Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-06 / 81. szám

SPORT Tolnai Népújság - 11. oldal 2000. Április 6., csütörtök Dobogóra lépett a Nagymányok Remekül szerepel Nagymányok NB HI-as csa­pata az 1999/2000. évi baj­nokság tavaszi idényében. Asztalitenisz A tavasszal lejátszott nyolc fordulóban mindössze egy pon­tot veszítettek a mányokiak, így az őszi hetedik helyről a harma­dik helyre jöttek fel. Ha a vissza- lévő három fordulóban nem ve­szítenek pontot, úgy szerencsés esetben az osztályozót jelentő második helyet is elérhetik. A legutóbbi fordulóban a harkányi második csapatot győzték le jó játékkal. Nagymányok-Harkány 12:3. Győztesek: Kelemen 4, Kizakisz 4, Teleki Zs. 4, Teleki A. 2, valamint a Teleki Zs.-Teleki A. páros. Kozmáim Dél-Afrikában szülinapozott Hazatértek válogatott edzőtáborozásukról az Atomerőmű SE kenusai Bár egymástól több ezer ki­lométerre lapátoltak, mind annyiukat ugyanaz a cél ve­zérelte: az ideális körülmé­nyeket kihasználva felké­szülni az idei, különösen fontos szezonra. Az Atom­erőmű SE kenusai a napok­ban tértek haza a válogatott dél-afrikai, illetve spanyol- országi edzőtáborozásáról, ahol a közelgő Európa-baj- nokság és az olimpia jegyé­ben zajlott a munka. Kajak-kenu A paksi „különítmény” tagjai egy napon érkeztek haza több hetes meleg(ebb) égövi edzőtáborozá­sukról. A Világkupa-futam győztes Viktor Endre-Fehér Imre kettős és Feil Imre (saját költségükön) Sevil­lában, míg a válogatott kerettag, négyesben világbajnoki bronzér­mes Kozmann György Dél-Afriká- ban bámult le. Az ASE kitűnő spor­tolói azonban korántsem napfür- dőzni utaztak ilyen messzire, derül ki Kozmann György szavaiból.- Először jártam Afrikában - mondja a paksi kenus, aki a Ludasi Róbert mesteredző vezette Csepel kenusai, valamint a Honvéd kaja­kos hölgyei társaságában repült a déli féltekére. - Amikor elhagytuk Magyarországot még esett a hó, Jo­hannesburgban pedig 35 fokos hő­ség fogadott. Utunk némileg kalan­dosan indult, hiszen a Bécsből in­duló gép műszaki hiba miatt há­romszor futott neki, mire végre a levegőbe emelkedett. A hajók ve­lünk együtt szerencsére egészben érkeztek meg, bár némileg peches voltam, hiszen csak négy kenu szállítására volt „keret”, s ebbe az én új egyes hajóm nem fért bele.- A túrát szervező dél-afrikai szövetségi kapitány, Almási Nán­dor azzal a hírrel várt bennünket, hogy az edzőtáborra kiszemelt, 2000 méter tengerszint feletti ma­gasságban található evezőspálya a viharos időjárás miatt használha­tatlan, ezért a főváros közeléből az 1400 méteren fekvő Pretoriába köl­töztünk. Az új, mesés környezet­ben fekvő táborhelyen optimális körülmények között készülhet­tünk. Az időjárással is szerencsénk volt, akadt viszont más gondom.- A kölcsönhajóm eléggé lestra­pált volt, jóval szélesebb is, mint amivel idehaza eveztem. Ráadásul csak egy pároshajónk volt, így csak minden harmadik edzésen tudtam együtt lapátolni párommal, a világ­bajnok csepeli Belicza Bélával. A gyakorlások az általam megszo­kottnál jóval feszítettebb tempó­ban, kevés pihenéssel zajlottak, így a kimerültség miatt az első hétvé­gét lázasan, az ágyban töltöttem. Ludasi Róbert segített túljutni a ne­hezén, s így összességében ered­ményes négy hetet töltöttem Dél- Afrikában.- Volt-e idő az ország nevezetes­ségeivel ismerkedni.- Egy napot töltöttünk a varázs­latos Sun City-ben, a dél-afrikai Las Vegasban. Ha szafarira nem is, egy állatkertbe azért eljutottunk.- Hogyan sikerült beilleszkedned a csapatba?- Szinte mindenkit ismertem a társaságból, s bár fordítva ez nem volt igaz, semmi probléma nem akadt. Sőt. Épp az edzőtáborozás alatt töltöttem be a 22. évemet, s a születésnapomra kis ünnepséget szerveztek, még ajándékot is kap­tam.- Az igazi ajándék gondolom az lenne, ha sikerülne kijutni az olim­piára. Hogyan alakul a következő hetek, hónapok programja?- A héten - ha éppen nem esik - még Tolnán készülünk, majd hét­főn három hétre Dunavarsányba utazom. Ott Beliczával tovább csi­szolhatjuk a párosunkat, amely az első válogatóig mindenképpen együtt marad. Addig szeretnénk két Világkupa futamon, Szegeden és a belgiumi Mechelenben rajthoz állni, hogy lemérhessük hol is tar­tunk, van-e jövője a párosunknak. FEKETE LÁSZLÓ Örömteli változatosság Az elmúlt héten a szekszár­di Pollack úti pályán ren­dezték meg a mezei futó di­ákolimpia megyei döntőit. Atlétika Szűkebb pátriánk talán legna­gyobb tömeget megmozgató diák­sportos atlétikai versenyén a győz­tesek között gerjeni, paksi, szek­szárdi, bonyhádi, dombóvári és ta­mási tanulókat is találhattunk. Eredmények: I. korcsoport, lányok: 1. Genye Laura (Gerjen), 2. Dávid Andrea (Széchenyi, Bonyhád), 3. Papp Emese (Ba­bits, Szekszárd) • Csapat: 1. Gár­donyi, Dombóvár. Fiúk: 1. Kiss Tamás, 2. Héregi Tamás (mindkettő Deák, Paks), 3. Papp Máté (Babits, Szd). Cs: 1. Babits, Szd. II. kcs., lányok: 1. Túrós An­géla (Széchenyi, Bony.), 2. Hegedűs Barbara (Gárdonyi, Dvár), 3. Túrós Bettina (Széche­nyi, Bony.). Cs: 1. Széchenyi, Bony. Fiúk: 1. Máthé Szabolcs (Babits, Szd), 2. Samu Péter (Gárdonyi, Dvár), 3. Kelemen Gábor (Il-es Isk„ Szd). Cs: 1. Gár­donyi, Dvár. III. kcs., lányok: 1. János Tün­de (Petőfi, Bony.), 2. Szabó De- bóra (Dienes, Szd), 3. Reisch Gabriella (Bezerédj, Paks). Cs: 1. Dienes, Szd. Fiúk: 1. Ács Máté (Zrínyi, Dvár), 2. Ambrus Sándor (Simontornya), 3. Horgász Gábor (Zrínyi, Dvár). Cs: 1. Gárdonyi, Dvár. IV. kcs., lányok: 1. Gergelics Dóra (Petőfi, Bony.), 2. Németh Beáta (Garay, Szd), 3. Fenyvesi Judit (Vak Bottyán, Paks). Cs: 1. Vak Bottyán, Paks. Fiúk: 1. Sza­badi Máté (Vályi, Tamási), 2. Ba­ka Szabolcs (Apáczai, Dvár), 3. Ambrus László (S.tornya). Cs: 1. Vályi, Tamási. V. kcs., lányok: 1. Szűcs Ágo­ta (ESZI, Paks), 2. Niki Aranka, 3. Lukács Éva (mindkettő Vak Boty- tyán, Paks). Cs: 1. Vak Bottyán, Paks. Fiúk: 1. Kovács Krisztián, 2. Strobl Ádám (mindkettő Ady, Szd), 3. Czencz Péter (I. Béla, Szd). Cs: 1. Ady, Szd. Beinduló balatoni szezon A PNB hétközi fordulójának meglepetését a kiesés ellen küzdő Siófok szolgáltatta a jó formában lévő Debrecen kiütésével. Labdarúgás Kedden játszották: Haladás-MTK 0-4 (0-1). Szombathely, 3500 néző. V: Kiss B. Az első félidőben komótosan játszó MTK a szünet után leiskolázta ellenfelét. G: Gusatu a 25. és a 47., Illés a 66., Kenesei a 87. percben. Kiállítva: Komlósi a 49., Egressy (mindket­tő MTK) a 80. percben. Vasas-Vác 3-0 (1-0). Fáy ut­ca, 4000 néző. V: Bukovics. A Va­sas félgőzzel is könnyedén sze­rezte meg a három pontot. G: Aranyos a 20., Kabát a 48. és a 83. percben. Kispest-Nyíregyháza 0-1 (0-0). Bozsik-stadion, 2000 néző. V: Hanacsek. Az alacsony színvona­lú mérkőzésen egyetlen helyze­tét értékesítve megérdemelten nyert a vendégcsapat. G: Cserni- jenko a 72. percben. Szerdán játszották: Sió- fok-Debrecen 4-1 (0-1). Siófok, 1000 néző. V: Puhl. Az első fél­időben 11-est hibázó hazaiak szü­net utáni lelkes játékukkal megér­demelten nyertek. G: Földes G. az 52. és a 61., Kulcsár az 59., Luk­ács a 86., ill. Bagoly a 17. percben. Nagykanizsa-Újpest 1-1 (0-0). Nagykanizsa, 3000 néző. V: Szarka. Igazságos döntetlen született. G: Cs. Horváth az 55., ill. Tóth N. a 60. percben. PMFC-ZTE 2-2 (0-0). Pécs, 1000 néző. V: Makai. A Pécs az utolsó pillanatokban egyenlített. G: Gálffy a 79., Toldi a 90., ill. Szabó Cs. a 62., Balogh a 75. percben. Lapzártakor érkezett: FTC- Diósgyőr 2-0, Győr-Tatabánya 0-1. Utánpótlás bajnokságok Ifjúsági-A: Atomerőmű SE-Ba- latonlelle 15-0 (9-0). ASE: Kato­na (Szabó)- Lakatos, Tamási, Vábró, Hoffer- Varnyú, Mayer, Weisz, Búzás (Csorba)- Németh (Farkasdi), Fritz. Edző: Vábró Jó­zsef. Fölényes győzelem. G: Weisz 5, Németh, Búzás, Varnyú, Fritz 2-2, Lakatos, Farkasdi. Jók: Weisz, Fritz, Búzás, Varnyú. Ifjúsági-B: Atomerőmű SE- Balatonlelle 8-0 (2-0). ASE: Reichert- Hortobágyi (Taba Sz.), Vaczula, Bodahelyi- Benke (Taba G.), Klement, Nagy, Lukács (Vass)- Araczki, Besenczi (Jaksa), Bodonyi. Edző: Hornyák László. Az első félidőben elpus­kázott helyzeteket követően a második játékrészben gólokra váltotta fölényét az ASE. G: Nagy, Araczki 2-2, Besenczi, Hortobá­gyi,, Vass, Klement. Jók: Nagy, Klement, Hortobágyi. U-15: Pécsi MFC-Atom- erőmű SE 8-0 (2-0). ASE: Kiss- Ujj, Boris, Szél, Weisz (Ignácz)- Házer, Szakács, Weisz T., Benic- s- Dömény (Bérdi), Farkas. Edző: Orosz József. Jó: Kiss. U-14: Pécsi MFC-Atom- erőmű SE 14-0 (7-0). V: Nagy. ASE: Csoknyai- Vajda (Katona), Brill, Balogh, Szilágyi (Rompos)- Böjtös (Fegyvesi), Klement, Jenei, Szekretár (Sitkéi)- Makk, Rompos R. Edző: Lakatos János. Jók: Klement, Balogh, Brill. ■ Hetedik a jól hajrázó ASE II Pótvizsgázik a KSZE és a Tamási - utóbbi nyolcadszor A hétvégén befejeződött az NB Il-es csapatbajnokság. Az Asztalos Lajos-csoport- ban az ASE II hetedikként zárt, a KSZE Szekszárd és Tamási azonban osztályozó- ra kényszerült. Sakk Komlói Bányász-Atomerőmű SE II 6.5:5.5. Már hagyománnyá vált, hogy az paksiak a komlóiakkal ta­lálkoznak az idényzárón. Ezúttal is izgalmas, nagy csatát vívott egy­mással a két csapat, és némi sze­rencsével döntetlen születhetett volna. Ignits, Kalmár és Radnóti azonban előnyösebb állásban hi­báztak, igaz viszont hogy, az utol­só táblán Szíjártó a „sírból” hozott vissza egy pontot. Győzött: Tanc- sa, Andi R, Mácsik, Simon Zs., Szíjártó, döntetlen: Nagy L. Az ASE II egy kiadós hullám­völgy után a hajrában talpra állt, és sikerült megtartania tavalyi hetedik helyét. Más kérdés, hogy ez a telje­sítmény kielégítő-e a dobogós re­ményekkel indult csapat számára. KSZE Szekszárd-Kármin SE Pécs 6:6. Tragikusnak mondható, hogy a nagy múltú szekszárdi gárda - az idény során nem elő­ször - üres táblákkal ült le saját otthonában, két pontos előnyt ajándékozva ellenfelének. A ha­zaiak dicséretére legyen mondva, hogy akik játszottak, mindent el­követtek a sikerért. Burai, Heilig, Varga és Szűcs győzött, míg Rusz, Gál, Boros és Veres remit ért el. A körülményeket figyelembe véve a döntetlen szekszárdi szempont­ból jó eredménynek mondható. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy az újabb büntető­pontokkal sújtandó KSZE csak osztályozón harcolhatja ki az NB II-ben maradást, dr. szabó péter Kalocsai SE-Tambau KSE Ta­mási 10:2. A záróforduló előtt még bizakodtak a vendégek, hogy vég­re egyszer elkerülik az osztályozót. A fő ellenlábas MÁV Előre 6 pont­tal állt a Tamási mögött. Sajnos, Kalocsán ezúttal sem állhatott ren­delkezésre az eltiltását töltő Makai, s a Bátaszékről igazolt ifik, Rudolf Kata és Krammer is hiányoztak. Ennek ellenére illett volna szoro­sabb eredményt elérniük a Kop- pány-mentieknek, de semmi sem sikerült nekik. Erejükből mind­össze négy döntetlenre tellett Tóth, Kalányos, dr. Csávássy és Horváth révén. Mivel a rivális székesfehér­váriak „furcsa mód” nagy arányú győzelmet arattak, hiába könyvel­hetett el a Tamási négy győzelmet is a bajnokságban, egy ponttal mégis a vasutasok mögé került. A visszaesés egyik oka, hogy az első hat helyen végzett csapatok ellen szerzett 16 pont nagyon kevés. A Tamási zsinórban nyolcadszor próbálja meg osztályozón kihar­colni a bentmaradást. lódi László Végeredmény: 1. Zselic Kapos­vár 92.5, 2. Nagyatád 82.5, 3. Baja 81, 4. Fehérvár SE 77, 5. Komló 74.5,6. Kalocsa 72.5,7. ASE II 62.5, 8. KSE Pécs 58.5, 9. MÁV Előre 54.5, 10. Tamási 53.5, 11. KSZE 43.5,12. Sefag 37.5 ponttal. ■ Önnek jut mindenre energiája? Ha nem, akkor egy olyan sokoldalú energiahordozóra van szüksége, amellyel különböző felhasznpjási igényeit hosszú távon is kielégítheti. A napnál világosabb, hogy a magas rűtőértékű tartályos MÓL PB-GAZ-zal ked­vező feltételekkel biztosíthatja a vállalkozása működtetéséhez szükséges energiát az alábbi területeken: ▼ mezőgazdasági felhasználások, melegházak fűtése, baromfikeltetők és terményszárítók üzemeltetése; ▼ ipari létesítmények, üzemek, műhelyek energiaellátása; ▼ gépipari eljárások kiszolgálása: lángvágás, hegesztés, forrasztás, fémszórás, lángedzés; ▼ oktatási, kulturális és szociális intézmények energiaellátása; ▼ vállalkozások - szállodák, panziók, éttermek, pékségek, cukrászdák, sörfőzdék - energiaellátása; ▼ PB-gáz üzemű targoncák gázellátása. És még valami: mi személyre szabott ajánlatot teszünk Önnek, hiszen egyéni igényeivel összhangban tervez­zük és telepítjük PB-gázellátó rendszerünket! Ne felejtse, az energia nagy kincs! Kérdéseivel kérjük, hívja a MÓL PB-GÁZ információt a (06-1) 209-0044 vagy a (06-40) 455-667 -es kék (helyi tarifá­val hívható) telefonszámon. Mai sportműsor KOSÁRLABDA: Férfi NB II: PVSK-Marley-FKSE Szekszárd 18.30. Csak röviden CSELGÁNCS. Az Atomerőmű SE versenyzői közül a szombaton megrendezett országos junior baj­nokságon Nagysolymosi Sándor aranyérmet szerzett. Egy nappal később a debreceni serdülő B di­ákolimpián további két érmet sze­reztek a paksiak. A 44 kg-os súly­csoportban Lőrincz József az első, Csoknyai László a második he­lyen végzett, míg a 48 kg-os Pfeffer Árpád és a +63 kg-os Kiszli Ákos ötödikként zárt. ASZTALITENISZ. Az elmúlt hét­végén a városi sportcsarnokban rendezték meg Szekszárd egyéni és páros asztalitenisz bajnokságát. A győztesek, női ifjúsági: Keinráth Gabriella (Szekszárd AC). Női fel­nőtt, egyes: Némethné dr. Schäf­fler Zsuzsanna (TMSZSEI), páros: Osztermayer Gábomé-Somogyi Gabriella (TMSZSE II). Férfi, egyé­ni: Varga Péter (ARGOSZ), páros: Heronyányi István-Varga Péter (ARGOSZ). Vegyespáros: Oszter­mayer Gáborné-Sike Gábor (TMSZSE II). TEKE NB II. Dunaújvárosi TC-Nagyberki-Attala Tengeriszem 5:3 (3007:2895). Rossz óment je­lentett, hogy az attalaiak egyik leg­jobbja, Mettner nem tarthatott csapattársával. A vendégek közül hárman is gyenge napot fogtak ki, így elkerülhetetlen volt az attáá együttes veresége. Pontszerzők: Lelovics 506, Stefán 501, Lukács 497. TEKE NB III. Holiday Balaton- lelle-Szekszárdi Vízitársulat 2:6 (2261:2340). Pontszerzők: Kep­pel I 420, Csurkovics 400, Erős 398, Keppel II393.

Next

/
Oldalképek
Tartalom