Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-05 / 80. szám

4. oldal - Tolnai Népújság MEGYEI TŰKOR 2000. Április 5., Szerda Eltérített vagonok, ellopott szállítmány A célállomás helyett Dunaföldvárra érkezett az alumínium Tárlat a főiskolán Papp György grafikái és tűzzománcai A vádlottakat a vámorgazda­ság bűntette alól a bíróság felmentette, így aztán már soha ki nem derül, hogy ki lopta el a három orosz vagon alu­mínium tömböt, amelyeket Eperjes- kén az e célt szol­gáló pályaudvaron kilenc magyar va­gonba raktak át. Ezt követően vala­hol, valakik kicserél­ték az okmányokat, amelynek következtében a több, mint negyven és félmillió forint értékű alumíniumot tartalmazó vasúti kocsik eredeti rendeltetési helyük helyett Dunaföldvárra ér­keztek. Az összesen 12 orosz va- gonnyi árut egy osztrák cég az oroszországi novokuznyecki ko­hótól vásárolta, amelynek rend­szeres vevője. A nagyobb szállít­mányból fújták meg az ismeretlen tettesek a 9 magyar vagonnyi alu­míniumot, amely a célállomás he­lyett Tolna megyébe érkezett. A több, mint 12 millió forint vámjel­legű bevétel sem folyt be. A MÁV belső vizsgálata szerint a fuvarok­mányokat a belföldi szál­lítás során bárhol kicse­rélhették, s erre mintegy 80-lOCf vasúti alkalma­zottnak lehetett módja. Azt sem a rendőrségi, sem pedig a bírósági eljá­rásban nem lehetett bizo­nyítani, hogy ebben a vádlottak részt vettek vol­na, s ezt mindvégig tagad­ták is. Teremi Béla vasút- és gépészmérnök, magánvállalko­zó azt adta elő, hogy két ismeret­len ukrán férfi ajánlotta fel neki az alumínium szállítmányt, hogy an­nak eladásában közvetítői díj fe­jében vegyen részt. Ahogy hamisak voltak a szállí­tólevelek úgy hamis volt az a szer­ződés is, amelyre a vasút kiszol­gáltatta a fémet, a hamis személyi igazolvánnyal, hamis néven je­lentkező negyedrendű vádlott­nak, Szántó Imrének, aki szakkö­zépiskolában érettségizett, s 1997 szeptember 30-ig rendőr volt. Ugyancsak rendőr, helyszínelő nyomozó volt Furda István anyag- vizsgáló üzemmérnök a dunaúj­városi rendőrkapitányságon. Szol­gálati viszonyát felfüggesztették, havi illetményének a felét vissza­tartották. Részt vett még az alumí­nium értékesítésében Kovács Gá­bor Miklós kohómémök, magán- vállalkozó is. Az alumíniumot vé­gül 1997 augusztus 4-én Dunaföldváron kirakodták, elad­ták, s a bíróság megállapítása so­rán ekkor már mind a négy vád­lott tisztában volt azzal, hogy lo­pott áruról van szó. Érdekes, hogy a többszöri eladás végén éppen annál a cégnél kötött ki a fémáru, amelynek eredetileg is címezték, s ahol fel is dolgozták. A MÁV a károsult cég számlá­ján 34 miihó 672 ezer 919 ezer fo­rintot jóváírt, további tízmillió fo­rint kárát pedig perli. A bíróság a vádlottakat a nagy értékre elkövetett csempészet bűntette alól felmentette, elítélték viszont őket orgazdaság, magán­okirat-hamisítás, s bűnpártolás miatt. A Tolna Megyei Bíróság jogerős ítéletében súlyosította az első fo­kon kiszabott büntetéseket. Tere­mi Bélát 3 év hat hónap börtönre ítélték, 4 évre eltiltották a köz­ügyek gyakorlásától, a mellék- büntetésül 2 millió forint megfize­tésére kötelezték. Kovács Gábor 2 év Kát hónap börtön kapott, 3 évre tiltották el a közügyektöl s egymillió forint büntetést kell fizetnie. Funda Ist­ván egy év tíz hónap börtönt ka­pott, 2 évre tiltották el a közügyek­től, s százezer forint pénz-mellék- büntetetésre ítélték. Szántó Imre 1 év négy hónapot kapott, s kétszáz­ezer forint büntetést kell fizetnie. Egyetemlegesen kötelezte a bí­róság a vádlottakat a MÁV 34 mil­lió 672 ezer 919 forint kárának ka­matos megtérítésére. Ebből az összegből lejön az 24 millió 692 ezer forint és kamatai, amelyet a paksi ügyészség zár alá vett. IHÁROSI IBOLYA Papp György képzőművész kiállítása nyílik meg április 10-én a szekszárdi főiskolán. Szekszárd Papp György képzőművész, a Sze­gedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Művészeti Intézetének igazgatója, főiskolai tanár tárlata nyílik meg a Szekszárdon, a Pécsi Tudomány- egyetem Illyés Gyula Főiskolai Ka-, rának központi épületében Szek­szárdon április 10-én 17 órakor. A Csillagok, madarak, égi vándorok című tárlatot megnyitja Farkas Pál szobrászművész, tanszékvezető docens. A kiállított grafikák és tűz­zománcok április 17-ig tekinthetők meg naponta 8 és 18 óra között. Papp György mintegy ötven önálló kiállításon mutatta be műve­it itthon és külföldön. Következete­sen egyéni formanyelvét a népmű­vészeti hagyományok és az egyete­mes képzőművészet eszköztárá- nak sajátos szintézise jellemzi. ■ Magyar beszállítói program Braun Márton jelentkezett Strasbourgból Szerdán és csütörtökön is felszól az Európa Tanács közgyűlésén dr. Braun Már­ton, Szekszárd országgyűlé­si képviselője. Strasbourg Telefonon hívta lapun­kat dr. Braun Márton országgyűlési képvise­lő Strasbourgból az Európa Tanács köz­gyűléséről. Kérdésünkre elmondta, eddig egy Magyarországot érintő témá­ról esett szó a plenáris ülésen. Volt esély rá, hogy a folyók szennyezésével foglalkozó témát a közgyűlés sürgősséggel napi­rendre is tűzze, de erre végül mégsem került sor. A képviselő két témában is szerepel a felszó­lalók között. Ha valamely terve­zett felszólalásra idő hiányában nem kerül sor, a hozzászólás anyaga akkor is bekerül a tanács­kozás jegyzőkönyvébe. Braun Márton szerdán a nyi­tott kormányzatról szóló téma­körben szólal meg. Érdekes ja­vaslatának a lényege, hogy az Internetet is fel lehet használni a kormányzat és a lakosság közötti kapcsolat tartására. Mintegy 5 perces angol nyelvű hozzászólá­sában a korrupció elleni küzde­ra lem kapcsán arról is szól, hogy mennyire fontos e témakörben a közpénzek felhasználásának el­lenőrzése. A korrupció ellenes harcot is szolgálná, ha a közbeszerzési pályáza­tokat az Internet közvetí­tésével küldenék meg a potenciális pályázók szé­les körének. Ezen a mó­don akár több fordulós lebonyolításra is mód nyílik, s az egész folya­mat ellenőrizhető. Csütörtök délután kerül sor ar- a témakörre, amelyet már ja­nuárban egyszer napirendre tűz­tek, de akkor a csecsen helyzet megvitatása miatt erre nem ke­rült sor. Felszólalásának lényege, hogy az 1997-ben elfogadott úgy­nevezett beszállítói kormány- program milyen eredményeket hozott. A multinacionális vállal­tok hazai kis és középvállatokkal alakítottak ki együttműködést, amelynek eredménye többek kö­zött ezeknek a zömmel közép- vállatoknak nemzetközi szintű technikai és technológiai fejlődé­se, A magyar tapasztalatokat már az unióhoz csatlakozni kívánó országok figyelmébe ajánlja az Európa Tanács közgyűlésén Bra­un Márton, Szekszárd ország- gyűlési képviselője. IHÁROSI IBOLYA Csendéletek, tájképek Tamási Példám nyomán egyre több mun­katársam kezd érdeklődni a festé­szet iránt - mondta Deák Attila amatőr festő, akinek tájképeiből, csendéleteiből tegnap a tamási Vá­rosi Művelődési Központban nyílt kiállítás. Műveit szintén egy kollé­ga, Kovács Zoltán rendőralezre­des ajánlotta a megjelentek figyel­mébe. A kiállító maga is rendőr, a dombóvári kapitányság őr-járőr alosztályának vezetője. Deák Atti­la 1997-ben kezdett festeni, azóta mintegy négyszáz képet festett olajjal, és tizennégy kiállítása volt, többnyire Tolna megyében. Fest­ményeit Tamásiban április 25-ig láthatják. __________________ii A ngol napok a megyeszékhelyen Szekszárd A szekszárdi Garay János Ének-Zenei Általános Iskola és a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza szervezésében ma kezdődnek a hagyományte­remtő szándékkal megrendezett Angol napok. A művelődési ház­ban kiállítás nyílik Future in Britain címmel, majd a város is­kolái mutatkoznak be angol nyel­vű műsoraikkal, amit tradicioná­lis angol-amerikai ételek bemuta­tója követ. Az Andy Rouse és a Szélkiáltó együttes műsora 16 órakor kezdődik. Április 6-án az angol nyelvet tanító pedagóguso­kat várják érdekes és hasznos programok a Garay iskolában és a művelődési házban, április 7- én pedig angol nyelvű vetélkedőt rendeznek a diákoknak a peda­gógiai főiskola épületében. Az Angol napok rendezvényeit country est zárja április 8-án, 20 órától a Babitsban a Blue Timer's előadásában. ■ m I üllS í [ij i Fm***— . n IßUKUmm - J Múlt évben 29 millióan csodálták meg. Most már Önnek is látnia kell Magyarországot! Itt az alkalom, hogy a Magyar Turizmus Rt. új, ingyenes kiadványából megismerkedjen a hazai kedvezményes családi üdülési kínálattal. Megtudhatja, hol várják a kicsiket gyerekággyal, etetőszékkel, [S. gyermekmenüvel, játszószobával és animációs programokkal. Az új prospektus több száz olyan ajánlatot j %. tartalmaz, amelyet kifejezetten a gyermekes családok igényei szerint állítottunk össze. * v TOURINFORM: 438-80-80 • www.tourinform.hu Kérem, hogy postán küldjék el nekem a Kedvezményes családi üdülések hazai tájakon c. ingyenes kiadványt. Magyar Turizmus Rt. 1537 Budapest 114, Pf. 447 Név: .............................................................................................................................................. . .□ODD--------------------------------------------------— ­...................................‘................................................................................................. 2-0 0 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom