Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-01 / 51. szám
Tolnai Népújság -11. oldal 2000. Március 1., Szerda S P 0 R T Sorsoltak a kupákban Kézilabda Bécsben tegnap elkészítették a férfi kézilabda európai kupák elődöntőinek sorsolását. A KEK-ben érdekelt Dunaferr SE a német Lemgo kiverésével jutott a finálé kapujába, melyben a dán Kolding IF csapatán keresztül vezet az út. A másik elődöntőben a szlovén Prule Ljubljana a spanyol Portland San Antonio együttesével mérkőzik. A női Bajnok Ligájában továbbjutó két együttesünk közül a Herz-FTC az osztrák Hypo-NÖ, míg a címvédő Dunaferr a C-cso- port küzdelmeit nyerő jugoszláv Buducsnoszt Podgorica együttesével mérkőzik az elődöntőbe kerülésért. A negyeddöntő további párosításai: Skopje (szlovén)- Oslo (norvég), Lublin (lengyel)-Volgograd (orosz). ______■ D el Bosque marad Madridban? Labdarúgás Jósé Martinez Pirri, a spanyol Real Madrid futballklubjának igazgatója szerint az ideiglenesen kinevezett edzőnek, Vicente del Bosquenak nagy az esélye arra, hogy „véglegesítsék”. A sajtó hónapok óta tartó találgatásai után, három nappal az FC Barcelona elleni 3-0-ás bajnoki győzelmet követően (képünkön a madridiak két gólszerzője, a brazil Roberto Carlos és Morientes) tette ezt a sokat sejtető kijelentést a Real Madrid vezetője. A királyi gárda december 5-én még a bajnoki tabella 17. helyén szerénykedett, néhány hét alatt viszont alapvető változások mentek végbe. A bajnokságban a szombati szenzációs győzelmét követően hat pont hátránnyal a 3. helyen tanyázik, a Király Kupában már elődöntős, és a Bajnokok Ligájában is jól szerepel. Kovács hátát nézték A nadrágon múlott Csillagék első helye A hétvégén Budapesten rendeztek felmérő versenyt 8000 méteres távon. Atlétika Kovács Krisztián, az AC Szek- szárd junior korú kitűnősége meggyőző futással a felnőtteket is maga mögé utasította, s mintegy 10 másodperces előnnyel elsőként ért célba (26:12). Az időeredmény az erős szél miatt nem mérvadó. Elvették Csillagék váltó-aranyát Az AC Szekszárd Egyesült Államokban tanuló sportolói közül Csillag Balázs pénteken és szombaton is rajthoz állt a soros fedett pályás egyetemi viadalon. Előbb az odakint hagyományos váltóban (400 m, 800 m, 1200 méter, 1 mérföld) állt rajthoz, ahol utolsó emberként remek futással győzelemre vezette csapatát. Az aranyéremnek azonban csak néhány percig örülhettek, ekkor ugyanis az egyik elvert váltó edzője közölte velük: ki vannak zárva, miután csapatuk 400-as tagja nem olyan rövidnadrágban futott, mint a társai... Szombatra maradtak az egyéni versenyek, Csillag Balázs számára mindjárt kettő is. Egy mérföldön 4:04.6-os új egyéni csúccsal diadalmaskodott, így a két órával később rajtoló 3000 méterre már elfogytak a tartalékai: 8:22-es idővel ötödikként ért célba. FKSE győzelem a megyein Az NB II hétvégi fordulójában mindkét bonyhádi gárda pályára lépett. A hölgyek biztosan nyertek, míg a férfiak rangadót veszítettek Szekszárdon. Kosárlabda Marley-FKSE Szekszárd- Bonyhádi KSE 83-72 (42-47) Férfiak. Szekszárd, 150 néző. V: Török, Fodor. Szekszárd: Szabó (9/6), Dorogi (13/6), Kaveczki (13), Szűcs (14), Farkas (10). Csere: Talabos (9/3), Vas (8), Varga (4), Császár (2), Heimann (1). Edző: Murvai Árpád. Bonyhád: Keszeg (11), Márton (1), Ábrahám (4), Vadkerti (22), Vörös (31/6). Csere: Halmai (3). Edző: Mészáros András. Feszült hangulatban kezdődött a megyei rangadó, mind a két csapat agresszív játékkal rukkolt ki. Az első félidő közepéig még a hazaiak vezettek, de pontjaik mellett kulcsembereik személyi hibái is gyorsan gyűltek. A Bonyhád mindezt tudatosan kihasználta, büntetőkből előbb egyenlített, majd Vörös és Vadkerti révén fordított. A cserék - elsősorban Talabos - segítettek az FKSE-n, igya fordulásig faragott hátrányából a Szekszárd. Sajnos, a szünetben sem maradtak esemény nélkül a nézők: a zsűriasztalnál a sporthoz méltatlan jelenetek játszódtak le. Szerencsére a folytatásban a játék jutott főszerephez. A 27. percben a völgységiek már 11 ponttal vezettek (53-64). A Dorogi vezérelte Marley azonban nem adta fel, s Szűcs kipontozódása ellenére a következő tíz percben 22 pontot dobott, miközben a zóna ellen tanácstalanul játszó bonyhádiak erejéből csak kettőre tellett! A hajrában megfordult a mérkőzés, a Szekszárd saját lendületes kosárlabdáját játszva biztos győzelmet aratott elfáradó ellenfelével szemben. Kitűnt: Dorogi, Talabos, Szűcs, ill. Vadkerti, Vörös. Bonyhádi KSE- Kanizsa DKK 112-46 (61-23) Nők. Bonyhád, 100 néző. V: Reisz, Maár. Bonyhád: Hambrik Csorvási (29), Kniesz (11/3), Hegyi B. (8), Szabó N. (20/12), Galabach (5). Csere: Tolnai (10/6), Nász (8), Szabó D. (13), Hadnagy (8). Edző: Harsányi Mária. Nehezen lendült játékba a Bonyhád (8. perc: 15-10), a folytatásban azonban letámadásra váltott és elhúzott. A második húsz percben is a hazaiak irányítottak, de jó néhány hiba csúszott védekezésükbe, így hiába dobtak száz pont felett, sok kosarat is kaptak. Kitűnt: Szabó D., Hambrik Csorvási. Túl erős mezőny A hétvégén Sopron adott otthont a leány Országos Ifjúsági Kupa nyolcas döntőjének, ahova a KSC Szekszárd kadett csapata is bejutott. A szekszárdi fiatalok a számukra nagyon erős mezőnyben, két meghatározó játékosuk (Császár Andrea, Hegyi Zsuzsa) nélkül a 8. helyen végeztek. Helyezésük reális. Harsányi Mária együttese részéről már a döntőbe jutás is bravúrnak számít. Csoportmérkőzések: PVSK- KSC Szekszárd 79-47 (42-45). Ld: Nagy (26/3), Apró (7/3), Kniesz (6/6). BSE-KSC 97-52 (53-20). Ld: Nagy (21), Kniesz (12/6), Szabó (6). OSC-KSC 92-41 (48-20). Ld: Szabó (12/6), Kniesz (9), Galabach (9/3). Helyosztók: Kecskemét-KSC 75-50 (34-29). KSC: Galabach (-), Sebestyén (2), Szabó (9/6), Kniesz (8), Nagy (23/6). Csere: Apró (8/6), Tolnai (-), Gaál (-), Nász (-), Hadnagy (-). Debrecen-KSC Szekszárd 81-51 (45-21). Ld: Galabach (21/6), Nagy (14). Végeredmény: 1. FTC, 2. GYSEV, 3. BSE, 4. PVSK, 5. Kecskemét, 6. OSC, 7. Debrecen, 8. KSC Szekszárd. A Bezerédj és az ESZI megyei elsősége A közelmúltban a paksi ESZI- csarnokban rendezték meg a kosárlabda diákolimpia megyei döntőjét. A lányoknál két, a fiúknál négy együttes szerzett jogot a részvételre. Eredmények, lányok: Bezerédj, Szekszárd-Vak B. Gimn., Paks 49-36. Ld: Boros (12), Balogh (11/9), Nagy (11), ill. Radó (15/3). Végeredmény: 1. Bezerédj Szakközép., Szekszárd (edző: Gyurcsák Katalin), 2. Vak B. Gimn., Paks (C. Szabóné Kocsiczki Diána). Fiúk, elődöntők: Illyés, Dombóvár-I. Béla, Szekszárd 83-38. Ld: Krasznai T. (33/16), Beák (22), Madarász (13/3), ill. Herr (15/3). ESZI, Paks-Apá- czai, Dombóvár 94-68. Ld: Somogyi (32), Lőrincz (25), Velencei (10), ill. Szilágyi (32/15), Veréb (14). A 3. helyért: Apáczai, Dombóvár-I. Béla, Szekszárd 83-50. Ld: Szilágyi (25/3), Veréb (24), Rajczi (12), ill. Herr (19/3), Herbert (11). A döntőben: ESZI, Paks-Ily- lyés, Dombóvár 102-77. Ld: Lőrincz (31/9), Somodi (16/3), Velencei (13/9), Korpás (12), ill. Krasznai (28/18), Beák (19/6). A házigazdák fegyelmezett, jó játékkal biztosan győzték le a rendező jogán már az országos döntőbe jutott dombóváriakat. Végeredmény: 1. ESZI, Paks (edző: Mészáros András), 2. Ily- lyés Gimn., Dombóvár (Németh József), 3. Apáczai Szakközép., Dombóvár (Miszlai József), 4. I. Béla Gimn., Szekszárd (Haász Já- nos).________________ ■ Keményen készülnek a rájátszásra Nehéz sorozat előtt a dombóvári vasutas csapat Háromhetes bajnoki szünetet követően a Dombóvári VMSE ma este az NB I egyik bajnokesélyese, a Szolnok otthonában lép pályára. Kosárlabda Áz Európa-bajnoki középdöntő mérkőzések miatti bajnoki szünetet kihasználva a legjobb nyolc közé kerülésről lemaradt dombóváriak keményen készülnek a rájátszásra. Az Atomerőmű SE mellett a Matáv Pécs együttesével is megmérkőztek a felkészülési időszakban. A vasutasok ma a férfi NB I talán legerősebb játékosanyagával rendelkező Szolnok otthonában lépnek pályára - a tisztes helytállás reményében. Szolnoki Olaj KK-Dombóvári VMSE: szerda, 18 óra. Goran Mijovics: - Rendkívül nehéz sorozat elé nézünk, hiszen a bajnokság hajrájában a Szolnok, Körmend, Albacomp trió vár ránk. A aranyesélyes szolnokiak és fehérváriak, valamint a legjobb négybe igyekvő vasiak elleni mérkőzéseink legfőbb célja, hogy erős ellenfelekkel szemben tovább csiszoljuk játékunkat, s abból a rájátszásban profitáljunk. A szerda esti mérkőzés után már akkor büszke leszek a fiúkra, ha a hazaiakat százszázalékos erőbedobásra késztetjük. A sérült Pesics pótlására érkezett Mladenovics egyhónapos szerződése lejárt, így visszatért hazájába. Közkedvelt irányitónk újra teljes értékű harcos, így a részleges combizom- szakadásából felépült Tamással együtt Pesics is pályára léphet Szolnokon. Egyébként sem engedhetjük meg, hogy az Olaj vendégeként csonka csapattal álljunk ki. A bajnokság állása 1. Szolnok 19 16 3 1481-1209 0.921 2. Albacomp 19 16 3 1522-1272 .921 3. Falco 19 15 4 1547-1417 .895 4. Matáv Pécs 19 11 8 1364-1378 .789 5. Körmend 19 10 9 1306-1260 .763 6. ZTE KK 19 10 9 1340-1324 .763 7. Kaposvár 19 8 11 1319-1360 .711 8. Sopron 19 8 11 1189-1283 .711 9. Bp. Honvéd 19 7 12 1402-1568 .684 10. Atomerőmű 19 6 13 1380-1516 .658 11. Dombóvár 19 5 14 1348-1485 .632 12. Debrecen 19 2 17 1318-1444 .553 A 2000-es évben az IBM Európai számítástechnikai rendszerének felügyeletével foglalkozó székesfehérvári Szolgáltató Központja tovább bővül, ezért az alábbi feladatokhoz keresünk új munkatársakat: IT System Supervisor Feladatok:- Az IBM rendszerek ellenőrzése, a hibák megelőzése, elhárítása- A dokumentációban előírt feladatok pontos végrehajtása- Folyamatos kapcsolattartás a felhasználókkal Követelmények:- Közép- vagy felsőfokú iskolai végzettség- Kommunikációs szintű angol nyelvtudás- Legalább alapfokú számítástechnikai ismeretek- Több műszakos munkavégzés vállalása- Jó problémamegoldó képesség System Programmer Feladatok:- SW és HW konfigurációk tervezése, megvalósítása- SW csomagok installálása komplex rendszerkörnyezetben- Folyamatanalizálás, optimizált megoldások kidolgozása Követelmények:- Felsőfokú szakirányú végzettség- Kommunikációs szintű angol nyelvtudás- Több műszakos munkavégzés vállalása Mindkét pozícióban előnynek számít:- Gyakorlati informatikai ismeretek- Operációs rendszerek (Win95/Win98/Win NT/OS2/OS390/Unix) ismerete- Adatbáziskezelő technológiák (DB2) ismerete- Hálózati ismeretek (LAN/TCP/IP adnimisztráció/SNA) Amit ajánlunk:- Hosszú távú karrierlehetőség egy nemzetközi szervezetben- Munka során elsajátítható sokoldalú gyakorlati tudás- Magasfokú szakmai képzési program- Versenyképes kompenzációs csomag- Külföldi utazási lehetőség- Dinamikus csapatmunka Amennyiben felkeltettük érdeklődését kérjük, hogy fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát, bizonyítványmásolatait juttassa el az alábbi címre: IBM Storage Product, Kft Személyzeti Osztály 8000 Székesfehérvár, Aszalvölgyi út 5. Mai sportműsor Kosárlabda: Férfi NB I: Szol- nok-Dombóvári VMSE 18. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Bonyhád Agraco FC-Tolna 15, Dunakömlőd- Pusztahencse 15.45, Mohács- Bátaszék 16.30. ■ Csak röviden FARSANGI-KUPA. A dombóvári ipari középiskolában csütörtökön 8 órától másodszor rendezik meg a Farsangi-kupa ifjúsági kézilabda tornát keszthelyi, csurgói, pécsi együttesek, a dombóvári Apáczai és a házigazdák csapatának részvételével. TEKE. NB II: Nagyberki- Attala-Tengeriszemi-Köfém SC 6:2 (2995:2895). A remek hangulatot teremtő közönségük biztatását élvező hazaiak száz fás különbséggel vágtak vissza 7:1- es fehérvári vereségükért. Pontszerzők: Molnár 515, Stefán 511, Herr 505, Lukács 497. NB III: Belléncs TK-Szekszárdi Vízitár-sulat 3:5 (2303:2338). Pontszerzők: Csurkovics 418, Erős 387, Kalocsai 385. BALÁZS ÉRMEI. A szekszárdi Dozso 17 esztendős kick-box versenyzője szombaton Szegeden a II. osztályú full-contact országos bajnokságon harmadik helyet szerzett az 54 kg-os juniorok között. Egy nappal később a pécsi területi diákolimpián semi- contactban első, light-contact- ban második helyet szerzett az Ady Endre Középiskola diákja. CSELGÁNCS. A hétvégi ceglédi nemzetközi serdülő versenyen a +70 kg-os súlycsoportban a szekszárdi Nász András az előkelő ötödik helyen végzett. ASZTALITENISZ. Férfi NB II: Fejérvíz SK-Síiékesfehérvár- Dombóvári VMÍSE 5:13. Jó játékkal fölényes győzelmet aratott és tartja előkelő második helyét a dombóvári együttes. Győztesek: Kudlik 4, Drávái 4, Szokodi 3, a Kudlik-Drávai, a Szokodi-Katona pár. _________■ N épújság Totó Tippjeink a totó 9. heti mérkőzéseire: 1.1860 München-Rostock 1 2. K’lautem-Leverkusen x 3. Hertha-Unterhaching 1 4. Stuttgart-B. München 2 5. Schalke 04-Duisburg 1 6. Frankfurt-Dortmund x 7. Ulm-Bremen 2 8. Lecce-Lazi.o 2 9. Parma-Regina 1 10. Roma-Tori no 1 11. Venezia-Perugia x 12. Verona-Bologna x 13. Udinese-Cagliari 1 plusz mérkőzés: 14. Milan-Internazionale x t I l