház kapcsolata sokkal jobb volt. Ma nehezebb gyereknek, szülőnek, tanárnak egyaránt. Iskola a színpadon Május 27-én, szombaton délelőtt az alsó tagozatosoknak rendeztek gyermeknapot az iregszemcsei általános iskolában, este a Bartók Béla Művelődési házban tartották hagyományos kulturális bemu- tatójukat az iskola diákjai. Képünkön: az iskola első osztályosai. ■ Háborúk, hősök, áldozatok Múzeum a világháborúk helyi emlékeivel Egyedülálló kiállítás nyílt vasárnap Simontornyán, a Beszédes utcai iskola épületének e célra helyreállított pincéjében: a világháborúk helyi vonatkozású emlékeit mutatja be, egyedülálló dokumentumokkal, gazdag képanyaggal. SlMONTORNYA A pincemúzeum négy helyisége négy harcos és tragikus történelmi eseményt idéz fel: idősebb Pillich Ferenc révén az 1848-as forradalmat és szabadságharcot, az első és második világháborút, valamint a holokausztot. Auschwitz simontornyai áldozatai közt bemutatja a bőr- gyáralapító Fried-család leszármazottad, és a város zsidóságának más elhurcolt tagjait. A világháborúk hétköznapjaiba egyedülálló fotódokumentációnak köszönhetően enged bepillantást a kiállítás. A Don-kanyarról Kasza Gábor fényképei, az első világháború olasz hadszínteréről Hidasy Imre (a Pillich- család rokona) fotói tudósítanak, és olvasható Kasza Gábor háborús naplója is. A múzeum bemutat a simontornyai harcokból megmaradt, padláson őrzött, földből kiszántott fegyvereket, gazdag korrajzot nyújtó sajtódokumentációt is. A kiállítás, mint mondani szokás, széleskörű összefogás eredménye. Létrejöttét támogatta két pénzosztó alapítvány is, de mint azt Tóthné Unghy Ilona, a Vak Bottyán Általános és Hidasy Imre: katona, fényképész Szakképző Intézmény igazgatóhelyettese, a kiállítás rendezője a megnyitón elmondta: amikor segítségről volt szó, nem akadt, aki elzárkózott volna a kérés elől. Az anyag összeállításában Tálosi Zoltán, ifjú Rózsa Zoltán, Horváth Zoltán, Kasza Anna és Ódor János működött közre. ■