Tolnai Népújság, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-18 / 41. szám

Tolnai Népújság - 7. oldal Hl 2000. Február 18., Péntek SPORT A sportági legjobbakat köszöntötték Negyvenkét jutalmazott, tizenegy ismétlő a szekszárdi díjkiosztón A Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége rendezésében tegnap délután - immár hagyományosan - a Gemenc Hotel éttermében került sor az elmúlt esztendő sportági legjobbja­inak jutalmazására. A lapunk (jogelődje) által 1977- ben indult útjára az „Év Sportoló­ja” rendezvény-sorozat. Az egyes sportágak megyei vezetői, vala­mint a szakosztályelnökök és edzők javaslatára merült fel, hogy a Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége a világra-, illetve Euró­pára szóló eredményeket elért sportolók mellett a saját sport­águkban hazai vi­szonylatban ugyan­csak kiemelkedőt pro­dukáló versenyzőket is jutalmazza egy évente sorra kerülő ünnepség keretében. Megyénk sportági legjobbjait 1994-ben köszöntötték első al­kalommal, akkor 21 „kategóriában” jutal­mazták a sportolókat és edzőiket. Tavaly huszonhat, míg teg­nap huszonöt sportág képviselői (verseny­zők, edzőik, sportve­zetők) töltötték meg a Hotel Gemenc étter­mét. (Az idén a tech­nikai sportok kategó­riájában nem hirdet­tek győztest.) A megjelenteket előbb dr. Say István, a Tolna Megyei Önkor­mányzat Humán Szolgálatok Köz­pontja igazgatója, majd Koltai Ta­más, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte kiemelve, hogy meny­nyire példaértékű a sportolók tel­jesítménye megannyi mellőzést, kitartást kívánó vüágunkban. A 42 díjazott közül tizenegyen tavaly is sportáguk legjobbjainak bizonyultak. Az ismétlők többsé­ge fiatal, s ez esetükben töretlen fejlődésről árulkodik. fekete Az 1999-es díjazottak: Asztalitenisz: Wirth Gabriella (Szekszárd AC, edzője: Sáth Sán­dor), Kudlik Gábor (Dombóvári VMSE, Klézli László). Atlétika: Kroneraff Ágnes, Né­meth Máté (mindkettő Szekszárd AC, Németh Gyula). (Bátaszéki Wado-ryu, Nagy Ákos), Dömötör Balázs (ASE, Nagy Ákos). Kerékpár: Arató Gabriella, Csömör Zoltán (mindkettő Szek­szárdi KSE, Schneider Konrád). Kézilabda: Sajó Éva Gizella (Ferropatent-Szekszárd SE, Elena Sklar), Varga László (Simontor- nya, Teimel Lajos). Kosárlabda: Császár Andrea (KSC Szekszárd, Újhelyi Gábor), Gulyás Róbert (Atomerőmű SE). Kötélugrás: Palkovics Mária Cecília (József Attila Ált. Isk. Röplabda: Máté Nikolett (Paksi RK, Poór József). Sakk: Rudolf Anna (Bátaszék, Molnár Béla), Papp Gábor (Atom­erőmű SE, Molnár Béla). Súlyemelés: Endrődi Dávid (Szekszárd SK, Kiss Ferenc). Tájfutás: Volf Klaudia (Paksi SE, Mittler József), Balogh Róbert (Fehérlófia, Szekszárd). Teke: Csurkovics Gábor (Vízitársulat Szekszárd). Tenisz: Adanko Miljana, Oláh László (mindkettő Paksi SE, Hahn János). A legjobb hölgy kerékpáros, Arató Gabriella Schneider edzővel A Rudolf lányok, Anna (balra) és Kata eredményes évre koccinthattak Cselgáncs: Kovács Antal (Atomerőmű SE, Hangyási Lász­ló). Fogathajtás: Kákonyi Norbert (Fadd, Kákonyi István). Harcművészet: Berta Mónika, Albert Szilárd (mindkettő Ippon KE Szekszárd, Balogh László) . Kajak-kenu: Remete Sára, Jám­bor Áttila-Szakály Viktor (mind­kettő Tolnatext KKSC, Barina Jó­zsef). Karate: Rózsahegyi Dóra DKSK Dombóvár, Gergely Aran­ka). Labdarúgás: Bagdi Józsefné (Varga Trans-Fer Margaréta Tolna, Bagdi József), Mészáros István (UFC Szekszárd, Teszler Vendel). Ökölvívás: Burányi László (Unió Box Team, Rácz György). Rádióamatőr: Császár Valéria (Weisz János), Hudanik Antal (mindkettő Szekszárd RK). Ritmikus gimnasztika: Niki Aranka (Paksi SE, Falusi Lívia). Természetbarát: Jakab Albert (Atomerőmű SE). Triatlon: Kroneraff Ágnes, Sza­bó János (mindkettő Fani- Dynamic TC, dr. Szabó Péter). Úszás: Ezer Andrea (Vízmű SE Szekszárd, Paszler József), Ko­vács Krisztián (Perczel DSE Bony- hád, Gulyás Péter). Vívás: Varga Mónika, Nagypál István (mindkettő Kórház SE Szekszárd, Garay Előd). Kísért-e a „Sirina-fóbia”? Négypontos mérkőzésen a Vasast fogadják A bentmaradás szempont­jából rendkívül fontos baj­noki mérkőzésen a Vasas gárdáját fogadja ma este a Ferropatent-Szekszárd SE NB I-es női együttese. Kézilabda Nem a legjobb előjelekkel készül a ma esti, Vasas elleni bajnokira megyénk egyetlen első osztályú kézilabda-csapata. A bent- maradásért folytatott harcban a Ferropatent fiatal gárdája lépés- hátrányba került a Marcalival szemben, s ezért a soros hazain életfontosságú lehet a pontszer­zés. A szekszárdiak szerdán si­kertelen főpróbát tartottak az NB I/B-s Kiskunhalas ellen, s nem is annyira az eredmény, mint in­kább a játék volt aggasztó. Az öt győzelemmel hetedik helyen álló angyalföldiek ellen ennél min­denképpen több kell. Ferropatent-Szekszárd SE- Vasas-Hungaroweiss: péntek, 18 óra. Elena Sklar: - Debrecen­ben a játékvezetők érzékeltették velünk, hogy kiscsapat vagyunk, csak akkor enyhült a „szorítás”, amikor már gólokkal vezetett a Löki. Hiszem, ha pártatlanabb a bíráskodás, szorosabb mérkőzést játszhattunk volna. Sajnos, a fé­lelmem beigazolódott, Szamozvanova beállása megza­varta játékosaimat, percekig nem találták a nagy termetű hálóőr se­bezhető pontjait. Kapus-szem­pontból a Vasas elleni találkozó sem ígérkezik könnyebbnek, hi­szen az angyalföldiek portása, Sirina is igen rutinos játékos. Bí­zom benne, hogy Csendes irányí­tásával sikerül megtalálni a fővá­rosiak védekezésének gyenge láncszemeit, és meg tudjuk majd akadályozni ellenfelünk gyors in­dításait. Péntek este a hétközi edzőmeccsen mutatottnál jóval pontosabb, fegyelmezettebb já­tékra lesz szükség, hogy hazai pályán, szurkolóink biztatását meghálálva eredményesen szere­pelhessünk. A szerdán biztatóan mozgó fiataloknak is szeretnék több lehetőséget adni. FEKETE Légiósok-üjoncok: 11-8 Bicskei keretet hirdetett az ausztrálok ellen Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó válogatott szövet­ségi kapitánya kijelölte a szerdai Ausztrália elleni barátságos mérkőzésre ké­szülő 22 tagú keretét, mely­ben nyolc újonc és tizenegy idegenlégiós található. Labdarúgás Hosszú idő után kapott újra meg­hívást a Mannheim csatára, Klausz László. A Bundesligából összesen nyolc játékos érkezik, míg Szűcs L, Bódog, Szatmári, Bagoly, Rósa H„ Bukrán, Zavad- szky és Ferenczi még nem játszott a válogatottban. A keret: Babos (MTK), Szűcs L. (FTC) - kapusok, Dragóner (Fortu­na Köln), Sebők V., Vincze 0., Klausz (Mannheim), Bódog (Ulm), Molnár Z„ Rósa H„ Zavadszky, Nagy T. (Dunaferr), Flrutka (Kai­serslautem), Lakos (FTC), Mátyus (Cottbus), Szatmári, Bagoly (Deb­recen), Lendvai (Geel), Bukrán (Walsall), Pisont (Hapoel Tel-Aviv), Dombi (Eintracht Frankfurt), Ferenczi (Győr), Egressy (MTK) - mezőnyjátékosok. ________________■ N em spóroltak az energiájukkal Szekszárdi és hazai siker a bonyhádi Energia Farsangon Az utánpótlás torna győztese, a szekszárdi ll-es iskola csapata Az energiatakaré­kosság fontos do­log, ám ez a megál­lapítás a sportver­senyekre nem vo­natkozik. A hétvé­gén hatodik alka­lommal rendezte meg a bonyhádi Fűtőmű Kft., a II. Számú Általános Iskola Diáksport- köre és a Bonyhádi Focisuli Alapítvány az Energia Farsang teremtornát. Labdarúgás A két nap folyamán nyolcvan gye­rek, illetve közel száz felnőtt mér­te össze tudását. A fiúknál először kapott meg­hívást a Pécsi MFC TÁSI és a moh­ácsi Széchenyi iskola. Az előző években a bonyhádi Focisuli Ala­pítvány sportolói taroltak, most azonban - vezetői ellentétek miatt - stagnál a közös munka. Ez meg­látszott az eredményen is, hiszen a bonyhádi iskolák a negyedik, hetedik, illetve nyolcadik helyet szerezték meg. A tornán - hosz- szabbítás és büntetők után - a szekszárdi Il-es iskola csapata di­adalmaskodott a pécsi TÁSI, vala­mint a Bátaszék előtt. A legjobb kapusnak Vízin Balázs (Bonyhád, Széchenyi), a legjobb játékosnak pedig a pécsi Vass István bizo­nyult. A gólkirályi címet Kelemen Gábor (Szekszárd, Il-es iskola) érde­melte ki. A vasárnapi ama­tőr öregfiúk tornán szintén nyolc csapat mérkőzött. A döntő minden résztvevőt meggyőzött arról, hogy bizony érde­mes ellátogatni en­nek a korosztálynak a mérkőzéseire is. Az Öregfiúk 73 FK Bonyhád csapata veretlenül nyert, a dobogó második fo­kára a pécsi DD Gáz, a harmadik­ra a bonyhádi Dédász Rt. gárdája állhatott. A legjobb kapusnak dr. Helf Lászlót (Hétfő FC, Bonyhád), a legjobb játékosnak Keresztúri Sándort (Öregfiúk 73 FK Bony­hád) választották. A gólkirályi cí­met Hegyi Ferenc (DD Gáz Pécs) hódította el, a legidősebbnek járó különdíjat Tresch Ferenc (Hétfő FC) vehette át. MÁ-RÉ PÉNTEK Kézilabda: Női NB I: Ferropatent Szekszárd SE- Vasas 18. Labdarúgás: Bogaras-emléktorna: Őcsény- Aparhant (Szekszárdon) 16. SZOMBAT Kosárlabda: Női NB I: Szolnok-KSC Szekszárd 18. Férfi NB II: Marley FKSE Szekszárd-Atomerőmű SE II19. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Ercsi-Paksi SE 10, Szekszárd UFC-Mélykút, Bátaszék- Dunaszentgyörgy, Pincehely-Tamási 11. Új-VDN- kupa: Dombóvári FC-Aramis For Men-Mohács 14. Frey-Baucenter-kupa: Bonyhád Agraco ifi-Mucsfa 10. Teremfoci: ITV-Reprint bajnokság helyosztói a szekszárdi városi sportcsarnokban 9 (döntő: 16). Duna-Sport városi bajnokság a paksi ÉSZI- csarnokban 12.40-19.20. VASÁRNAP Kézilabda: Vaszari György utánpótlás emléktorna a szekszárdi városi sportcsarnokban 8-16. Tolnatej SE ifi-Magyar serdülő válogatott (Palánkon) 16. Labdarúgás: Pincehely-Cece 14 (ifi: 12), Bonyhád- Tamási 14.30. Frey-Baucenter-kupa: Bátaapáti- Izmény, Majos-Váralja, Kisdorog-Szászvár, Alsónána-Harc, Bonyhádbörzsöny-Szálka 15. Bo­garas-emléktorna: Aparhant-Nagymányok, Tevel- Hidas 15, Kakasd-Őcsény (Szekszárdon) 15.30. Teremfoci: Női NB I Nyugati csoportjának záró fordulója Veszprémben, 9. Duna-Sport városi baj- nokság a paksi ESZI-csarnokban 9-19.20. __________a Ú j vasutat akarunk! MÁV Rt. megköszöni az utasokba fuvaroztatók sztrájk alatt tanúsított türelmét. A vasúttársaság mindent elkövet azért, hogy mérsékelje az elmúlt napokban őket ért veszteségeket. A MÁV Rt. vezetése köszönetét mond azoknak a vasutasoknak, akik a sztrájk napjaiban megértették, hogy egy új vasút megteremtése szolgálja saját érdekeiket, illetve a MÁV és az ország javát és nem csatlakoztak a sztrájkhoz. A MÁV Rt. külön köszönetét mond azoknak a dolgozóknak, akik alá­írásukkal is hitet tettek a sztrájk mielőbbi befejezése mellett. A MÁV Rt. elismerését fejezi ki azoknak a mozdonyvezetőknek, akik a munkabeszüntetés ideje alatt fáradtságot nem kímélve hozzájárul­tak ahhoz, hogy ne váljanak működésképtelenné az ország kulcs- fontosságú üzemei. MÁV Rt. megkezdi az új vasút megteremtését. Ennek ered­ményeként a tisztább vonatok gyorsabban, pontosabban közleked­nek majd. Az lesz a vezérelvünk, hogy szolgáljuk az utasokat, a fu- varoztatókat. Az új MÁV-nál, illetve a MÁV-ból létrejövő társaságoknál a dolgozók szilárd alapra építhetik családjuk jövőjét. Szeretnénk biztonságos foglalkoztatási viszonyokat és három éven át infláció fölötti béreme­lést garantálni számukra. Ehhez azonban még az kell, hogy a szak- szervezetek is partnereink legyenek és az előkészített megállapodá­sok aláírásával, három sztrájk nélküli év vállalásával segítsék elő az új vasút megteremtését. Magyar Államvasutak Részvénytársaság a (/adut A hétvége sportműsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom