Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-26 / 122. szám
itlHfli 2000. MÁJ05 26., Péntek Tolnai Népújság - 3. oldal MEGYEI TÜKÖR Mondom a magamét RÁKOSI GUSZTÁV Betűk és szavak Céljellegű decentralizált alap-előirányzat. Ember legyen a talpán, aki ezt meg tudja jegyezni és egy szuszra ki is mondja. Pedig a dolog létezik, olvashatták tegnapi számunkban, a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatai kapcsán. Baj persze nincs, senkinek nem kell kitörnie nyelvét, anyanyelvűnk egyik nagyszerű eleme, hogy egyszerűsíteni képes, esetünkben éppen betűszó alkotásával. Amilyen nehéz lehetett a bonyolult kifejezést létrehoznia a Tolna megyei ifjú közszereplők atyamestere által irányított csapatnak, olyannyira kézenfekvő volt a megoldás, a betűszó képzésére. Céda. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint is irodalmi szó, jelentései: feslett erkölcsű, ledér, mihaszna, rakoncátlan, rendetlen öltözetű, sőt ringyó. Ez utóbbi hangutánzó, hangfestő - mondja a szótár. Még szerencse, mert első felindulásomban azt hittem, hogy valami féle tartalmi összefüggés van a pályázati alap-előirányzat pénzeinek elosztása és a rövid megnevezés között. Csak hát a cikkből kiderül, hogy a Paks környéki kistérség településeinek polgármesterei egyelőre nem döntöttek a céda-pénzek felosztásáról. Ennek persze sokféle oka lehet. Egyik talán, hogy nem cédák (értelmezését lásd fentebb), a másik, hogy nem tudtak megegyezni, kinek mennyi jár. Az utóbbi azért nem valószínű, hiszen az idén még a lakosság arányában jár a támogatás, vagyis darab-darab. Jövőre már nem így lesz, új évezred, új szokások, akkor már a magasságos területfejlesztési tanács dönt, kinek mennyi jár és jut. Gondolom elsősorban a minőség alapján, ami teljesítményorientált világunkban nyilvánvalóan helyes elv. Lesz tehát település amely sokat kap, lesz amely keveset és olyan is aki semmit. Aki üres marokkal távozik az osztás után, panaszával a polgári igazság csalhatatlan apparátusához fordulhat. Ha ebből betűszót alkot, megtudja rögtön, mi jár neki. Protokoll és etikett Illemtan, üzletembereknek üzleti viselkedés, etikett, protokoll címmel rendezett előadást tegnap Szekszár- don a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara csütörtökön. Szekszárd A magánéletben is tudni kell, hogy mikor, hogyan illik viselkedni, de az üzleti életben ez még fontosabb. Ebből a tényből kiindulva rendezett a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Reklámszövetséggel közösen Üzleti viselkedés, etikett, protokoll címmel előadást Szekszárdon, a Művészetek Házában. A nagy érdeklődéssel kísért félnapos programon Tónk Emil, a Magyar Marketingszövetség alelnöke avatta be a nagy számú hallgatóságot az üzleti partnerkapcsolatok során követendő illemszabályokba.- Az üzleti életben való viselkedést alapvetően a gondolkodás befolyásolja. A legfontosabb a lojalitás, mert csak a cégével azonosulni képes ember tud jó benyomást gyakorolni az üzleti partnereire -, mondta bevezetőjében Tónk Emil, majd részletesen kitért a nyilvános szereplés, a személyes imázs, a megszólítás, tegezés, magázás kérdéseire, az üzleti tárgyalás, a személyes kapcsolat tartás módszereire. Az előadó ezen kívül több olyan hasznos gyakorlati tanácsot adott, amiket azok alkalmazhatnak, akik hiteles emberek szeretnének lenni, hogy valódi profiként láthassák el teendőiket. F. KOVÁTS Bárdos Lajos zenei hetek Szekszárdi hangversenyek: nincs belépődíj A Bárdos Lajos Zenei Hetek rendezvényeire immár XXIV. alkalommal kerül sor az idén, a millennium évében. A társrendezők sorában, a hagyományoknak megfelelően megtalálható a Gerse József karnagy vezette Liszt Ferenc Pedagógus Kórus is. A zenei hetek szekszárdi rendezvényei a következők. Május 27- én, szombaton, 10 órakor kezdődik az Éneklő ifjúság hangverseny, nyolc kórus részvételével a Művészetek Házában. Május 28án, vasárnap, 11 órától a belvárosi templomban Bárdos Lajos: Missa Tertia című műve hangzik el négy felnőtt kórus megszólaltatásában. Közreműködik Lo- zsányi Tamás (orgona). Ugyanezen a napon 15 órától a Művészetek Házában tíz felnőtt kórus ad hangversenyt, közöttük a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus vendégeként a baróti (Románia) Zathureczky kórus. A hangversenyeken belépődíj nincs. A termelőket a bankok elé! A megyei Magyar Gazda: Varga János Sárszentlőrincről A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tavaly áprilisban hagyományteremtő szándékkal indította útjára a Magyar Gazda elnevezésű rendezvény- sorozatot. Szekszárdon tegnap a 17. eseményre került sor. Tolna megye A rendezvény-sorozat alapvető célja, hogy hazánk Európai Uniós csatlakozásának fontos időszakában hatékonyantájékoztassa a gazdákat a csatlakozás várható hatásáról és ráhangolja az érintetteket a modem gazdálkodás szükségszerűségére. Az Babits Mihály művelődési házban kiállításon mutatkozott be több mint 20 termelő és élelmiszeripari cég. Jelen volt az Agrármarketing Centrum is. Dr. Torgyán József miniszter körbejárta a kiállítást, s szót váltott a gazdákkal. Majd a megnyitó szavaiban világszínvonalúnak minősítette az Megmarad a lengyeli szakképző Az 1991 óta hatályban lévő csődörvény alapján ma a gazdáknak nem jut semmi, mert a felszámoló és a bankok követelése után erre már nem marad pénz. A módosítás azt célozza, hogy az első helyek egyikére kerüljenek a gazdák jogos igényei. A nemzeti tradíciók megőrzése és az európai korszerűség szellemében lezajlott találkozó fontos momentuma volt a megyei Magyar Gazda megválasztása. A közönségszavazás - a Tolnai Népújságban megjelent szavazólapon leadott voksok - és a szakértőkből álló zsűri véleménye alapján kiadott díjat az tekintélyes gazda kapta meg, akit a munka- és földszeretete, szaktudása, hagyománytisztelete és korszerű szemlélete tett méltóvá az elismerésre. A díjat, Kövesdi József népi fafaragó művész szobrát és százezer forintot, Varga János sárszentlőrinci gazda vette át a minisztertől. A díjazott a helyi termelőszövetkezetből főállattenyésztőként ment nyugdíjba. 1992-től saját, 254 hektáros családi gazdasága van. A hagyományos szántóföldi növénytermesztés mellett ipari mákot, szóját és mustárt is termelt.- Szeretem a földet, a föld pedig a haza -, mondta a kitüntetett. Ne gondolja senki, hogy csak az én érdemem ez a gazdaság. Ebben benne van a családom és a munkatársaim teljesítménye is. Végül azt mondom: Isten a gazda! Az ifjú gazda díjat Bognár Dezső várongi, az újítóit ifjú Lantos Miklós iregszemcsei gazda kapta. Elismerésben részesült a nagymányoki Szabó Kertészet. A szakmai rendezvények sorában volt falugazdász fórum, a minisztérium és megyei FM hivatal vezető munkatársai tartottak konzultációkat, fórumokat az agrármarketingről, az integrációról és a vidékfejlesztésről. A rendezvény félezernyi résztvevőjét színvonalas műsor szórakoztatta. IHÁROSI Az utóbbi napokban megélénkültek a tárgyalások az FVM és a Tolna megyei közgyűlés között. Ennek kapcsán megkérdeztük Torgyán Józsefet, mi lesz a lengyeli Apponyi Sándor Szakképző Intézettel, amelyet nemrégiben a szekszárdi hasonló profilú Csapó Dániel Szakképző Intézetbe integrált a fenntartó úgy, hogy az oktatás Lengyelen megszűnne.- Azt az utasítást adtam a munkatársaimnak, hogy mindenképpen meg kell menteni ezt az iskolát - válaszolta kérdésünkre Torgyán József, majd hozzátette: - Az FVM-nek úgy kell átcsoportosítania a költségvetését, hogy erre még jusson pénz. Az EU-s törekvéseinket gyökerében fogja elnyesni, ha nem tudjuk a mezőgazdasági szakközépiskoláinkat fenntartani. Érdeklődésünkre, hogy a megyei önkormányzat kérésének megfelelően mindkét mezőgazdasági szakképzést folytató intézményről szó van-e, a miniszter kitérő választ adott. Mint mondotta a részletek még kidolgozásra várnak. Koltai Tamás, a megyei közgyűlés elnöke áttörésnek nevezte a szándékot, miszerint a minisztérium ez év július 1-jével átvenné az intézményt. Mint rámutatott, eddig egyetlen minisztériumi nyilatkozat sem szólt sem az idei átvételről, sem a két iskola komplex kezeléséről. Tegnap és tegnapelőtt Koltai intenzív eszmecserét folytatott a minisztérium vezető tisztségviselőivel. Ez alapján, s a miniszterrel történő üzenetváltások nyomán meggyőződése, hogy immár arról van szó, hogy a Csapó és az Apponyi közös átadásáról kezdődhetnek meg a közeli napokban a tárgyalások, amelyek a reményei szerint igen rövid időn belül eredményre vezethetnek. Koltai emlékeztetett rá, hogy a mostani helyzet összhangban van azzal a szándékkal, amelyről a közgyűlés tavaly novemberi döntése szól az iskolák átadását illetően. Torgyán József és Koltai Tamás tegnap - a korábbi tervekkel ellentétben - végül nem találkoztak egymással. A megyei közgyűlés elnöke ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt napokban sikerült minden fontos kérdésben egyezségre jutni. A miniszter sajtófőnöke, Várkonyi Balázs pedig lapunkkal azt közölte, hogy a megye nem kezdeményezte a találkOZÓt. HANGYÁL egyes termékeket, külön kiemelte a borászat és bormarketing hihetetlen fejlődését a térségben. A színházteremben a miniszter másfél órás előadásban elemezte a mezőgazdaság helyzetét, szólt a világban egyedülálló támogatási rendszerről, de hangsúlyozta azt is, hogy az előbb- utóbb megnyíló európai piac megnegyvenöt- szörözi a magyar gazdák esélyeit. Az is hangsúlyozta azonban, hogy a nyugati piacon csak minőségi termékkel lehet helytállni. •' Előadásában, majd az azt követő sajtótájékoztatón a szekszárdi húsiparra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tárca már beterjesztette a csődtörvény módosítását is.- Azok a szélhámosok, akik szerződésekkel kifosztják a gazdákat, a jog által teljesen védettek, a gazdák meg védtelenek. Látogatók a gazdaexpón Hírek ÁRVÍZI ELVONÁSOK. Megér kezett az önkormányzatokhoz a Belügyminisztérium területi információs szolgálatának értesítése a tiszai árvíz okozta katasztrófahelyzet miatt történő pénzügyi átcsoportosításról, amelyről május 3-án rendelkezett a kormány. A tamási önkormányzat állami támogatása 4,5 millió, a simontornyai önkormányzaté pedig egymillió forinttal csökken. KISEBBSÉGI önkormányzati ülést tartott tegnap a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat, melyen szó esett a II. Számú Általános Iskola és Diákotthon igazgatói posztjára kiírt pályázatról, valamint azokról a pályázatokról, amelyek az önkormányzathoz intézményektől, iskoláktól érkeztek. ELSŐÁLDOZÁS. A dombóvári Arany János téri római katolikus nagytemplomban vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődik a közel száz elsőáldozónak az ünnepi szentmiséje, a misét Farkasdi András celebrálja. A NAGYKÖVET látogatása. Abayomi Akintola, Nigéria magyarországi nagykövete ma Szekszárdra látogat. A diplomatát 1.30 órakor Tímár László, Tolna Megye Közgyűlésének alelnöke fogadja. GYERMEKNAP KURDON. Az iskola tantestülete ma gyermeknapot rendez a diákok számára. Délelőtt az oktatási intézmény udvarán játékos sportversenyeken, valamint „számháborúban” vehetnek részt a lányok és a fiúk, de kipróbálhatják ügyességüket palacsintasütésben is. Délután a művelődési házban zenés mulatság lesz, ahol a kaposszekcsői Trafó együttes muzsikál. HORGÁSZVERSENYT rendez a tamási Kossuth Horgászegyesület a gonozdi 2. számú horgásztavon. A verseny első fordulója május 28-án, vasárnap 8 és 11 óra között lesz. GUNARASFÜRDŐN vasárnap délelőtt tíz órától rendezi meg a Dombóvári Sportiskola a triat- lonosok megyei diákolimpiái döntőjét. Az úszásból, kerékpározásból és futásból álló versenyt megtekinti Czencz Péter, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára és Módos Ernő, a Tolna Megyei Triatlon Szövetség elnöke is. TÁRSTALANOK találkozója. A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete május 27-én, szombaton 20 órai kezdettel tartja soros összejövetelét Szekszárdon, az I. Béla Gimnázium „B” épületében. A zenéről az Ury Boys együttes gondoskodik. Névváltoztatási szándék Tolna Tolna Város Német Nemzeti Kisebbségi Önkormányzatának elnöke kezdeményezte az ön- kormányzat névváltoztatását, nevezetesen, hogy a szervezet neve a „nemzeti kisebbségi” helyett legyen „nemzetiségi”. A tolnai német önkormányzat legutóbbi testületi ülésén szó volt a témáról, elhangzott olyan vélemény is, amely szerint az elnevezéstől függetlenül mindenképpen „kisebbségi” marad a német önkormányzat, mindenesetre a képviselők abban maradtak, hogy a következő ülésig tájékoztatást kérnek hivatalos helyről, van-e törvényes akadálya a névváltoztatásnak. SK Gyermeknap a bölcsiben Nagymamák, anyukák és a kicsik ünnepeltek Szekszárd belvárosában, a Perczel Mór utcai bölcsődében tegnap délelőtt gyermeknapi nyílt napot tartottak. Minden olyan kicsit szeretettel vártak, akik korábban ide jártak. Mint már írtunk róla1, az elmúlt hónapokban a Perczel Mór utcai bölcsődében új kezdeményezést indítottak el az intézmény dolgozói. A Kismama Klub olyan népszerű lett, hogy ősztől ismét várja majd a babákat és a mamákat, hasznos rendezvényeivel. A gyermeknapi nyílt napon azonban a kicsiké volt a főszerep. Csakúgy, mint máskor most is sokat játszottak, de ez a nap mégis kicsit más volt mint a többi. _____________________fotó, bakó jenő M ost mi sütünk Önnek, hogy Karácsonyra Ön is süthessen! Játsszon velünk, vegyen részt Wolf sütöde most induló, új címkegyűjtési akciójában! A Wolf Sütöde 2000. május 1- jétől minden hónapban sorsolást tart azok között, akik be- küldenek 10 darabot a Wolf Sütöde kenyércímkéiből. A szerencsések pólókat, tollakat, bögréket, kulcstartókat és egyéb ajándékokat nyerhetnek. Beküldési határidő minden hónap utolsó napja, illetve 2000. december 20-a. Sorsolás havonta, a beküldést követő hónap 10-én. Azok, akiknek év közben nem kedvezett a szerencse, ne csüggedjenek, mert részt vesznek a december 22-i nagy sorsoláson, ahol megnyerhetik a család karácsonyi ajándékait. Fődíj: konyhai gáztűzhely, II. díj: mikrohullámú sütő, III. díj: kenyérpirító. Figyelem! A játékban kizárólag a WOLF SÜTÖDE 1 kg-os fehér, a 0,75 kg- os Tigris, valamint a 0,5 kg-os szendvics és házi jellegű kenyeréről levágott egész címkéje vesz részt. Beküldési cím: Wolf Sütöde 7100 Szekszárd, Nyár u. 8. Telefon: 74/410-417. Ne feledje! Egész évben Wolf Sütöde, a farkaséheseknek. *(1068)* I l i t FOTÓ: BAKÓ JENŐ