Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-29 / 24. szám
2. oldal - Tolnai Népújság KÖR KÉP 2000. Január 29., szombat inni1 AZ EURÓPAI Bizottság bővítésért felelős tagja február 21-én Magyarországra látogat. Günter Verheugen Budapesten az Unió új bővítési stratégiáját ismerteti. Közben folytatódik Romano Prodi bizottsági elnök kelet-európai látogatássorozata is. A politikus azokat az államokat keresi fel, amelyeket az EU decemberben hívott meg csatlakozási tárgyalásokra. ÜNNEPÉLYES nyilatkozat kiadásával tegnap véget ért a holokauszt kérdésével foglalkozó stockholmi nemzetközi fórum. A résztvevő országok képviselői kinyilvánították: minden igyekezetükkel előmozdítják a vészkorszakkal kapcsolatos nevelőmunkát, az emlékezet ébrentartását és a tudományos kutatást. KILÉPETT PÁRTJÁBÓL a Német Kereszténydemokrata Unió országos és hesseni szervezetének egykori adótanácsadója. Horst Weyrauch Helmut Kohl CDU-elnök bizalmasa és pénzügyi jobb keze volt. Az ügyészség csalás és hűtlen kezelés miatt folytat vizsgálatot ellene. A PRÁGAI KÉPVISELŐHÁZ olyan alkotmánymódosítást fogadott el, amely korlátozza az államfő jogait a parlamenti választások utáni új kormány megalakításakor, az elnöki kegyelem terén és a nemzeti bank tanácsa tagjainak kinevezésekor. TORGYÁN FÉLREÉRTETT. A kormány hatékonyabb működését, a döntés-előkészítő mechanizmus javulását eredményezi majd a kabinetrendszer átalakítása - nyilatkozta Stumpf István kancellária- miniszter. Megítélése szerint Torgyán József földművelés- ügyi és vidékfejlesztési miniszter félreérti az átalakítás lényegét. Stumpf ezzel arra utalt, hogy a kisgazda pártelnök egy pénteki nyilatkozatában kijelentette: „az FKGP nélkül nincs kormánykoalíció, tehát a kisgazdapárt nélkül nincs kormánykabinet sem”. MEGÚJUL A BS. A Népstadion és Létesítményei Központi Edzőtábor gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást tett közzé a Budapest Sportcsarnok tűzkár utáni veszélytelenítési és romeltakarítási munkáinak elvégzésére - derül ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából. A tárgyalásos eljárást az indokolja, hogy az ellenszolgáltatást vagy egyéb szerződéses feltételeket nem lehet olyan pontosan meghatározni, hogy lehetővé tegyék a nyílt vagy meghívásos eljárásban a legkedvezőbb ajánlat kiválasztását. Bírálják a világgazdaságot A WTO vezérigazgatója nem csodálkozik a kritikákon A világgazdasági fórum tanácskozásán kiderült: a politikusok és a közgazdászok még sokáig érezni fogják a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Seattle-ben megrendezett és kudarccal zárult konferenciájának hatásait. Davos Mike Moore, a WTO vezérigazgatója a svájci városban elismerte: két hónappal az amerikai városban tartott tanácskozás után sem sikerült elkészíteni a kereskedelem liberalizálásának menetrendjét. Tavaly a világszervezet 130 tagállamának képviselői elsőként a mezőgazdaság, a textilipar, a beruházások és a munkavállalói jogok témakörében nem tudtak egyezségre jutni. Moore egyébként indulatosan nyugtázta, hogy „valami oknál fogva mindenért, ami a világban rosszul megy, a WTO-t teszik meg bűnbaknak”. Szerinte a seattle-i tárgyalások nem a rendezvény alatti heves tüntetések miatt fulladtak kudarcba; az eredménytelenségért a résztvevők maguk voltak felelősök. „Ez nem először történt meg, a korábbi értekezletek fele kudarccal zárult” - mondta Mike Moore. A mostani gazdasági világfórumon fontos téma volt az értéktelenedő - immár alig 99 amerikai centet érő - euró ügye is. Az Európai Központi Bank monetáris politikájának alakításakor nem fogja figyelmen kívül hagyni az euró árfolyamát - mondta ezzel kapcsolatban Emst Welteke, a német Bundesbank elnöke. Ugyanakkor nem volt hajlandó kommentálni azt a kérdést, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) támogatnia kell-e a gyengélkedő eurót a nemzetközi devizapiacokon. Tony Blair személyében a 30 éve megrendezett davosi összejövetelek történetében először szólalt fel brit miniszterelnök. A munkáspárti politikus az euróról szólva megerősítette, hogy Nagy-Britannia elvben nem zárkózik el a csatlakozás elől, de ehhez az szükséges, hogy a gazdasági feltételek megfelelőek legyenek. „Ha Európa haladást mutat a reformokban, az jelentős változást hozhat az Európa iránti brit hozzáállásban” - tette hozzá. Orbán Viktor miniszterelnök egynapos portugáliai látogatását befejezve pénteken ugyancsak Davosba utazott, hogy részt vegyen a világtalálkozón, és politikusokkal, üzletemberekkel találkozzék. A kormányfőt fogadta Adolf Ogi, a Svájci Államszövetség idei soros szövetségi elnöke. Ez volt Orbán Viktor első találkozója vezető svájci politikussal. Az ismerkedést és a kapcsolatfelvételt is szolgáló találkozón megvitatták a balkáni helyzetet és a magyar-svájci kapcsolatok állását. A miniszterelnök kifejtette, hogy a jugoszláviai stabilizációhoz szükséges a kisebbségek helyzetének rendezése is. A magyar-svájci politikai kapcsolatok kiegyensúlyozottak, a gazdaságiak dinamikusan fejlődnek. A két ország kereskedelme tavaly első ízben haladta meg az egymilliárd svájci frank értéket. __________■ M iniszteri biztos a MÁV élén A közlekedési tárca vezetője tegnap adta át Takácsy Gyulának miniszteri biztosi kinevezését. Fő feladata a MÁV-reform végrehajtása lesz - jelentette ki a miniszter. Katona Kálmán lapunknak elmondta: tudomása szerint mára elkészül a MÁV részéről egy olyan megállapodás-tervezet, amely mindkét fél számára elfogadható lehet. Budapest - MÁV Takácsy Gyula február 20-ától tölti be miniszteri biztosi funkcióját. Feladata lesz a reformhoz kapcsolódó alapítói döntések és a végrehajtás felügyelete, az állam és a vasúttársaság közötti szerződés alapelveinek felülvizsgálata, az Rt. vagyonhasznosítási koncepciója végrehajtásának felügyelete, a pénzügyi reform elvi irányítása, valamint az érdekképviseletekkel való egyeztetés, és az ehhez kapcsolódó humánpolitikai kérdések kézbentartása. Mindez azonban nem ütközik a MÁV alapító okiratában foglaltakkal, s a vezérigazgató felelősségén sem változtat - jelentette ki Katona Kálmán. Takácsy Gyula, a MÁV Rt. elnöke, miniszteri biztos a reform kapcsán elmondta: az Európai Unióban már évekkel ezelőtt rájöttek, hogy gyökeresen változtatni kell a vasút rendszerén, hiszen az utasforgalomnak csupán 6,4 százalékát uralják. Leszögezte: a MÁV-nál teljes struktúra-átalakításra van szükség, azaz szét kell választani az áruszállítást és a személyszállítást. Ugyanakkor a finanszírozásban is alapvető változások kellenek. Az állam 1999-ben a vasúttársaság hosszú távú kötelezettségeinek a felét, azaz mintegy 35 milliárd forintot átvállalta, 2001-től pedig a személyszállítás deficitjének egy részét finanszírozza. A személyzeti politikában is jelentős változásokkal lehet számolni, miközben megújítják a vagonállományt, gyorsabb, nagyobb szerelvények kialakításával kívánják javítani a szolgáltatást. Mindezt három lépcsőben, 2008-ig szeretnék megvalósítani. Katona Kálmán kérdésünkre elmondta: a miniszteri biztos kinevezése nem azt jelenti, hogy a kialakult válsághelyzet alól ki akar bújni a tárca, hiszen a miniszteri biztos a KHVM-et képviseli. Szerinte a 60 órás sztrájk épp az ellenkezőjéről győzött meg mindenkit, mint amit az érdekképviseletek vártak: a lakosság elenyésző részét érintette a vonatok leállása, s az esetleges utasok átpártoltak más közlekedési eszközhöz. A tárca vezetője egyébként úgy tudja, hogy a mai nap olyan megállapodás-tervezettel áll tó a MÁV a szakszervezetek elé, amely mindkét fél számára elfogadható lehet. * Sztrájk idejére a szakszervezetek nem mindegyike fizet sztrájksegélyt. A Mozdonyvezetők Szakszervezete általában nem ad segélyt, ez alól kivételt 1995-ben, az akkori 86 órás sztrájk idején tettek. Az érdekképviselet küldöttközgyűlése dönt minden egyedi esetben, így a február elsejére meghirdetett munkabeszüntetésben részt vevők esetleges segélyezéséről is. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete fizet a januári sztrájkban résztvevőknek, de csak azoknak, akik ezt igénylik. A sztrájksegély mértékét az országos választmány óránként bruttó 150 forint körül határozta meg. A Vasutasok Szakszervezete a rövid sztrájkok alkalmával eddig általában nem fizetett segélyt. Márkus Imre VSZ-elnök tájékoztatása szerint az érdekképviselet felmérést készít a januári 60 órás sztrájkban résztvevőkről, és ezt követően határozza meg a fizetendő sztrájksegély mértékét. Mint azt Simon Dezső alelnökiül megtudtuk, abban az esetben, ha a februárra meghirdetett, határozatlan idejű munkabeszüntetés a korábbiaknál hosszabb ideig tart majd, természetesen nagyobb lesz az a jelképes összeg is, amellyel igyekeznek pótolni a sztráj- kolók kieső jövedelmét. _______(szalúki - horváth) A dományok, stólapénz Nem fognak minden egyházmegyében vizsgálódni Budapest Egyetlen személy cselekedetéből nem szerencsés az egész katolikus egyházat megbélyegző következtetéseket levonni - hangsúlyozta tegnapi sajtóbeszélgetésén Keresztes Szilárd püspök. Veress András püspök lapunknak úgy nyilatkozott, nem kívánják Gyulay Endrét beszámolóra kötelezni, a szeged-csanádi megyés püspök ezt úgyis megteszi magától a következő püspökkari ülésen. A Katolikus Püspöki Kar tegnapi sajtóbeszélgetésén szóltak jubileumi ünnepségsorozatuk néhány kiemelkedő eseményéről, valamint beszámoltak az szja egy százalékának múlt évi felhasználásáról. A slágertémát azonban kétségkívül a napokban nagy vihart kavart, úgynevezett bitanglista ügye szolgáltatta. Mint azt a püspökok hangoztatták, sajnálatos, hogy a békéscsabai explébános által elmondottakat, illetve az ellene felmerült vádakat az egész egyházmegyére, sőt a magyar katolikus egyház egészére nézve érvényesnek állítják be egyes sajtóorgánumok. Kiderült, a katolikus egyházon belül hivatalosan két pénztárkönyvet vezetnek mindenhol. Az elsőben rögzítik az adó- és járulékköteles tételeket, a másodikban pedig a templomi perselyekbe befolyt adományokat. 1998 januárja óta törvény biztosította lehetőség, hogy plébánosok fizetését ebből illeték- mentesen fizessék ki, mivel ez már adózott pénzösszeg. Kiderült, hogy létezik egy harmadik pénztárkönyv is, amelyben a stólapénzeket vezetik. Ezen könyvek azonban nem azonosak a bitanglistával - jelentette tó Keresztes Szilárd. A püspökök azonban nem tartják kizártnak, hogy léteznek olyan plébániák, ahol ilyet is vezetnek, de az egyház egészét tekintve teljes a pénzügyi átláthatóság - szögezte le Veress András. Bejelentették, hogy a katolikus egyház nem kíván az összes egyházmegyében pénzügyi ellenőrzést lefolytatni, hiszen szerintük nincá mit firtatni. A dávodi abortuszügyről any- nyit tudhattunk meg, hogy a bíróság által kiszabott pénzbüntetés fizetéséhez a katolikus egyház semmilyen segítséget nem nyújt az Alfa Szövetség. Keresztes Szilárd kifejtette: egyházának tanításával ellentétes az abortusz engedélyezése, ennek ellenére kötelességük lelkileg támogatni mindenkit, aki átesik ezen a műtéten. (SZALÓKY) Botrányos telefontarifák Versenyhivatali ítéletet kémek a Matáv ellen Budapest - OFE Monopolhelyzettel való visszaélés miatt verseny- hivatali eljárást kezdeményez a Matáv ellen az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület. Az OFE szerint a február elsejétől választható, a kispénzűeknek ajánlott tarifacsomag épp a legszegényebbeknek a leghátrányosabb. Dr. Baranovszky György, az érdekképviseleti szervezet ügyvédje lapunk érdeklődésére elmondta: megbízói a nyereségét milliár- dokban számoló vállalat telefontarifa-emelésének mértékét indokolatlanul nagynak tartják. Különösen sértőnek minősítik, hogy épp a kispénzűeknek szánt „szociális csomagról” félrevezető indoklások jelentek meg. Életidegen az a feltételezés, hogy a kispénzű, főképp kisnyugdíjból élőknek vagy a nagycsaládos fogyasztóknak elegendő a felkínált szolgáltatás. A szociálisnak mondott csomagot (a korábbi előfizetési díj ellenében) a Matáv azoknak ajánlja, akik eddig havonta 615 forintnál kevesebb forgalmi díjat fizettek. Csakhogy e csomag előfizetőinek háromszoros forgalmi díjat kell fizetniük, ha egy hónapban bruttó 250 forintnál többért beszélnek. Azaz a biztonsági csomag használója mindössze havi 15-20, egy-két perces helyi beszélgetésnél többet nem kezdeményezhet. A Matáv véleménye minderről más. Marosa Attila sajtófőnök a történtekhez hozzátette: az előfizetői díjváltoztatás, az új díjcsomagok kialakítása, a többféle lehetőség felkínálása egyaránt a piaci folyamat része. Nem vitás, mondja, hogy valóban megugrik a beszélgetési díjtétel, ha valattó a választott díjcsomagjához tartozó kvótán felül beszél. Ez a Ma- táv-előfizetőknek még szokatlan. De így van ez másutt, és a hazai mobiltelefonok világában szintén. Mindenki maga számolja tó, melyik díjcsomag a kedvezőbb számára. ___________________________________(CS. BiHKfl) A merikai beruházások Washington „Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy két egymástól elszakadó részből álljon” - idézi a tegnapi The Washington Post Orbán Viktor miniszterelnököt. Az amerikai napilap abból az alkalomból foglalkozott hazánkkal, hogy az Egyesült Államok egyszerre három amerikai kereskedelmi képviseletet nyit az iparilag elmaradottabb keleti térségben. Az, európai fölzárkózáshoz „először az ország keleti részét fel kell zárkóztatni a fejlettebb nyugatihoz” - idézi tovább a kormányfőt a The Washington Post. A kaliforniai székhelyű elektronikai vállalat, a Flextronics International Ltd. hónapokig tartó tárgyalások után, 500 munkahelyet teremtve új gyárat épít Nyíregyházán, két éven belül pedig megháromszorozódhat a foglalkoztatottak száma. Az amerikai lap szerint a Flextronics-beruházás újabb sikertörténet Magyarország dinamikus gazdasági fejlődésében. Az elmúlt tíz évben mintegy húszmilliárd dollárnyi tőke áramlott az országba, egy főre számolva jóval több, mint bármely más kelet-európai államba. A Flextronics azért választotta Nyíregyházát, mert a kormány tízéves adókedvezményt garantált. Továbbá, amint azt Peter Baumgartner, a cég kelet-európai igazgatója elmondta, a kormány elkötelezte magát, hogy Budapesttől a román határig autópálya épül, s így könnyebb lesz a további terjeszkedés keleti és déli irányba. FEB Javier Solana farsangi kitüntetése Becs Az Európai Unió kül- és védelempolitikai megbízottja a földrész legnépszerűbb politikusai közé tartozik. Olyannyira, hogy Javier Solanát szívesen látják vendégül különböző nem hivatalos rendezvényeken is. Most Bécsbe várják díszvendégnek, hogy kitüntessék a farsangi „Augustin”-díjjal. Solana - miután októberben a tagállamok sajnálkozása közepette megvált NATO-főtitkári posztjától - hármas tisztséget kapott az európai színtéren. Nemcsak a kontinens első számú biztonságpolitikai felelőse, hanem egyszersmind a Nyugat-európai Unió (NyEU) főtitkára, és irányítója a Relexnek, az EU koordinációs bizottságának is. A farsangi díjat persze nem a politikus kapja, hanem az ember, aki érti a tréfát. (rétd 1 t 4 Havazott a Szentföldön. Az egész Közel-Keleten végigsöprő hideghullám nyomán harminc centiméter hó hullott Jeruzsálemre, ahol a rendkívüli időjárási körülmények miatt készültséget rendeltek el. Csaknem kétszáz sürgősségi központban takarókat, ágyakat, tűzhelyeket és gyógyszereket osztanak a rászorulóknak. Autók helyett pedig csak lóval vagy tevével lehet közlekedni. fotó: feb/reuters