Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-02 / 52. szám

2. oldal - Tolnai Népújság VILÁG TÜKÖR 2000. Március 2„ csütörtök LEMONDOTT a francia alkot­mánybíróság elnöki tisztéről Ro­land Dumas. A volt külügymi­nisztert közjavak hűtlen kezelé­sével vádolják. Az Elf-botrány vizsgálóbírói azzal gyanúsítják a politikust, hogy 1989-ben a pári­zsi diplomácia vezetőjeként fik­tív állást járt ki szeretőjének, és ^ a nő által jogosulatlanul felvett pénzekből maga is részesült. VISSZAVÁGOTT George Bush McCainnek. Egyre inkább éle­ződik a két republikánus elnök­jelölt párharca. Míg a múlt heti michigani előválasztáson McCain legyőzte a texasi kor­mányzót, most Bush nyerte a virginiai, a washingtoni és az észak-dakotai előválasztásokat is. A demokratáknál ismét A1 Gore alelnök diadalmaskodott. LETETTE a hivatali esküt Tarja Halonen újonnan megválasztott finn elnök. Az 56 éves szociál­demokrata politikus Finnország első női államfője. Beiktatásával egy időben életbe lépett az or­szág új alkotmánya, amely lé­nyegesen kevesebb beleszólást enged az elnöknek a politikába. A RENDŐRSÉG akadályozta meg Romániában, hogy három tiltakozó munkanélküli fel­gyújtsa saját magát - jelentették a szerdai román lapok a Zsil- völgyi szénmedence Lupény nevű helységéből, ahol 220 munkanélküli már három hete éhségsztrájkot folytat. A TÖRTÉNELEM és az embe riség legnagyobb gonosztette­ként említette a holokausztot az 1962-ben Izraelben halálra ítélt és kivégzett Adolf Eichmann. Ez a magyar zsidók deportálá­sáért és megsemmisítéséért is felelős háborús bűnös naplójá­ból derül ki, amelyet jeruzsále- mi fogsága idején írt a börtön­ben, s az izraeli nemzeti levél­tár a család követelésére most szolgáltatott ki. Ugyanakkor ön­magát Eichmann „az óriási megsemmisítő gépezet parányi fogaskerekének” nevezte. KÉT BELGA liberális képviselő törvényjavaslatot nyújtott be, amely megengedné a cannabis- (indiai kender-) származékok saját fogyasztásra való birtoklá­sát, a hasonló hollandhoz képest háromszoros mennyiségben. HELIKOPTER-BALESETET szenvedett az egykori híres né­met rendezőnő, Leni Riefen­stahl. Annak idején ő készítette a nürnbergi náci kongresszus­ról és a berlini olimpiáról szóló filmeket, amelyekért Hitler a kegyeibe fogadta. A 97 éves asz- szony éppen egy saját életét fel­dolgozó filmet készített Szu­dánban, amikor helikoptere le­zuhant. Egy operatőr súlyosan, Riefenstahl pedig könnyebben sérült meg. ________________■ E lmenekültek a csecsen vezetők Scharping intése: Moszkva mondjon le a felperzselt föld politikájáról! Az orosz csapatok bevették a szakadárok utolsó állását is, és tegnap óta orosz zászló leng Satoj felett. Csecsenföldön a kisebb csoportokra szakadt, a központi irányítást elvesztett muszlint fegyveresek már kerülik az összetűzést az orosz erőkkel, s igyekeznek polgári lakosokká átvedleni, illetve Grúziába átjutni. Groznij A csecsenföldi orosz hadvezetés szerdán elismerte, hogy a satoji gyűrűből rengeteg szakadár jutott ki, s vezetőik is átvészelték a járá­si központ ostromát. Sikerült el­menekülnie hatvan emberével Aszlan Maszhadov csecsen el­nöknek, Sámil Bászájev hadúr­nak és osztagával Hattab pa­rancsnoknak is. Mindhárman kü­lönböző helyen tartózkodnak. Az orosz rendőrök és belügyi csapatok szerdán folytatták a cse­csen települések ismételt átfésü- lését. Az orosz hadsereggel együttműködve kedden nagysza­bású razziákat tartottak, és őri­zetbe vettek 42 szakadár harcost, s öt, ellenállást tanúsító fegyve­rest megöltek. Erről Vlagyimir Rusajlo orosz belügyminiszter számolt be szerdán, miután a cse­csen problémáról folytatott meg­beszélést a Kremlben Vlagyimir Putyin ügyvezető államfővel. Rudolf Scharping német védel­mi miniszter Moszkvában arra fi­gyelmeztette orosz kollégáját, Igor Szergejevet, hogy Moszkva és a NATO viszonya akkor térhet visz- sza a régi mederbe, ha a Kreml fel­hagy Csecsenföldön a felperzselt föld politikájával, és visszatér a demokratikus, az emberi jogokat tiszteletben tartó államok alapesz­méinek tiszteletben tartásához. Csecsenföldön kiszabadult tú­szok állítása szerint a muszlim fegyveresek február 20-án kivé­gezték Vlagyimir Jacinát, az ITAR-TASZSZ hírügynökség fotó- riporterét. Az újságíró keresését Az orosz lobogó története A Csecsenföldön kitűzött lobogó a helybeliek sze­mében az idegen hatalmat jelképezi. Oroszország zászlaja a XVII-XVIII. század fordulóján keletke­zett, amikor az állam egyre inkább terjeszkedett. A színeket Alekszej Mihajlovics cár választotta meg. A fehér a szabadságot, a jogot és az erkölcsi tisztaságot, a kék az örökkévalóságot és az Oroszország feletti végtelen égboltot, a vörös a cá­ri, császári hatalmat és az állam függetlenségét jelképezi. A fiatal Nagy Péter elutazott 1693. nyarán Oroszország akkori egyetlen fehér-tengeri kikötő­jébe, Arhangelszkbe. Amikor hazaindult Moszk­vába, azt a bárkát, amellyel hajózott, az arhan- gelszki püspökségnek ajándékozta. Ezen a fehér- kék-piros zászló már vízszintes sávozású volt: ezt tekintik a mostani trikolor ősének. még folytatják, mert a hírügynök­ség vezetése nincs meggyőződve a haláláról - írta a Kommerszant Daily című napilap. Jacinát tavaly nyáron rabolták el Ingusföldről, s előbb kétmillió, majd végül kétszázezer dollár váltságdíjat követeltek az ITAR- TASZSZ-tól elrablói, de ezt az összeget nem sikerült összegyűj­teni. Egy most kiszabadult cse­csenföldi túsz, Aliser Orazalijev - aki különben kazah állampolgár - a hét elején tartott sajtóértekez­letén azt állította, hogy látta a fo­tóriporter holttestét. Beszámolója szerint Ramazan Ahmadov osz­tagparancsnok több mint egy tu­catnyi túszt vitt magával, amikor a szövetségi erők előrenyomulása miatt fegyvereseivel el kellett hagynia állását. A hegyekben a beteg Jacina nehezen bírta a me­netelést, lábai feldagadtak, szívét fájlalta, s ezért kivégezték. A ka­zah túsz magát a kivégzést nem látta, viszont azt állította, hogy később az út mellett feküdt az orosz fotóriporter holtteste. ■ Nem szűntek meg azonban a zászlóval kap­csolatos viták, ezért 1896-ban II. Miklós nagy­herceg bizottságot hozott létre a kérdés megvi­tatására. Hiába állapította meg azonban a bi­zottság, hogy a fehér-kék-piros az egyedül jogos állami zászló, az ultra-jobboldaliak nehezmé­nyezték a vörös színt, mert az szerintük - forradalmi. 1914-ben a belügyminisztérium elrendelte, hogy a fehér-kék-vörös sávos zászló jobb felső sar­kát sárga négyzetben fekete, kétfejű sas díszítse. Az ideiglenes kormány 1917-ben törölte a zászló­ról a cári sast. Amikor novemberben a bolsevikok vették át a hatalmat, a vörös zászlót nyilvánítot­ták államinak, amelynek helyére csak 1991. au­gusztus 22-én 12.30-kor került vissza a törté­nelmi trikolor. ________________________________________________(NOVOSZTYI) L ibanonból kivonulni is nehéz A jeruzsálemi Siratófalat 2300 méter választja el az izraeli parlament, a knesszet épületétől. Ez a távolság a jelek sze­rint fontos szerepet játszik az ellentétektől sújtott térségben. Közel-Kelet A palesztinok a szent városhoz csatlakozó Abu Diszben olyan kultúrpalotát kívánnak építeni, amely éppen 2300 méterre fek­szik majd a Siratófal felett emel­kedő templomhegyi A1 Aksza mecsettől. Az épületet a palesztin parlament jövendő otthonaként emlegetik. Ha fölépül, Arafat azt mondhatná róla: nem adta fel Je­ruzsálemet, az izraeliek viszont változatlanul képviselhetnék ál­láspontjukat, miszerint egységes fővárosról van szó, amelyet nem osztanak meg falak. Egyelőre azonban a már koráb­ban megkötött megállapodás vég­rehajtása a tét. Február 13-án le­járt a határidő: a palesztinoknak addig meg kellett volna kapniuk a Jordán nyugati partján fekvő terü­let negyven százaléka feletti fenn­hatóságot, ám hat százalék helyé­ről még nincs is egyezség. Folyik az alku, de idén valószínűleg a te­rületnek több mint a fele már pa­lesztin ellenőrzés alá kerülhet, s megkezdődhet a jeruzsálemi probléma rendezése is. Arafat a szeptembert emlegeti, mint az önálló Palesztina kikiáltá­sának (újabb) időpontját, ami ma már nem is annyira elfogadhatat­lan Izrael számára sem. Mi lesz azonban Szíriával, illetve Liba­nonnal ? Damaszkusz merev hajt- hatatlansággal vádolja Izraelt, Lévy külügyminiszter viszont fel­szólítja Szíriát: ideje komolyan venni a békefolyamatot. Korábban úgy vélték, hogy az első félévben megtörténik az áttö­rés, de ennek kevés az ésélye. Fi­gyelemre méltó viszont, hogy Barak legkésőbb,'június végéig egyoldalúan, feltételek nélkül visszavonná az izraeli csapatokat a Dél-Libanonban levő 1140 négy­zetkilométeres zónából. Ezért ne­hezen érthető a Hezbollah síita szervezet váratlan aktivitása. Szíria nem örülne az egyoldalú izraeli kivonulásnak, mert elvesz­ti egyik legfőbb érvét Izraellel szemben, de azt is nehezen tud­ná megmagyarázni, miért marad mintegy 35 ezer szíriai katona to­vábbra is Libanonban. A Hezbollah pedig azért sűríti akci­óit, hogy Izrael nehezebben tud­jon eleget tenni a visszavonulás- ról szóló bejelentésnek. irétii Emléktábla Tisónak Tiltakozások Szlovákiában és külföldön Pozsony Szlovákia legfőbb ügyésze utasította a nyomozó ható­ságokat, hogy kezdjék meg a bűnvádi eljárást a zsolnai önkormányzat ellen, amiért a testület úgy döntött, hogy emléktáblát állít Jozef Tisónak, az 1939 és 1945 kö­zött fennállt szlovák fasiszta bábállam háborús bűnökért kivégzett elnökének. A magyarellenes kirohanásairól ismert zsolnai polgármester, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) exel- nöke és parlamenti képviselője, Jón Slota által vezetett önkor­mányzat negyven tagja egyetlen tartózkodás ellenében döntött úgy, hogy a város egyik köztéri épületén emléktáblával emléke­zik meg Tisóról. A pap-elnök arc­mását ábrázoló táblát március 14-én, a fasiszta szlovák állam ki­kiáltásának évfordulóján akarják leleplezni. Slotáék szándéka Szlovákiában és külföldön egy­aránt heves ellenkezéseket vál­tott ki. A legfőbb ügyész jelezte: a nyomozás során egyszersmind a Tisóval kapcsolatos egyéb ügye­ket is vizsgálni fogják, így példá­ul azt, vajon törvényesen létez­nek-e bizonyos „emlékszobák”, vagy törvényes-e az, hogy egy Nyitra melletti faluban néhány éve felállították egy helyi lakos „alkotását”, aki betonból öntötte ki, majd bearanyozta Jozef Tiso életnagyságú szobrát. * Szlovákiai hír az is, hogy a négypárti szlovák kormánykoalí­cióhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja Könözsi László agrármér­nököt jelöli a földművelési tárca államtitkári posztjára. Könözsi László az eddigi államtitkár, Mé- száros Győző helyére lép. _____■ A pápa bocsánatot fog kérni Vatikánváros Ünnepi istentiszteleten a Vatikánban kívánja be­ismerni a 2000 éves egyház bűneit II. János Pál. A pá­pai „mea culpa” időpontja: március 12., vasárnap. A katolikus egyházfő már évek óta tervezi a bocsánatkérést. A történelmi egyházat ugyanis bű­nök terhelik: véres keresztes há­borúk eretnek- és boszorkány­égetések, erőszakos hitterjesztés és zsidóüldözés - írta a dpa né­met hírügynökség vatikáni tu­dósítója. „Emlékezés és megbékélés: az egyház és a múlt bűnei” - ezzel a címmel jelenteti meg negyvenol­dalas dokumentumát a Szent­szék. A bűnök beismerésével a római egyház történelmének új fejezete kezdődik, a Szentatya célja egyszersmind a más vallá­sokkal való kibékülés is. Ezen el­sősorban a zsidó felekezet érten­dő. A több évszázados ellensé­geskedés indokául szokták emlí­teni, hogy zsidók szolgáltatták ki Jézus Krisztust Poncius Pilátus római helytartónak, s ezért őket terheli a felelősség Jézus kereszt­haláláért. Az 1960-as évekig tartott, amíg a Vatikán az „istengyilkos” fogal­mát törölte szótárából. A teológu­sok általában azzal érvelnek, hogy a nácizmus fajüldözésének semmi köze a történelmi zsidóel- lenességhez. Róma mindeneset­re - izraeli tiltakozásra - elhalasz­totta XII. Pius pápa szentté avatá­sát. Némelyek szemére vetik XII. Piusnak, hogy nem emelte fel szavát a hitleri Németország el­len. A Vatikán ezzel szemben hangsúlyozza: csendes diplomá­ciájával zsidók százezreit tudta megmenteni - olvasható a német hírügynökségnek a pápai bo­csánatkérést előrejelző jelen­tésében. ■ Nő a feszültség Koszovóban Pristina Néhány hónapos viszonyla­gos nyugalom után ismét növekszik a feszültség Ko­szovóban a szerb és az al­bán lakosság, valamint a békefenntartó erők között. Hírügynökségi jelentések szerint ismeretlen egyenruhások az ENSZ egyik munkatársát, aki a humanitárius tevékenységgel foglalkozó munkacsoport koor­dinációs irodájában dolgozik, gépkocsijával feltartóztatták, ki­szállították, majd eddig tisztázat­lan körülmények között lábon lőtték. Az áldozatot kórházba szállították, ahol meg kellett ope­rálni; állapota kielégítő. A koszovói Decaniban lévő, középkori szerb-ortodox kolos­tor udvarára ismeretlen merény­lők több gránátot dobtak. A NATO megerősítette, hogy az olasz tfFOR-egység közelében lé­vő szent helyen legalább kilenc robbanás történt, de az épület­ben nem esett kár. A barátok nem tudtak segítséget kérni, mert a telefonvonalak hónapok óta nem működnek. c »

Next

/
Oldalképek
Tartalom