Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-27 / 22. szám
Hilm 2000. Január 27., csütörtök MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét F. KOVÁTS ÉVA Szolgálati biblia Szolgálati fegyverük mellé szolgálati bibliát kaphattak volna a rendőrök, ha közben meg nem gondolja magát az országos rendőr- főkapitány. A Bállá Attila által alapított amerikai székhelyű Good News Network és a Nemzetközi Vizuális Bibliatársulat ugyanis három ezer darab vizuális bibliát ajándékozott az ORFK-nak. A videokazettán Kicsoda Jézus? címmel a megváltó csoda tételei és egy 15 perces reklám látható. Az ORFK mossa kezeit, a rendőrségi szóvivő szerint hiba volt az ajándékot elfogadni, de mint mondta, a rendőröket nem akadályozzák meg abban, hogy elfogadják a filmeket. Ami engem illet, nem értem mire föl a visszautasítás, miért ilyen finnyásak a rendőrök? Hiszen a kazetta négy órás, Máté evangéliuma című változatából ajándékként már kaptak a Legfelsőbb Bíróság tagjai, a parlamenti képviselők, sőt a börtönök is. A zsaruk meg tessék, visszautasítják a potya kazettákat. Töprengek is erősen, vajon milyen hibára gondolhatott a búsképű szóvivő? Netán Jézus csodatételeitől félti a BRFK vezetése az ateista és különböző vallási felekezethez tartozó zsarukat? Vagy csak arról van szó, hogy a „világ legnagyobb biblia vállalkozásával” kapcsolatban nem egyértelmű az egyházi állásfoglalás - Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Bölcskei Gusztáv református püspök közös nyilatkozatban tiltakozott a 66 epizódra tervezett vállalkozás ellen, míg több püspök támogatta az elképzelést -, késztette hátraérem a BRFK-t? Bár lehet, hogy agymosástól féltik a rend derék őreit főnökeik, pedig ettől aztán igazán nem kellene tartaniuk. Aki ismeri a mai magyar viszonyokat, jól tudja, az elmúlt időszakban nem csak a rendőrök, de a közemberek is immunissá váltak az ideológiai változásokkal szemben... A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN hordott népviseleti ruhákat mutatja be az a kiállítás, mely a szekszárdi Babits Mihály művelődési házban nyílt meg tegnap és február 1üig várja az érdeklődőket. Hatvanhárom próbababát öltöztettek népviseletbe. A legnagyobb sikert a sárközi menyasszonyi ruha, valamint az erdélyi népviseletet bemutató házaspár aratta, a nyitás napján. A szekszárdi kiállítás egyébként csak része annak a nagyszabású keszthelyi állandó kiállításnak, mely a Kárpát-medence teljes népviseleti szokásait mutatja be. A Viselettörténeti kiállítást dr. Balázs Kovács Sándor néprajzi-muzeológus nyitotta meg. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY MEGEMLÉKEZÉS "Csak a jók mennek el, Ók hagynak el, S mit Ök hoztak el, Ök viszik el. Ez nem tűnik fel míg együtt vagyunk, Csak a jók ünnepén, hol az égben vagyunk." Trieber Gézáné Pröul Márta halálod első évfordulóján Szeretteid Jogos és jogtalan panaszok Nem csökkenek a fogyasztóvédelem feladatai Sok kereskedő és szolgáltató továbbra is megkárosítja a vásárlókat, nehézkesen intézi a minőségi kifogásokat és nem helyez hangsúlyt a fogyasztók tájékoztatására. A Tolna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőségtől kapott információk alapján lakossági bejelentések, panaszügyek, tájékoztatás-kérések száma folyamatosan nőtt az elmúlt évben. Több mint 1.500 panaszos fordult a felügyelőséghez, a panaszként minősített ügyek közül 163 eset igéEgy kis kronológia A fogyasztóvédelmi felügyelőségek 1991- ben jöttek létre a kereskedelmi felügyelőségek jogutódaiként. Tolna megyében 1992. első félévében szervezték meg a felügyelőséget, amely 1997-ig a főfelügyelőség önálló területi szerveként működött, 1997. január 1-től pedig a közigazgatási hivatal szakmailag önálló szakigazgatási szerve. A megyei felügyelőség működése óta folyamatosan nő a panaszok, a felelősségrevonások, a bírságok és a vizsgálatok száma. nyelt helyszíni ellenőrzést, intézkedést. A panaszoknak több mint fele bizonyult jogosnak. A nem jogos panaszok száma is, aránya is nőtt összességében, ennek oka lehet a vásárlók pénzügyi érzékenysége, türelmetlensége, de jelezheti a felvilágosító tevékenység hatásosságát is. A bizalom jelének tekinthető a panaszosok részéről, hogy sokszor olyan ügyekkel is a felügyelőséghez fordulnak, amelyekre annak nincs hatásköre. Örvendetes az is, hogy a helyszíni ellenőrzést nem igénylő esetekben a felügyelőség tanácsai, esetenként telefonon történő közreműködése alapján a félreértéseket tisztázták, a problémát megoldották az érintett felek. Az viszont elgondolkodtató, hogy egyre több esetben a kereskedők kultúrálatlan viselkedése, miatt panaszkodnak a vásárlók. Nőtt az előző évihez képest a szabálytalanságok száma is, a 932 vizsgált egységnek csaknem felében találtak valamilyen szabálytalanságot a felügyelőség szakemberei. Továbbra is jellemző, hogy a termékekről, a termékek áráról nem kap pontos információt a fogyasztó. Típushiba az ár- feltüntetés teljes hiánya - üzletben, kirakatban, vendéglátó egységek bejárata előtt - az ár nem azonosítható a termékkel, a termék mennyiségével, vagy hiányzik a göngyölegár feltüntetése. Jellemző hiba az is, hogy a minőségi reklamációval kapcsolatban hiányzik a tájékoztató, ha van is, nem jól látható módon és helyen található, illetve nem megfelelő a tartalma. A próbavásárlások, próbafogyasztások, cso- mageÜenőrzések során szerzett tapasztalatok is elkeserítők. A vizsgált 239 egységben végzett próbavásárlás során 16 egységben károsították'meg a vásárlókat: ebből 14 egység vendéglátóipari volt. A vásárlók minőségi kifogásainak intézését ADATOK A FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 1999-ES VIZSGÁLATAIBÓL "ellenőrzött üzletek száma száma mm és aránya %-ban élelmiszer 117, 48% vendéglátás ■ ■ - ..^______ 8 0, 55% műszaki TT cikkek 58, 41% könnyűipari cikkek 109, 63 , '""TT E __________________________ 5 0 100 150 200 250 vizsgálva kiderült, hogy a kereskedők többsége a jogszabályi előírások betartásával rendezi a minőségi kifogásokat. Többen azonban nem ismerik a kötelezettségeiket, s a minőségi kifogások szabálytalan intézése miatt 15 vállalkozóval szemben indult eljárás.________________venter A külföldi tőke szerepe A Magyar Vállalkozói Szalon első vendége Szekszárdon Fazakas Szabolcs, volt miniszter , a Daimler Chrysler konszern képviselője lesz a Magyar Vállalkozói Szalon szekszárdi csoportjának idei első vendége. Szekszárd A megyeszékhely közéletében már megszokott színfolt a vállalkozói szalon és érdeklődére tartanak számot rendezvényei. Fazakas Szabolcs, volt miniszter , a Daimler-Chrysler konszern képviselője lesz a Magyar Vállalkozói Szalon szekszárdi csoportjának idei első vendége január 27-én 18 órakor. A vendég a külföldi tőke hazai szerepéről tart bevezető előadást, majd válaszol a kérdésekre A rendezvény színhelye a Garay étterem. Február 24-én Petschnig Mária Zita és Kéri László lesznek a vendégek, majd az év folyamán havonta más ismert, neves személyiséggel találkozhatnak az érdeklődők a szalon rendezvényein. A tervek szerint az előadók között szerepel dr. Varga Sándor, az APEH bűnügyi főigazgatója, dr. Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, független országgyűlési képviselő és dr.' Dávid Ibolya igazságügyi miniszter. ________■ F ELNŐTTEK HITTANJA. Simon István, nagydorogi plébános beszél Jézus életéről a dombóvári művelődési házban ma este hét órától a „Felnőttek hit- tanja” című sorozat következő előadásán. KULCSOT TALÁLTAK. Szekszárdon, a Wosinsky utcai óvoda előtt találtak egy kulcscsomót. A Tolnai Népújság Szerkesztőségének portáján, a Liszt Ferenc téren veheti át jogos tulajdonosa. FOGADÓÓRA. Fehérvári Tamás, a dombóvári térség országgyűlési képviselője péntek délután egy órától Lápafőn, fél háromtól Várongon, négy órától pedig Gyulajon tart fogadóórát. BEMUTATÓ. A dalmandi általános iskola diákjainak kulturális bemutatója holnap 17 órakor kezdődik az oktatási intézmény aulájában. SZALAGTÜZŐ. A dombóvári Ipari Szakképző Intézet és Szak- középiskola végzős diákjainak szalagtűző ünnepélye és bálja pénteken 18 órakor kezdődik az oktatási intézmény sportcsarnokában. FILMKLUB. A Dombóvári Művelődési Ház Kht. 25 és 1/2 Frame Klubjában az érdeklődők péntek este hat órától Keleti Márton rendező „A tizedes meg a többiek” című filmjét tekinthetik meg. GYERMEKMATINÉ. Szombat délelőtt kilenc órára a kurdi művelődési házba várják az általános iskola pedagógusai és az óvónők a községben élő gyerekeket, akik kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. FARSANG. A Magyar Agrártudományi Egyesület Tolna Megyei Szervezetének nyugdíjasklubja Szekszárdon, az Agroker ebédlőjében tartja farsangi öszszejöve- telét január 28-án, pénteken, 14 órai kezdettel. A nyugdíjasokat autóbusz szállítja az agrokerhez, a busz 13.45-kor indul a Gemenc szálló parkolójából. ELMARAD. A szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum által ma délutánra meghirdetett, az államalapításról szóló előadás dr. Szekfű László történész betegsége miatt elmarad. Dátumváltási gondok a kórházban Fennakadást okozott a szekszárdi kórház járóbeteg szakrendelésein a 2000. évvel kapcsolatos dátumváltás. Szekszárd Több olvasói észrevétel érkezett szerkesztőségünkbe, hogy a szekszárdi kórház, illetve a rendelőintézet számítógépes rendszerében fennakadást okozott a betegellátásban a 2000. évre történő átállás.- Igaz-e a hír, voltak-e, vannak- e problémák az egészségügyi intézmény számítógépes rendszerével? - kérdeztük dr. Muth Lajostól, a Tolna Megyei Kórház főigazgatójától.- A 2000-es dátumváltást az intézmény meglévő elavult számító- gépes rendszere nem tudta kezelni, ezért a számítógépek nagy részét le kellett cserélni. A program- váltás a rendelőintézet járóbeteg szakellátásában, az osztályos ambulanciákon, valamint a diagnosztikai osztályokon okozott fennakadást a hónap elején, ezért ezúton szeretnénk minden páciensünktől elnézést kérni - válaszolta kérdésünkre a főigazgató.- Azt, hogy régiek a kórház számítógépei, korábban is tudták- Akkor miért okozott mégis fennakadást a dátumváltás az egészségügyi intézményben?- Azért, mert 1999. december 31-ig még a régi rendszerrel dolgoztuk, január 3-tól pedig az új programmal. Nagy előrelépés, hogy az egész integrált rendszerhez sikerült beszerezni a hard■-Tort i cr7nftvPT' rovn&botr ^OOn év végére meglesz, így az egész rendszer átjárható lesz, azaz minden osztály és a vezetői integrációs rendszer összeköttetésben lesz egymással. Szakembereink továbbra is azon dolgoznak, hogy a lakosság ellátása minél előbb zökkenőmentesen történjék. F. KOVÁTS- így van, éppen ezért időben konzultáltunk szakemberekkel, hogy mit is lehetne tenni a probléma megoldása érdekében. Végül úgy döntöttünk, hogy nem a régi gépekhez való új programot vesszük meg, hanem inkább a kórház összes számítógépére egy komplett programot, ami sokkal jobb modernebb _____........ A rendelőintézet felvételi irodája