Tolnai Népújság, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-03 / 28. szám

2. oldal - Tolnai Népújság 2000. Február 3., csütörtök VILÁG T Ű K Ö R Klestil ma dönt a koalícióról Hazánk nem tervez intézkedéseket Ausztriával szemben Eredményre vezettek a koalíciós tárgyalások a kormányt alakító két párt között. Ismertté vált, hogy Wolfgang Schüssel Néppártja adja a kancellárt, illetve öt minisztert és két államtitkárt. A Jörg Haider vezette Szabadságpárt szintén öt tárca és az alkancellári poszt várományosa. Thomas Klestil államfő a tervek szerint ma közli döntését a kormányalakításról. Bécs-Brüsszel-Budapest Elkészült a kék-fekete koalíció közös programja, amelynek be­vezetője rögzíü a kormány alap­elveit. Schüssel és Haider nyilat­kozatban hangsúlyozta, hogy pártok feletti konszenzusra töre­kednek, s a leendő FPÖ-ÖVP kor­mány igenli Európát és az Euró­pai Unió keleti bővítését is. Izraelt azonban nem nyugtat­ták meg a kormányalakítással kapcsolatos fejlemények. A kül­ügyminiszter közölte: a zsidó ál­lam hazarendeli bécsi nagyköve­tét, ha bekerül az osztrák kor­mányba a szélsőjobboldali Sza­badságpárt. Dávid Lévi szerint „Izraelnek nem lehet nagykövete olyan országban, ahol a kormány nyíltan támogatja az antiszemita nézeteket.” A belga külügyminiszter utasí­totta a minisztérium apparátusát: igazodjék az Európai Unió szigo­rító intézkedéseihez, amelyeket Ausztriával szemben hozott. Louis Michel sajnálkozását fejez­te ki amiatt, hogy az EU elnöksé­ge és tagállamai által Bécshez in­tézett figyelmeztetések nem talál­tak meghallgatásra. Az osztrák néppárti-szabadságpárti koalíci­ós kormány létrejötte „minden demokrata számára elfogadhatat­lan” - fogalmazott a belga diplo­mácia irányítója. A belga köz- szolgálati rádió hírként jelentette, hogy „a szép európai összhangtól elütően az EU-tagságra jelölt Ma­gyarország közölte: nem csatla­kozik az Ausztria ellen elhatáro­zott szankciókhoz, ha a szélső­jobb bekerül a kormányba”. ♦ Magyarország most nem tervez olyan intézkedéseket Ausztriával szemben, amelyeket az Európai Unió 14 tagállama megfogalma­zott - jelentette ki tegnap újság­írók előtt Martonyi János. A kül­ügyminiszter hangsúlyozta: en­nek oka az, hogy hazánk tagje­lölt, így politikai és jogi helyzete eltér az uniós tagállamokétól. „Osztjuk ugyanakkor a 14-ek ag­godalmait” - közölte a magyar diplomácia vezetője. A külügyminiszter kitért arra, hogy a magyar álláspontot két szempont határozza meg. Az egyik az alapvető európai érté­kekhez és normákhoz való kötő­dés, a másik a szomszédos Ausztriával fennálló hagyomá­nyos együttműködés megőrzésé­hez fűződő magyar érdek. Az Eu­rópai Unió rendelkezik azokkal a politikai és jogi lehetőségekkel, amelyek az értékrend tisztelet­ben tartásához és tartatásához A bécsi tüntetők egyáltalán nem kérnek Haiderből fotó. feb/reuters szükségesek - hangsúlyozta Mar- a külügyminiszter. További állás- tonyi. Ausztria budapesti nagy- pontját Magyarország az esemé- követe kedden tájékoztatást adott nyéktől függően, az osztrák a bécsi kormányprogram-terve- kormányprogram teljes ismereté- zet bizonyos részeiről. „Ezek ki- ben, a megalakuló bécsi kabinet látásba helyezik az Európai Unió cselekedetei alapján fogja kiala- bővítésének támogatását - idézte kítani.____________________■ AZ ORSZÁGGYŰLÉS külügyi bizottsága döntött az ankarai, a mexikóvárosi és a kisinyovi nagykövetjelöltek személyéről. Egyhangúan támogatta a testü­let Végh Ferenc volt vezérkari főnök kinevezését az ankarai, Németh Gyulát pedig a mexikó­városi nagyköveti posztra. A chisinaui kiküldetésre pályázó Mikecz Tamás is elnyerte a bi­zottság támogatását, bár né­hány képviselőnek a jelölt ro- mánnyelv-tudásával kapcsolat­ban voltak fenntartásai. A DEMOKRATA A1 Gore ame­rikai alelnök a várakozásnak megfelelően, a republikánus John McCain arizonai szenátor pedig meglepően nagy arány­ban győzött a New Hampshire-i előválasztáson. Amíg a demok­ratáknál Al Gore egyre nagyobb előnyre tesz szert vetélytársával szemben, addig a republikánus táborban most kezd kiélesedni a helyzet: Iowában még George Bush texasi kormányzó győ­zött, McCain New Hampshire-i győzelme azonban a vártnál jó­val nagyobb arányú lett. ÖSSZEÜTKÖZÖTT a teheráni nemzetközi repülőtéren egy polgári repülőgép egy katonai szállítógéppel. A katonai szállí­tón tartózkodók közül tíz kato­na életét vesztette. Az ütközést műszaki hiba okozta. Az iráni baleset következtében mindkét gép kigyulladt, az áldozatok elevenen bennégtek. NINCS TÚLÉLŐJE annak a katasztrófának, amely hétfőn az Alaska Airlines egyik repülő­gépével történt. Nem sokkal a szerencsétlenség előtt a pilóta jelezte a földi irányításnak, hogy baj van a kiegyenlítő lap­pal, amely kulcsfontosságú al­katrész a gép irányításában. A szakértők azonban kétlik, hogy kizárólag ennek meghibásodása okozta a katasztrófát. JOBBAN ÉRZI MAGÁT Václav Havel, akit kedd reggel influen­zás megbetegedéssel kórházba szállítottak. A cseh államfő or­vosa elmondta, hogy Havelt to­vábbra is igen nagy figyelem­mel kezelik, nehogy legyöngült immunrendszere miatt kompli­kációk lépjenek fel. MEGFOSZTOTTÁK az ENSZ közgyűlésen gyakorolt szavaza­ti jogától Ukrajnát, mivel nem tett eleget fizetési kötelezettsé­geinek. A szavazati jogot auto­matikusan felfüggesztik, ha egy tagállam tagdíjhátraléka két tel­jes évi összeget tesz ki, vagy ha a tagállamnak kétévnyi elmara­dása van a békefenntartó műve­letekhez való hozzájárulásban. Ukrajnán kívül nagy adósságai miatt még 44 állam jutott erre a sorsra, és a felfüggesztés állan­dó veszélye fenyegeti az Egye­sült Államokat is. ■ Európai segítség Ázsiának Tanfolyamokat szerveznek az „uniós gondolkodás” támogatására Az Európai Bizottság szerdán javasolta, hogy az Európai Unió mindenképpen foly­tassa és erejéhez mérten növelje szerepét az észak-koreai atomfegyverkezés elleni erőfeszítésekben. Brüsszel A javaslatra azért volt szükség, mert idén új szakasz kezdődött a Koreai-félsziget atomügyei­nek felügyeletében. Christopher Patten, a bi­zottság külügyi felelőse szerint ugyanis a fel­adattal megbízott társaság kulcsszerepet tölt be az atomfegyverkezés ellen folytatott nemzetkö­zi küzdelemben. Az Európai Unió egy ötéves szerződés értelmében eddig 75 millió euróval segítette a munkát. Az idén kezdődő újabb sza­kaszban nyújtandó támogatást Brüsszel később tárgyalja meg a programban részt vevő Egye­sült Államokkal, Japánnal és Dél-Koreával. Emellett az EU az elmúlt öt évben mintegy 180 millió eurós hu­manitárius se­gélyt is nyújtott Eszak-Koreának. Brüsszel ha­marosan meg­vizsgálja, mely területeken tud segíteni az ázsiai országoknak. El­sőként azokat az erőfeszítéseket kívánják támo­gatni, amelyek a gazdasági válság által sújtott térsé­geken igyekez­nek segíteni - nem csupán hu­manitárius szem­pontból, hanem azért is, hogy ele­jét vegyék min­den esetleges be­vándorlási hul­lámnak, mene­kültáradatnak. (Ez egyébként A munkát kereső szegények így utaznak az indonéz fővárosba fotó: feb/reuters nemcsak az EU, hanem a tagjelöltek érdeke is, hiszen például Magyarország az ENSZ mene­kültügyi főbiztosságának statisztikája szerint a nagy befogadó országok között a nyolcadik helyre lépett elő.) Az Európai Unió az elmúlt huszonöt évben összesen 325 millió eurónyi segélyt nyújtott Indonéziának, és az együttmű­ködésre további terveket dolgozott ki. Az anya­gilag támogatott, Európai Unióval kapcsolatos felsőfokú tanulmányok és az utóképzési lehető­ségek szélesebb körű megismertetésére február végén börzét tartanak a belga fővárosban. A rendezvény célja az, hogy tájékoztasson arról a több mint ötszáz posztgraduális, kedvezmé­nyes kurzusról, amelyet világszerte rendeznek rendszeresen az integráció témakörében. Ma már évente 250 ezer hallgató tanul e program keretében az Unió tizenöt tagállamában, vala­mint Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban. Csapra vert perselyek Most már nemcsak a kereszténydemokrata unióban ki­robbant adományozási ügy foglalkoztatja a német közvéle­ményt, hanem a protestánsok pénzügyi botránya is. München Az evangélikus-lutheránus egy­házközséghez 300 ezer bajoror­szági protestáns tartozik. Nemrég kiderült: hiba van a könyvelés­ben, rosszul gazdálkodnak a pénzzel. Az ellenőrzés során nem találtak meg 22 millió már­kát (körülbelül 2,8 milliárd fo­rint) ; nem volt bizonylat a tenger­nyi pénz kiadásáról. Kitudódott, hogy 19 millió márkáról hétmilli­óra apadt az egyház vagyona. Az is igaz, hogy később 20 milliót „utánkönyveltek” - erősítette meg az egyház szóvivője. Csak­hogy még a minap is hiányzott a költségvetésből 2,26 millió már­ka. így nem csoda, ha az egyház­község főkönyvelőjét őrizetbe vették. Johannes Friedrich tartományi püspök teljes kivizsgálást sürget. Annál is inkább, mert az egyházi könyvvizsgáló hivatal már 1992- ben és 1994-ben is figyelmezte­tett: alapvető hiányosságok van­nak a könyvelésben. Csakhogy ez akkor annyiban is maradt. Az egyház sajtószolgálata most hivatalosan is bejelentette: „milli­ós pénzügyi botrány rendítette meg a bajor protestánsokat”. Köz­ben az is kiderült, hogy bár tavaly július 1-jén azonnali hatállyal fel­függesztették az egyik vezetőt, nem sokkal később előléptették, s azóta is kapja a fizetését. Hívők, egyházi vezetők egy­aránt azt kérdezik: miként fajul­hattak eddig a dolgok Hermann von Jjoevuenich püspök vezetése alatt, aki pedig hasonló vétkekért kérlelhetetlenül ostorozta a poli­tikusokat. Dieter Haack bajor szi- nódusi elnök mélységesen felhá­borodott a zavaros pénzügyek miatt. Az egyháznak csak akkor van joga a politika pénzügyi bot­rányainak bírálatára, ha a saját pénz-ügyei makulátlanok - hang­súlyozta a volt szociáldemokrata politikus. A hívők joga viszont, hogy részletes tájékoztatást kap­janak az egyházi és világi vizsgá­lat eredményéről. A bajor egyházi kassza zavaros ügyeit tetézi, hogy a minap betör­tek a botránytól megtépázott egy­házközségi hivatalba. Állítólag a tetteseket nem elsősorban a pénz érdekelte, sokkal inkább az akták. _____________________________________(KULCSÁR) N égyszemközt Groznijról Moszkva Madeleine Albright ameri­kai külügyminiszter ismer­kedő megbeszélése Vlagyi­mir Putyin ügyvezető orosz államfővel a tervezett 40 perc helyett csaknem három órán át tartott. Albright ezért elhalasztotta az üz­letemberekkel és a sajtóval terve­zett találkozóját, és elutazása is későbbi időpontra tolódik e „dip­lomáciai szenzáció” miatt. Igor Ivanov orosz külügyminiszter azt emelte ki a Putyin-Albright tár­gyalás kapcsán, hogy mindkét fél megerősítette: kölcsönösen első­rendű fontosságot tulajdonítanak az orosz-amerikai viszonynak. Ivanov szerint nem szabad meg­engedni az elhidegülést a kétol­dalú kapcsolatokban. A tárgyalá­sokon a problémák olyan széles körét vitatták meg, hogy tulaj­donképpen a három óra is kevés­nek bizonyult - fűzte hozzá az orosz külügyminiszter. Putyin határozottan értésére adta az amerikai külügyminisz­ternek, hogy Oroszország nem változtat csecsenföldi politikáján, s erre semmivel sem tudják rábír­ni. Mielőtt a Kremlbe látogatott volna, Albright a moszkvai diplo­mataakadémián tartott előadást, és megismételte a Csecsenfölddel kapcsolatos amerikai álláspontot: elítélte az erőszak alkalmazását, ugyanakkor elismerte Oroszor­szág jogát területi integritása megőrzéséhez. A csecsen fővárosban folytat­ják előrenyomulásukat a szövet­ségi erők. Az orosz védelmi mi­nisztérium képviselői cáfolták, hogy a tartalékosok behívása - az erről szóló elnöki rendeletet ked­den hozták nyilvánosságra - ösz- szefüggésben lenne a csecsenföl­di hadjárattal. Moszkvai források szerint 15-20 ezer tartalékost hív­nak be két hónapos szolgálatra a különböző fegyvernemekhez. A behívás azért keltett figyelmet, mert legalább öt éve nem került sor ilyen intézkedésre. _______■ A MAGÁNGAZDASÁG KELET-EURÓPÁBAN A magángazdaság részesedése a gazdasági teljesítmény százalékában (1998) 75 75 65 70 70 60 Csehország Szlovákia Lengyelország Észtország Litvánia Lettország ' ,;! S' Ukrajna Grúzia |j|gL Jf: 60 ALBUS GRAFIKA 253 00 01 27 Románia Jfe| ■Jllf 60 Magyarország 55 80 Forrás: EBRD / Deutschland Érdekes statisztikát közöl a Deutschland című német folyóirat a rendszerváltozást követő időkről. A reformországokról megállapítja például, hogy - mint az grafikánkon is látható - a magánszektor részesedése a gazdasági teljesítményből 1988-bpn Magyarországon volt a legmagasabb. Hazánk bonyolítja le a legnagyobb külkereskedelmi forgalmat Német­országgal, amely egyben legfontosabb partnere is. A tanulmány a magyarországi becsült gazdasági növekedést az idén - Lengyelországhoz hasonlóan - a legmagasabbra, 4 százalékra teszi. ■ t < < i

Next

/
Oldalképek
Tartalom