Tolnai Népújság, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-17 / 40. szám

I 2000. Februárár 17., Csütörtök MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét MAUTHNER ILONA A miniszter megmondta Azt mondta a minap a földművelésügyi miniszter, hogy jó lenne, ha a gazdálkodók mielőtt vetnének, arra is gondolnának, hogy amit majd termelnek, arra lesz-e kereslet? Mert felelőtlenül nem le­het belevágni még a mezőgazdasági munkákba se. Igaza van, valóban nem lehetne. De úgy látszik elfelejtették a munkatársai neki megmondani, hogy az idei évre, bár már febru­ár közepe van, még meg sem hirdette a földművelésügyi miniszté­rium a támogatásokat és a garantált árakat sem. Búzát verni meg már az ősszel kellett azért, hogy majd a nyáron aratni is lehessen, így, aki ezt megtette máris kockáztatott. A mezőgazdasági év (és ezt az adóhivatalban is tudják) nem januárban kezdődik. De hogy a témánál maradjunk, előre készülődni csak arra lehet, amiről az ember legalább azt tudja, annyi pénzt csak kap érte, mint amennyibe került. Erre azonban a hazai mezőgazdaságban nincs semmi garancia. Év közben emelik (számtalanszor) a gáz­olaj árát, a növényvédő szerek, a műtrágya, a vetőmag, a terme­léshez szükséges minden eszköz árát, természetesen „infláció kö­vetően”. Ki garantálja, hogy amit a gazda megtermel, annak mi­lyen ára lesz? A betakarításkor derül ki, hogy a búzának, az árpá­nak, a napraforgónak, a szőlőnek, a vártnál is kevesebb lett az ára. Ezt követően sokan döntenek úgy, hogy nem próbálkoznak még egyszer. A következő évben aztán éppen amiatt, hogy kevés lett a búza, az árpa, a sertés, az alma, jobb árat adnak érte. Ez je­lenti ma nálunk a piacszabályozást. És hogy közben hányán men­nek tönkre, mert nem tudnak igazodni az egyszer fent, máskor lent helyzethez? Úgy kell nekik, mért nem figyeltek jobban! Hiszen a miniszter előre megmondta, felelőtlenül nem lehet belevágni a mezőgazda­ságba. Szükség van a kamarákra A kérdés: lesz-e fizetőképes tagsága? Küldöttgyűlést tartott teg­nap a megyei agrárkamara. A hozzászólók többsége arra volt kíváncsi, megtalál- ja-e a helyét a kamara október után is, amikortól csak az önkéntes tagjaira számíthat? Szekszárd Koppánné dr. Kertész Margit országgyűlési képviselő és dr. Toüár Tibor, a megyei önkor­mányzat alelnöke is részt vett a megyei agrárkamara küldöttgyűlésén. Kővári László elnök beszámolóját követően a küldöttek hozzászólása következett. A legtöbben a kama­ra helyét, jövőbeni szerepét szerették volna tudni, lesz-e fizetőképes tagsága, amiből fen­ntartja majd magát, illetve olyan szolgáltatást kínál, mely fontossá teszi a tagjai számára. A küldöt­tek, hisz maguk is termelők, sérelmezték, hogy az idei évre szóló mezőgazdasági támogatá­sok még mindig nem jelentek meg. Volt, aki azt is szóvá tette, hogy a megyei földművelésügyi hivatalban az a gyakorlat alakult ki, hogy a 30 napos elbírálási idő utolsó napján jelzik a pályázók­nak, hogy hiánypótlásra szorul a beadott munkája. így újból kezdődik a következő 30 nap, ami nagy veszteséget jelent. Koppánné dr. Kertész Margit elmondta, véleménye szerint szükség van a kamarákra és reméli megtalálják a helyüket a gazdasági életben. Dr. Tollár Tibor a megye több várható beruházásáról tájékoztatta a küldötteket, így egy hűtőház építéséről, a nagybani piac kialakításáról, konzervgyár létesítéséről. Ezeket a terveket a tárca elfogadta és támogatja. Végül Kővári László bejelen­tette, hogy az idei évben május 4- 5-6-án lesz Palánkon aVita Agricolae mezőgazdasági vásár. TOPONARY AUTÓHÁZ A fordranger megérkezett. Ön is kipróbálhatja február 18-án és 19-én Szekszárdon. További informá­ció a 74/410-520 telefonszámon. Válaszd az amerikai örökséget! 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 138. Tel./íáx (74) 410-520, 315-217. A FORD HIVATALOS MÁRKAKERESKEDŐJE ÉS SZERVIZE Meteorológiai mérés az utakon A kár százmilló forint körüli összeg Az ISO minőségbiztosítás Európa szerte elismert és azonos minőségi kategória. A magyar cégeknek a minősítés meg­szerzése belépőjegyet jelent az Európai Unió hasonló tevé­kenységet végző cégei közé. A Tolna Megyei Közútkezelő KHT vezetői a szakmában az elsők között határozták el, hogy megszerzik az ISO 9001 minőségbiztosítási ta­núsítványt. A társaság harminc éve mű­ködik, 1071 kilométer közút kezelését végzi. A teljes há­lózatot figyelembe véve az aszfaltburkolatú utak hossza 7,6 százalékkal meghaladja az országos átlagot. Az országban az utak felületének 29 százaléka főút, Tolna megyében 35 százalék. Rikker István ügyvezető igazgató elmondta, hogy az információ-ármás felgyorsítása érdeké­ben folyamatosan fejlesztik a technikai berende­zéseket. A megye összes forgalomirányítási be­rendezését egyetlen szekszárdi központból el­lenőrzik, s mód van bizonyos beavatkozásokra is. Hamarosan megkezdődik és még ebben az évben befejeződik a út-meteorológiai állomások telepítése. Az állomások folyamatosan mérik és adatokat szolgáltatnak az út és levegő nedves­ségtartalmáról, a hőmérsékletről és a szélviszo­nyokról. Ezekből az adatokból következtetni le­het, hogy adott körzetben várható-e síkosság. A program végén 10 ilyen állomás fog működni a megyében, az idén háromra lesz pénz. Az állo­másokat a meteorológiai szempontból jellegze­tes területeken helyezik el. A fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy a közlekedés feltételeiről a lehető leggyorsabban tájékozódjanak, illetőleg annak biztonságát garantálják. Már többször írtunk lapunkban a 6-os út négy­sávos szakaszáról, amelyet teljesen újra kell épí­teni. Az ügyvezető igazgató el­mondta, hogy tervezési és kivite­lezési hibák is közrejátszottak abban, hogy tönkrement az út. Az eredeti kivitelező jogutódja is részt vett az új közbeszerzési pályázaton, de 50 millió forinttal többet kért, mint a nyertes. Júniusban indult a három hónapig tartó közbe­szerzési eljárás, szeptemberben kezdődött el a munka. A korán leesett hó miatt fel kellett függeszteni a kivitelezést. Pillanatnyilag kérdéses, hogy a TOLNA MEGYE ÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTA 1999-BEN teherbírás egyenetlenség burkolat­állapot mintegy 100 millió forintnyi kár miatt pert indí­tanak-e. Nyilvánvaló, hogy a 10 évvel ezelőtti kivitelező a felelősség és a kár mértékét is vitatni fogja. Azért is meg kell gondolni a pereskedést, mert rendkívül magas az illeték. ____________ihárosi O rszágos művészeti vetélkedő Az idén Simontornyán rendezik nos és Szakképző Intézmény ban, vers- és prózamondás, ének, meg az Illyés Gyulánéról elneve- rendezte vetélkedőre május 20- zene, tánc, dramatikus játék, a zett komplex művészeti vet élke- án kerül sor. nevezési határidő április í. Indul­dőt az enyhén értelmi fogyaté- A részletekről a szakképző intéz- hatnak a vetélkedőn a határon túl kos általános iskolás diákok szá- mény vezetői adnak felvilágosí- élő, magyarul beszélő fogyatéko- mára. A Vármúzeum, a művelő-. tást. A rajzok beadási határideje sokat nevelő intézmények is. dési ház és a Vak Bottyán Általá- május 1. A színpadi kategóriák- _________________________5 Hí rek HONISMERET. A szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban Működő Honismereti szakkör mai rendezvényén 8 órától dr. Várady Zoltán történész Az új­rakezdés és a 18. századi kon­szolidáció, 10 órától pedig dr. Glósz József történész A reform­kor címmel tart előadást. FELOLVASÓEST. Kalász Már ton író-költő ma 17.30 órai kez­dettel saját műveiből ad váloga­tást Szekszárdon, a Német Szín­házban. Az est keretében Hadzsikosztova Gabriella szín­művész és Orbán György előadó is fellép. A belépés díjtalan. FOTÓTÁRLAT. Mától láthatják az érdeklődők a dombóvári mű­velődési ház Előtér-Tárlatán Vér­tes Zoltán fényképkiállítását. CD-BEMUTATÓ. A szekszárdi Tücsök klub február 17-én, azaz ma, 18 órai kezdettel mutatja be a közönségnek nemrégiben el­készült CD-lemezét, amely a „Hé, te felnőtt!” címet viseli. A koncert helyszíne a Babits Mi­hály Művelődési Ház és Gyer­mekek Háza színházterme. NYÍLT NAP. A szekszárdi Garay János Ének-Zenei Általános Isko­la bemutató nyílt napot tart feb­ruár 17-én, azaz ma, 7 óra 50 perctől az intézmény Bartina utca 12. szám alatti épületében. Az ér­deklődő gyerekek és szülők ének- , magyar- és rajzórát, valamint kóruspróbát nézhetnek végig. Az iskola Garay téri épületében 15 órától a rajzszakkör munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók. VENDÉGLÁTÁS. Vendéglátói ismeretekkel gazdagodhatnak a Tolnai Borút Egyesület képzési programjának mai, azaz csütör­töki felvonásán a borút-tanfo- lyam résztvevői, a kölesdi Borok Házában. Az előadó Kovács Já­nos, mesterszakács. Bűnesetek VIDEOMAGNÓT és arany ék szereket vittek el mintegy száz­ezer forint értékben egy bony­hádi Fáy lakótelepi lakásból. Áz ismeretlen tolvaj a bejárati ajtó hengerzárának elroppantásával jutott be a lakásba. APARHANTON egy családi házból besurranó tolvajok öt­venezer forint készpénzt vittek el. Az idegenek útját semmi nem állta, a bejárati ajtó nem volt zárva. A megkárosított tu­lajdonos találkozott is a jövevé­nyekkel, akik egy történettel el­altatták a gyanúját, csak később kapott észbe, hogy a tolvajokkal beszélt. MÓRÁGY. Hívatlan vendég akarta meglátogatni a mórágyi általános iskolát. A riasztó azon­ban megszólalt, az elkövető pe­dig inkább odébb állt. A bátaszékiek kérdezhetnek A bátaszékiek figyelmébe sze­retnénk ajánlani a péntek dél­előtt 9 és 12 óra között ingyene­sen hívható 06-80.-200-393-as telefonszámot. Olvasóink a te­lepülés életével, a képviselőtes­tület munkájával, az önkor­mányzati intézmények és gaz­dasági társaságok működésével kapcsolatos kérdéseiket tehetik fel. Ezen a telefonszámon fogad­juk ötleteiket, tanácsaikat, javas­lataikat is. Mi feljegyezzük az olvasók által feltett érdeklődő kérdéseiket és észrevételeiket, majd továbbítjuk azokat az illetékesekhez. A zöld szám pénteken, feb­ruár 18-án reggel 9 órától 12 óráig él. Hívjanak bennünket a 06-80-200-398-as zöld számon. Vllágéletemben a szabadságot tartottam a legtöbbre. Ezért van mobllom. És ezért választottam a Westel 900 D0MIN0-t. Mert itt nincs semmi Kötöttség, se számla, se havldlj. Van viszont 333 napi elérhetőség**, Hangposta, SMS, Internet. És van hatalmas készülékválaszték, kártyával együtt már bruttó 23 000 Ft-tól, amiből bruttó 9000 Ft lebeszélhető. A választás rám van bízva. így szabad maradhatok. Ameddig ÉN akarok! További foltétoiek u ú!l<ttkl»n. «• a D0MIN0 Özlaiuabilyzatban. '* A készülék csak WestelSGO előfizeti pártyávat használható. ’ Ariig a készlet tart. : ** A SÍM kártya ÁS nap elérhetőséget maid o DOMINO SIM feltöttfee Alfán további 333 napig vágy etérhető. Információ: 1777 £ \-ttsak a Weatet 900 hálózVSbg hivha! p»díjmentesen). 265-9210 J^w.wistelVOO.hu már IntometBzhets/ is MLerav ill 01 •TÉRT kiis/iiltiM+IMMIMI karly;i+mnliil|i:i|y A KAPCSOLAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom