Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-15 / 112. szám

2. oldal - Tolnai Népújság VILÁG TÜKÖR 2000. Május 15., hétfő Jönnek a liberálisok? Választások a Rajna és a Ruhr partján A harmadik titok: a mártírium Észak-Rajna-Vesztfália A németországi tartomá­nyi választások sorában kiemelkedően fontos volt a vasárnap megrendezett szavazás, amelyen mint­egy 13 millió arra jogosult polgár járulhatott az ur­nákhoz. Annak ellenére, hogy politikai megfigyelők „eleve lefutottnak” tekintették az aktust, hatalmas figyelem övezte a választást. A „hagyományosan” szociálde­mokrata tartományban ugyanis a jelenleg kormányzó Wolfgang Clement most először méretteti meg magát: a szövetségi elnök­ké előlépett Johannes Rau he­lyét vette át úgy, hogy a párt- szervezet elnökévé választot­ták. Imigyen a választásokra rá­vetül a korábbi kormányfő re­pülőgépes ügyének árnyéka: Rau többször is igénybe vette utazásaihoz egy bank magán­gépét. A Rajna és a Ruhr partján há­rom és fél évtizede kormányzó erő a baloldal, ráadásul ebből tizenöt esztendőn át koalíciós partnerre sem volt szüksége, mert abszolút többséggel ren­delkezett. A tartományi minisz­terelnök azonban arra az eset­re, ha ezúttal nem következnék be földcsuszamlásszerű győze­lem, a liberális FDP-t jelölte meg lehetséges partnerként. Ez a bejelentés pedig igencsak el­tér a berlini (korábban bonni) irányvonaltól, hiszen a szövet­ségi kormányban a szociálde­mokraták a zöldekkel osztoz­nak a hatalmon. __________________________IQV. Z-) Zarándokok a boldoggá avatott két pásztorgyerek képével Fatima A pápa a Hittani Kongregáció útján a nyilvános­ság elé tárja a harmadik titkot - jelentette be a katolikus egyházfő minap véget ért portugáliai zarándoklata alkalmából Angeb Sodano bíbo­ros, Vatikán államtitkára. A legenda szerint Fati­mában 1917-ben három pásztorgyermeknek megjelent a Szűzanya, és három titkot bízott rá­juk. Az első a világháború közeli végét, a máso­dik egy újabb világégés bekövetkeztét jövendöl­te meg. A harmadik titkot azonban mostanáig csak a római katolikus egyház mindenkori feje és a gyermekek közül egyedül életben maradt, jelenleg 93 esztendős Lucia Dos Santos apáca is­merte. A bíboros bejelentése szerint profetikus látomásról volt szó, amelynek középpontjában az ateista rendszerek harca áll az egyház és a ke­resztények ellen. A titok a XX. század mártírjai­nak szenvedéseit írja le: ezek sorában szerepel egy fehér ruhás püspök is, aki merénylet áldoza­tává válik. A Vatikán álláspontja szerint „ma már világos, hogy a jövendölésben szereplő fehér ru- hás püspök II. János Pál pápa volt”. ___________■ M illenniumi zászló Nagyvárad A váradolaszi református temp­lom ökumenikus istentisztele­tén Németh Zsolt - első alka­lommal a határon túl - millen­niumi zászlót adott át. A Kül­ügyminisztérium politikai ál­lamtitkára, aki egyben a buda­pesti református gyülekezet fő­gondnoka, elmondta: a zászló az erőt és a méltóságot tükrözi, nemzeti identitásunk legfőbb szimbóluma. Tőkés László királyhágó-melléki püspök a zászló átvételekor arra is felhív­ta a figyelmet, hogy legutóbb Orbán Viktor bukaresti látoga­tásakor lengett együtt a román és a magyar zászló, a Székely­földön pedig e kettő mellé az Európai Közösség zászlaját szokták kitenni. ■ Megkerült újságírók _____Fülöp-szigetek K ilenc újságíró vasárnapra ép­ségben visszatért Jolo városába az eltűntnek hitt tizenkettő kö­zül, és a többi is előkerülhet a nap folyamán - mondta egy filippínó illetékes a Manilától 960 kilométernyire lévő szige­ten, ahol egy szakadár muszlim csoport 21 külföldit tart fogva. Az újságírók az Abu Szajjaf cso­port rejtekhelyét kutatták. A lá­zadók három hete finn, német, francia, libanoni, maláj és dél­afrikai túszokat is ejtettek, s ez sok külföldi tudósítót vonzott a szigetre. Előzőleg többen el is jutottak a táborukba, ott töltöt­ték az éjszakát, majd épségben visszatértek. Regionális együttműködés a Kárpát-medencében Turizmus és bál egyaránt segíti a kapcsolatok fejlesztését Az Európai Unió külön hangsúlyt fektet azoknak a régióknak az együttműködésére, amelyek önmagukban is egy-egy gazdasági vagy kulturális egységet alkothatnak a kö­zösségen belül. A lehetőséget kiaknázó je­lölt országok nagyobb eséllyel pályázhatnak a csatlakozásra. Kismarton - Budapest Az uniós politika fölismerése vezette az ENSZ és az Európai Gazdasági Bizottság megbízásával működő Közép- és Kelet-európai Környezet­fejlesztési Intézetet, az Ökocentrum Rt.-t és az Osztrák-Magyar Jövőkutatási Alapítványt ab­ban, hogy ne csupán a két ország kapcsolatait fejlessze, hanem Ukrajnát is bevonja a tervek megvalósításába. Ezáltal mind a magyar, mind az osztrák befektetőknek olyan távlati lehetősé­geket kínálnak, amelyek eredményei majdan az Európai Unióban is kamatoztathatók lesznek. Magyarországon és Ausztriában, valamint a szomszédos országokban különösen a gazda­ságban, az ökológiában, a tudományos életben és a turizmusban rejlenek kiaknázatlan lehető­ségek. A térséget ért károk tükrében különösen fontos, hogy az érintett felek egymáshoz szoro­san illeszkedő terveket dolgozzanak ki a kör­nyezetvédelemben és az ipari katasztrófák el­hárításában. A többi között ez is témája lesz az eurorégiók Béke és biztonság címmel október 12-én, az ukrajnai Ivano-Frankivszkban megren­dezendő konferenciájának. A három ország kapcsolatrendszerében nem­csak a földrajzi elhelyezkedés, hanem az integ­rációs folyamatban betöltött helyük, szerepük is meghatározó. Ausztria már öt esztendeje tagja az Európai Uniónak, hazánk az „elsőkörös” je­löltek éllovasa, Ukrajna pedig célként fogalmaz­ta meg a majdani csatlakozást. Magyarország ezen belül különleges státust foglal el, s nem csupán azért, mert a három állam közül egyedül tagja a NATO-nak, hanem azért is, mert a nyu­gati szomszéd egyúttal a schengeni határt is meghúzza, s a keleti végeken ehhez hasonló szigorításokat kell bevezetnie. Ebben a helyzetben különösen sokat segíthet a hagyományokon alapuló kulturális kapcsolatok ápolása. A minap a burgenlandi Kismartonban, az Esterházy-kastélyban szerveztek a magyar ál­lamalapításra emlékezve millenniumi ünnepsé­get, most szombaton pedig Budapesten a Szép- művészeti Múzeumban rendezik meg - immár az ötödik alkalommal - a Bécsi tavaszi bált. Az ese­mény - a szórakozás mellett - ezúttal is karitatív célokat szolgál: a kedvezményezett egy fogyaté­kos embereket segítő civil szervezet, a Kézenfogva Alapítvány lesz, amelynek javára már eddig is több mint tízmillió forintot utaltak át. A bál egyébként újabb alkalmat kínál Ma­gyarország és Ausztria sokoldalú kapcsolatainak erősítésére. A két polgármesteren - Demszky Gáboron és Michael Häupl-on - kívül jelezte részvételét Kari Stix burgenlandi tartományi főnök is. S éppen a rendezvény előtti napon tanácskozik fővárosunkban a Budapest és Bécs környezetvédelmi együttműködését rendszere­sen áttekintő bizottság. A bál ifjú nyitótáncosai között egyaránt ott lesznek hazai és a bécsi fiatalok, közöttük az Osztrák-Magyar Európa Iskola növendékei, s a rendezvényre meghívást kaptak német nyelvi tanulmányokat folytató egyetemisták és főisko­lások is. A bálteremben budapesti és bécsi zene­karok szolgáltatják a muzsikát. Az elmaradha­tatlan alkalmi bécsi kávéházban Strauss- melódiákkal szórakoztatják a publikumot, s mu­lathatnak a vendégek eredeti sramlizenére is, amelyhez természetesen a hangulathoz illő étel­és italkülönlegességek dukálnak. Nem marad el a bécsi bálok egyedülálló sajátossága, a Damenspende sem. Minden hölgyvendég ked­ves figyelmességben részesül ugyanis, ám az ajándék a báli nap meglepetése, (oyulay-toronyi) Mintha háború pusztított volna a hollandiai Enschedében FOTÓ: FEB/REUTERS Robbanás a petárdagyárban ___________’ Enschede M inden részletre kiterjedő, független vizsgálatot tart szükségesnek az en- schedei robbanás ügyében Wim Kok. A holland miniszterelnök Beatrix királynő­vel együtt kereste fel vasárnap délelőtt a kelet-hollandiai katasztrófa színhelyét. Újságírók arra gyanakszanak, hogy a detonációsorozatot gyújtogatás okozta. A robbanás szombat délután hat óra körül következett be a Fireworks nevű petárda­gyár enschedei raktárában. A lerakat a belváros közelében, egy kertvárosi jelle­gű lakónegyedben működött. A legutób­bi mérleg szerint a katasztrófának húsz halottja - köztük több tűzoltó - és 541 se­besültje van. Vasárnap délelőtt a tűzoltók még min­dig küzdöttek a kisebb tüzekkel, amelyek a raktár területén égtek. Az 1977-ben épí­tett üzem közvetlen közelében eredetileg nem voltak állandó lakások, csak később települtek oda. Jan Mans polgármester szerint a cég minden szükséges engedél­lyel rendelkezett, és rendszeres ellenőrzé­sen esett át. ■ Egy különleges terület Oroszországi Föderáció Új elképzelés született Kalinyingrád jövőjéről. Az egykori porosz Königsberg és a hozzá tartozó terület a második világháború után került a Szovjetunióhoz. Ez a Lengyelország és Litvánia kö­zé ékelt vidéket ma elválasztja Oroszországtól Belorusszia: az övezet csaknem egymillió orosz állampolgára (köztük 10 ezer bal­ti német) hazájától elszigetelve él. Az elszigeteltség a gazdasági helyzetben mutatkozik meg a legerőteljesebben: a kalinyingrá- di területen a jövedelmek másfél­szer alacsonyabbak, mint Orosz­ország más vidékein, s a válságra jellemző, hogy a vállalatoknak csaknem a fele nem fizet adót. Kalinyingrád eddig egy, a brezsnyevi időkből ott maradt funkcionárius, Leonyid Gorbenko irányítása alatt állt, de hamaro­san más kerül a helyére. Putyin, az új orosz elnök ugyanis attól tart, hogy a kalinyingrádiak a vál­ságos helyzetben önállósodhat­nak, s Oroszország elveszítheti a stratégiailag is fontos Balti-tenge­ri kikötővárost. A megoldást az új orosz veze­tés az előremenekülésben látja: engednek a katonai körök kezde­ményezésének, hogy nyissanak a Nyugat felé, és teremtsenek a Kalinyingrád-területből különle­ges gazdasági övezetet, amely társul az Európai Unióhoz. Putyin mindenesetre nem akar semmit a véletlenre bízni. Koráb­ban választották a kormányzót, most azonban ő kívánja kinevez­ni. A jelölt Vlagyimir Jegorov ten­gernagy, a Balti-tengeri flotta pa­rancsnoka - azoknak a köröknek a képviselője, akik nyitni akar­nak Nyugatra, de megmaradni Oroszországban. _____________feb Hí rek röviden Elhunyt a volt japán miniszterelnök Meghalt Obucsi Keidzo volt japán kormányfő. A 62 éves politikus hat héttel ezelőtt, április 2-án szenvedett szélütést, és azóta kómá­ban feküdt a tokiói Juntendo egyetemi klinikán. Állapota szombaton fordult válságosra, amikor vérnyomása a kritikus értékre esett. Obucsit megbetegedése után április 5-étől Móri Josiro váltotta fel. Milosevics újabb hívét lőtték le Újvidéken szombaton meggyilkolták Bosko Perosevics vajdasági tar­tományi kormányfőt, a Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök vezet­te Szerbiai Szocialista Párt helyi vezetőjét. Perosevics az újvidéki mezőgazdasági kiállítást tekintette meg, közben megszólalt a mobil- telefonja. Amikor eltávolodott a kíséretétől, odalépett hozzá egy fér­fi, és kis kaliberű pisztollyal közvetlen közelből fejbe lőtte. A rend­őrség azonnal elfogta a gyilkos merénylőt, aki a vásáron tartózkodó biztonsági emberek egyike volt. Zavargások a béketárgyalások idején Továbbra sincs megállapodás az izraeli és a palesztin tárgyalóküldött­ség között az izraeli börtönökben fogva tartott palesztin foglyok sza­badon bocsátásáról. Szaeb Erekat palesztin főtárgyaló és Oded Eran, az izraeli küldöttség vezetője vasárnap találkozott, hogy megvitassa a béketárgyalások részét képező témát. A palesztin küldöttség 200 pa­lesztin fogoly azonnali elengedését követelte. A tárgyalások ered­ménytelenségéről értesülve több városban is összecsaptak az izraeli csapatokkal a foglyok sorsának rendezését követelő palesztinok. Muzulmán zarándokok halálos balesete Negyvenhármán vesztették életüket egy boszniai autóbusz-szeren­csétlenség következtében. Szombat hajnalban a boszniai Kakanj vá­ros közelében egy autóbusz áttörte a Boszna folyó hídján a korlátot, és húsz méteres zuhanás után a folyóban kötött ki. A járművön 54 muzulmán zarándok utazott Zenica városából egy dél-boszniai falu­ba, hogy vallási rendezvényen vegyen részt. Ismét fellángolt a tűz Los Alamosnál A felerősödött szél az egyesült államokbeli Los Alamosnál ismét fel­élesztette a tüzet, amelyet korábban már sikerült valamelyest kordá­ban tartani. Ezer tűzoltó próbálja a földön és a levegőből megfékez­ni a lángokat az új-mexikói szövetségi állam északi részén. A pusz­títás immár több mint 15 ezer hektár területre terjedt ki. Az erdő­felügyelet szerint a tűzvész még hetekig eltart; a károk már most egymilliárd dollárra tehetők. Összeomlott egy lakóház Kairóban Legalább kilenc ember veszítette életét vasárnapra virradóra Kairó egyik üzleti negyedében, ahol összeomlott egy ötemeletes ház. A tu­lajdonos - akinek a felesége is életét veszítette - elmondta, hogy épp szombaton kapott hatósági utasítást a ház lebontására. ___________■ i * t 1 f

Next

/
Oldalképek
Tartalom