Tolnai Népújság, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-28 / 99. szám
2000. Április 28., péntek megyei tükör Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét F. KOVÁTS ÉVA Egy vödör homok Kié a homokozó, a kisgyerekeké vagy a kutyáké? A kérdés költői, hiszen normálisan gondolkodó ember akár milyen állatbarát is tudja, hogy a lakótelepi játszótereken a homokozó a kicsiké. Mégis vannak, akik ezt megkérdőjelezik. Elcsukló hangú kismama telefonált Szekszárdról, a kórházzal szembeni, Alkotmány- Béri Balogh- Kecskés Ferenc utca által körbe fogott lakótelepről A hároméves ikreket ha csak teheti, a házak által közre fogott játszótérre viszi le a többi anyukához hasonlóan. Az ott lévő homokozók, padok, csúszdák felújítására az önkormányzatnak nincs pénze, hiába kérték a városi képviselőjüket és a telepen lakó alpolgármestert, mindegyik az anyagiak hiányára hivatkozva elutasította kérésüket. Pedig ha mást nem is, a homokozók tartalmát közegészség- ügyi okok miatt évente cserélni kellene. A telefonáló megunva a dolgot összefogott a többi kisgyermekes családdal és elhatározták, hogy felújítják a játszóteret. Pénzt adtak össze, homokot hozattak, a hölgy férje pedig elkezdte felújítani a kopott szabadtéri eszközöket. Nem sokáig örülhettek a gyerekek, a friss homok ugyanis lassan, de biztosan fogyogatni kezdett. Idős néni alkonyaikor nejlon zacskóval óvatoskodott le az emeletről, tagbaszakadt férfi a homokozóban játszó gyerekek mellől mette tele a vödrä. Amíg közpénzből cserélték a homokot, addig nem nagyon figyeltek a lakók erre, de most, amikor saját pénzük bánta, még az óvodások is megjegyezték, nézd anya, amit apa kozott, elviszik! Nem is állták meg szó nélkül a kismamák,-rászóltak a vödörrel érkezőre, hogy ne vigyen innen semmit el mert nem az övé. Az illető ahelyett, hogy elszégyellte volna magát, kiabálni kezdett mondván, ez köztér, mindenki azt csinál, amit akar. Ha nem tetszik, hogy homokot visz, akkor majd ide hozza le a kutyáját, hogy itt végezze el a dolgát. Az indulatok azóta sem csillapodtak, a homok ugyanis tovább fogyatkozik. Pedig nehéz elképzelni, hogy aki kutyát tart, etet, annak ne lenne pénze almot venni és épp a gyerekek homokvárait kell lebontania, sötétben, sunyin. Kitüntetések rendőröknek Ünnepi állománygyűlést tartottak Ünnepi állománygyűlést tartott tegnap a megyei fő- kapitányság, a Rendőrség napja alkalmából Szekszárd Az ünnepi állománygyűlésen a szabályoknak megfelelően köszöntötték a rendőrség megyei és szekszárdi vezetőit. Ezúttal szakítottak a hagyományokkal, amennyiben egy civilt, Kocsis Imre Antalt, a megyeszékhely polgármesterét kérték fel az ünnepi beszéd megtartására. Köszöntőjét is ekként, mármint megrögzött civilként kezdte, majd elismeréssel szólt a rendőrség munkájáról, amelynek lényege: úgy védeni az állampolgárok életét, vagyonát, békés mindennapjait, hogy szinte észrevétlen maradjon és közben a szabadság se sérüljön. A polgármester adta át a közgyűlés nevében az Év rendőre kitüntetést dr. Törökné dr. Kaszás Rozália és Szabó István alezredeseknek. A további kitüntetésekről, előléptetésekről és jutalmakról szombati Zsaru- magazinunkban számolunk be.a Kikötöztek egy gyereket Személyes szabadság megsértésének alapos gyanújával őrizetbe vettek egy fiatalkorú nagydorogi fiatalembert. Több más bűncselekmények, például rablás gyanúja miatt is folyik már ellene eljárás. Nagydorog Őrizetbe vett a rendőrség egy nagydorogi fiatalembert. Az ügy nyomozása még igen az elején tart. Pillanatnyilag annyit lehet mondani a történtekről, hogy az őrizetbe vett fiatalkorút és egy gyermekkorú társát azzal gyanúsítja rendőrség, hogy gyermekkorú társukat kikötözték egy fához. Később másokat is odahívtak és a kikötözött gyereket bántalmazták. Hogy ki milyen mértékben és formában vett részt a bűncselekmény elkövetésében, azt még tisztázzák. A rövid rendőrségi hímek azért néztünk utána, mert meglepő, hogy személyes szabadság megsértésének gyanúja miatt valakit őrizetbe vegyenek. Mint kiderült, a gyanúsított ellen több eljárás is van már folyamatban. Egyszer már őrizetbe vették a miatt, hogy egy 19 éves fiútól nyitható borotvával a kezében „kérte kölcsön” annak kerékpárját. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását. ihárosi A TSZKER Rt. Szekszárd FELVÉTELRE KERES: telepvezetői- és könyvelési csoport- vezetői munkakörbe 1-1 személyt. Feltétel:-műszaki-, illetve mérlegképes végzettség, -legalább 5 éves gyakorlat (Német nyelvtudás előny) Jelentkezés írásban, részletes szakmai önéletrajzzal az alábbi címre kérjük: TSZKER Agrárszövetkezetek Kereskedőháza Rt 7100 Szekszárd, Ybl M. u. 3. *9168* Élelmiszerjellegű egység felvesz 1 fő áruismerettel, számítógépes ismerettel és alapfokú könyvelési ismeretekkel rendelkező munkatársat. “Szekszárdiak előnyben” jeligére várjuk fényképes önéletrajzát a Sajtóházba. *9239* A Héliosz Kft. raktári rendszerének átalakítása miatt megvételre felajánlja DEXION-SALGO acélpolcos tároló rendszerét, amely 9 m x 14 m alapterületű, háromszintes, és 100 kg terhelhetőségü teherlifttel egybeépített. A polcrendszert egy vevőnek, és a vevő által bontva kínáljuk megvételre. Megvásárolható továbbá 600 db ratamobil I. típusú (280x 485 mm alapterületű) láda. Érdeklődni lehet: Héliosz Kft. Szekszárd, Tartsay V. u. 8. Tel.: 74/411-822 Bállá Zoltán főmunkatársnál. Héliosz Kft. ,9141' Gottvald Károly a Művészetek Házában 30 év-képriport, ezzel a címmel nyílt meg tegnap délután Gottvald Károlynak, a Tolnai Népújság fotóriporterének kiállítása Szekszárdon, a Művészetek Házában. A tárlatot, amely június 15-ig látható Kocsis Imre Antal, a város polgármestere meleg szavakkal ajánlotta a város, a kollégák, barátok és jó ismerősök figyelmébe._____________________________________________________fotó: bakó jenő Tizennyolc milliós sikerdíj A koalíciós képviselők kivonultak az ülésteremből Tizennyolc milliós sikerdíjat fizetett a paksi önkormányzat egy budapesti ügyvédi irodának, amelyet egy ellenzéki képviselő javaslata nyomán a város most visszaperel. A döntés a testületet vezető polgári koalíció képviselőinek nagyobb fele nélkül született, ők látványosan elhagyták a szavazás előtt az üléstermet. Paks Immár az atomvárosnak is van sikerdíj ügye. Pedig a szerda délutáni testületi ülés békésen kezdődött, a képviselők több mint egy órán keresztül egymást túllicitálva dicsérték a város közbiztonsága felett .őrködő szervezetek - a rendőrkapitányság, a kommandó, a polgárőrség, a mezőőrök és a vízirendőrség - munkáját, az önkormányzat elé terjesztett beszámolóik nyomán. Az ipari park területének rendezési terve sem okozott különösebb feszültséget, ám következett a Dunacenter Kft. beszámolója. Itt már visszatért az ülés a „megszokott kerékvágásba”, adok-kapok alakult ki Bor Imre polgármester és az ellenzék vezéregyéniségei, Faller Dezső és dr. Bencsik Lajos között. A közeli és távolabbi múlt felemlegetése mellett a cég jövőjéről döntöttek, mégpedig nem az előterjesztés szerinti módon. A DC ugyan feldarabolásra kerül, de kevesebb kft alakul a tervezettnél, ugyanis Szinger Ferenc indítványa kapott többséget. FELHÍVÁS! Az FKGP f. év április 29-én tartja országos nagygyűlését, melynek elérhetősége az interneten: www.ikgp.hu •9219* KAPOSVÁROTT Irányi D. u-i, 28 m2-es. Teleki u-i, 19 m2-es Németh I. fasori 28 és 34 m2-es ÚJ ÜZLETHELYISÉGEK eladók* Tér és Forma Kaposvár Kft-nél Kaposvár, Szí. Imre u. 14. Tel.: 82/512-350 „ Eszerint a kommunális és park- fenntartó tevékenységek egy ön- kormányzati tulajdonú társaságban maradnak, a betonüzem (amelynek eladásáról az előző ülésen sürgősséggel döntöttek), valamint a többi részleg alkot két másik kft-t. A bomba az 1999. esztendő költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló tárgyalásán robbant. Dr. Bencsik Lajos ellenzéki képviselő két önálló indítványt terjesztett elő. Az elsőben az előző ülésen hozott határozat bírósági úton történő megtámadását javasolta, amely az önkormányzatnak a Duna Center Therm Kft- ben lévő tíz százaléknyi törzsbetétjének eladásáról döntött. A képviselő szerint az eladási ár feltűnően alacsony - 2,6 millió forint - volt valódi értékéhez képest, hiszen a cég mögött álló vagyon jóval nagyobb a törzstőke névértékénél, mint azt az előző években az önkormányzatnak (is) kifizetett osztalékok jelzik. A második indítvány okozott igazán vihart. Az elmúlt év végén zárt ülésen született egy határozat az atomerőművel 1993-ban kötött szerződés felülvizsgálatáról. A megállapodás a kiégett kazetták átmeneti tárolójának üzemeltetése ellenértékeként a városnak fizetendő kompenzációról szólt és a döntés a zárt ülés után nem került nyilvánosságra. Most dr. Bencsik Lajos azt javasolta, ugyancsak bírósági eljárásban pereljék vissza a budapesti 1000. Ügyvédi Iroda számára kifizetett tizennyolc milA PRETTL jó kézügyességgel rendelkező, precízen dolgozó munkatársakat keres ónozó - forrasztó betanított munkakörbe, többműszakos beosztásba. Jelentkezni személyesen a Prettl Hungária Kft. telephelyén: Szekszárd, Korsófolde u. 2. sz. alatt lehet. BARCSON eladó a Fő tér - Köztársaság út 2. (Posta épület I. emelet) 106 m2 területű, 3 helységből álló, irodának, üzletnek, lakásnak kialakítható épületrész. _ Érdeklődni: 82/319-422, 82/316-575, 20/9427-519 liós sikerdíjat, amely a 1993-as szerződés felülvizsgálatához szükséges munkához képest aránytalanul magas összeg. (Dr. Bencsik Lajos elmondta lapunknak, szerinte egy-két napos tevékenység ez egy jogásznak, amelynek reális díja kétszázezer forint körül lehet.) Miután a javaslatból kiderült, hogy a sikerdíj az atomerőmű által kifizetett kompenzációs összeg hat százaléka, könnyen kiszámítható, hogy a teljes összeg háromszáz millió forint (amelyet egyébként az atomerőművel történt, eddig szintén titokban tartott megállapodás értelmében az Ipari Park Kft. fejlesztési, kutatási céljaira kell felhasználni). Bor Imre polgármester és a polgári koalíció a tavalyi zárt ülés titoktartásának megszegéseként értékelte dr. Bencsik Lajos javaslatát. Rendkívüli szünet következett, amelynek során a vezető koalíció tagjai úgy határoztak, a szerintük inkorrekt ellenzéki lépés után nem vesznek részt a döntésben. Hogy az ülés határozatképes maradjon, három képviselőjük - Bor Imre polgármesterrel az élen - maradt a két indítvány szavazásakor a teremben, a többiek látványosan kivonultak. így a szavazás érvényes volt, a testület mindkét javaslatot elfogadva, pereket indít a Duna Center Therm üzletrészének eladásáról szóló szerződés érvénytelenítésére, illetve az ügyvédi irodának kifizetett tizennyolc milliós sikerdíj visszaszerzésére. RÁKOSI GUSZTÁV ÉRTESÍTÉS! A bogyiszlói T.Sz. baromfitelepén rántani való csirke eladás lesz: 2000. május 5-én, pénteken 7.30 h-tól 16 h-ig, május 6-án, szombaton 7.30 h-tól 12 h-ig. Ár: 220 Ft/kg Érdeklődni a 74/445-437 és a 440-534-es telefonon lehet. Kaposváron 6 db lakás kivitelezésére FŐVÁLLALKOZÓT KERES kaposvári lakásszövetkezet. Ajánlatokat 82/317-842-es telefonra kérünk. Hírek MAJÁLIS. A dombóvári művelődési ház előtti téren május elsején délelőtt fél tíztől a városi zeneiskola fúvósegyüttese ad koncertet, majd a gyerekek szüleikkel együtt felkereshetik a mini vidámparkot. Délután öt órakor nyílik Csonka Sándor, helyi festőművész kiállítása a kulturális központban, majd este nyolctól a Treff zenekar utcabáljával zárul a majális. A NAGYCSALÁDOSOK Tol nai Egyesülete holnap, szombaton este hat órától anyák napi műsort rendez a helyi művelődési házban, ahová a nagymamákat is szeretettel várják. A TESTVÉRVÁROSOK Vi lágnapja alkalmából Stollberget bemutató kiállítás nyílik április 28-án, azaz ma 17 órakor a tamási Könnyű László Városi Könyvtárban Tamásiban. A kiállítást Haj dics József polgármester nyitja meg a pári óvodások, valamint a Heiden Roselin nemzetiségi népdalkor közreműködésével. ZARÁNDOKUTAT szervez a Tolna-Mözsi Székelyek Baráti Köre Észak-Olaszországba, a „rózsamisztika” évfordulója alkalmából július 11-től 16-ig. Érdeklődni és jelentkezni lehet Gyurovics Mihály kárászi plébánosnál (72/420-042), illetve Bálint Ambrusnénál (74/442-381). TÜZELHALÁS. A szekszárdi növényvédő állomás adatai szerint ismét láthatók az alma és körte ültetvényekben a tűz- elhalás jelei: a gyümölcsfa ága egyik napról a másikra elhal, olyan, mintha leperzselték volna. A betegség ellen permetezéssel lehet védekezni. NEM VOLT súlyos a sérülés. E hét keddi számunkban rövid hírben számoltunk be egy szombat esti tolnai balesetről, amelynek sérültje egy 11 éves kislány volt. A hírben - a szekszárdi kórháztól hétfő délután kapott, vélhetően valamilyen sajnálatos félreértés miatti téves információ alapján - az szerepelt, hogy a gyermeknek eltörött a válla és az ünnepeket a kórházban töltötte. Ezzel szemben a kórház baleseti ambulanciáján tegnapi érdeklődésünkre közölték, hogy a kislány zúzódást szenvedett, és nem vették fel a kórházba. KÜLDÖTTGYŰLÉST tart ma a Kapos-Koppányvölgyi Vízgazdálkodási Társulás Tamásiban. A napirenden a szervezet közcélú tevékenysége, és a jövő évi tervek szerepelnek. xMUNKALEHETQSÉGÍ DOMBÓVÁRRA kézbesítő munkatársat keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉZBESÍTÉSÉRE Mit várunk?- a Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére- az előfizetési díjak havi beszedését- az előfizetői kör bővítését, együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel Mit nyújtunk?- biztos, teljesítményarányos bérezést Jelentkezni lehet: Lösch Ferenc dombóvári ügynökségvezető Tel.: 06-20/9692-015