Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-12 / 110. szám
8. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL -ARRÓL 2000. Május 12., Péntek | Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő PONGRÁC nevű kedves olvasóinkat. Görög eredetű név, jelentése: nagyon erős. Védőszentje: Szent Pongrác vértanú gyermek, akit nevelőszüleivel együtt 304-ben kivégeztek. A népies meteorológiában az első „fagyos szent”. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Germanosz konstantinápolyi érsek és Szent Epiphániosz ciprusi püspök emlékezete. HAJDAN: Május 12-én 110 éve, 1890-ben a szülőhelyét írói névül választó Györkönyi Károlynak a Muzslai bankó című népszínművét mutatta be a Népszínház; a Blaha Lujza főszereplésével játszott darabról megírták: „a jellemzés nem egy találó vonásával je- ; lennek meg falusi parasztjai”. 105 éve, 1895-ben Dőry Dénes paradicsompusztai, juhéi és ürgevári, valamint gróf Apponyi Sándor lengyeli birtokos egy hektoliter cserebogár beszolgáltatásáért 50 krajcárt ígért. 95 éve, 1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia Apponyi Sándort a történeti és régészeti tudományok terén szerzett kiváló érdemeiért közgyűlésén tiszteletbeli tagjául választotta. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 116. Jn. 6.52-59. Református: Neh. 2.11-20.2Kor. 8.1-15. Evangélikus: Zsid. 13.13-16. LKor. 1.1- 9. Ortodox: ApCsel. 3.1-8. Jn. 2.12-22. A NAP KÉL 5.11 órakor, nyugszik 20.11 órakor. A Hold kél 13.41 órakor, nyugszik 2.56 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 262 cm, Paks 435 cm, Dombon 481 cm, Árvízkapu 859 cm. A Sió Palánknál 284 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) TRAFFIPAX: 6.11-14.00: 61-es főút pincehelyi szakaszán; 14.00- 22.00: 61-es főút dombóvári szakaszán, Dombóvár belterületén. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Szeri Árpád Tel: 511- 526. fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/ 9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Válás e-maillel? Elegendő-e a házasság felbontásá- led. Ez eddig csak élőszóban volt hoz, ha a férj e-mailen közli felesé- divat, ám egy férj - haladván a kor- gével, hogy elválik? - erről dönt ha- ral - e-mailen közölte feleségével marosan az Egyesült Arab Emírsé- szándékát. Az újítás kissé meglep- gek egyik bírósága. Az iszlám te az emirátusok családjogi szakér- törvényei alapján ha egy férj meg- tőit, és ezért külön bírósági ülést elégelte nejét elég, ha egyszerűen szentelnek annalj, hogy eldönt- annyit mond nejének: elválok tő- sék, így is érvényes-e a válás. ■ Várható időjárás: Tolna megye Eleinte csak időnként, később többször erősen megnövekszik a gomoly- felhőzet, szórványosan zápor, zivatar is előfordul. Az északkeleti szelet többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik. A hőmérséklet a délutáni órákra 26, 27 fokig emelkedik. Készitetts: Közlekedésmeteorológia Az ország nagy részén jók lesznek a közlekedés időjárási feltételei, ' csak szórványosan lehet zápor, zivatar. Hungária Biztosító Bt Olvastam - Láttam - Hallottam MAUTHNER ILONA Hiányzó milliók Olvastam a minap, több (fővárosi) kórházi osztály bezárására és ideiglenes összevonására kerül sor a nővérhiány és a pénztelenség miatt. Az ápolónők tömegesen mennek el áruházi eladónak a sorozatosan nyitó bevásárló központokba, a műtőssegédek pedig az építőiparban helyezkednek el. Kritikus a helyzet több kórházban is, a szeptikus csontsebészeteken például nem tudnak más intézetekből származó szövődményes eseteket fogadni, holott a traumatológiai intézetben nagyobb a betegek esélye az amputációtól való megmenekülésre, írta az újság. Vagyis arra nagy esélye van néhány betegnek, hogy pusztán pénzhiány miatt levegyék az egyik, vagy mind két lábát, kezét, valamelyik testrészét. Pusztán azért, mert nem a megfelelő városba, kórházba került, noha ő is egész addigi életében fizette a tb. járulékot. Erre nyilván azt mondanák az illetékesek, ilyen igazságtalan az élet, hiányoznak a milliók, ki tehet erről1 Olvasom ugyanabban az újságban, egy lappal odébb, hogy a Haj- dú-Bihar megyei volt főügyész az olajügyeket vizsgáló bizottság előtt elmondta, hogy noha ő jelentette az esetet még időben, névvel, dokumentumokkal együtt, a többszáz millió forintos károkozásért senkit nem vontak felelősségre, sőt, őt mozdították el az állásból. Erre vajon mit mondanak majd az illetékesek? Pedig ezek a milliók milyen jól jöttek volna például az egészségügyben. Néma házaspár Egy brazil férj és feleség már 35 éve egyetlen szót sem vált egymással - de lehet, hogy ez a boldog házasság titka. A 71 éves Geraldo Castro a „szájkosarat” 1965-ben „vette magára” -15 évi házasság után -, mert megharagudott a feleségére. Az ok: egyik gyerekük zöld szeműre sikeredett, s a férfi azt gyanította, hogy neje, Sebastiana félrelépett az utcájukban lakó pékmesterrel. „Pletyka az egész” - kommentálta az asszony. Különben Geraldo már rég nem gondol a dologra, de nem akarja megszegni esküjét. „Az első évben sokat zokogtam, közben azonban jól megférünk egymással. Gyermekeink és unokáink révén kommunikálunk. Amikor pedig Geraldo ágyba akar bújni velem, gyengéden meg- legyinti az arcomat” - mondja Sebastiana. TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyar- ország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARAS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénz- forgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kamat: 15,5%, és ötévente változik. Kezelési költség: évi 1,6%. Értékbecslési díj: a hitel összegének 1 % Folvósítdsí jutalék: a hitel összegének e 'onaian információkat az rttt FHB koordinációs író Cím: 74 00 Kaposvár, 8000 Székesfeherx a r. Kölcsön összege 5 év 10 év 15 év 3 millió Ft 75 910 53 073 46 770 5 millió Ft 126 616 88 455 77 950 1 O millió Ft 253 032 176 911 155 899 Horoszkóp BAK (Xll.22.-I.20.) Eljött a merész kezdeményezések ideje. Most álljon elő eddig eltitkolt kitűnő ötleteivel, újítási javaslataival! VÍZÖNTŐ (I.21.-II.20.) Család jáért minden áldozatra képes, mindig igyekszik a kedvükben járni, csak a pénztárcája szab határt ajándékozó kedvének. HALAK (11.21 .-III.20) Ha ma elintézni való üzleti ügye van, akkor ne csak a tanácsadóira, de a megérzéseire is hallgasson! így talán sikerül elkerülnie a buktatókat. KOS (111.21.-IV.20.) Olyan rég látott kedves ismerősével találkozhat a nap folyamán, akire nem számított. Vigyázzon, mert nem biztos, hogy jó szándékkal közeledik Önhöz. BIKA (IV.21.-V.20.) Mindent optimistán lát és ezt az érzést át tudja adni környezetének is, amivel sok barátot szerez. IKREK (V.21.-VI.21.) Ne szé gyellje néha kimutatni az érzelmeit, hiszen a mondás is azt tartja, akinek könnye van, annak szíve is. RÁK (VI.22.-VII.22.) Most az egyszer ne sajnálja a pénzt szép ruhákra, üdülésre, szórakozásra. Gondoljon arra, hogy ennyit megérdemel, hiszen nagyon sokat dolgozott az utóbbi időben. OROSZLÁN (VII.23.-VIII.23.) Nem szenved hiányt jó tanácsokban, mindig van valaki, aki elő áll valami új, szokatlan ötlettel. Ne utasítsa el mindet, mert lehet, hogy később valamelyik még jól jönne. SZŰZ (VIII.24.-IX.23.) Ritkán fordul elő, hogy fejjel megy a falnak, most mégis ezt szándékozik tenni. Próbálja meg visszafogni magát. MÉRLEG (IX.24.-X.23.) Fontos döntés előtt áll, napok óta mérlegeli, mit tegyen. Ha hallgat hatodik érzékére, rájön, hogy mit kell tennie. SKORPIÓ (X.24.-XI.22.) Cső dálkozik, hogy nem szeretik, pedig a hiba nem a környezetében, hanem Önben van, mindenkit megmar. NYILAS (XI.23.-XII.22.) Sike- rei lesznek,’ma még azokat is meg tudja győzni, akik eddig a túlsó oldalon álltak. POSTAI BÉLYEGRABLÓK Mégsem kell kongatni a vészharangot a hagyományos postai levelezés felett. Az e-mail korszak ellenére tízezer kanadai dollár értékben raboltak el postabélyegeket ismeretlen tettesek Kanada egyik legcsendesebb kisvárosának egyik boltocskájából. A rendőrség meglehetősen tanácstalanul áll az eset előtt, hiszen a rablók vagy nagyon szorgos levélírók, vagy nem egészen normális bélyeggyűjtők. _____________________________■ M inden férfi ugyanazt akarja... FIAT BRAVO és BRAVA l.ó-os modelleknél ABS + légkondicionáló bruttó 150 000 Ft-ért. .mint én. Fortissimo Bravo 1.6 2730000 Ft-tól Brava 1.6 2790000 Ft-tól aaaa A FIAT márkakereskedők további ellenálhatatlan Bravo és Brava ajánlatokkal várják. A képen látható gépkocsi extra felszereltséget tartalmaz. Stoll Autóház Kft. I., 7150 Bonyhád, Zrínyi u. 29., tel./fax: (74) 451 730, fax: (74) 451 651 Stoll Autóház Kft. II., 7100 Szekszárd, Palánki u. 2., tel./fax: (74) 414 730 Stoll Autóház Kft. III., 7200 Dombóvár, Köztársaság út 38., tel./fax: (74) 466 511 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET MEGRENDELOLEVEL T/ / • / epujsag előfizetésére Megrendelő Fenti címre 200,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújság Vasárnap Reggelt. Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/511-503-es telefonon. Valamennyi Tolnai Népújság Vasárnap Reggelt megrendelő a Tolnai Népújság Kalendárium 2000 vagy a Receptlexikon 2000 kiadványunkat kapja ajándékba.