Tolnai Népújság, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-16 / 39. szám
2. oldal - Tolnai Népújság V I L Á G TÜKÖR 2000. Február 16., szerda Osztrák jóvátétel Egy osztrák történészbizottság megállapítása szerint az eredetileg feltételezettnél jóval több, mintegy 239 ezer ember, s köztük sok magyar él azok közül, akik kényszermunkát végeztek a háború idején Ausztriában. 119 ezerre tehető azok száma, akiket vállalatoknál vagy a mezőgazdaságban kényszerítettek dolgozni, 19 ezren voltak a hadifoglyok, és további 21 ezer személy - köztük Magyarországról deportált sok zsidó - koncentrációs táborokban raboskodott. A nem egész két hete hivatalban lévő új osztrák kormány a koalíciós megállapodásban külön rögzítette, hogy Ausztriának szembe kell néznie a múltjával és intézkednie kell, hogy az érintett vállalatok bevonásával jóvátételt fizessen az egykori kényszermunkásoknak. _____■ N égy év börtön szennyezésért Barcelona Nagy összegű büntetést rótt ki a barcelonai bíróság egy kőfaragóra,, aki folyamatosan szeny- nyezte a környezetet. Ramon Sangra 1993 óta egy kis patakba szivattyúzta a műtermében felhalmozódott hulladék anyagot amely a márvány és a gránit köszörülése során keletkezett. A szennyező anyagok hatására a halak és a növények elpusztultak. A szobrászt már kétszer sújtották pénzbüntetéssel, ám a férfi azután sem hagyott föl rossz szokásával. A törvény emberei példát statuáltak: négy év börtönbüntetés letöltésére, és - átszámítva - 1,1 millió forint megfizetésére kötelezték a visz- szaeső környezetszennyezőt, ráadásul három évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától. ■ A szex isten ajándéka Athén Bűntudat nélküli szeretkezésre bíztatja a házaspárokat a görög ortodox egyház feje. Christo- doulos érsek szerint a hívek bátran élhetnek szexuális életet anélkül, hogy annak célja a gyermekáldás lenne. Az egyházi vezető athéni prédikációjában Isten ajándékának nevezte a szeretkezést, ami ezért nem tekinthető bűnös dolognak. Egyházi vezetőtől ritkán hallható őszinteséggel beszélt az érsek a szexualitásról. A prédikáció része annak a kampánynak, amely a görögországi népességcsökkenést igyekszik megállítani, és amelyben tevékeny részt vállal az ortodox egyház is. A születések száma oly mértékben csökkent, hogy az utóbbi években jó néhány általános iskolát be kellett zárni. ■ ALBÁN VENDÉGEK BUDAPESTEN. Tegnap az Országházban Rexhep Meidani, az Albán Köztársaság elnöke és Göncz Árpád államfő jelenlétében oktatási együttműködésről szóló jegyzőkönyvet, valamint az egészségügyi és orvostudományi együttműködésről szóló egyezményt írtak alá. Képünkön az utóbbi megállapodást Kakuszi István egészségügyi helyettes államtitkár és Gjergj Koja egészségügyi miniszter- helyettes látja el kézjegyével.________________________________________fotó: feb/reuters Újabb országok csatlakozhatnak Az Európai Unió brüsszeli külügyminiszteri értekezletén kedden ünnepélyesen megnyitották a csatlakozási tárgyalásokat Máltával, Bulgáriával, Lettországgal, Litvániával, Romániával és Szlovákiával. ________Brüsszel - Strasbourg_________ A z Európai Unió azt szeretné, ha Románia csatlakozási folyamata, ha nem is rohanó tempóban, de gyors léptekkel haladna előre - jelentette ki kedden, a két fél közötti csatlakozási tárgyalások megkezdését követően Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési felelőse. Szloválda késésben van a csatlakozási tárgyalásokkal, mert azokat történelmi, gazdasági és stratégiai gyökereit tekintve már két évvel ezelőtt, szomszédaival együtt meg kellett volna kezdenie - vélekedett Günter Verheugen. Az Európai Unió gyökeres decentralizálása mellett foglalt állást Romano Prodi. Az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament stras- bourgi plenáris ülésén ismertette a brüsszeli bizottság ötéves programját. Az elnök már a program múlt heti jóváhagyásakor világossá tette, hogy a bizottsági munka elsősorban a keleti bővítés körül forog majd. Az elnök most egyebek mellett arról beszélt, hogy meg kell mutatni a polgároknak: az uniót nem pusztán a brüsszeli központi szervek irányítják, jelentős szerep hárul a tagállamokra, illetve a kisebb szervezeti egységekre is. Elemzők szerint az Unió idejekorán ráébredt, hogy tagországainak gyarapodásával és a lakosság EU-ügyekben való tájékozatlanságának folytatódásával egyre nehezebbé válik a közös teendők központi irányítása. Ezért az Uniónak az a törekvése, hogy minden döntés azon a lehető legalacsonyabb szinten szülessék meg, amelyen még meghozható. Prodi kitért az ausztriai helyzetre is. Igyekezett megnyugtatni azokat, akik aggódtak az új osztrák kancellárnak küldött üdvözlő távirata miatt. Leszögezte, hogy ez kötelező udvariassági formula volt, továbbá a levél világosan fogalmaz, amikor a kormányalakítás előtt aláírt nyilatkozat betartásának szükségességére utal. A bizottsági elnök óva intette Ausztriát, hogy a legcsekélyebb mértékben is megszegje a demokratikus elveket. ■ Súlyos pénzbüntetés a CDU-nak A német törvényhozás alsóházának elnöke 41,35 millió márka pénzbüntetést szabott ki a kereszténydemokraták pártjára, amiért az hamis beszámolót juttatott el a parlament elnökségéhez az 1998-as pénzügyi évről. Berlin A CDU az előírt határidőn belül nem terjesztett be olyan pénzügyi beszámolót 1998-ról, amely megfelel a pártfinanszírozási törvénybe foglalt előírásoknak. A beszámolóból hiányzik ugyanis a hesseni CDU-szervezet - külföldre menekített - 18 millió márkás vagyonrésze. A büntetést indokolva Thierse házelnök rámutatott: a hiba szempontjából mellékes, hogy azt nem közvetlenül a CDU országos központja követte el, mivel a törvény szerint az utóbbi a felelős a tartományi párt- szervezetek pénzügyi beszámolóiért is. A törvény erősebb a becsületszónál - hangsúlyozta a szociáldemokrata politikus, finom célzással Helmut Kohl volt CDU- elnök magatartására. Kohl az adott szavára hivatkozva nem hajlandó megmondani, kiktől vett át a kilencvenes években kétmillió márka adományt, amely nem került be az uniópárt könyvelésébe. Szakértők szerint a büntetés összege egy teljes országos parlamenti választási kampány ára. Kérdéses, vajon a büntetés befolyásolja-e majd a következő hónapok két fontos tartományi választási kampányát. A CDU vezérkara méltatlankodva fogadta a házelnök bejelentését. Angela Merkel főtitkár jelezte, hogy a párt jogi lépéseket tesz a döntés megváltoztatása érdekében. Matthias Wissmann pénztárnok szerint sérti az arányosság elvét, hogy egyetlen esztendő hamis pénzügyi mérlege miatt több mint 41 millió márka bírságot rónak ki a pártra. A pártelnökség úgy határozott, hogy „szolidaritási számlát” nyit, így kívánva lehetővé tenni a hozzájárulást a pénzügyi nehézségek áthidalásához. ígéretes újrakezdés Bukarest Hamarosan kimozdulhatnak a holtpontról a kisebbségi kérdésekről folytatott magyar-román kormányközi tárgyalások. Tegnap találkozott Bukarestben a Németh Zsolt külügyi államtitkár, és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke vezette küldöttség Eckstein-Kovács Péterrel, a román kormány kisebbségügyi miniszterével. Másfél évvel ezelőtt nagyon ígéretesen indult a kisebbségi szakbizottság tevékenysége, ám ezután elakadt a munka. A mostani megbeszéléseket követően az év első felében ülést tart a szakbizottság, s reményeink szerint a felek kijelölik a megoldásra váró feladatokat - nyilatkozta Németh Zsolt. A külügyi államtitkár a megoldott problémák között említette, hogy Gyulán felépült a magyarországi románság kollégiuma, létrejött a magyarországi román ortodox püspökség. A megoldásra váró teendők közül kiemelte az egyházi ingatlanok és közösségi javak visszaadásának kérdését Romániában. A Csíkszeredán tervezett magyar főkonzulátus ügye a két miniszterelnök március végén, április elején várható bukaresti tárgyalásának napirendjén szerepel majd, és akkor megszülethet a végső döntés is. Az államtitkárok a miniszterelnöki találkozó előkészítése mellett érintették a két ország együttműködésének lehetőségét a Délkelet-európai Stabilitási Megállapodás keretében. A bukaresti kisebbségügyi miniszter hangsúlyozta: felvetődött a javaslat, hogy a két ország közösen építse fel Nagyváradon a Körös Múzeumnak otthont adó épületet. ___________ ■ Hí rek röviden Mélyponton a brit-ír kapcsolatok Észak-írország közvetlen brit kormányzásának visszaállítása nyomán mélyponton vannak a brit-ír kapcsolatok azóta, hogy 1998 áprilisában aláírták az északír béke-megállapodást. Dublin a hét végén felfüggesztett északír nemzetgyűlés és kormány azonnali helyreállítását akarja, London viszont az ír Köztársasági Hadsereg lefegyverzésének pontos menetrendjét követeli. Arafat látogatása a pápánál II. János Pál Vatikánban fogadta Jasszer Arafatot, aki elsősorban azért érkezett az olasz fővárosba, hogy aláírja a PFSZ és a Szentszék közötti megállapodást, amely szabályozza majd a katolikus egyház helyzetét a palesztin fennhatóság területén. A pápa ígéretet tett arra, hogy szentföldi útja során Jerikóba is ellátogat. Kilép a baloldal a szlovák kabinetből? Túlságosan jobboldalinak találja kormánykoalíciós partnereit a Demokratikus Baloldal Pártja, ezért elnöke, Jozef Migas kilátásba helyezte: ha a kormány nem teljesíti programjának egyes ígéreteit, akkor elképzelhető, hogy az SDL kilép Mikulás Dzurinda kabinetéből. A NATO főtitkára az orosz fővárosban Várakozásokkal tekint moszkvai látogatása elé Lord Robertson. A NATO főtitkára szerdán találkozik Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz elnökkel, Igor Ivanov külügy- és Igor Szergejev védelmi miniszterrel. A megbeszéléseken szó lesz a csecsen kérdésről, az amerikaiak által tervezett új rakétaelhárító rendszerről, az új orosz katonai doktrínáról, az önálló európai védelmi és biztonsági szerep kialakításáról. Tanácskozás az önrendelkezésről A Vajdaság autonómiája a legkedvezőbb keret az ott élő nemzeti közösségek gondjainak megoldására. Biztosítani kell a nemzeti közösségek jogainak az intézményes garanciáit, s a nyelvhasználati jogok sem maradhatnak el a ’70-80-as években elért szinttől - húzták alá az ebben a kérdéskörben Athénban tartott tanácskozás résztvevői. Újabb vérengzés Algériában Terroristák lemészároltak 14 személyt Algéria keleti részén. A fegyveresek Algírtól, a fővárostól 150 kilométerre keletre, Ad’n Defla térségében támadtak meg két kisbuszt. Utasait, akik között nők és gyerekek voltak, leszúrták. A vérengzésben a 30 utas közül további ti- zenketten megsérültek. Robbantás Peking központjában Pokolgép robbant kedden a pekingi Mennyei Béke (Tiananmen) terén. A kínai rendőrség szóvivője szerint egy elmebeteg volt a robbantó, aki életét vesztette. Egy turista megsérült. Szemtanúk elmondták, hogy a teret a hatóságok lezárták, csak rendőrségi járműveket engednek be. _________________________________________■ M ÁKTERMESZTÉSI LEHETŐSÉG A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) felhívja tagjait és a máktermelés iránt érdeklődő termelőket, integrátorokat, hogy szerződjenek a MOSZ keretében magas morfintartalmú mák termelésére. A MOSZ keretében történt szerződésekben a felhasználó ICN Magyarország Részvénytársaság 230 Ft/1 kg tokos mák termelői díjat és az integrátorok részére 10%-os 23 Ft/1 kg tokos mák- integrációs és mennyiségi felárat kínál. Részletek iránt érdeklődés: Uhercsák András főtanácsosnál MOSZ, 1054 Budapest, Akadémia u. 1-3. Tel.: (06-1) 312-4083, (06-1) 312-0525, Fax: (06-1) 353-0880 OSCAR-DÍJ JELÖLÉSEK. Dustin Hoffman (balra) és Robert Rehme, az amerikai filmakadémia igazgatója ünnepélyesen megnyitja a jelölésekről szóló tájékoztatót. Az Oscar-díjakat az idén is március 26-án OSZtják ki.______________________________________________FOTÓ: FEB/REUTERS R egények rendelésre Ottawa Kanadában aki nem elégszik meg szokványos ajándékokkal, valami igazán eredetivel is meglepheti kedvesét. Mintegy nyolcezer forintot érő kanadai dollárért olyan szerelmes regényt vásárolhat neki, amelyben az imádott a főszereplő, és az ajándékozó alakítja a romantikus hősszerelmest. A szerző nem csupán a kliensek nevét írja be egy már kész szövegbe. A főhősök minden tulajdonsága egyezik a megrendelők jellemvonásaival. Az ötlet egy kanadai kiadótól származik, amely 140 oldalas könyvecskéket készít a szerelmesek számára. A szolgáltatást az interneten lehet megrendelni a Romance by you nevű vállalattól. A jelentkezőnek egy harminc kérdésből álló űrlapot kell kitöltenie, ennek alapján készül el a fordulatos történet. _______________F. M. I 4 i