Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-28 / 73. szám

2. oldal - Tolnai Népújság KORKÉP 2000. Március 28., kedd Budapest Cigánykollégiumok Versenyképes szakmákra kell oktatni a roma gyerekeket Nem váltak be az eddigi roma felzárkóztató progra­mok - állítják illetékesek. Csak akkor lehet elérni, hogy a mai egy-két száza­léknál több roma fiatal ta­nuljon tovább középiskolá­ban, ha az általánosban a többiekkel egy osztályban tanulhatnak. Az Oktatási Minisztérium vezetői új ro­ma kollégium kialakítását is tervezik. Amennyiben a jövő évi költség- vetés megengedi, Debrecen és Szolnok mellett Ózdon is meg­kezdődhet egy roma kollégium kialakítása - mondta Pokomi Zol­tán. A szaktárca vezetőjének vé­leménye szerint tíz éven belül va­lamennyi megyében létre kell hozni ilyen kollégiumokat. Az el­múlt évek statisztikái azt mutat­ják, hogy a kistelepüléseken ta­nuló roma diákok aránya tovább növekedett. Iskolázásuk során az Tarolt az Amerikai szépség A helyi idő szerint vasárnap esti díjkiosztó ünnepségen lényegében igazolódtak az előzetes feltételezések: idén az Amerikai szépség (American Beauty) című film öt, kiemelt fontosságú Oscar- díjat kapott. A második vo­nalbelinek tekintett kategóri­ákban a Mátrix (The Matrix) című alkotás „tarolt”. Los Angeles Az Amerikai szépség - amely egy zöldövezeti átlagcsalád széthullását mutatja be tragikomikus eszközök­kel - elnyerte a legjobb filmnek járó fődíjat, valamint a legjobb rendező­nek (Sam Mendes) és a legjobb ope­ratőrnek (Conrad Hall) járó Oscart is. A legjobb férfi főszereplőnek - ugyanebben a filmben nyújtott ala­kításáért - Kevin Spaceyt találták; a legjobb női főszereplőnek pedig a transzvesztita nőt alakító Hüary Swank (A fiúk nem sírnak - Boys Don’t Cry) bizonyult. A legjobb fér­fi mellékszereplő díjának nyertese a veterán brit Michael Caine lett, aki az Árvák hercege (The Cider House Rules) című filmben az árvaházat vezető, „mellékesen” művi abortu­szokat is vállaló gyermekorvost ala­kította. A legjobb külföldi (ponto­sabban nem angol nyelvű) filmnek a spanyol Pedro Almodovar Min­dent anyámról című - történetesen szintén transzvesztita környezet­ben játszódó - drámai alkotását ítél­ték. Az Amerikai szépség Alan Ball révén „begyűjtötte” a legjobb erede­ti forgatókönyvért járó díjat is. Az idén 800 millió tévénéző kísér­hette figyelemmel az eseményeket, éppen ezért a közvetítő ABC tévétár­saság egy félperces reklámért más­fél millió dollárt kért. A díjátadás után sok fogadást is rendeztek, kö­zülük kiemelkedett a kormányzó bálja, amelyen az osztrák Wolfgang Puck főzött 1650 vendégnek, csak­nem egymillió dollárért. A felszol­gált menü az alábbi volt: mariníro- zott homársaláta, articsóka vinai- grette-mártással, füstölt lazac, grille­zett csirkemell fekete szarvasgom­bás rizottóval, zsenge sárgarépával és zöldborsóval, rebarbaratorta, édesség és csokoládéból készült, aranyra festett mini Oscar-szobor minden meghívottnak. Felgyorsul a haderőreform Az alapkiképzés profikat nem nevel, de edzésnek jó Pedro Almodovar a szoborral Az alakulatoknál a jövő héten jelentik be, hogy milyen átszervezésekre kell felkészül­niük a katonáknak, és felgyorsul a létszám- leépítés is. Ez a bejelentés a miniszterelnök jelenlétében hangzott el a honvédség veze­tői értekezletén. A haderőt illetően vannak olyan kérdések és helyzetek, amikor a katonák jobban tudják, mit kell tenni, de vannak olyan döntések, amelyeket a kormánynak kell meghoznia - mondta Orbán Viktor a Magyar Honvédség értékelő és feladat­meghatározó vezetői értekezletén. A miniszter- elnök a sorkatonai szolgálat időtartamának csökkentéséről szólva azt mondta: aki nem poli­tikai kampányokat folytat, hanem higgadtan és nyugodtan oszt, szoroz, számol és végiggondol­ja a következményeket, az jól tudja, Magyaror­szág ma nincs abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra lemondjon a sorkatonai szol­gálat intézményéről. Csak fokozatos átmenet vezethet eredményre, de ezen az úton valóban el is kell indulni. Szabó János honvédelmi miniszter arról be­szélt, hogy a létszámcsökkentést fél évvel ko­rábban, azaz 2001. január 1-jéig be kell fejezni, és nincs olyan csapata a Magyar Honvédségnek, amelyet valamilyen formában ne érintene a haderőreform. Minden megszűnő, áttelepülő és megmaradó alakulat elöljárójától értesül majd a változásokról. Ezeket az információkat a jövő héttől folyamatosan közük az érintettekkel. A haderőreformnak az átszervezés mellett az is fontos kérdése, hogy vajon mennyire korsze­rűek és mire elegendőek azok az ismeretek és képességek, amelyeket egy sorkatona elsajátít­hat a seregben töltött hónapok alatt. Kúszni, mászni, lőni, vezényszóra parancsot végrehajta­ni, valamint egy idegen közösség tagjaihoz al­kalmazkodni megtanul a baka a seregben, ám az ott töltött kilenc hónap kevés a korszerű hadi- technikai ismeretek elsajátításá­hoz - mondta el kérdésünkre Molnár Ferenc alezredes, egyete­mi docens. Számos érvet és el­lenérvet felsorakoztattak már a szakértők, a politikusok - nem beszélve az SZDSZ aláírásgyűj­téséhez csatlakozó vagy az azt elutasító utca emberéről - a ki­lenc hónapos sorkatonai szolgá­lat fenntartásával, illetve eltörlé­sével kapcsolatban. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetern docense szerint mindkét véleke­désben van valami igazság. Az alapkiképzésen rávezetik arra, hogy harci hely­zetben hogyan óvja saját és társai életét, de a korszerű haditechnika elsajátítására már nem marad idő. Igaz, a HM a legkorszerűbb eszkö­zöket nem is adja sorkatonák kezébe, mint ahogy a hadsereg újfajta tevékenységeihez - például a békefenntartáshoz és a béketerem­téshez - sincs szükség kiskatonákra. Molnár úgy véli: a kilenc hónapos laktanyai szolgálat velejáróihoz sorolható még az otthon­tól való elszakadás érzésének, a bezártságnak, vagy a korlátozott élettérrel együtt járó nehézsé­geknek a megszokása, amit egyfajta pszichés tréningnek is felfoghatunk. Ezeket a férfias jel­lemvonásokat azonban már csak azért sem sajá­títhatja el minden fiatal, mert manapság a sor­kötelesek körülbelül egyharmada húz mundért magára. A többiek igazoltan vagy igazolatlanul távol maradnak a laktanyáktól. Áki ugyanis min­denáron ki akar bújni a katonai szolgálat alól, az megtalálja a kiskapukat. takács mariann Júniustól új árak a patikában Június elsejétől újabb készítményekkel bővül a tb-támoga- tott gyógyszerek köre. Ekkortól várható a patikákban a té­rítési díjak változása is. A betegeket érintő átlagos áreme­lés a tervek szerint nem haladja meg a 6 százalékot. Budapest Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szakemberei sze­rint továbbra is kiemelt támoga­tásra számíthatnak a főként idős korúak által használt gyógysze­rek, valamint a daganatos beteg­ségben és a keringési rendelle­nességben szenvedők terápiás készítményei. A támogatási kul­csok az idén nem változnak. Dr. Kőrössy Péter, az OEP fő­osztályvezetője lapunknak el­mondta: a gyógyszerár-támogatás rendszerét úgy alakítják át, hogy az azonos hatású szerek esetében mindinkább a fix összegű tb-hoz- zájárulás érvényesüljön. Az azo­nos hatást már a törzskönyvezés­sel igazolni kell. Ez a gyakorlat­ban annyit jelent, hogy két azo­nos hatású szer között csak annyi különbség lehet, mint egy zöld és egy fehér színű, azonos márkájú és felszereltségű autó között. A fix támogatás lényege ugyanak­kor az, hogy az azonos hatású, de különböző termelői áron forgal­mazott készítményekhez ugyan­azon összeggel járul hozzá a biz­tosító. Tehát, ha a patika polcán 100, 200 és 300 forintért kapható azonos hatóanyagú fejfájás-csilla­pítók sorakoznak, különböző márkanéven, akkor mindegyik esetében a legolcsóbbhoz mért támogatást kaphatja meg a beteg. Az árkülönbség ugyanis csak az eltérő gyártó különböző költsé­geiből fakad, s nincs összefüggés­ben a szer hatásosságával. Az új ártámogatási rendszer bevezetéséhez szükséges kor­mányrendelet megszületése után - várhatóan még áprilisban - el­kezdődhetnek a tárgyalások a gyártókkal. A társadalombiztosí­tás idei járóbeteg-gyógyszerkasz- szája 135 milliárd forint. Az OEP az áralku során a legfőbb szem­pontnak azt tartja, hogy a betegek terhei lehetőleg ne emelkedjenek. Ebben az éven mintegy 400 olyan generikus (másolt) készít­ményt szeretnének felvenni a tá­mogatási listára, amelyek ára a gyártási licencek lejárta miatt jó­val alacsonyabb az eredeti termék­nél. Dr. Kőrössy Péter hangsúlyoz­ta: az OEP fontosnak tartja, hogy az innovatív készítmények, a leg­újabb és bizonyítottan jobb hatá­sú szerek is bekerüljenek a támogatotti körbe. A Pénzügymi­nisztériumban és az egészségügyi tárcánál korábban emlegetett ha­tósági gyógyszerár bevezetése egyelőre lekerült a napirendről. Ugyanakkor a közgyógyellátás rendszerében sem várható az idén változás. A szakemberek folyama­tosan dolgoznak azon, hogy meg­felelő megoldást találjanak a szo­ciálisan rászorulók gyógyszer- kiadásainak enyhítésére. Sokakat érdekel, hogy a hosz- szú évek után gyógyszerként törzskönyvezett Béres-csepp va­jon felkerülhet-e a társadalombiz­tosítás által támogatott patikasze­rek közé? Ezzel kapcsolatban a főosztályvezető kifejtette: - Amennyiben az onkológiai orvo­si szakmai kollégium ilyen javas­lattal fordul az OEP-hez, akkor semmi akadálya nincs annak, hogy más gyógyszerekhez hason­lóan a Béres-csepp tb-támo- gatásának lehetőségét is megvizs­gálják. NÉMETH ZSUZSA NEPESSEGFOGYAS. Kiugró an magas volt a halálozások szá­ma ez év januárban december­hez képest, így gyorsult a népes­ségcsökkenés üteme - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából. Az elő­zetes adatok szerint januárban 15140 lakos halt meg, 8130 gye­rek született és 1317 pár kötött házasságot, januárban 7010 fő­vel fogyott az ország népessége. ÚJ POLGÁRMESTEREK. Esz tergomnak kormánypárti, Jász­apátinak MSZP-s polgármestere lesz a jövőben, a kisebb telepü­lések lakói - a fideszes elöljárót választó sámsonháziak kivételé­vel - független vezetőt válasz­tottak maguknak a vasárnapi időközi választáson. A részvéte­li arány a legtöbb településen el­érte az 50 százalékot, habár a polgármesterek megválasztásá­hoz akár egyetlen érvényes sza­vazat is elegendő lett volna. VÉDŐOLTÁS. Ma lép életbe az agyhártyagyulladás elleni oltó­anyag társadalombiztosítási ár­támogatásáról szóló kormány- rendelet, amelynek alapján az egészségbiztosító hozzájárulá­sával vásárolható meg a pati­kákban a vakcina. A tájékozta­tás szerint a három gyártótól forgalomba hozott készítmé­nyek megvásárlásához a legol­csóbb szérum árának ötven szá­zalékával, azaz 655 forinttal já­rul hozzá a társadalombiztosí­tás. Az oltóanyagok teljes ára 1310,1410, illetve 1560 forint. CIVIL KURÁZSI. Az MSZP el nöksége a következő napokban megvizsgálja annak lehetősé­gét, miként tudná parlamenten kívüli, de alkotmányos kerete­ken belüli eszközökkel világos­sá tenni a kormánypártok szá­mára lépéseik tarthatatlanságát - mondta Molnár Gyula, az MSZP alelnöke. A párt kész akár polgári engedetlenségi mozgal­mat is szervezni annak érdeké­ben, hogy nyilvánvalóvá tegye: a kormánypártok a lakosság je­lentős többségének akaratával szemben akadályozzák a szoci­alisták kezdeményezéseit az Országgyűlésen belül. OLAJJELENTÉS. Megkapta Györgyi Kálmán legfőbb ügyész olajügyekkel kapcsolatos jelen­tését az Országgyűlés elnökének titkársága. Orbán Viktor minisz­terelnök tavaly ősszel kérte fel a legfőbb ügyészt, hogy tekintse át az olajszőkítéssel kapcsolatos iratokat, amelyek a Pénzügymi­nisztériumtól, a Belügyminiszté­riumtól, illetve a vám- és pénz­ügyőrségtől érkeztek. MAGYAR NEMZET. A terve zettnél hamarabb, április köze­pén összevonják a Magyar Nemzetet és a Napi Magyaror­szágot. A két újság munkatársa­it erről tegnap tájékoztatták. ■ V lagyimir Putyin nyerte az oroszországi elnökválasztást - jelentette be hétfő reggel az orosz választási bizottság. A hivatalos végeredményt legkésőbb április 6-ig hozzák nyil­vánosságra. A hivatalos beiktatási ceremóniára várhatóan má­jus 8-án kerül sor. Moszkva Az ügyvezető államfő 52,52 szá­zalékot szerzett, több mint 23 szá­zalékkal megelőzve a kommunis­ta Gennagyij Zjuganovot. A elnök- választáson a szavazásra jogosult csaknem 108 millió állampolgár 68,86 százaléka vett részt. „Új korszak nyílik Oroszország életében, várhatóan erősödni fog a politika és a gazdasági stabilitás, és Magyarország nagy várakozás­sal tekint az új korszak elé” - nyi­latkozta a Genfben tartózkodó Martonyi János külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője hozzátette: Putyin győzelme min­den tekintetben megfelelt a vára­kozásoknak mind a szavazati ará­nyokat tekintve, mind pedig ab­ban, hogy megszerezte az abszo­lút többséget, és ez feleslegessé tette a második fordulót. A német kancellár hétfőn táv­iratban fejezte ki jókívánságait. Gerhard Schröder annak a remé­nyének adott hangot, hogy egy békés és demokratikus Oroszor­szág vállalni fogja azt a nemzet­közi felelősséget, amely Európa jövőjének alakításában vár reá. Oroszország új életet kezdhet Egyúttal közölte: szeretne minél előbb személyesen találkozni Oroszország új elnökével. Az EU hosszútávú partneri vi­szonyra törekszik egy demokrati­kus Oroszországgal, amelynek megteremtéséhez Putyinnak min­den eszköz a rendelkezésére áll - olvasható a Tizenötök brüsszeli közleményében. Az ismeretlen ismerős Putyinnal kapcsolatban gyakran idéztek egy amerikai filmcímet: „A fér­fi minden alkalomra". S valóban: az ügyvezető elnök kampánya elho­mályosíthatta a legprofibb módon megvalósított nyugati politikai csatá­rozásokat is, nem mondott programbeszédeket, az ígéreteket sem vitte túlzásba, ám mindenütt jelen volt, s érzékeltette: ez még inkább így le­het majd, ha elnöki tiszte mellől lemarad az ügyvezető meghatározás. Putyin fehér köpenyben simogatta egy gyermekkórház kis páciense­it, a nőnapon virággal kedveskedett a szebbik nemnek, s - bejelentése szerint - rövid ideig maga vezetett egy a Csecsenföldre igyekvő Szuhoj vadászgépet. Sürgette, hogy az inflációs időszakban negyedévenként A választók több mint fele szavazott Putyinra emeljék a nyugdíjakat, sok érdekeltet azzal nyugtatott meg, hogy a vodka árát nem emelik, a labdarúgó-rangadó díszpáholyában pedig mindkét együttest dicsérte. Nem hatott tehát igazán a meglepetés ere­jével, hogy az oroszországi elnökválasztásnak már az első fordulója eredményesnek bizonyult. Az új elnök rövid idő alatt jó ismerőse lett televíziónézőknek és újság­olvasóknak mind hazájában, mind külföldön. Ugyanakkor ismeretlen ismerős, a szakértők egyelőre óvatosak az előrejelzésekkel. Már politikai pályafutásának indulása is kérdőjeleket állított fel: vajon mi késztette arra a személyi megoldásokban láthatólag rögtönző Jelcint, hogy a vá­ratlan kinevezéssel, majd az idő előtti hatabmátadással Putyint válasz- sza utódjaként1 Vajon milyen ígéretek hangzottak el a színfalak mögött, mennyire lett már „önjáró” az új elnök, hogyan tudott és akart szakíta­ni a „családdal’’, a korábbi államfő hataloméhes klánjával? Otthon és külföldön sokat várnak az új elnöktől, s neki sem lesz mindegy, hogy megkapja-e a gazdasági támogatásban is realizálódó nemzetközi bizalmat. Különös érdeklődés kísérheti majd, hogy a beik­tatás után milyen kormány alakul meg, sokat elárul róla, kikből áll új csapata. A nyári időszámításra történő átállással kapcsolatosan Putyin meggyőző erővel jelentette ki: Oroszországban új politikai idő­számítás is kezdődik. A világ őszintén reméli, ez akkor is folytatódni fog, ha ősszel az órákat visszaállítják... _____________________írét» P UTYIN, Vlagyimir Vlagyimirovics orosz politikus Született: (ma: Szentpétervár), 1952. október. 7. Nős. két leánygyermek apja Tanulmányok: Leningrádi Állami Egyetem, jog, 1975 Életút: 1975-90 a K6B hírszerző tisztje, 1991-94 a szentpétervári polgármester ta­nácsadója, a városi külügyi bizottság elnöke. 1994-96 alpolgármester, 1996-97 a Kreml Ingatlankezelőjének. 1997-98 az elnök hiva­talának helyettes vezetője, 1998-99 a Szö­vetségi Biztonsági Szolgálat Igazgatója, 1999. március-augusztus a Nemzetbiztonsá­gi Tanács titkára, 1999 augusztusától miniszterelnök, 2000. január 1-jétől ügy­vezető államfő. egyik legjelentősebb probléma mutatott rá a miniszter hogy roma gyerekek rövid ideig, vág egyáltalán nem járnak óvodába Az általános iskolában áztál rendkívül magas az évvesztese aránya, és elfogadhatatlanul ma gas a lemorzsolódási arány a ke zépfokú képzésben is. Mind emellett a romák gyakran rövii képzési idejű, nem versenyképe szakmákat tanulnak. A felsőokta tásban az érintett korosztál részvételi aránya nem érte el a 1 százalékot. Raduly István, a minisztériur illetékes osztályvezetője hängst lyozta, hogy a pedagógusolma megfelelő ismeretekhez kell jui niuk a cigányság kultúrájáról Hozzátette: a népismeret és eze: belül a roma kultúra oktatási szeptembertől tankönyv is segí majd. Az osztályvezető reményé fejezte ki, hogy 2001-től már két fő cigány nyelvjárással i megismerkedhetnek a roma dii kok az iskolákban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom