Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-28 / 99. szám
Tolnai Népújság - 7. oldal Hl 2000. Áprius 28., Péntek SPORT Kosárlabdázók diákolimpiái döntője Tizenhat középiskolás csapat küzd az aranyéremért Dunapart-kupa harmadszor Szlovák és román kerekeseket is várnak Az Illyés Gyula Gimnázium első alkalommal nyerte el a Magyar Diáksport Szövetség pályázatán az V. kor- csoportos lány és fiú diákolimpiái döntőjének rendezési jogát. Kosárlabda- Nagy izgalommal készülünk a fináléra, szeretnénk jó házigazdái lenni a rendezvénynek - mondta érdeklődésünkre dr. Berta Bálint, a gimnázium igazgatója. - A város önkormányzatának, valamint jó néhány helyi cégnek és vállalkozásnak köszönhetően sikerült előteremteni a döntő lebonyolításához szükséges 1.3 millió forintot. Péntek délután tartjuk a torna technikai értekezletét, ahol a sorsolást is megejtjük. Az ünnepi megnyitó este nyolc órakor kezdődik az 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközép- iskola sportcsarnokában, ahol a csapatokat és edzőiket a helyi zeneiskola fúvósegyüttesének műsora után a város vezetői köszöntik. A csoportmérkőzésekre szombaton és vasárnap kerül sor, a torna helyosztóit és döntőit pedig hétfő délelőtt rendezzük. A lányoknál egy-egy pécsi, zalaegerszegi, miskolci, kecskeméti, debreceni gárda, valamint a szekszárdi Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskola csapata mérkőzik meg egymással az Uniwatt Kft. kupájáért az 516-os .számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola sportcsarnokában. A fiúk mezőnyében székes- fehérvári, szombathelyi, budapesti, szerencsi, kecskeméti, debreceni és nagykőrösi együttesek mellett a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium középiskolásai lépnek pályára a Rutin Kft. által felajánlott díszes serlegéért a DVMSE Gyenis Antal utcai sport- csarnokában. A házigazda Illyés csapatát irányító testnevelő tanárok - Németh József és Kovács László - elsősorban Krasznai Tibortól, Beák Gábortól, Madarász Andrástól, valamint Kun Gergelytől várnak jó játékot és eredményes szereplést. Az országos döntő versenybíróságának elnöki tisztét az egykori Európa-bajnok magyar válogatott tagja, Zsíros Tibor tölti be. A DVMSE-csarnokban hétfő délelőtt 11 órakor kezdődik a lányok fináléja, majd a két legjobb fiúcsapat lép parkettre, hogy megmérkőzzék az aranyéremért. Az izgalmasnak ígérkező mécsesekre, valamint az azt követő eredményhirdetésre és díjátadásra Dombóvárra várják Szlatényi Györgyöt, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkárát és Horváth Frigyest, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkárát is. ___________________________GLAUB S zombaton és vasárnap Pakson harmadik alkalommal rendezik meg a Dunapart- kupa három szakaszos nemzetközi országúti versenyt. Kerékpár Két esztendeje - a korábbi szekszárdi többszakaszos idénynyitók utódaként - hívták életre az atomvárosban a Dunapart-kupát. A sikeres debütálás után tavaly is színvonalas versenyt láthatott a nagyérdemű - különösen az első napi két szakasz hozott nagy csatát -, így mi sem természetesebb, hogy a Szekszárdi KSE az idén is megrendezi viadalát. Szombat délelőtt a Paks-Nagy- dorog-Kajdacs-Kölesd-Szedres-Pa ks útvonalon egy 80 km-es országúti szakasz, délután pedig egy 44 km-es kritériumverseny vár a résztvevőkre. Mindkét etap a Művelődési Ház elől indul 11, illetve 17 (haladók és serdülők: 15) órakor. Az országúti befutóját (ugyanitt) várhatóan 13 órakor, míg a Paks utcáin lebonyolításra kerülő 40 körös kritérium finisét 18 órakor tekinthetik meg az érdeklődők. Összetett végeredményt a vasárnapi, 10 órakor rajtoló 126 km-es, Paks-Nagydorog-Gyönk-Hőgyész- Kölesd-Paks zárószakasz után hirdetnek. A mezőnyben - a ferencvárosiakat kivéve - valamennyi hazai klub képviselteti magát, és az idén is várható szlovák és román kerekesek érkezése. A szekszárdiak haladó és serdülő csapattal képviseltetik magukat a harmadik Duna- part-kupán. ________________■ V árakozó állásponton A Ferro sorsa most már az ellenfelek kezében A női NB I utolsó két fordulójában a Ferropatent- Szekszárd SE a Dunaferr, majd Győr ellen lép pályára. Bár nem ezeken a mérkőzéseken, izgulni való így is maradt: elég lesz-e a Marcalival szemben megszerzett ötpontos előny? Kézilabda Dunaferr SE-Ferropatent-Szek- szárd SE: péntek, 17 óra. Elena Sklar: - A Békéscsaba elleni győzelem élet-halál kérdés volt számunkra. Büszke vagyok a csapatomra, a második félidőben hátrányból sikerült fordítanunk. Több sebből vérzünk, hiszen a közelmúltban műtéten átesett Csendes, és az Achilles-ín bántal- makkal bajlódó Sajó is fájdalmakkal küszködve játszott szerdán, de nem nélkülözhettem őket. Valószínű viszont, hogy a Dunaferr ellen mindkettőjük pihenőt kap. A bajnokság utolsó két fordulójában az esélytelenek nyugalmával lépünk pályára a bajnoki ezüstért vetélkedő két együttes ellen. Nehéz lesz motiválni idegileg és fizikailag is kimerült csapatomat, de a megalázó vereséget mindenképpen szeretnénk elkerülni. Egyébként pedig a sorsunk most már ellenfeleink, a Marcali, a Spartacus, a Békéscsaba és a Comexi kezében van. A várakozás elég idegőrlő, lehet, hogy pénteken már okosabbak leszünk... (Pénteken este rendezik a Spartacus-Marcali ösz- szecsapást, és fővárosi sikereseién a szekszárdiak már biztosan bentmaradnának az NB I-ben - A SZerZŐ.). ___________________ FEKETE S opronban a „szerelvény” Megtöri-e a DVMSE a SMAFC sorozatát? A férfi NB 1 9-16. helyért zajló rájátszásában az utóbbi két mérkőzését megnyerő, lendületben lévő dombóváriak ma a hazai környezetben félelmetes soproniak vendégeként lépnek pályára. Kosárlabda Soproni MAFC-Dombóvári VMSE: péntek, 17.30 óra. Bálind József: - Javuló játékkal nyertünk a Nyíregyháza ellen. Az első félidőben még görcsösen, a másodikban felszabadultabban kosárlabdáztunk. Hasonlóan produkcióra - kemény védekezésre, türelmes támadásvezetésre és jó dobóteljesítményre - lesz szükségünk a Hűség Városában, hogy a hazai környezetben az idén minden A-csoportos ellenfelét megadásra készetető SMAFC ellen győzelmi esélyeink legyenek. Panta a nyírségiek ellen kézsérülést szenvedett, játéka kérdéses. A szombaton kiállított Shand eltiltása miatt idegenlégiósaink közül ezúttal Gavrilovics kap bizalmat. ■ Papírforma-borító atomosok Albacomp-siker a paksi nemzetközi tornán Négy csapat részvételével és az PA Rt. támogatásával rendeztek a húsvéti ünnepekben háromnapos nemzetközi férfi junior tornát Pakson, az ESZI-csarnok- ban. Kosárlabda A viadalon az Atomerőmű SE csapatán kívül a székesfehérvári Albacomp-UPC, a jugoszláv KK Spartak Subotica és a litván Kaunas gárdájának szereplése volt garancia a színvonalas mérkőzésekre, a jó szórakozásra. Az atomosok első mérkőzésükön - mint később kiderült ez a találkozó döntött a kupagyőztes kilétéről - az fehérváriakkal kerültek szembe, és hiába vezettek már 15 ponttal is a Lukács- Lőrincz-Kaveczky trió vezérelte paksiak, a fizikális különbség az összecsapás végéra1 kiütközött, az Albacomp a hajrában fordítani tudott. A következő hazai érdekeltségű mérkőzésen az agresszív védekezést nyújtó litván Kaunas biztos győzelmére tippeltek legtöbben, ám a Duna-partiak borították a papírformát, és többek között a 35 pontig jutó Lőrincz eredményességének köszönhetően megérdemelten győztek. Halmai Tibor együttese a hétfői záró összecsapáson is megilletődött- ség nélkül kosárlabdázott, és nagy csatában az esélyesebbnek tartott szabadkaiakat is megverte, így végül a második helyen végzett. Eredmények: AlbacompAtomerőmű SE 88-84, KK Spar- tak-Kaunas 76-66, ASE-Kaunas 82-73, Albacomp-S. Subotica 62-42, Albacomp-Kaunas 84-80, ASE-S. Subotica 70-66. Végeredmény: 1. Albacomp Székesfehérvár, 2. ASE Paks, 3. KK Spartak Subotica, 4. Kaunas. A legeredményesebb játékosnak 67 pontjával Lukács Attila (ASE) bizonyult. A torna igazi hírverése volt a kosárlabdának, köszönet mindazoknak, akik segítettek a megrendezésében! ■ Az északírek ellen még jók vagyunk Bicskei: alakul a csapat a vb-selejtezőkre INTERNATIONAL A könnyűipari termékek piacán Európa-szerte előkelő pozíciót betöltő cég magyarországi üzemei női fehérneműgyártással foglalkoznak. A termelés volumenét folyamatosan növelő cég új munkatársakat keres. Production Manager * Feladatait az igazgató közvetlen irányításával fogja végezni. Munkája szerves része lesz az éves tervek, hatékonysági mutatók betartása, a gyártásoldal felkészítése, jelentések, gépigények tervezése. Franciául vagy angolul társalgási szinten tudó, legalább 5 éves gyakorlatot szerzett, elsősorban textilvagy ruhaipari mérnökök jelentkezését várjuk. Számítástechnikai ismeret szükséges. Chantelle HRManager Főbb feladatai: munkaerő keresése, szerződéskötés, kapcsolattartás, munkaerő- és bérpolitika, tréning, személyzeti adminisztráció, valamint statisztika elkészíttetése. * Felsőfokú végzettség, társalgási szintű francia- vagy angolnyelvtudás és felhasználói szintű számítástechnikai ismeret alap- követelmény. Nemzetközi cégnél szerzett gyakorlat előny. A magyar válogatott szerda este, lapzártánk után Horváth Ferenc góljával 1-0-ra nyert Belfastban az északírek ellen. Labdarúgás Bicskei Bertalan szövetségi kapitány szerint az Észak-íror- szág elleni mérkőzésen tovább tisztult a kép abban a tekintetben, hogy kikre számíthat az őszszel kezdődő világbajnoki selejtező sorozaton.- A kapusposzton és a védelemben már korábban is megvoltak a jelöltjeim, az északírek ellen pályára lépők ezúttal is igazolták beválogatásuk jogosságát mondta a kapitány csütörtökön délelőtt. - Nagyon örülök neki, hogy a csatárposzton Preisinger és Horváth Ferenc is remek teljesítményt nyújtott, ha őszig mást nem találok, őket nyugodtan be merem vetni az olaszok elleni, szeptember másodikai vb-se- lejtezőn. A belfasti találkozót a kapitány úgy értékelte, hogy az első 25 percben csapata kicsit bátortalanul, visszafogottan játszott, játékosai csak biztonsági megoldásokat választottak.- Az első játékrész közepétől azonban a fiúk ráéreztek arra, hogy az ellenfél nem jobb náluk, ezután már folyamatosabb és hatékonyabb lett a játékunk. Fehér >- Ha jövőjét egy dinamikusan fejlődő nemzetközi vállalat munkatársaként képzeli el, úgy kérjük, magyar és idegen nyelvű, fényképes pályázatát a HILL International pécsi irodájának továbbítsa. HILL International 7623 Pécs, Semmelweis u. 1. ISO Registered Rrm: FS 37333 Tel./fax: (72) 332-179 http://www.hill.hu e-mail: pecs@hill.hu Preset number 11255 Ünnepi sportműsor Péntek Kézilabda: Női NB I: Duna- ferr-Ferropatent Szekszárd SE 17. Férfi megyebajnokság: Si- montornya-Gyönk 19.15. Kosárlabda: Férfi NB I: Rájátszás a 9-16. helyért: Soproni MAFC-Dombóvári VMSE 17.30. Labdarúgás: Öregfiúk mérkőzés: Bonyhád-Tolna 17. Szombat Kerékpár: Paks-Dunapart-kupa nemzetközi országúti verseny Pakson, 11 és 17. Kézilabda: Női NB I/B: The- lena Tolna-Esztergom 18. Tata- bánya-Cece-Simontornya 15. NB II, férfiak: Simontornyai TC-Mecseknádasd 18, Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-Fo- nyód 14. Férfi megyei bajnokság: Dunaföldvár-Hőgyész 17. Kosárlabda: Férfi NB I: Rájátszás a 9-16. helyért: Nyíregyháza-Atomerőmű SE 18. V. kor- csoportos diákolimpiái döntő Dombóvárott, az 516-os Ipari Iskola tornacsarnokában és a DVMSE-csarnokban, 9. Labdarúgás: NB III: Szekszárd-Paksi SE 16.30. Horváth Sport megyei I. osztály: Apar- hant-Őcsény 16.30. U-14, U-15: Atomerőmű SE-Marcali 11,13. Vasárnap Kerékpár: Paks-Dunapart-kupa Pakson, 10. Kézilabda: Női NB II: Ferro- patent-Szekszárd II-Terni Pécs- várad 15, Hévíz-Tamási KC 16. Kosárlabda: V. korcsoportos diákolimpiái döntő Dombóvárott, az 516-os Ipari Iskola torna- csarnokában és a DVMSE-csarnokban, 9. Labdarúgás: NB III: Bony- hád Agraco FC-Dunaszent- györgy, Dombóvári FC-Aramis For Men-Kaposvölgye 16.30. Horváth Sport megyei I. osztály: Tamási-Nagydoibg, Báta- szék-Bölcske, Nagymányok-Te- vel, Decs-Zomba, Kajdacs-Du- naföldvár, Simontornya-Kakasd 16.30. Megyei II. osztály: Bátaapá- ti-Kisdorog, Csikóstőttős-Sió- agárd, Ozora-Cikó, Majos-Ma- gyarkeszi, Izmény-Váralja, Tolna-Pincehely, Tengelic-Mucsfa, Hőgyész-Gyönk 16.30. Megyei III. osztály: Déli csoport: Szálka-Bonyhádbörzsöny, Lengyel-Bonyhádvarasd, Fadd- Mórágy, Gerjen-Tolna II, Bo- gyiszló-Harc, Mőcsény-Báta 16.30. Északi csoport: Kölesd- Kocsola, Németkér-Tolnanéme- di, Iregszemcse-Nak, Puszta- hencse-Dalmand, Szakcs-Kéty, Dunaföldvári STE-Madocsa, Pálfa-Szedres 16. Teremfoci: Női NB I, záróforduló a tolnai városi sportcsarnokban, 11. Hétfő Kosárlabda: V. korcsoportos diákolimpiái döntő Dombóvárott, döntők a DVMSE-csarnokban, 11 és 13. a Csabának és Pető Zoltánnak felváltva kellett volna a két szélen felfutnia, azonban Petőt a találkozó elején megrágták, ezért ő nem tudta maradéktalanul végrehajtani a feladatát. Az utolsó 10 percben az északírek magas embereket küldtek be, akik többször okoztak zavart a kapunk előtt, de a 90 perc összképe alapján, azt gondolom, megérdemelten győztünk. A magyar válogatott - amely az északírek elleni eddigi három fellépésén mindig nyerni tudott - idei harmadik mérkőzésén megszerezte első győzelmét, és 366 perc (!) után az első gólt is. Bicskei Bertalan csapata legközelebb május 31-én, Győrött Szaúd-Ará- bia ellen lép pályára. ________________________■