Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-02 / 52. szám
4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TÁJAK 2000. Március 2„ csütörtök Civil és gazdálkodói kétségek Csorbulnak-e az érdekek? Új rendszer szerint kívánja támogatni Paks város vezetése a civil szervezeteket és kezdeményezéseket. Az érintettek egy része - civilek és a nagyadózók - kétkedve fogadják a változást, érdekeik csorbulásától tartanak. Paks Egy évekkel ezelőtt született testületi döntés jóvoltából Pakson minden olyan vállalkozó illetve cég szabadon dönthet helyi adója öt százalékának felhasználásáról, akinél az adó összege eléri a hárommillió forintot. Az eddigi gyakorlat alapján a rendelkezés a polgármesterrel egyetértésben történt. A most elfogadott módszer Hajdú János - a gazdasági bizottság elnöke - szerint nem jelenti a lehetőségek szűkülését. A korábbi néhány millió forinttal szemben most huszonkettő áll rendelkezésre. Az érdeklődő szervezeteknek, csoportoknak változatlanul az önkormányzatnál kell pályázniuk. Három szakbizottság véleményezi a kérelmeket, majd rangsorolja és a „nagyadózók” számára elkészíti a listát, mely alapján azok dönthetnek, hogy kit kívánnak támogatni. Az érintett vállalkozók egy része - így Frast Antal a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet elnöke és dr. Hőse István, a DC Gépszer Kft. ügyvezető igazgatója - nehezményezi, hogy nem megfelelő formában hozta tudomásukra ezt a változást az önkormányzat, mivel éppen egy számukra rendezett fogadáson jelentették be, ahol ők nem találták alkalmasnak a helyet és légkört egy esetleges vitára, vagy munka- megbeszélésre. Néhányan úgy gondolják egy korábbi gesztust vont vissza a város vezetése, azzal, hogy jobban behatárolta a lehetőségeket. Véleményük szerint erre nem volt szükség, mivel ők eddig is felelősségteljesen döntöttek a város érdekeit legmesz- szebbmenőkig figyelembe véve, most viszont néhány terület „kiesett” a rostán. VIDA TÜNDE Vasárnapi karnevál A Herman az ASE csarnokban Szinte az egész iskola jelmezbe öltözött vasárnap délután, hogy néhány órára más legyen mint a hétköznapokon. Paks Apraja-nagyja ott volt a Herman Ottó Általános Iskolának az ASE sportcsarnokában vasárnap délután és természetesen szülők, nagyszülők töltötték meg a nézőteret. Volt mit látniuk, a küzdőtérre ugyanis színes, igazi karneváli hangulatot varázsoltak a kisebb, nagyobb diákok. A nyolcadikosok nyitótáncával indult a délután, a karnevál egyik őshazáját, Dél- Amerikát idézve a tangóval. Utána sorra vonultak az osztályok, az elsősök kezdték előbb „Aprajafal- vával” majd számos kis Tarzan lépett a parkettre és hosszú volt a sor, Lagzi Lajcsi Dáridójától a nagyobbak szellemesnél-szelleme- sebb maskarákban vonultak. Nem hirdettek eredményt, hiszen a karneváli hangulat volt a lényeg, ami sikeredett is. A bevétel pedig a nyolcadikosok kasszáját gyara- pitja a ballagásra.____________ rg Negyedik nekifutásra sem sikerült alpolgármestert választania a város képviselő- testületének, egyetlen szavazat, talán éppen a jelölté hiányzott a tisztség betöltéséhez. Dunaföldvár Kedden délután tartotta ülését a város önkormányzata, a legfontosabb napirend a 2000. évi költség- vetés, ha nem is simán, 8-5 arányban, tehát éppen a szükséges többséggel „átment”. Az önkormányzat az idén 904 millió forint bevétellel számol, a kiadások ezzel szemben 939 milliót tesznek ki, a hiányzó harmincöt milliót hitelfelvétellel pótolják. A költségvetés nagy része természetesen az intézmények, a város, a hivatal működésére szükséges, felújításokra mindössze három mülió jut. A beruházások összege 258 millió, ám ebből 246 millió a szennyvíz- csatorna beruházásra szükséges. Egyetlen szavazat hiányzott az alpolgármester megválasztásához, amely immár több mint egy éve sorra kudarccal végződik. A jelölt Cziger István nem élt szavazati jogával, egy képviselő hiányzott az ülésről, így továbbra sincs a városnak alpolgármestere, a végeredmény hét igen volt öt ellenében. Számos kérdés került még napirendre, ezek közül talán legfontosabb, hogy a Magyar László Gimnáziumban továbbra is lesz hatosztályos képzés, rg A „paksi pápa” visszaszól Koalíciós szakítópróba? Eddig sem volt titok, hogy Bogáncs János „kilóg a sorból”. Az önkormányzati képviselő-testületet vezető koalíció tagja többször fogalmazott meg más véleményt, eddig azonban zárt körben. Most azonban a nyilvánosság elé lépett ellenvéleményével. A legutóbbi testületi ülésen Bor Imre polgármester éles kritikával élt a képviselő felszólalására, amelyben az egészségügy fejlesztésének tervét kifogásolta, a paksiak „pápájának” nevezve Bogáncs Jánost. Az érintett ezt sértőnek találta és másfél oldalas levelet fogalmazott a nyilvánosság számára. Elsősorban a tervezettel kapcsolatos álláspontját fejti ki, más megoldást javasolva, ám a levél több helyütt kritizálja a polgármester megnyilvánulásait, módszereit is.- Az egészségügy fejlesztése elodázhatatlan, ebben feltételezem mindenki egyetért. Mi a különbség az Ön és Bor Imre álláspontja között?- Paks és környéke, mintegy kilencvenezres lélekszámmal nem rendelkezik kórházzal. Névjegy Bogáncs János Uzd-Borjádon született 1939-ben Végzettsége: Okleveles radiokémiái mérnök, diplomáját Leningrádban szerezte 1963-ban. Munkahelyei: Központi Fizikai Kutatóintézet, főmunkatárs 1963-67 Egy-egy év ösztöndíjas kutatás Prágában, ' majd Rigában 1967-69 Dubnái Egyesített Atomkutató Intézet 1973-79 Paksi Atomerőmű Rt, radiokémiái laborvezető 1979-től napjainkig Önkormányzati képviselő 1997-98 listáról, 1998-tól egyéni mandátummal Elindult egy kezdeményezés, amely kórház építését javasolta. Nem éppen szerencsés időpontban, hiszen a helyzet nem kedvező, bár elvileg egyetértek a kórház szükségességével. A város vezetése, hogy ezt a kérdést kezelje, a viták elkerülésére elkészítetett egy tanulmányt az egészségügy helyzetéről. Engem, mint az Egészségvédelmi tanács tagját felkértek, hogy ezt véleményezzem. Ezt írásban átadtam Bor Imre polgármester úrnak. A tanulmány pozitív hozadéka, hogy világosan feltárta a helyi egészségügyi intézmények problémáit. Szétszórtan helyezkednek el a városban, a rossz tömegközlekedés sem segíti a helyzetet. A tanulmány megjelölte az irányokat, a tennivalókat.- Ez egy hétszázmillió forintos, több éves fejlesztési program lenne.- Megfogalmazódott a fejemben a gondolat, hogy első lépésben a gyógyvízre építve egy mozgásszervi betegcentrumot kellene létrehozni szakrendelőkkel, a régi rendelőintézetben jelentős helyet felszabadítva. Elképzelésem szerint a tüdőgondozó a jelenlegi helyén maradhatna, a bőr- és nemibeteg-gondo- zó a közeli Deák Ferenc utcai rendelőbe kerülne. A lakótelepi rendelőbe kerülhetne az alapellátás, háziorvosok, gyermekorvosok, kulturált körülmények közé. A Rákóczi úti rendelőben ki lehetne alakítani egy sürgősségi ellátó centrumot, az ügyelet mellett a mentőknek is helye lenne. Ez az én verzióm.- Született viszont egy másik verzió.- Sajnálattal tapasztaltam, pedig az a polgár- mester úr szerint is ugyanannyiba kerülne. A felújítások tapasztalatai szerint viszont azok mindig háromszorosába kerülnek a tervezettnek, így az lesz a drágább. A lényege, hogy a konzervgyár volt irodaházát megvásárolja a város, ide kerül az ügyelet, a mentők, majd kezdődnek a felújítások, költözések. Végiggondoltam, így a szakrendelések, 2005-ig folyamatosan költöznének és a végén megmaradna a széttagoltság.- Az egészségügyi szakma is véleményezte és elfogadta ezt a változatot.- Nem tárgyalták meg ezt alaposan. Tetten értem ezt a januári fórumon, majd a koalíciós tárgyalásokon úgy éreztem, a polgármester úr elkötelezte magát valami okból e mellett. Mikor egy újabb fórumon, ahová a szakorvosokat meg sem hívták, az alapellátásban dolgozó orvosok bátortalanul megpróbálták felhívni a hibákra a figyelmet, akkor ő kerek-perec kijelentette, nem tárgyalunk ezekről, korábban már döntés született.- Nem ez az első vita Önök között. A Táncsics utcai park beépítését is Ön akadályozta meg.- Pillanatnyilag sikerült megmenteni a parkot, de megítélésem szerint az eredeti szándékról valakik nem tettek le.- A levél, amelyet az egészségügy kérdésében írt igen kemény hangvételű, számomra ultimátumszerű, szakítópróbának tűnik.- Egymilliárd forint sorsáról van szó, a város érdekeiről, éppen ezért szóvá kellett tennem, még ha valóban szakítópróbának tűnhet is. Én a vitát óhajtom lezárni. A frakcióban sokat, hosszan érveltem, nem én vittem az ügyet a nyilvánosság elé.- Ezzel együtt érzékelhető a feszültség koalíción belül, elsősorban az Ön észrevételei kapcsán. Ha mégis kenyértörésre kerül a sor, mi lesz a mandátumával?- Én nem egy választási szövetség működtetésére tettem le az esküt, hanem a város érdekeinek képviseletére. A mandátumot egyéni képviselőként szereztem, tehát nincs sem okom sem jogom lemondani róla. RÁKOSI GUSZTÁV Térkép örömről, bánatról Paks Az Önzetlenül Környezetünkért, Otthonunkért Munkacsoport Alapítvány hasonlóan az előző évekhez, az idén is meghirdeti pályázatait a Föld napja alkalmából. Az Öröm és bánat térképére szabadon nyújthat be pályázatot bárki, fotókkal, rajzokkal, tetszőleges technikákkal megörökítve mindazt, amire büszkék a városban és azt is, amit szégyellnivalónak tartanak. Az ovisok, iskolások számára rajzpályázatot hirdettek A víz élet, a víz kincs címmel és ugyancsak az általános és középiskolások vehetnek részt a Beteg a Föld című irodalmi pályázaton is. A beküldési határidők a rajzpályázatnál március 10, a másik kettőnél március 31, eredményhirdetés a Föld napján, április 22-én lesz. RG ŐSKORI bölényfej látható a paksi Városi Múzeum Rejtőzködő tárgyaink című kamarakiállítás- sorozatában. A mintegy 60-100 ezer éves lelet a múzeum raktárából került most a látogatók elé. BORBÍRÁLATOT rendeztek Bölcskén, a Hegyközség, a falu önkormányzata és az Agro- Bölcske Rt. rendezésében szombaton. Kétszáznegyvenkilenc mintából a következő gazdák kaptak arany minősítést: Vörösborok: Szijjártó Sándor, Molnár József, Bán István, dr. Tóth Mihály, Borsos Mihály, Mihalovics György, Tomolik János, Baranya Krisztián, Fekete Lajos, Kiss Gábor, Ledneczki István, id. Ledneczki István, Horváth Attila Fehérborok: Bodó Ágoston, Berek Mihály, Balogh István, Bodó Ágoston, Tóth Ferenc, Baranya István, Bán István Rose: Balogh István, Baranya Krisztián, Frigyer László Óvörös: Ledneczki István, Keresztes Péter, Hanák Tibor Ófehér: Keresztes Pál, id. Kiss József, Sitkéi András, Horváth Péter, Farkas Mihály TEREMFOCI. A gerjeni bajnokság tizennegyedik fordulójában zsinórban negyedszer szenvedett vereséget az Eldorádó. Eredmények: Bab Lencse - Fortuna 11-1, Alisca - Kárász 20-4, Gerjen Bulls - Vörös Ördögök 4- 3, Kairó - Ragoncsa-autó 4-1, Atomix - Eldorádó 3-1. Az Alisca és a Bulls fej-fej mellett halad az élen, 24 ponttal a harmadik Bab Lencse 21 pontos. A gólkirályi cím már eldőlt, az Alisca csatára Lovász Barna már hetvenkilencszer rezgette meg az ellenfelek hálóját, őt Kovács László (Fortuna) és Kiss István (Bab Lencse) követi 35 illetve 34 találattal. SAKK. A gerjeni amatőr bajnokságot a félidőn túl Kövesi Sándor vezeti, öt mérkőzésből szerzett négy pontjával, a második Kocsis Miklós már nyolc összecsapáson van túl, hat pontot szerezve, a harmadik helyen Dömötör Sándor és Szabó István osztozik hat partiból, négynégy pontot szerezve. A Tolnai Népújságba hirdetéseit feladhatja Pakson 2000-ben is, a Városháza információs szolgálatánál, a hivatal ügyfélfogadási idejében! TAVASZODIK. Félreérthetetlenül jelzi ezt nem csak az egyre gyakoribb napsütés, hanem, hogy felszedik a hófogó rácsokat a hatos főút mentén Paks és Dunaszentgyörgy között. Csak nehogy túl koránjegyen! ___________________________________________ FOTÓ! GOTTVALD KÁROLY K özelebb a nagyvilághoz Teleház avatásra várnak Közel már egy apró, a község számára viszont nagyon fontos álom megvalósulása: hamarosan nyithat a Teleház. Kajdacs Két éve pályázott már a község orvosa, dr. Keresztes Mihály elnökletével az élet sok területén tevékenykedő Kajdacsi gyermekekért és Ifjúságért Alapítvány a teleház létrehozására a Teleház Szövetséghez. Akkor nem sikerült, most végre igen. Annyira, hogy a közel kétmillió forint értékű berendezés-csomag már meg is érkezett, négy teljes számítógép konfiguráció, egy tintasugaras és egy lézer- nyomtató, egy levilágító, egy faxmodem, egy telefax és egy fénymásoló. Mindehhez önerőből lesz internet előfizetés, ISDN telefonvonal és az épület, amelyet a község önkormányzata biztosít, egy volt szolgálati lakás átalakításával a községháza szomszédságában. Májusra tervezik az ünnepélyes avatást, de talán korábban birtokukba vehetik a kajdacsiak. A ház az egész falut szolgálja majd, természetesen az iskola informatika oktatását, de a szolgáltatásokat mindenki igénybe veheti. A házban lesz tanácskozóterem is, helyet adva a civil szervezeteknek, továbbképzéseket, oktatási programokat is terveznek ide. Hosszú távon önfenntartóvá kell válnia a háznak, ám az első három évben az önkormányzat szolgáltatásokat vásárol, támogatásképpen. Együttműködik a házzal a Tolna Megyei Munkaügyi Központ is, bértámogatást nyújt egy teleház- asszisztensi álláshoz. rg t í V Megint sincs alpolgármester Elfogadták a költségvetést